Mese

E-mailben kaptam:

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy együgyű gazda. Egész életében tett vett, dolgozott keményen, mégsem jutott ötről a hatra. Történt egyszer, hogy észrevette, fogynak a tyúkok a tyúkudvarból. Hiába próbálta nyakoncsípni a tolvajt, sehogy sem sikerült. Gondolta, keres magának egy őrzőt, aki megvédi a baromfiakat a titokzatos tolvajtól.

– Válassz engem – mondta a kutya. Jó a szemem, jó az orrom, éles a fülem. Meghallom, meglátom, megszagolom, ha jön a tolvaj. Akkor majd sarokba szorítom, hangosan ugatok, és te elfoghatod.

– Válassz inkább engem – mondta a róka. Az én fülem élesebb, az orrom jobban szagol, a szemem jobban lát, mint ennek itt, – és a kutya felé bökött. Én nem verlek fel ronda ugatással éjjeli álmodból, hanem lefogom helyetted a tolvajt. Ezt a ronda korcsot meg zavard el, mert ahogy látom, csak a tyúkjaidra fáj a foga.

Tetszett a gazdának a róka beszéde, meg aztán csinosabbnak is látta, mint a gubancos szőrű kutyát. Felfogadta hát a síma beszédű vörös komát a tyúkudvar őrzésére.

Látszólag minden rendben volt, a róka minden reggel tisztelettudóan jelentette, hogy az éjjel nem történt semmi, mind megvannak a tyúk, csak a kutya ugatott hangosan a kerítésen túl.

A gazdának tetszett ez a nyájasság és tisztelet, és megerősítette a rókát tisztségében, bár mintha a tyúkok kevesebben lettek volna, mint annak előtte.

Történt egy éjjel, hogy a gazdát zaj verte fel éjjeli álmából. Kiszaladt az udvarra, és látja ám, hogy a róka épp egy tyúk tollát tépdesi veszettül, és a nyakát próbálja átharapni.

– Mit művelsz?! – rivalt a gazda a rókára.

A róka azonnal elengedte a tyúkot, és így szólt a gazdához: – Hazudtam neked. Bizony én fosztogattam az udvarodat, én loptam a csirkéidet és tyúkjaidat, én rágtam össze a tojásokat. De csak mostanáig. Direkt csaptam zajt, hogy meghalld, és kigyere. Sőt, örülök neki, hogy most minden kiderült, mert egyébként épp mától vegetáriánus lettem, megundorodtam a húsevéstől és a hazudozástól, hogy be kellett csapnom téged. Amúgy meg a kutya sokkal több csirkét lopott volna, és még jobban becsapott volna téged. Én csak meg akartalak óvni ettől. Látod, most igazat beszélek, úgyhogy tarts meg hivatalomba mert innentől kezdve már bízhatsz bennem.

Ugye ilyen csak a mesében történhet meg?

Még egy kérdés: Te kit választanál?

Nyilatkozat

Az Értékmegőrzők Civil Szervezet, melynek tagjai olimpiai és világbajnok sportolók, ismert művészek, zenészek 2006. szeptember 21-én délután tartott összejövetelükön a következő nyilatkozatot hozták:

Nyilatkozat

Mi, hazánk sorsa iránt felelősséget érző értelmiségiek az utóbbi napokban Magyarországon kialakult helyzettel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot tesszük:

A vasárnap napvilágra került miniszterelnöki beszéd új, eleddig nem látott helyzetet teremtett hazánkban. Az elementáris erejű felháborodás és a kiszolgáltatottság felett érzett kétségbeesés békés demonstrálók tízezreit vezérli estéről-estére az utcára. A nép tűrőképességének határára érkezett.

Az utcai demonstrálókkal szolidaritást vállalunk és magunk is követeljük a hazug, országunkat a tönk szélére juttató, ezért bűnös, kormány távozását. A mind erkölcsi, mind politikai értelemben bukottnak tekinthető miniszterelnök lemondatására minden alkotmányos és törvény által nem tiltott eszköz igénybevételét hazánk elemi érdekének tekintünk.

Ugyanakkor a jogos és alkotmányos keretek között zajló tiltakozásokhoz kapcsolódó, néhány száz fős csoport erőszakos cselekedeteitől elhatároljuk magunkat, de leszögezzük, hogy azok bekövetkeztéért elsősorban a jelenlegi miniszterelnök, a tűzre olajat öntő provokatív nyilatkozatai, illetve a kormányzat rendőrségének bűnös tehetetlensége okolható.

Megértjük a népharagot, de mint demokraták az erőszak minden formáját szigorúan elítéljük. Minden további, esetleg éppen a bukni készülő kormányzat által szított erőszakos cselekmény az illegitimmé vált hatalom malmára hajtaná a vizet, ezért nyomatékosan arra kérünk mindenkit, hogy a továbbiakban tartózkodjon mindenfajta erőszaktól. Senki ne hagyja magát provokálni, sőt minden tiltakozó személyes kötelességének érezze a rend fenntartását.

Ami ma hazánk utcáin, terein történik, pártok feletti, egyre erősödő spontán népmozgalom. A nép esténként nemcsak a jelenlegi kormányzat, hanem az azt leváltani képtelen politikai elit felett is ítéletet mond. Ahova jutottunk, nem csak morális válság, de a rendszerváltás csődje is. Tizenhat esztendő parlamentáris demokráciája bizonyult képtelennek arra, hogy polgárainak elfogadható létfeltételeket teremtsen. Az emberek nem hisznek már abban, hogy a jelenlegi helyzet alkotmányjogi eszközökkel, illetve az önkormányzati választások voksaival alapvetően megváltoztatható. Minden jel arra mutat, hogy a többszörösen kifosztott és arcul köpött nemzet megalázottjai és megnyomorítottjai mindaddig a tereken maradnak, amíg a jelenlegi kormány le nem mond. Felszólítunk mindenkit, akiben van erő és elszánás, csatlakozzék a tiltakozókhoz és segítsen megőrizni a demonstrációk 56 szelleméhez méltó tisztaságát és méltóságát!

Minden felelős magyar értelmiségit arra kérünk, hogy csatlakozzék nyilatkozatunkhoz.

A jelenlegi kritikus helyzet megoldásának egyetlen kulcsa pillanatnyilag maga az ország miniszterelnöke. Milliók várják dicstelen pályafutásának első és utolsó hiteles mondatát: „Kormányom nevében benyújtom lemondásomat”

Balázs Fecó, Bitskey Tibor, Császár Angéla, Eperjes Károly, Fábry Sándor, Horkai György, Grosics Gyula, Gyarmati Dezső, Kárpáti György, Kemény Győző (Bojtorján), Konrád János, Mészöly Kálmán, Pataki Attila (Edda), Raksányi Gellért, Sudár Attila

(forrás: gondola.hu)

Minden szavával egyetértek.

Kinek milyen színű a széklete?

Gábor barátomat felháborítja az emberek érdektelensége ezen a blogon – legalábbis ami a kommentálók számát illeti (megjegyzem, a látogatók száma az utóbbi napokban nőtt, napi 150-200 körüli).

Egyébként én is elgondolkodtam már, hogy miért van az, hogy az általam rendszeresen olvasott (igaz, nagyrészt főleg szakmai témájú) oldalak közül egyetlen egy helyen véleményezte valaki a vasárnap napvilágra került Gy. F. beszédet (egyetlen kritikus mondatban) – és most nézem, hogy már törölte (ezek szerint megváltozott a véleménye, vagy fél nyilvánosságra hozni)?

Tudom, hogy ezt az oldalt sem a politikai tartalmú bejegyzésekért szeretik a látogatói, de számomra teljesen egyértelmű volt, hogy egy ilyen horderejű kérdésben leírom a véleményem, mert egyrészt ez a blog javarészt rólam szól, és engem ez foglalkoztat, másrészt ha csak egyetlen embert is gondolkodásra késztetek vele, már megérte. Egy barátom konkrétan megmondta, hogy ő inkább elfordul, ha kamerázzák a demonstráción, és nem ír ide semmit, mert lenyomozhatják (ő sem a randalírozók, hanem a békés tüntetők közül való). Mondom neki, nem kell a valódi nevedet ideírnod (persze miért ne tehetnéd? – gondoltam). Ja igaz – felelte, és azóta sem írta le a véleményét (pedig tudom, hogy van neki).

Tapasztalatom szerint az emberek nagy része felmondja a médiából tanult leckét. A médiának éppen ezért óriási hatalma van, és ezzel él is:

  • Egyrészt összemossák a békésen tüntető, egy igazabb jövőről álmodó többség képét a szélsőjobboldaléval, és azokéval, akik csak azért mennek ki az utcára, hogy törjenek, zúzzanak, gyújtogassanak.
  • Másrészt elmagyarázzák, hogy mekkora szarban leszünk, ha nem nem lesz egy ilyen eltökélt, tenni akaró, őszinte vezérünk, mint Gy. F. (és a programja).
  • Harmadrészt mosdatják pszichopata miniszterelnökünket, és talpnyaló csapatát, magyarázva, hogyan is kell értelmezni a hazugságaikat.

Րszintén mondom, hogy a tévét nézve, internetet olvasva nemegyszer eszembe jutott már, hogy igazuk van, hagyni kéne ezt az egészet a francba, mert csak egyre rosszabb lesz. Aztán elgondolkodok, hogy vajon nem attól lesz egyre rosszabb, ha elfogadjuk, hogy velünk bármit megtehetnek, de mi nem tehetünk semmit? A hatalmon levők csalhatnak és hazudhatnak, de ha én teszem ugyan ezt, börtönben a helyem? Ez tényleg így van rendjén? És eszembe jutnak a hatalmat és a média többségét működtető átlátszó és aljas érdekek is, és máris egészen másképp gondolom, mint ahogy az „elvárható lenne”.

A hatalom és az őt támogató média célja egyértelmű: FÉLJ. Félj, attól, hogy bajod lesz, ha az utcára mész. Félj attól, hogy csődbe megy az ország, ha változást akarsz. Félj attól, hogy kinyilvánítsd a véleményed. Miért dől be ennek ilyen sok ember? (Költői.)

Bocs, de ez most kiszaladt, nem akartam ilyen hosszúra. Szeretnék már írni végre egy „szokásos” bejegyzést is, de a héten nem volt rá időm. Kedd kivételével esténként a Kossuth téren voltam, és holnap is ott leszek. Ez a minimum, amit megtehetek.

Végül Gábor barátom leveléből:

Van egy angol mondás: Ignorance is the choice not to know. A tudatlanság a nem tudás tudatos választása. Szóval miért dugják a fejüket a homokba??? Félnek?? Szülők hatása?? Miért??

Tegnap egyébként Marci barátomat 4 emeszpés elkezdte követni a rendezényről. Hogy szétmázolják a pofáját. Be tudott ugrani egy szórakozóhelyre. Ez volt a szerencséje.

Ha feldobod azt a témát, hogy kinek milyen színű a széklete, biztos hozzászólnának 125-en. Miért??

Tehát a kérdés: kinek milyen színű a széklete?