Joghurtos mézes gyümölcsök

Szintén hónapok óta készülődik „megíródni” e bejegyzés – csak egy guszta kép hiányzott hozzá. Nem várok tovább a fényképészre (aki mostanában csak a Kislányáról exponál), egyszerűen csak leírom, mennyire finom egy joghurtos mézes gyümölcskompozíció. Tavasz óta reggelente többnyire ezzel kényeztetem az ízlelőbimbóimat.

Joghurtos mézes gyümölcsök
frissítve (2008. 07. 05.): A nagy szél után ma reggelre gyönyörű tiszta lett a levegő, a konyhaablakon besütött a Nap, én pedig előkaptam a fényképezőgépem (az őszibarack alatt banán és szilva, a joghurton eperlekvár foltok)

A gyümölcs mindig az éppen aktuális (most például leginkább a barackok, dinnyék), meg ami mindig kapható (például banán) – és az epret ki ne hagyjam, sokat javít az összhatáson.

Ha már nem Görögországban vagyunk (ott nem ettem még rossz joghurtot), akkor az itthon kaphatóak közül nekem leginkább a Joya natúr szója-joghurt ízlik.

A mézzel bajban lennék, ha nem lenne méhész ismerősünk, mivel a nálunk kapható mézek 70-80 %-a hamisítvány. Egyébként bajban is vagyok, mert régóta hiába várjuk az utánpótlást, és már a tavaly nyáron beszerzett isteni görög mézünk is elfogyott (ezt azóta egy kis Nagyi-féle lekvárral [szilva, eper, barack] pótolom).

Az összetevők ismertetése után következzék a tőlem megszokott bonyolultságú recept: vágd darabokra a gyümölcsöket, öntsd le a joghurttal, végül csorgass rá egy kis mézet (vagy lekvárt). Jó étvágyat!

4 hozzászólás a(z) “Joghurtos mézes gyümölcsök” bejegyzéshez

  1. bizony a legegyszerűbb étkek a legjobbak!
    pláne nyáron amikor olyan nagy bujaság van a piacon…
    elég egy-két fajta gyümölcs vagy zöldség meg némi kenőanyag (mondjuk fagylalt, joghurt vagy olivaolaj, attól függően mit kenünk) és máris kész a fenséges lakoma

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>