2006 szilveszter: Rám-szakadék

2006 szilveszterén sem változtattunk a már kétszer jól bevált társaságon (Editke sokat nőtt, okosodott, szépült és aranyosodott); és a jól bevált szokásunkon sem, mely szerint az év utolsó napján kirándulni megyünk – legfőképpen fényképek készítése céljából. Akárcsak tavaly, a lányok itthon maradtak, és hat óra környékén isteni illatú és ízű ételekkel várták a megfáradt fiúkat.

Úton a Rám-szakadék felé

A cél ezúttal a pilisi Rám-szakadék volt. Sokat nem haladtunk, mert Bélával soha nem a megtett kilométerek száma, hanem a fotózás élménye a lényeg. Nem is a gyaloglásban fáradtunk el, hanem a „pucsításban” (az állvány melletti nyakatekert görnyedésben). Élvezetes volt, akárcsak a hazaárkezés utáni lencseleves…

Rám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadékRám-szakadék

Kattints a képekre a nagyításhoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!

Remélem, a következő szilvesztert is együtt töltjük!

7 hozzászólás a(z) “2006 szilveszter: Rám-szakadék” bejegyzéshez

  1. Háát Zsolti…. Na de ehhez kellene az a hangsúlyozás is, amit szánok, és ami koránt sem lebecsmérlő lenne, ha hallanátok! Szóval nem semmi vagy! A fotóid megint csak a tőled megszokott profizmust tükrözik (a holdon kívül:).

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>