Régen örültem ennyire könyvnek, mint karácsony este ennek, mikor megtaláltam a fa alatt. Láttam már a plakátját, olvastam az interneten róla, de mikor kézbe vettem, meglepett milyen termetes könyvről van szó. Én elképzeltem egy A5-ös formátumú, a szövegen kívül legfeljebb néhány fekete-fehér képet tartalmazó kiadást, és e helyett egy A4-es, 360 oldalas, színes képekkel teli, nagyon alapos(nak tűnő), a zenekar történetét részletesen leíró művet kaptam ajándékba Kedvesemtől.

A Pink Floyd zenéje iránti vonzalmam nagyjából egyidős a zeneszeretetemmel, vagyis tinédzser korom óta tart. Már katona voltam, mikor megjelent eddigi (csak remélem, hogy van értelme ez utóbbi szónak ebben a mondatban) utolsó stúdióalbumuk „The Division Bell” címmel 1994-ben. Emlékszem, hogy a rádióból tudtam meg a hírt, lesz új PF album. Nagyon kíváncsi voltam rá, és mikor megjelent, (ha jól emlékszem) szüleimtől megkaptam ajándékba. Minden egyes eltávozásomkor meghallgattam, és az album dallamaival a fejemben vonatoztam vissza Kiskunfélegyházára, a laktanyába.

Most legalább ennyire örültem a könyvnek, mint akkor az albumnak. Miután végiglapoztam, a fülszöveg elolvasása tovább gerjesztette kíváncsiságomat, és bele is kezdtem a könyv olvasásába még szenteste. Természetesen az Utóirattal kezdtem, hátha megtudok valamit arról, lesz e még folytatás – és egyébként is Kifordítva a könyv címe, miért ne kezdhetném a végén. Konkrétumot nem tudtam meg, de a lényeg, hogy a zenekar egyik tagja sem mondta, hogy vége. Egy biztos, hogy ha lesz még Európában Pink Floyd koncert, én ott leszek.

Karácsony első napján egy reggeli kád forró vízben elolvastam az első fejezetet, és nem kellett csalódnom, tényleg szórakoztatóan ír Nick Mason, a dobos – ahogy azt a már említett fülszöveg igérte. Ma egy újabb reggeli kád forró vízben a második fejezetnek is a végére értem, és csalódásra csak egyetlen okom van, az első 60 oldalon 5 elírással találkoztam eddig. Ezzel együtt egyértelműen ott a helye minden Pink Floyd rajongó könyvespolcán. És ha már kétszer említettem a fülszöveget, idézek is belőle kedvcsinálóként:

Nick Mason az egyetlen, aki végig részese volt a Floyd negyvenéves történetének. Így a dobok mögül az együttes életének minden szakaszát végig tudta követni: a késő hatvanas éveket, amikor a londoni underground kedvencei voltak, Syd Barrett állapotának romlását és távozását, a klasszikus Floyd hangzás kialakulását, a The Dark Side Of The Moon világra szóló sikerét, az együttesen belüli feszültségek és problémák növekedését, a szakítást Roger Waters-szel, és a David Gilmourral közös döntést, hogy hírnevüket kockára téve Pink Floyd néven folytatják a munkát.

Mikor Nick Mason megírta beszámolóját a rock egyik legragyogóbb és legötletesebb zenekaráról, nemcsak saját memóriájára és kutatásaira támaszkodott, hanem igénybe vette a Pink Floyd sztori legfontosabb szereplőinek gondolatait és emlékeit is. Terjedelmes fénykép- és grafika-gyűjteményének sok különösen ritka darabja ebben a könyvben jelenik meg először. A történetet Nick szubjektív kronológiája egészíti ki.

Végül ajánlom a Pink Floyd hivatalos honlapját is, ami lehet, hogy csak nekem új, mert nem mostanában nézegettem: www.pinkfloyd.co.uk