Meg a jó sütinek sem. Erre az egyik legjobb példa a Daubner Cukrászda a II. kerületben, a Szépvölgyi út és a Pusztaszeri út sarkán. Szerencsésnek mondhatom magam, mert itthonról néhány percnyi séta után elérhető az említett objektum, melyen egyetlen cégér sem hirdeti a nevét. Az épület kívül-belül csúnya, és még a Pusztaszeri útról nyíló újabb, a külcsínyt illetően szintén kevés fantáziáról tanúskodó épületrészben is – ahol a nyugodtabb körülményekért cserébe drágábban lehet helyben fogyasztani – csak házilag kinyomtatott szedett-vedett feliratokkal találkozhatunk.
Alighanem a „cégarculat” egyetlen eleme a fenti „logó”, melyet egy tortás doboz oldaláról szkenneltem be. A Daubner Curászda Kft-nek weblapja sincs, és még szomorúbb, hogy amennyiben tényleg készítés alatt áll, nem én vagyok, aki készíti. Ráadásul messze nem ideális a hely megközelíthetősége sem, parkolni nehéz és veszélyes, ahogy arról medwe is részletesen beszámol.
Mindezek után egyetlen magyarázat adódhat a szinte állandóan nagy forgalomra: az eladásra kínált áru kiváló minősége. Én még soha nem csalódtam benne. Kedvenceim közé tartozik a nem túl bizalomgerjesztő nevű E80-as torta, a Gellért tekercs, a feketeerdei meggy, a meggyes somlói parfé torta, a tökmagos pogácsa, és ki ne hagyjam a remek fagyit – vagy most jut eszembe a rácsos linzer, a szilvás papucs, meg a mandulás puszedli, szóval sorolhatnám még. A lényeg, hogy nincs rossz választás.
Nemrégiben Nagymamám eperlekvárja iránti nosztalgikus vonzalomtól vezérelve kipróbáltam a Daubner-féle eper különlegességet is, mely két összetevőből áll csupán: 80 % eperből és 20 % cukorból. Nem pont olyan, de majdnem. (Vagy csak az emléke szebb a Nagyi lekvárjának?)
A cukrászda történetét illetően csak az alábbi cikket találtam a II. kerület honlapján (a Nevezetességek / Látnivalók között :)) – igaz, nem sokat kerestem:
Daubner Béla 1901-ben nyitotta meg cukrászdáját Orosházán. Fia követte a szakmában, de az üzletet államosították, amivel le is zárult a Daubner-cég történetének első fejezete. A család az ötvenes évek végén költözött a fővárosba.
A Szépvölgyi út népszerű cukrászdáját ma az unoka, Daubner György vezeti:
- A kitörést egy karácsonyi bejgli hozta meg…, aminek a receptjét nagyapámtól őrzöm. Aztán jött a parfé… Nagyapám és apám kézzel írott receptkönyveit ma is forgatom. Még mindig találok bennük újat és megszívlelendőt… Természetesen a teljesen új sütemények megalkotásától sem ódzkodunk… Alapvetőnek tartom, hogy mindig friss legyen az áru. Egy otthon sütött rezgős, meleg költeménnyel nem tudjuk felvenni a versenyt, de a házi sütemény varázsát próbáljuk utolérni… Mind a mai napig az étkezést egy süteménnyel fejezem be… Télen általában a nagyapám sütötte tejszínhabos mogyorótorta zárta a vasárnapi ebédeket. Még most is ez a kedvencem. Egyébként a tradicionális polgári konyha megőrzését nagyon fontosnak tartom… Nem hiszem, hogy a gyorsbüfé-hálózatok jelentenék a jövő kulturált vendéglátását – mondta Daubner György a Budai Polgárnak (1995/23).
A magyar változat 2005-ös keltezésű, és mert mégiscsak egy boltban megvásárolható majdnem 3000 forintos könyvről, és nem egy szamizdat kiadványről van szó, nem tudom említés nélkül hagyni botrányos tördelését, amit ez a nem túl szép borító takar (nincs energiám részletezni, de azt is el tudom képzelni, hogy MS Word-ben készült).
Születésnapom alkalmából lepett meg ezzel a könyvvel Kedvesem, aminek különösen örültem, mivel nem sokkal korábban akadt a kezembe egy könyvesboltban, és elgondolkodtam a megvételén – de otthagytam, mert sokallottam a 8 800 Ft-os árát. 
Mindjárt az impresszumban hiába keressük a kiadás évét. Erre legfeljebb a hátlapszövegből következtethetünk, ahol a 2004-es metró terve tavalyiként kerül említésre. Ezek szerint a könyvet 2005-ben nyomták. Ezzel szemben az interneten 
Rengeteg példa van rá, a bal oldalon egy duplázott, a jobb oldali képen pedig egy zárójel és annak tartalma közé szorult felesleges „space” – mely utóbbinak természetesen megvan a párja is. (6. és 18. oldal)
Itt nem egy felesleges szóköz karakter, hanem a tördelés hanyagsága miatt keletkező tátongó szakadékokról van szó. Még több van belőle, mint az előzőkből, de a bal oldali részlet a leghajmeresztőbb (elég egyértelmű még ilyen piciben is, ezért nem jelölöm külön) – amit még tetéz a felesleges elválasztás is a „pár-huzamosan” szóban. (12. oldal)
Az záró idézőjel (”) és az inch jele (") nem keverendő. Ezt egy kezdő tördelőnek is illik tudnia. Ebben a könyben számtalan helyen láthatjuk, mennyire csúnya, ha valaki mégsem tudja. Kezdődik helyesen, így: „ és véget ér rondán így: ". A képen látható példában sikerült mindezt lenyűgözően halmozni: „örökké" folyékony". (200. oldal)
Ebből szerencsére nincs olyan sok, de a bal oldali példa a legszebb, ahol egymástól néhány centire mindjárt kettő is látható. (142. és 90. oldal)
A bal oldali képen ismét talán a legszebb példája a temérdek elválasztási hibának, mivel itt három sorban sikerült produkálni kettőt (76. oldal). Következik először e kettő, majd még néhány (továbbra is mellőzve a teljesség igényét): von-alú, felha-jtható, ame-lynek, ülésc-soportonként, jelentésigén-nyel, rendsz-erváltásként.
Ebből is van szépszámmal – a képen látható „aA” kezdetű mondaton (206. oldal) kívül is. Néhány közülük: „falburkolatú helyiség”; „felső téglány fedőlapján”; „sikerélmény biztosít”; „menűrendszer”; „úgy nevezett”; a címben Orion AR 311-es, a szövegben 312-es; felesleges vessző: „(…) Ekler Dezső, neve.”
Az egyes cikkek végén szereplő irodalomjegyzék van ahol a kenyérszövegnél kisebb méretű (pl. 26. oldal), de van ahol vele egyforma. Ugyanitt a mű címe legtöbb helyen álló betűvel van kiemelve, de előfordul, hogy az egész dőlttel szedett.
A monitoron lehet, hogy jól mutatott, de kinyomva elég borzalmas (176. és 241. oldal). Szerencsére erre „csak” három-négy példa van a könyvben.
A bal oldalon az alcím hátteréül szolgáló fekete flekk magasabb a kelleténél („túllóg” lefelé). (36. oldal)
A bal oldali képen, a lap tetején egy ottfelejtett fejezetcím látható. (132. oldal)
