Zseniális reklámok #2

« előzmény

Igaz, hogy majdnem épp egy éves már, de nekem ma volt új; és mivel régen találkoztam ennyire jól átgondolt és kitalált reklámmal, úgy érzem, itt a helye:

Ismét egy díjnyertes (Eurobest fődíj, illetve arany az Epica-n, a cannes-i és a londoni fesztiválon) reklám, melyben egy pantomimesnek tűnő fickó sétál az utcán, aki súlyos francia akcentussal beszéli az angolt, és mindenkibe beleköt, mégsem foglalkoznak vele. Vajon ki lehet ő?

Megoldás a reklámban:

A reklám szövege:

Azt hiszem mindig félreismertek. Úgy tűnt, hogy az emberek nem szeretnek. Azt hiszem zavartam őket. Az agyukra mentem. Nem tudom miért. Egyszerűen csak így történt. Talán túl heves voltam. Vagy túlságosan agresszív. Nem tudom. Tényleg nem. Igen, magányos voltam. Szörnyen magányos. De hozzá lehet szokni…idővel.

Végül, egy napon minden megváltozott. Valaki végre elfogadott…olyannak amilyen vagyok. Mióta megvan ez a munkám, az életem teljesen más lett. Végre hasznosnak érzem magam, jónak valamiben.

A szél. Használjuk fel jóra az energiáját.

Tehát ő volt a szél megszemélyesítője, a hirdető pedig a német Epuron cég, mely alternatív energiával (főleg a széllel) foglalkozik. A fickó, akinek ijesztőek a vonásai (elvileg a saját arca) egyébként francia, így nem meglepő a fura akcentus.

Némi infó:

Az első megjelenés időpontja: 2007 április 30.
Reklámügynökség: Nordpol+ Hamburg
Production Company: Paranoid Projects (Párizs)
Creative Director: Lars Rühmann
Director: Les Viking
Producer: Melanie Robert-Kaminka, Virginie Dinh
Art Director: Björn Rühmann, Joakim Reveman
Szövegíró: Matthew Branning
Hang szerkesztés: Pigalle Production

(forrás: reklamfuggo.blog.hu)

Alapértelmezett beállítások InDesign-ban

Talán már én is említettem e helyen (csak nem részletezve), de biztos vannak olyanok is, akiknek új információ lesz, hogy te döntheted el, milyen beállításokkal induljon az InDesign. Ha nincs nyitva egyetlen dokumentum sem, és átállítod például a betűtípust, onnantól kezdve az lesz az alapértelmezett minden egyes új dokumentumban. De ugyan így meghatározhatod, hogy milyen színek legyenek a Swatches palettán, vagy hogy egy új vektoros alakzatnak legyen-e kapásból körvonala. Bármit módosíthatsz, amit át tudsz állítani (vagyis nem inaktív), onnantól az lesz az alapértelmezett.

Ugyan ez működik megnyitott dokumentumnál is, csak akkor a dokumentumhoz csatolva menti el az InDesign a beállításokat; így ha az egy másik gépen kerül megnyitásra, ott is pontosan azok lesznek az érvényes alapértelmezett beállítások, amiket kiválasztottál, miközben a fájlban nem volt semmi kijelölve.

Én például a következőket szoktam beállítani (a teljesség igénye nélkül), mikor nincs megnyitva semmi az InDesign-ban – hogy ezek legyenek érvényesek minden új dokumentum létrehozásakor:

  • Edit > Preferences > Units & Increments: itt a Keyboard Increments résznél a Cursor Key-t átírom 0,25 mm-re. Ennek hatására egy billentyűleütésre egy negyed milliméternyit mozdul el a kijelölt objektum. Négy leütés: egy milliméter, ugyan ez Shift lenyomásával: egy centi.
  • A Character panelen a Kerning mezőben a Metrics-et átállítom Optical-ra; így általában szebb a szövegkép (egalizálás) – bár professzionális fontokhoz továbbra is a metrics ajánlott.
  • Szintén a Character panelen a nyelvet (Language) átállítom magyarra.

Biztos van még más is, csak most nem jut eszembe, mert szerencsére régen installáltam már az InDesign CS3-at a gépemre. Te mit állítanál/állítottál be alapértelmezettnek?

frissítve (2008. 05. 04.): Köszönet a kommentekért, melyekből (a fentiekkel kiegészítve) az alábbiakban összegyűjtöttem, hogy én miket állítottam be (jól jön majd egy új install alkalmával):

  • File > Document Setup: Facing Pages: ne legyen pipa
  • File > Document Setup: Page Size: A4
  • File > Document Setup: Bleed and Slug: 3 mm
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Ruler Units, Origin: Page
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Ruler Units, Horizontal: Millimeters
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Ruler Units, Vertical: Millimeters
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Keyboard Increments, Cursor Key: 0,25 mm
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Keyboard Increments, Size/Leading: 0,5 pt
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Keyboard Increments, Baseline Shift: 1 pt
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Keyboard Increments, Kerning: 1/1000 em
  • Edit > Preferences > Guides&Pasteboard: Color: Preview Backgroud: sötétszürke (25 % brightness)
  • Paragraph panel > Hyphenation: Words with at Least: 3 letters
  • Paragraph panel > Hyphenation: After First: 2 letters
  • Paragraph panel > Hyphenation: Before Last: 2 letters
  • Paragraph panel > Hyphenation: Hyphenate Last Word: ne legyen pipa
  • Paragraph panel > Hyphenation: Hyphenate Across Column: ne legyen pipa
  • Character panel: Times New Roman helyett pl. Myriad Pro
  • Character panel, Kerning: Optical helyett Metrics
  • Character panel, Language: Hungarian

Digitális TV

A digitális televíziózás a jövőt hozza el az Ön otthonába.

Péntektől a mi otthonunkban is jelen van a jövő, és nagyon jó dolog, hogy a médiabox-szal meg tudom állítani az élő adást, a műsorújság pedig mutatja, hogy éppen mi van, és mi lesz, és egyszerűen, logikusan kezelhető a rendszer – még ha nem is tökéletes. És itt jön a lényeg: rögzíteni is tudom a műsorokat a médiabox 160 gigás merevlemezére, és a kütyü hátoldalán USB csatlakozó is van, amit a bekötést végző bácsi is megmutatott, mikor rákérdeztem, hogyan lehet átmenteni róla az adatokat?

Tegnap viszont megtudtam az ügyfélszolgálattól – amit sejtettem már, miután semmilyen adatmentéssel kapcsolatos menüponttal nem találkoztam –, hogy az adatokat nem lehet átmenteni. Tehát az van, hogy felvehetek kb. 48 órányi műsort, aztán újabb rögzítés előtt valamit törölnöm kell; és a már felvett tartalmat kizárólag a médiabox-on kersztül nézhetem vissza. Ez lenne a jövő?

Amúgy már csak kíváncsiságból szívesen összedugnám ezt a jövődobozt a kompjúteremmel, de sehol nem találtam mindkét végén dugós USB kábelt, amivel belecsatlekozhatnék a két aljzatba. Ti tudtok ilyenről? Esetleg más ötlet?

frissítve (2008. 04. 26.): Ma esti bevásárlásunk során az Auchan-ban rábukkantam a hiányzó láncszemre (a mindkét végén dugós USB kábelre – amiről a Media Markt-ban és az Electro World-ben sem hallottak); a csatlakoztatás utáni eredmény pedig a nagy semmi.

Maszkok gyors megjelenítése és elrejtése

Múlt pénteki túlórázásom során véletlenül fedeztem fel, hogy ha Alt lenyomásával a maszk bélyegképére kattintok a Layers panelen, akkor a kép helyén a maszk tartalma jelenik meg. Az előző nézet visszaállításához klikkelj a maszk bélyegképe mellé, vagy egy másik rétegre, vagy a Layers panel üres területére.

És ha már itt tartunk, megemlítem azt is, hogyan lehet a maszkot átmenetileg gyorsan kikapcsolni: kattints a maszk bélyegképére a Layers panelen a Shift lenyomásával (a visszakapcsolásához klikkelj rá újra).

Showder Klub

Az első rész megtekintése után mondhatom, hogy végre van egy műsor, ami miatt érdemes az RTL Klub csatornájára kapcsolni. „Az ország legtehetségesebb fiatal humoristái” hétfőnként 22:10-kor az RTL-en.

Az április 7-i adás Kiss Ádámmal, Kovács András Péterrel, Szupkay Viktorral, Beliczai Balázzsal:

Állandó és változó szélességű, ugráló és verzál számok az InDesign-ban

Állandó és változó szélességű, ugráló és verzál számok az InDesign-ban
(a kép forrása: fontshop.com)

Tavaly szeptemberben már volt róla szó, most azért hozom szóba újra, mert egy hónapja a FontShop FontFeed rovata egy példákkal illusztrált cikkben foglalta össze, hogy mikor melyik változat használata a tipográfiailag üdvözítő (az olvashatóság szempontjainak leginkább megfelelő) megoldás – melyet az InDesign-ban a Character panel menüjéből tudsz kiválasztani:

Állandó és változó szélességű, ugráló és verzál számok az InDesign-ban

UPC telefonos ügyintézés

Az előzmény

Április elsejével lemondtam a telefon előfizetésünket (már jónéhány hónapja nincs is vezetékes telefonkészülékünk, csak a hűség kötött idáig), ezért nem tudtam márciusban módosítani a tv előfizetésünket. Ha nem érted az ok-okozati összefüggést, nem vagy egyedül. Amúgy a határidő elmúlta után sem tudtam ezt elintézni a UPC honlapján keresztül, mivel jónéhány adat kitöltése után egy hibaüzenetet kaptam búcsúzóul.

Az elintézendők

  1. Megérdeklődni, hogy sikerült-e lemondani a telefon előfizetésünket.
  2. Családi csomagról Digital gold movie-ra módosítani a tévé előfizetésünket.
  3. Chello extreme-ről Chello silver-re módosítani az internet előfizetésünket.

Az ügyintézés

„Egy kis türelmét kérem.” Ez a tegnap esti beszélgetésünk során vagy fél tucatszor hangzott el, és mindannyiszor több perces töprengésre adott lehetőséget: vajon mi tarthat ennyi ideig? Negyed óra eltelte után, mikor már azt hittem, hogy az első két ponton sikeresen túlvagyunk, és áttérhetünk a harmadikra; kiderült, hogy hiába volt minden addigi erőfeszítés és türelem: mivel egy olcsóbb internetes csomagra szertném cserélni a melévőt, ezt csak a lefelé-módosítási-ügyosztály tudja elintézni. „Kapcsolom a kollégát.”

No akkor kezdjük előről: Megtudhatnám a pontos címét? Anyja neve? Születési helye, ideje? Egy kis türelmét kérem.Akkor tehát ön ezt és ezt szeretné? Igen. Megtudhatnám miért? Elmondom, hogy nekem elég a 10 megás sebesség. Egy kis türelmét kérem.Köszönöm a türelmét, akkor most rögzíteni fogom az adatokat. Egy kis türelmét kérem. … Végül a tényállás ismertetése, elköszönés; az egész időben számszerűsítve mindösszesen 40 perc 3 másodperc.

A megújuló UPC

A digitális világot igyekszünk a magunk eszközeivel nyíltabbá, mindenki számára elérhetővé és egyszerűbbé tenni, azáltal, hogy szolgáltatásainkat, folyamatainkat, ügyfélkezelésünket leegyszerűsítjük, és segítjük ügyfeleinket az eligazodásban, a döntéseikben.
Ennek a folyamatnak még csak az elején tartunk.

(forrás: www.upc.hu – kiemelés tőlem)

Bizony még csak nagyon az elején – de őszintén remélem, hogy egyszer majd elérünk a végéig!

Nosztalgia #4

« előzmény

2004 volt az első évem a digitális fotózás világában. Visszatekintve kicsit elhamarkodtam a váltást (vagy a választást) 2003 decemberében, mert a Fujifilm FinePix S5000-es ugyan gyönyörű színeket produkált, de a 3 megapixeles felbontása messze elmarad a kívánatostól. Egy éven belül meg is szabadultam tőle, de a 2004-es évet vele fotóztam (majdnem) végig.

158 régi-új hangulatkonzerv a GHALÉRIÁBAN 2004-ből

Fotós szemmel a Római parton kezdődött az év januárban. Februárban többek között Hidegkút környékén jártunk, márciusban Orfűre látogattunk. Májusban Ernő barátomtól hazafelé jövet pirosat kaptam – megállítottak a pipacsok. A legtöbbet júniusban fényképeztem, mivel ekkor voltunk nyaralni Krétán; de előtte még Mendén is begyűjtöttem néhány hangulatkonzervet a nyár elejéről. Júliusban hazajöttünk, és Nagyszénásra is eljutottunk; augusztusban pedig a Balatonon tettük tiszteletünket. Szeptemberben redőny-textúrákat fotóztam a Budafoki Bor- és Pezsgőfesztiválon, majd beköszöntött kedvenc évszakom, az ősz. Egy mozgalmas októberrel ért véget 2004 képekben: Visegrád környéke, Gyömrő, Bécs, végül ismét a Balaton.

Ha nem akarsz lemaradni a GHALÉRIA egyetlen új képének megjelenéséről sem, iratkozz fel az RSS feedjére! (RSS – kinek, miért, hogyan?)