(a kép forrása: http://2.0.blog.hu)
Én is ott voltam (ismét hála szeretett munkáltatómnak), és egy kicsit csalódott vagyok. A siralmas háziasszonyon kívül nehezen tudnám megfogalmazni, hogy miért, inkább a könnyebb utat választva ajánlom mások beszámolóit:
Ha nem weblapot, vagy más monitorra szánt munkát készítünk, az utolsó fontos lépés az elkészült anyag nyomtatása, vagy ha ezt egy nyomdára bízzuk, akkor az anyag a nyomdai előkészítése. A nyomdák, levilágító stúdiók többsége a PostScript fájlt részesíti előnyben a PDF-fel szemben – vagy ha már PDF, akkor PostScript fájlból disztillált PDF-et várnak. A PDF exportálása után most többek között a PostScript fájl elkészítéséről lesz szó – érintve néhány egyéb nyomtatáshoz kapcsolódó témát.
Az InDesign nagyszerű lehetőségeket kínál munkánk ellenőrzésére még mielőtt elkezdenénk a nyomtatást / PostScript írást. Az egyik ilyen a File > Preflight menüpont, melyen keresztül információkat kaphatunk a használt betűkészletekről, linkekről, színekről, nyomtató beállításokról, plugin-ekről; és természetesen a program jelzi (a sárga háromszögben levő felkiáltójellel), ha valami probléma van.
Ha nem látjuk a figyelmeztető felkiáltójelet, máris kezdhetjük a csomagolást. Alul a Package… gombra kattintva az InDesign egyetlen mappába gyűjti az összes használt betűkészletet, linkelt grafikát, és persze magát az InDesign fájlt. Ez a funkció egyébként a File menüből külön is elérhető, és remekül használható akár archiváláshoz is (nem kell vesződnünk a kapcsolódó fájlok összegyűjtésével).
A View > Proof Colors menüpontot választva ízelítőt kaphatunk arról, hogy milyen lesz az anyag kinyomtatva. A hitelesebb „monitor-proof”-hoz a View > Proof Setup > Custom menüre kattintva pipáljuk ki a Simulate Paper Color opciót (ezzel a Simulate Black Ink-et is kiválasztva).
Van két paletta az InDesign-ban, ami nyomdai előkészítésnél különösen hasznos. Az egyik a Flattener Preview (Window > Output > Flattener Preview), melynek segítségével a nyomdai szempontból esetlegesen problémás elemeket tudjuk könnyen kiszűrni (például a normáltól eltérő átlátszósággal, vagy valamilyen effekttel rendelkező objektumokat).
A másik a Separation Preview (Window > Output > Separation Preview) paletta, ahol a View legördülő menüből a Separations-t választva színkivonatonként (plate-enként) ellenőrizhetjük anyagunkat.
Ha minden megfelelőnek tűnik a nyomtatáshoz, elérkeztünk a lényeghez, kattintsunk a File > Print menüpontra (Ctrl+P). Itt alapvetően két lehetőségünk kínálkozik: papírra, vagy fájlba nyomtathatunk. A következőkben az utóbbiról lesz szó, pontosabban a PostScript fájl elkészítéséről.
Még mielőtt bármit elkezdenénk, tisztázzuk, hogy szükségünk lesz egy a nyomtató leírását tartalmazó PPD (PostScript Printer Description) fájlra. A legjobb, ha ezt elkérjük a PostScript fájlunkból filmet / lemezt készítő nyomdától / levilágító stúdiótól. (Egyébként rengeteg gyártó még több PPD-je ingyenesen letölthető az Adobe oldaláról Windows-hoz és Macintosh-hoz egyaránt.) Ha megvan a PPD fájlunk, másoljuk be ide: C:\WINDOWS\system32\spool\drivers\w32x86\, és a csodálatos InDesign már „látja” is. frissítve (2010. 05. 09.): 64 bites Windows 7 esetén az elérési út ez: C:\WINDOWS\system32\spool\drivers\x64\3\.
A Print ablakban, akárcsak az Export Adobe PDF ablakban, a bal oszlopból választhatjuk ki a beállítások csoportjait. Először felül a Printer legördülő menüből válasszuk a PostScript® File-t, majd alatta a PPD-nél keressük ki a PPD fájlunkat.
Ha nem akarjuk az összes oldalt kinyomtatni, a General beállításoknál a Pages résznél a Range mezőben megadhatjuk, hogy melyik oldal(ak)ról készüljön nyomtatás. Itt jó tudni, hogy amennyiben szekciókra bontott dokumentumunk van, abszolút oldalszámozást is használhatunk, ha az oldal száma elé beírunk egy + jelet. Például ha a második szekció első oldala a dokumentumunk 3. oldala, akkor Sec2:3 helyett abszolút oldalszámozást használva írhatjuk egyszerűen azt, hogy +3.
Az alábbiakban egy nyomdai felhasználásra készülő PostScript fájl beállításai láthatók. Ezeket a beállításokat a bal alsó sarokban levő Save Preset… gombra kattintva el is menthetjük, majd később a felső Print Preset legördülő menüből tölthetjük be.
Az Output beállításoknál ismét egy nagyszerű lehetőséggel találkozhatunk, amit Ink Manager-nek hívnak. Az Ink Manager… gombra kattintva lehetőségünk nyílik például egy direkt színt „átrakni” bármelyik másik színkivonatra. Az Ink Manager ablakban válasszuk ki a cserélendő direkt színt, majd alul az Ink Alias legördülő mezőből válasszuk ki, hogy melyik színkivonaton jelenjen meg.
Halvány emlékeim még vannak négy évvel ezelőttről, hogy a Quark-ból mennyi vesződséggel járt egy PostScript fájl elkészítése. Az InDesign eddig még soha nem okozott csalódást – e téren sem.
Már régóta terveztem, hogy közelebbről is megismerkedek vele, de kellett hozzá az a löket, melyet Zsutti adott levelével, amiben külön felhívta a figyelmem a nagyszerűségére. Köszönöm. Ha valaki még esetleg nem ismerné, a del.icio.us egy közösségi könyvjelző-rendszerező (hú de szépen hangzik ez a magyarított „social bookmarks manager”), melynek segítségével a könyvjelzőidet egy központi helyen tárolhatod, importálhatod, exportálhatod, rendszerezheted, megoszthatod, és az interneten keresztül bárhonnan bármikor elérheted; illetve mások publikus könyvjelzői között is keresgélhetsz, láthatod, hogy melyik könyvjelzőt hányan és kik mentették el, stb.
Tehát egy kicsit felgyorsítva és leegyszerűsítve a linkleltár-folyamot, ez a harmadik az utolsó része e sorozatnak, mától majdnem az összes könyvjelzőm bárki számára elérhető a http://del.icio.us/halfoto címen. Pillanatnyilag kicsit (vagy nem is kicsit) fésületlenül sorakoznak egy nagy halomban, de majd a rendszerezésüknek is eljön az ideje egyszer (remélem, hamarosan). Addig is kellemes és hasznos böngészést!
És ha már del.icio.us és Firefox, mint böngésző, akkor ajánlom ezt a Firefox bővítményt, hogy még egyszerűbb legyen az élet.
És még valami eszembe jutott: ha importálod a könyvjelzőidet a del.icio.us-ra, légy türelmes – nekem kb. tizedszerre sikerült.
Legújabb kedvencem a WordPress plugin-ek közül ez a sokoldalú és ingyenes blog analizáló, melyet a Google Analytics jó alternatívájaként emleget a WordPress Plugins oldala, és amely egyébként nem csak WordPress alapú blogoknál működik. Fontos, hogy használatához a cURL használatát engedélyezni kell a szerveren!
Kedvcsinálóul néhány print screen:
Így kezdődött ma este az égi főműsor…
Tetszett a rendezés, a világítás, a szpesöl effekt – örülök, hogy nézője és fényképésze lehettem. Ezt már soha nem játszák újra, de sokszor jó az adás, érdemes figyelni.
Néha a másnaposság jó. Nem fáj fej, nem kínoz gyomor, és a világ dolgai mosolyogtatók. Ha még dolgozni sem kell menni (legfeljebb egy tét nélküli megbeszélésre), és előtte az eső is esett, akkor minden olyan tökéletes. Mint ma.
Egy nagyon hasznos apróságra bukkantam a CreativeBits-en. Weblapok készítésekor, tesztelésnél sokszor előfordul, hogy a Firefox a frissítés gombra kattintva (F5) nem minden elemet frissít, hanem cache-ből veszi elő őket. Ha a frissítés gombra a Shift billentyű nyomva tartása közben kattintunk, biztosak lehetünk benne, hogy a legújabb, aktuális tartalmat látjuk.
Zéró tolerancia a szemetelőkkel szemben, a dohányzókkal szemben, az erőszakkal szemben, a korrupcióval szemben, stb. – mind nagyon helyénvaló (lenne). Na de zéró tolerancia, mint a magyar emberek többsége működésének alapvető mozgatórugója… Miért?
Ma reggel is, mint legtöbbször, ha jó idő van, biciklivel mentem dolgozni. Mivel a Margit-hídon át a villamos sínek felújítása miatt csak buszok közlekednek, jelentősen megnőtt a járdák gyalogosforgalma – különösen a buszmegállóknál. Itt mindig nagyon óvatos vagyok, tiszeletben tartom a gyalogosok elsőbbségét, mert tudom, hogy nem kerékpárútról van szó. Bácsi ma reggel nem bírta szó nélkül: – Ez itt nem biciklipálya. Egy lépéssel sem kellett arrébb mennie, én alkalmazkodtam hozzá, mert ez számomra így volt természetes, mégis ideges lett tőlem és a biciklimtől, és ezzel engem is felbosszantott. Nem értem ezeket az embereket, akik bele sem gondolnak, hogy mennyivel jobban érezhetnék magukat, és tovább élhetnének (bár ezért kár volna), ha nem egy szűk csövön keresztül pislonának a világra.
Ezek az emberek (de persze nem csak ők) sétálnak ráérősen a bicikliúton (tetszik tudni, hoszzú sárga csík, meg nagy sárga bicikli a járdára festve), és ha az autóba ülnek, akkor senkit nem engednek be maguk elé, nyomják a dudát, ha nem mész elég gyorsan, és ott rohadjál meg a járda szélén, ha át akarsz menni a túloldalra. Ők nem tudhatják, milyen jó érzés egy köszönetül kapott intés, bólintás, kettősindex, vagy köszönet képpen inteni, bólintani, kettősindexelni, mert azért szerencsére még van kinek. Ülnek autóban a kormány mögött oyanok is, akik még akkor is elengednek, ha kényelmesen átmehettek volna előttem, mint például ma reggel is – intettem neki, és jól esett (szerintem neki is).
Őszintén remélem, hogy a minden és mindenki iránt zéró toleranciával rendelkező emberek, evolúciós zsákutcának bizonyulnak, és mielőbb kipusztulnak.
Észrevettem, lefényképeztem, és egy pillanat múlva már fel is szívódott…