« előzmény
Hazudtam az előző alkalommal – ráadásul nem is tudom miért. Mikor azt írtam, hogy a „későbbiekben egy bejegyzés egy e-mailből készül majd”, már a postaládámban volt Erika két újabb levele.
Csorba Erika képes leveleiből
2008. 10. 19.
2 hete hétvégén beütött az az igazi nagyonszar idő, úgyhogy elmentünk első múzeumozásukra.
a Tate Modern-t találtuk ki, és elég jó választásnak bizonyult, bár még nagyon keveset láttunk belőle.
4 tate van: 1-1 Liverpoolban és St Ives-ben és 2 Londonban. a Temze északi partján a Tate Britain, amely Nagy Britannia művészetét mutatja be az 1500-as évektől egészen napjainkig, és 1987-ben nyitották, illetve a Tate Modern, amely a nemzetközi kortárs művészettel foglalkozik és 2000 óta van. Azt olvastam róla a wikipédián, hogy nyitásakor a világ legnépszerűbb múzeuma volt a több mint 5millió látogatójával. az épület eredetileg erőműként üzemelt, de 1981-ben bezárték és 2000-ben ugye már meg is nyitották a múzeumot. a méretei lenyűgözőek, nagy üres terek mindenhol, de nem hodály. lehet hogy kicsit a szeles esős időnek is köszönhető, de belül barátságos és otthonos. ami nagyon tetszett, hogy minden berendezés olyan egyszerű, szinte fapados, és közben ott sorakoznak a dali és a picasso festmények. az a szemlélet is tetszetős, miszerint elfelejted hogy múzeumban vagy. mivel nincs belépő, akármikor bemehetsz és akármikor kijöhetsz, akár 1 festmény kedvéért. lehet telefonálni és azt hiszem fotózni is. a gyereket meg le lehet rakni a földre játszani a többi porontyokkal, és a teremőr nénik nem néznek csúnyán (akik egyébként mind korunkbeliek és raszták :) a múzeum 6 szintes, legalul a bolt (jókat lehet shopni! :) fent meg az étterem, kávézó, állítólag pazar kilátással. csatolok egy fotót, amely az előtérben készült. aztán küldök még párat a gyalogos hídról, amin át lehet menni a tate modernhez, a temzéről meg a sirályokról. a híd közepe felé kis hangszórók vannak elhelyezve és sirály hangokat lehet hallgatni. mondjuk sok értelme nincs, de azért hangulatos...
az utolsó kép a mi kis metrómegállónk bejáratát mutatja, az emeletes busz tetejéről. városnézésre nagyon jók ezek a buszok, de iszonyú lassúak, nem kötik magukat menetrendhez, de a megállókhoz se nagyon. szóval célirányosan, időre menni metróval ajánlatos.
2008. 10. 20.
múlt hét pénteken az történt, hogy kedves főköknőm megköszönte eddigi közreműködésemet, úgyhogy megint nekiállok munkát keresni. arra hivatkozott, hogy nincs forgalma és nem tud még egy embert fizetni. volt is benne igazság, mert valóban kevés munkánk volt. kicsit az is közrejátszott viszont hogy eljött az ideje annak, hogy kiadja az igazolást arról, hogy nála dolgozom (ha találok állást, 1 hónapon belül regisztrálnom kell a munkaügyi hivatalban). és ugye azt valószínűleg nem szívesen adta volna ki, mert feketén alkalmazott. kicsit elszontyolódtam a hír hallatán, de ez van, könnyen jött, könnyen ment. múlt héten még dolgoztam, ugyanis volt még egy hét felmondási időm. holnaptól jöhet az önéletrajz frissítés és a keresés-jelentkezés. az utolsó hetem hihhetetlenül hosszan telt, mert úgy már kevesebb kedve van az embernek dolgozni, hogy tudja, hétfőtől nem kell jönnie. ráadásul mintha még kevesebb munka lett volna, úgyhogy néha tényleg megállt az idő... bezzeg amikor végre hazaértem, huss, elrepült az éjszaka és jött egy újabb munkanap.
aztán végre péntek lett. estére kitaláltuk Derssel, hogy lemegyünk a temzéhez, megnézni, milyen kivilágítva. eljött értem a Liverpool streetre ahol dolgoztam, mert úgy gondoltam, onnan gyalog is kényelmesen le lehet sétálni a partra. már írtam, hogy a city-ben dolgozom-dolgoztam, ami üzleti negyed. kis része az a városnak, de hatalmas forgalmat bonyolít le. csupa bank, irodaház, felhőkarcolók (vagyis nem tudom hogy ezek már azok-e, mindenesetre magasak). annyira azért nem volt közel a Temze, ahogy gondoltam, viszont a hosszabb mászkálásnak köszönhetően elég érdekes átalakulást nézhettünk végig a környéken. napközben csupa jólöltözött és stresszelt manager rohangál az utcákon. telefonálnak és tárgyalnak. péntek este ezek mind berobbannak a közeli kocsmákba. mivel a helyi törvények szerint a kocsmákban tilos a dohányzás, ezért az utcán isznak. az irodaházak szép lassan kiürülnek, a pubok meg megtelnek. a helyi vendéglátás remekül alkalmazkodik ezekhez az igényekhez, mert láttunk olyan irodaházat is, melynek az egész földszintjén egy elegáns bár működött. szóval még messzire se kell menni... ja, és az üres irodákban meg akkora kupi van mintha házkutatást tartottak volna. nem mondanám, hogy nagyon megfogott volna amit láttunk, viszont jó érzés volt kívülállóként szemlélni ezt a környéket és ezt a társadalmi réteget. az utcakép is teljesen más ebben a negyedben, lakóház szinte nincs is. de ezt a képeken úgyis látni fogjátok. a hetedik képet érdekességképp csatoltam, véletlenül beláttunk egy irodába, ahol még dolgoztak. nem tudom mennyire látszik, de az egyik pasi előtt 6 monitor van, a másik előtt meg 9.
folytatás »
Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy Londonba fogok költözni, nem hiszem el. De mégis megtörtént, és most itt vagyok... hétköznap egy fotólaborban dolgozom, hétvégén pedig felfedezem, és ha olyan kedvem van, fotózom a várost. A témaválasztás teljes mértékben szubjektív és hangulatfüggő. Igazából a véletlenre (vagy inkább a sorsra) bízom, hogy London éppen melyik arca kerül lencsevégre.
Mióta a régi fényképezőgépemet lecseréltem egy 
Szerző: Alice Twemlow
