A Graphicum pár perces ismerkedés alapján nagyon szép lett, és most ha akarnék se tudnék róla többet mondani, mert a munkahelyemen felejtettem, ahova a könyvbemutató után visszamentem a biciklimért.
Jose Simon és Tomek Marcell (Grotesque – valamint egy KGB tag) nyitották az előadások sorát. Elsőként a már nem is olyan új m2 arculatáról volt szó (és elsők között láthattuk a készülő legújabbat – az is szép lesz, akárcsak a mostani), aztán a pár napja megújult Cool TV került terítékre. A fiúk láthatóan nem sokat készültek a prezentációra, ami gyorsan véget is ért – de amíg tartott, élveztem.
Vargha Balázs a Stalker Stúdiótól már jóval többet készült, és jóval többet is beszélt az MKB arculatváltásáról – mégis számomra valahogy ez volt a legkevésbé érdekes előadás.
Nem úgy Czakó Zsoltté, aki szívem-csücske-szülővárosom-Pécs Európa Kultúrális Fővárosa 2010-es arculatát tervezte. Nagyon érdekes volt látni és hallani, hogy mennyire összetett munkáról van szó, és mennyi mögöttes tartalom bújik meg az elsőrangú látvány mögött.
Auth Attila alaposan körbejárta a 2-es metró arculatának témáját – csak a bevezető volt vagy húsz perces, de cseppet sem unalmas, sokkal inkább színvonalas és érdekes (némi humorral is fűszerezett) előadás tanúja voltam.
Végül Lelkes László, a MATT elnöke beszélt a Társaságról, a könyvről, és a mai magyar tervezőgrafika problémáiról.
Legvégül pedig megvettem a könyvet és egy most induló magazin, a G4 első számát, melyet Czakó Zsolt ajánlott. (A sorban állva megpillantottam Zwoelf mikiegeres táskáját, így nagy örömömre vele és a portfóliójával is személyesen megismerkedhettem.) Köszönet a MATT-nak mindezért – a könyvről és a magazinról pedig majd később, egy másik bejegyzésben.
frissítve (2007. 06. 28.): » Filmek az előadásokról
Hát baszkikám!!! Ott voltam, de fél hétkor el kellett jönnöm, pedig láttalak téged is, és Pétert is, csak nagyon elöl ültetek, át meg nem akartam mászni a tömegen. Pedig jó lett volna találkozni, hogy legalább ti is tudjátok, kivel álltok szemben ;) Remélem azért lesz még erre módunk. Fél hét után amúgy mi volt? Meddig tartott? A könyvet se tudtam kézbevenni, csak láttam ahogy mellettem lapozták, azok alapján viszont szép lett. Egyszer majd ez is bele fog férni a költségvetésembe, az 5 éves tervet már összeírtam :)
dinnye Utólagos engedelmeddel átraktam ide a megjegyzésed, mert amott már nagyon sok van. :)
Sajnálom, hogy továbbra sem tudom archoz kötni, kit is rejt e név: dinnye; de amúgy nagyon jó volt a bemutató, azt hiszem olyan 7 körül ért véget – bár nem néztem az órám (ami nincs is – szóval a telefonom időkijelzőjét).
A könyvet szerintem mindenképp érdemes megvenni – én akár benne vagyok egy gyűjtés szervezésében is, melynek keretében összedobjuk Neked a könyvrevalót. :D
Én egy dinnyét se láttam :D Komolyra fordítva a szót, mindig fura virtuálból átmenni realitybe, de asszem jól sült el a dolog :) Reméljük aktív lesz a MATT és sok-sok ilyen rendezvény lesz még.
dinnye Bocsánat nem akartam bunkó lenni, pedig így utólag végiggondolva lehet, hogy nem vicces, amit írtam – elnézést kérek, távol áll tőlem, hogy megbántsalak (vagy bárki mást).
zwoelf Remélem én is. :)
hal Jaaa, szerintem senki sem értette félre. :DDD Meg amúgy is hozzászoktam már a “csóróegyetemistanyárirobotmunkátkeres” státuszhoz, szóval az ilyeneket már rég nem veszem fel. De majd ha befutott menőtrendi építészmérnök és tipográfus leszek, mindenkinek fizetek egy rund szódát ;)
Inkább akkor lepődtem csak meg, amikor az eredetit törölted. Gondoltam is magamban, húúú baszkikám, kitört belőled a cenzor :P De aztán láttam hogy csak átraktad ide, úgyhogy megnyugodtam. Persze hogy okérendben.
OFF: hogy kell erről a nyomi billentyűről rendes magyar idézőjelet varázsolni? Van ennek valami billentyűkódja, nem? Vagy marad a kopipészt?
Ööö gómba, gómba…
Vagy aki mégiscsak félreértett valamit, az én voltam? Doktor úr, teljesen bizonytalan vagyok! Vagy mégsem? :))) Szóval mostanra már itt tartok agyilag, de remélem jóra reagáltam, és nem valami buta helyzetkomikumokat megszégyenítő módon halmozzuk itt az OFFolást :P
Sajnálom, hogy nem jutottam oda… Nejem a legnagyobb gyerekemmel Erdélybe utazik, én meg ittmaradok a két kisebbel,úgyhogy pakolás ezerrel, hangulat a tetőfokon. Nem tudom, melyikünknek lesz nagyobb kaland :o)))
Idézőjelek:
„ – [Alt+0132]
” – [Alt+0148]
Mac-en: Popchar (van pc-s verziója is, de amióta Indesign-t használok, elég a Glyphs paletta [de, hogy a Photoshopból miért kellett kihagyni...]:o))))
hal
“azt hiszem olyan 7 körül ért véget”
Pont hétre értem oda :-/ Könyv szerencsére még volt, gyorsan le is csaptam egyre. Nem tudták megérteni miért fogy jobban a fóliás változat…pedig egyszerűen azért, mert jobb. Pont. :)
dinnye Nem értetted félre, igen a pénztelenségre gondoltam (utólag), hogy esetleg egyáltalán nem vicces – de örülök, hogy nem vetted sértésnek, és előre is köszi a szódát. :)
Dexter68 OFF: Egy csomó bosszantó és érthetetlen különbség van az Adobe programcsalád egyes tagjai között. És a helyzet a CS3-mal sem javult. Tényleg nem értem, hogy miért…
Shim Én meg azt nem értem, hogy miért nem csak egy volt kicsomagolva nézegetésre? :)
A fóliás azért jobb, mert azt nem lehet tartósan leinni =O) rozé-fröccsel, vagy valami jobbal, viszont tálcának és esernyőnek átmenetileg kitűnő!!! Ezeket persze csak az alkalom szülte, a könyv nekem is tetszik és olvasásra használom! :)
Dexter68 Köszönöm szépen a bill.kódokat, ezekre gondoltam. Azért utánanéztem én is, és megtaláltam a listát, megpróbálom majd fejben tartani, mert nélkülözhetetlen. :)
zwoelf Van már eredménye a szóbelinek? Remélem kérdeznem sem kell, hogy felvettek-e? :)
dinnye Van :) Felvettek!
Gratula! Emléxem, anno engem majd’ szétvetett az öröm (és persze a büszkeség) :o)))
zwoelf Szuper, én is gartulálok. De ugye tudod, hogy akkor mostantól sok jóra nem számíthatsz, mert állandó nyaggatásoknak leszel kitéve, és folyamatosan be kell számolnod a dolgok menetéről!? :]
Köszi Dexter, Dinnye. Örömmel számolok be majd mindenről :) Blog ne legyen? :)
zwoelf Én is csatlakozom a gratulálók sorához, és igennel szavazok a kérdésedre! :)
Gratulálok Zwoelf!
Jó érzéssel tölt el a gratulációtok, köszönöm újra! A blogon már elkezdtem dolgozni. Zwoelf portfolió ráncfelvarrással együtt indul a typoblog, 1-2 héten belül!
zwoelf De jó! Kiváncsian várom!