2004 volt az első évem a digitális fotózás világában. Visszatekintve kicsit elhamarkodtam a váltást (vagy a választást) 2003 decemberében, mert a Fujifilm FinePix S5000-es ugyan gyönyörű színeket produkált, de a 3 megapixeles felbontása messze elmarad a kívánatostól. Egy éven belül meg is szabadultam tőle, de a 2004-es évet vele fotóztam (majdnem) végig.
Fotós szemmel a Római parton kezdődött az év januárban. Februárban többek között Hidegkút környékén jártunk, márciusban Orfűre látogattunk. Májusban Ernő barátomtól hazafelé jövet pirosat kaptam – megállítottak a pipacsok. A legtöbbet júniusban fényképeztem, mivel ekkor voltunk nyaralni Krétán; de előtte még Mendén is begyűjtöttem néhány hangulatkonzervet a nyár elejéről. Júliusban hazajöttünk, és Nagyszénásra is eljutottunk; augusztusban pedig a Balatonon tettük tiszteletünket. Szeptemberben redőny-textúrákat fotóztam a Budafoki Bor- és Pezsgőfesztiválon, majd beköszöntött kedvenc évszakom, az ősz. Egy mozgalmas októberrel ért véget 2004 képekben: Visegrád környéke, Gyömrő, Bécs, végül ismét a Balaton.
Ha nem akarsz lemaradni a GHALÉRIA egyetlen új képének megjelenéséről sem, iratkozz fel az RSS feedjére! (RSS – kinek, miért, hogyan?)

Ha már képek akkor ajánlanék egy böngésző kiterjesztést, amit a cooliris hozott létre és egy baromi látványos képnézegető alkalmazást tisztelhetünk személyében: http://www.piclens.com/site/firefox/win/
Bocs ha már ismerős. Ja a Ghalériában nem működik, de esetleg a haldesign 5-öt kompatibilissé tehed vele ha akarod.
Erre én is szavaznék, nagyon jó vele keresni, nézelődni!
Ismetem már, de valahogy nem fogott meg különösebben (tartósan) – túl azon, hogy elsőre lenyűgözött a látványossága. Azért köszi a tippet, megpróbálom majd megoldani a PicLens kompatibilitást a v5-ben – ha már ketten is vagytok, akik szeretnétek. :) Még valaki használja a látogatóim közül?
hal Én nem használok semmi ilyesmit. Operával böngészek (sztem úgyis tudod :o))), és a kevesebb: több elvvel értek inkább egyet. Nekem jó így a Ghaléria, ahogy van. A képeid jók minden csicsa nélkül is.
Köszi a dicséretet! Ez csak egy plusz opció lesz (ha sikerül megoldani), melynek meglétét csak az fogja érzékelni és értékelni, aki használja ezt a plugint.