„Számodra mi a könyv?”

Szeptember utolsó napján, ezen a napsütötte délelőttön a már említett Kakukkfiók kiállítás alkalmából kiadott kis könyvecskét olvasgattam, melyben – kiállítási katalógus helyett – a könyvvel kapcsolatos idézetek kaptak helyet, főként a kiállítás résztvevői válaszolnak a kérdésre: „számodra mi a könyv?”

Sokan azt gondolják, a negyedik dimenzió az IDՐ, szerintem a KÖNYV. Kinyitod, belépsz, majd becsukod. Egyszerű, mint egy ajtó, de az ember bent ragadhat örökre…

Kuszkó Rajmund (könyvtervező, a kiállítás résztvevője)

Vannak megízlelni, vannak felfalni való könyvek, s van kevés olyan, amely megrágni és megemészteni való.

Francis Bacon (filozófus)

Több érdekes és értékes gondolat elolvasása után végül feltettem magamnak a kérdést: számomra mi a könyv?

Számomra a könyv örömforrás. Egyfelől érzéki öröm a tapintása, az illata és a látványa – ahogyan a betűtenger szavakba, sorokba, bekezdésekbe, „szépséges foltokba” rendeződve (alkalomadtán képekkel, illusztrációkkal, grafikai elemekkel kiegészülve) kellő nagyságú üres felületeket hagyva ráömlik a papír textúrájára. Másfelől pedig szellemi öröm forrása meríteni mások gondolataiból, történeteiből, tudásából.

Számodra mi a könyv?

RSS feed a DesignTerminal honlapjához

RSS függő vagyok, így kimarad az életemből azon honlapok rendszeres szemlézése, melyekhez nincs RSS csatorna. Így volt ezzel a mai napig a designterminal.hu is – pedig időnként vannak rajta érdekes tartalmak. Az RSS gyártásban ezúttal is a Feed43 segített.

Graphifest – a Helvetica Magyarországon

2007. október 9-én, kedden, 19 órakor kiállítás nyílik a pályázat 50 legkiemelkedőbb alkotásából a Gödör Klubban. Az Aranyrajzszög kiállítással és díjátadással egybekötött szakmai esemény a Graphifest nevet kapta.

Az első Graphifest keretén belül szakmai napot is rendez a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok társasága (MATT). A Gödör Klub előadótermében 15.00-tól levetítjük Gary Hustwit: Helvetica című dokumentumfilmjét, és 16.30-tól három szakmai előadás következik. Az előadók világszerte ismert és elismert grafikusok (pl. Jonathan Barnbrook, UK). A kiállításmegnyitó előtt, az előadások elhangzása után szakmai kerekasztalbeszélgetést rendezünk. A szakmai napon való részvétel ingyenes, az előadások eredeti nyelven zajlanak. Szinkrontolmácsot a MATT és a Design Terminál biztosít.

(forrás: bencium.hu)

InDesign CS3 tippek #6

« előzmény

Beilleszetett kép cseréje

A Place parancs (File > Place, vagy Ctrl+D/Command+D) kiadása, és a beilesztendő kép(ek) kiválasztása után, az Alt/Option billentyűvel kattintva egy már beillesztett kép fölött, az InDesign abba illeszti bele az új képet – lecserélve a régit.

Fájlok kiválasztása/elvetése több fájl egyidejű beillesztésénél

Már volt szó az InDesign CS3 egyik újdonságáról, mely szerint egyszerre akár több fájl is kiválasztható beillesztéshez. Egy kis bélyegkép jelzi az éppen beillesztésre kerülő fájlokat, melyek között a nyilakkal (mind a néggyel) tudsz mozogni, illetve az Esc billentyűvel elvetheted a soron következőt.

Gyorsbillentyűk a Control panelhez

  • Ugrás az első beviteli szövegmezőre: Ctrl+6/Command+6
  • Fókuszpont váltása (az előző lépés után): Shift+Tab, és nyilak
  • Fókuszpont kiválasztása (az előző lépés után): Enter

Ha elsőre nem egyértelmű, csak próbáld ki: nyomd le a Ctrl+6/Command+6 billentyűket, majd a többit – miközben figyeled a Control panelt!

folytatás »

Így is lehet…

Néhány napja olvastam zwoelf typoblogján egy bejegyzést a budapesti buszmegállók meglehetősen sokféle, rossz minőségű, a könnyű tájékozódást nem kellőképpen segítő tipográfiai megoldásairól.

London Underground logó és csavar
(jobb oldali fotó: Czakó Zsolt)

Tegnap pedig kaptam egy levelet a jobb oldali fotóval, a kép készítőjétől (ezúton is köszönöm), mely ezzel a mondattal zárult: „Így is lehet…” A londoni metró arculatának a lambériát rögzítő csavarok is a részei. Mindig lenyűgözött az efféle alaposság!

Vendégségben

Egy nagyon jóleső meghívásnak tettem eleget tegnap délután Czakó Zsolt műtermében. Borozgatás közben beszélgettünk párhuzamos életutakról, betűkről, magyar és cseh betűtervezőkről, a cseh tipóról, „érzelmes tipográfiáról”, szülővárosunkról, Pécsről, Pécs Európa Kultúrális Fővárosa arculatáról, Brno arculatáról, a „cseh arculatról”, Nick Bell-ről, a Churchill Múzeumról, a Casson Mann-ról, a Sparking Reaction kiállításról, a Bookmark kiállításról, a Kakukkfiók kiállításról, a három éve készülő és remélhetően hamarosan megjelenő Plusminus újságról és még rengeteg másról.

részlet a plusminus.hu oldalról
(a kép forrása: plusminus.hu)

Kapott a szemem sok nagyszerű „retina-ajándékot”, miközben gyorsan elrepült több mint öt óra. Szép és tartalmas délután volt, köszönet érte!

Félelem

A BLOGHon azt írtam, nem idézek Wass Alberttől, mert akkor szívem szerint az egész könyvet kellene idéznem, most mégis megteszem. Majdnem pontosan egy éve írtam róla, hogy a jelenlegi hatalom egyik legfőbb érdeke, hogy félj. Mindent meg is tesznek érte, hogy így legyen: rosszarcú tüntetőket mutogatnak, vagy akinek „nincs baj a külsejével”, azt félelmetes megvilágításba helyezik. És persze ne feledjük a tavalyi aljas „rendőri” intézkedéseket sem, mellyel jelentősen hozzájárultak a félelem fenntatásához. Wass Albert gyönyörűen megfogalmazza a lényeget. A félelem:

Világfelfogás. Világnézet. A rabszolgaság egyetemes világnézete, amit durva és kegyetlen erőszak termel ki rendre a leigázottak lelkében és agysejtjeiben, s mely korlátlan hatalmat biztosít a leigázók számára, még akkor is, ha a rabszolgák létszámával szemben az ostort suhogtatók száma nevetségesen csekély. A félelem az emberiség legnagyobb ellensége, nem az ilyen vagy amolyan diktátorok. A félelem maga, amit a diktátorok mesterségesen állítanak elő, mint valami idegbénító, agysejtekre nehezedő, szemmel nem is látható szert, aminek gázával megfertőzik és megbénítják a népeket. [...] Ha nem lenne olyan szörnyűségesen tragikus, nevetni lehetne ezen!

(Wass Albert: Ember az országút szélén)