HALDESIGN

Először a Szemetesbe dobtam, de aztán jobbnak láttam itt – annál is inkább, mert grafikailag és tipográfiailag is érdekes lehet:

Tudjuk, hogy ez a film nem teljes. Tudjuk, hogy sok olyan területet nem is érintettünk, amelyeknek szintén helye lett volna benne: közbiztonság, korrupció, mezőgazdaság, a vidék helyzete, társadalmi különbségek, kisebbségek, elöregedő társadalom, kultúra - és így tovább, felsorolni is sok. Tudjuk, hogy sokan nélkülünk is tisztában vannak az ország drámai helyzetével. De azt is tudjuk, hogy sokan még mindig nem...

Szóval, az üzenet… Mi is volt az?

Ja, megvan. Egyszerű, mint a faék: nem a szavak számítanak igazán. A tettek a fontosak. Ahogy az arab közmondás tartja: „Az ígéret csak egy felhő; a beteljesítése az eső.” Vagy ahogy a kínaiak mondják: „A beszéd nem főz rizst.”

Ennyi. Ha honfitársaink többsége értené ezt az egyszerű bölcsességet, nem jutottunk volna idáig. Megismételjük ezt a mondatot: ha honfitársaink többsége értené ezt az egyszerű bölcsességet, nem jutottunk volna idáig.

A magyar társadalom túl lassan gyógyuló betegsége, hogy rendkívüli jelentőséget tulajdonít a szavaknak. Politikai eseményhorizontunk nagyjából az utolsó három hónapig nyúlik vissza, és ennek jelentős részét is verbális elemek töltik ki: ígéretek, szócsaták, az ellenfelek szavainak fantáziadús és persze nem feltétlenül jóindulatú értelmezgetése, személyes vélemények és írói munkásságok, jelszavak, szlogenek, csatakiáltások… Ezeket csócsálgatjuk éjjel-nappal. Mindez rendkívül szórakoztató (már annak, aki gerjed az ilyesmire), és természetesen nagyon is van jelentősége annak, ki mit mond, miről milyen véleménnyel van, mik a tervei.

De a szavak akkor is csak szavak. Legjobb esetben is szándékot jeleznek (a politikában sokszor még azt sem), ami még fényévnyi távolságban van a megvalósulástól. Ezért, ha politikusaink és pártjaink valós teljesítményére vagyunk kíváncsiak, nagyságrendekkel pontosabb képet kapunk, ha azt vizsgáljuk, ki mit cselekedett, és mennyire volt ez összhangban az általa hangoztatott ígéretekkel.

És itt érkezünk el a statisztikákhoz. Természetesen ezeket sem Mózes hozta le kőtáblán a hegyről: ezeket is emberek készítik, ennek megfelelően ezek is lehetnek manipulatívak, torzak, vagy egyszerűen csak ostobák (például, mint tudjuk, az átlagmagyarnak egy melle és egy heréje van) - mégis, sokkal pontosabb képet kaphatunk a folyamatokról a statisztikákon keresztül, mint bármilyen politikai párt nyilatkozataiból.

Tudjuk, hogy mindezzel nem találtuk fel a melegvizet. Ám Magyarországon az emberek egy nem kis része a mai napig pusztán érzelmi alapon voksol, sokszor teljesen ignorálva a valóságot. Ők azok, akik a demokráciát egyfajta társadalmi hógolyózásnak tekintik: be kell állni egy csapatba, és ész nélkül dobálni a másikat. Egy másik - értelmesebb - része pedig ugyan tudja mindezt, csak esetleg lusta elvégezni a „házi feladatát”, és valóban utánajárni a dolgoknak. Így jön létre az az állapot, amiről József Attila írt: „Magyarország, duhaj legények falva”. 1923-ban…

Mi mindenesetre most megtettük, ami tőlünk tellett, és megvizsgáltuk, mit mondanak a számok a 2002 óta tartó időszak folyamatairól. A kirajzolódó kép cseppet sem szívderítő: a nyolc év baloldali kormányzás minden túlzás nélkül az összeomlás szélére sodorta az országot gazdasági, társadalmi, morális értelemben egyaránt.

És itt jön az üzenet második, ugyanolyan fontos része: ne higgy nekünk sem. Ha nem tetszik az a konklúzió, amire mi jutottunk, járj utána magad, hogy azok, akik a voksodat kérik az ország irányításához, mit tettek, és mit nem. Ha ezt kellő lelkiismeretességgel teszed, az lehet belőled is, ami a legfontosabb építőkövét jelenti egy demokráciának: megfontolt, jól informált, felelősségteljes választó.

Ez az, amire ennek az országnak a legnagyobb szüksége van. Ilyenből 10 millióra…

Dogbyte

Ps: Ja, és a félreértések elkerülése végett egy bónusz üzenet: Jobbik suckz.

amieveink.blog.hu

Kár az utóiratért – egyébként minden elismerésem a film készítőinek.

Egyenrangú félként kezeld a gyereket. Szerintem ez a legfontosabb. Már Luca lányom születése előtt is így gondoltam; és az életem legboldogabb napja után történtek csak megerősítettek ebben. Mindent, ami után érdeklődik, részletesen elmagyarázok Neki. Például mikor néhány hónapos korában a Holdat nézte, elmeséltem, hogy a Hold a Nap fényét veri vissza, ami éppen a Föld túloldalán kóborol ilyenkor. Soha nem tudhatod, hogy mit jegyez/ért meg a gyerek abból, amit mondasz neki. Luca még csak 21 hónapos, mégis sokszor hetekkel korábban elhangzottakat vesz elő a kellő időben és helyen.

Nem számít, hogy esetleg pillanatnyilag nem fogja fel teljes egészében, amit mondasz neki – majd ő leszűri belőle a számára fontos és befogadható részeket. A többől mindig lehet kevesebb, de ha abból indulsz ki, hogy ő ezt még úgyse érti, és ezért el se kezded magyarázni neki, akkor abból egészen biztos, hogy valóban semmit nem fog megérteni, hiszen el se jut hozzá az információ. A gyerekek a világegyetem legcsodálatosabb teremtményei, kezeld őket ennek megfelelő tisztelettel és türelemmel!

Csak lazán kapcsolódik ide, de leírom, mert eszembe jutott, és mert nagyon tetszik a hasonlat (már nem emlékszem, hol hallottam): a gyerek születésekor egy hatalmas épület, tele nyitott ablakokkal – melyeket a felnőttek elkezdenek szép sorban becsukogatni.

« előzmény

Helyszín: Budapest
Dátum: 2010. 02. 04.
Fényképezőgép: HTC Hero

Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek).

Mobiltelefonnal is lehet említésre érdemes képeket készíteni. A HTC Hero kamerája legendásan szar, de a Lightroom nagy segítség volt abban, hogy legalább valamennyire élvezhető hangulatkonzerv maradjon a Zwoelf-fel megejtett sörözés utáni magányos sétámról.

Gyűlnek a fotóid, és nem tudod mit kezdjél velük? Érzed, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni belőlük, de nem tudod hogyan? » Digitális fotó utómunka (Adobe Photoshop Lightroom) távoktatás
» További „Lightroom-mal tartósított” hangulatkonzerveim

A tavasz érkezésével együtt ma este hosszas előkészületek után végre elkezdődik a digitális fotó utómunka tanfolyam – immár élesben. Nagy örömömre éppen náthás vagyok, így sokkal szebb lesz a hangom (az esetleges tüsszögésekért pedig előre is elnézést kérek). Az elmúlt tíz napon senki nem jelentkezett a távoktatásra, így egyelőre az enyém maradt a jobb oldalon látható, 17 hónapja vásárolt 500 GB-os Western Digital My Book Essential Edition külső merevlemezem – melyet ezúton ajánlok fel nyereményként a március 28-ig jelentkezők egyikének. A márciusi csütörtöki alkalmakra van még két szabad hely, és az áprilisi csütörtökökre is lehet már jelentkezni – március 31-ig még bevezető áron. » Részletek a tanfolyam honlapján.

« előzmény

Helyszín: Sülysáp
Dátum: 2009. 03. 15.
Fényképezőgép: Canon EOS 450D
Objektív: Sigma 70-300mm f4-5.6 APO DG MACRO
Expozíciós idő: 0.005" (1/200)
Rekesz: f/5.6
Gyujtótávolság: 300 mm
ISO: 800

Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek).

Gyűlnek a fotóid, és nem tudod mit kezdjél velük? Érzed, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni belőlük, de nem tudod hogyan? » Digitális fotó utómunka (Adobe Photoshop Lightroom) távoktatás
» További „Lightroom-mal tartósított” hangulatkonzerveim

folytatás »

Ma újraindult az Inertia. Akinek ez nem mond semmit, nem kezdem el magyarázni, inkább olvassa el ezt. Funkcióit tekintve egyelőre nagyon minimál az oldal, de hamarosan újabbak várhatók. Addig is lehet gyönyörködni a pixelekben, melyek mindegyike a helyén van – nagyon finom, Hamza Péternek arany keze van (persze biztos a nosztalgia is beszél belőlem)!

Időnként kapok InDesign-nal kapcsolatos segítségkérő leveleket, melyekre szívesen válaszolok – ha tudok, és időm engedi. Legutóbb mindkettővel gond volt, a választ se tudtam, és időm se volt; de megkértem druszámat, hogy ha a probléma végére jár, ossza meg velem is a megoldást. Nem is gondoltam a téma részletes kifejtésére, de Horváth Zsolt volt olyan kedves, hogy lépésről lépésre leírta egy PDF-ben, hogyan kell többszintű számozott listát készíteni InDesign-ban – és azt is felajánlotta, hogy mindezt közkinccsé tegyem. Klikk a képre:

Hetek óta készülök egy bejegyzésre, amiben eredetileg Kikasz fotóiról írtam volna – akivel örömömre sikerült kicsit megismerkednem (legalábbis írásban). De egyrészt túl azon, hogy Kikasznak nagyon jó szeme van, és ügyesen ragad meg részleteket, nem tudok mit írni; másrészt eszembe jutott, hogy meg kellene említenem még sok más Flickr kedvencemet is. Végül nem akartam kiemelni közülük senkit (mindegyikük képeiben szeretek valamit), így inkább ajánlom őket így együtt: íme kedvenc Flickr fotóim, melyek többségét ők alkották.

Pár éve egy meleg nyári napon hazafelé jöttem, mikor megláttam a meredek úton fölfelé igyekvő fiatal párt. Egyikük tolókocsiban ült, a másik tolta – mindketten értelmi fogyatékosok (bár ez csak egy lényegtelen adalék a történethez). Örömmel vették a segítségemet, egy irányba mentünk, eltoltam hát a srácot egészen hazáig. A további úticéljukat illetően teljesen tanácstalanok voltak, úgy tűnt, hogy csak a kalandvágy vitte őket. Felajánlottam nekik, hogy autóval visszaviszem őket lakhelyükre. Ez volt ám az igazi kaland – a tolókocsit beraktuk a csomagtartóba, nagy nehezen beültettük a mozgássérült fiút is, aztán gyerünk...

Mindezt múlt hétvégén Anyukám idézte emlékezetembe. Az apropó pedig az volt, hogy ezúttal egy fiatal srácnak segítettem az autójához cipelni a frissen vásárolt plazmatévéjét – miután Feleségem észrevette, hogy egyedül nem fog menni neki. A srác nem akart hinni a szemének és a fülének, amikor segítségül ajánlkoztam. Még a búcsúzáskor is úgy nézett rám, mint egy földönkívülire – döbbenettel keveredő hála volt a tekintetében.

Akárcsak a néninek, aki pár napja hatalmas szatyrokkal próbálta beküzdeni magát az óriási vaskapun – éppen mikor odaértem. Magától értetődő volt a segítségem. A néni folyamatosan hálálkodott. Pedig csak azt tettem, amit kellett, fel sem merült bennem más lehetőség.

És hogy ne csak magamat fényezzem (ami természetesen egyáltalán nem volt célom), befejezésül egy közelmúlt béli buszos történet. Még jeges volt a járda, ezért egy nénike inkább a buszsávban gyalogolt. Jött a busz, már vártam, hogy felharsan a dudaszó. Ehelyett a busz lassított, nyílt az ajtó, a néni pedig felszállt (nem volt ott buszmegálló). Ilyen is van. Élmény volt nézni – akárcsak az előzőeket átélni. Mert segíteni jó!

« előzmény

Helyszín: Siófok
Dátum: 2009. 02. 12.
Fényképezőgép: Canon EOS 450D
Objektív: Sigma 10-20mm f4-5.6 EX DC
Expozíciós idő: 0,04" (1/25)
Rekesz: f/22
Gyujtótávolság: 10 mm
ISO: 200

Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek).

Bocs Dexter, de lehet hogy ez már csak ilyen szövegmentes sorozat lesz.

Gyűlnek a fotóid, és nem tudod mit kezdjél velük? Érzed, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni belőlük, de nem tudod hogyan? » Digitális fotó utómunka (Adobe Photoshop Lightroom) távoktatás
» További „Lightroom-mal tartósított” hangulatkonzerveim

folytatás »