BLOGH

Havilink – 2008. október

2008. október 31., péntek 21:38 | Privát +

Csicseri Londonból #2: 2008. október 19–20.

2008. október 26., vasárnap 23:35 | Vendég

« előzmény

Hazudtam az előző alkalommal – ráadásul nem is tudom miért. Mikor azt írtam, hogy a „későbbiekben egy bejegyzés egy e-mailből készül majd”, már a postaládámban volt Erika két újabb levele.

Csorba Erika képes leveleiből

2008. 10. 19.

Csicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. október

2 hete hétvégén beütött az az igazi nagyonszar idő, úgyhogy elmentünk első múzeumozásukra.
a Tate Modern-t találtuk ki, és elég jó választásnak bizonyult, bár még nagyon keveset láttunk belőle.
4 tate van: 1-1 Liverpoolban és St Ives-ben és 2 Londonban. a Temze északi partján a Tate Britain, amely Nagy Britannia művészetét mutatja be az 1500-as évektől egészen napjainkig, és 1987-ben nyitották, illetve a Tate Modern, amely a nemzetközi kortárs művészettel foglalkozik és 2000 óta van. Azt olvastam róla a wikipédián, hogy nyitásakor a világ legnépszerűbb múzeuma volt a több mint 5millió látogatójával. az épület eredetileg erőműként üzemelt, de 1981-ben bezárték és 2000-ben ugye már meg is nyitották a múzeumot. a méretei lenyűgözőek, nagy üres terek mindenhol, de nem hodály. lehet hogy kicsit a szeles esős időnek is köszönhető, de belül barátságos és otthonos. ami nagyon tetszett, hogy minden berendezés olyan egyszerű, szinte fapados, és közben ott sorakoznak a dali és a picasso festmények. az a szemlélet is tetszetős, miszerint elfelejted hogy múzeumban vagy. mivel nincs belépő, akármikor bemehetsz és akármikor kijöhetsz, akár 1 festmény kedvéért. lehet telefonálni és azt hiszem fotózni is. a gyereket meg le lehet rakni a földre játszani a többi porontyokkal, és a teremőr nénik nem néznek csúnyán (akik egyébként mind korunkbeliek és raszták :) a múzeum 6 szintes, legalul a bolt (jókat lehet shopni! :) fent meg az étterem, kávézó, állítólag pazar kilátással. csatolok egy fotót, amely az előtérben készült. aztán küldök még párat a gyalogos hídról, amin át lehet menni a tate modernhez, a temzéről meg a sirályokról. a híd közepe felé kis hangszórók vannak elhelyezve és sirály hangokat lehet hallgatni. mondjuk sok értelme nincs, de azért hangulatos...

az utolsó kép a mi kis metrómegállónk bejáratát mutatja, az emeletes busz tetejéről. városnézésre nagyon jók ezek a buszok, de iszonyú lassúak, nem kötik magukat menetrendhez, de a megállókhoz se nagyon. szóval célirányosan, időre menni metróval ajánlatos.

2008. 10. 20.

Csicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. októberCsicseri Londonból #2: 2008. október

múlt hét pénteken az történt, hogy kedves főköknőm megköszönte eddigi közreműködésemet, úgyhogy megint nekiállok munkát keresni. arra hivatkozott, hogy nincs forgalma és nem tud még egy embert fizetni. volt is benne igazság, mert valóban kevés munkánk volt. kicsit az is közrejátszott viszont hogy eljött az ideje annak, hogy kiadja az igazolást arról, hogy nála dolgozom (ha találok állást, 1 hónapon belül regisztrálnom kell a munkaügyi hivatalban). és ugye azt valószínűleg nem szívesen adta volna ki, mert feketén alkalmazott. kicsit elszontyolódtam a hír hallatán, de ez van, könnyen jött, könnyen ment. múlt héten még dolgoztam, ugyanis volt még egy hét felmondási időm. holnaptól jöhet az önéletrajz frissítés és a keresés-jelentkezés. az utolsó hetem hihhetetlenül hosszan telt, mert úgy már kevesebb kedve van az embernek dolgozni, hogy tudja, hétfőtől nem kell jönnie. ráadásul mintha még kevesebb munka lett volna, úgyhogy néha tényleg megállt az idő... bezzeg amikor végre hazaértem, huss, elrepült az éjszaka és jött egy újabb munkanap.

aztán végre péntek lett. estére kitaláltuk Derssel, hogy lemegyünk a temzéhez, megnézni, milyen kivilágítva. eljött értem a Liverpool streetre ahol dolgoztam, mert úgy gondoltam, onnan gyalog is kényelmesen le lehet sétálni a partra. már írtam, hogy a city-ben dolgozom-dolgoztam, ami üzleti negyed. kis része az a városnak, de hatalmas forgalmat bonyolít le. csupa bank, irodaház, felhőkarcolók (vagyis nem tudom hogy ezek már azok-e, mindenesetre magasak). annyira azért nem volt közel a Temze, ahogy gondoltam, viszont a hosszabb mászkálásnak köszönhetően elég érdekes átalakulást nézhettünk végig a környéken. napközben csupa jólöltözött és stresszelt manager rohangál az utcákon. telefonálnak és tárgyalnak. péntek este ezek mind berobbannak a közeli kocsmákba. mivel a helyi törvények szerint a kocsmákban tilos a dohányzás, ezért az utcán isznak. az irodaházak szép lassan kiürülnek, a pubok meg megtelnek. a helyi vendéglátás remekül alkalmazkodik ezekhez az igényekhez, mert láttunk olyan irodaházat is, melynek az egész földszintjén egy elegáns bár működött. szóval még messzire se kell menni... ja, és az üres irodákban meg akkora kupi van mintha házkutatást tartottak volna. nem mondanám, hogy nagyon megfogott volna amit láttunk, viszont jó érzés volt kívülállóként szemlélni ezt a környéket és ezt a társadalmi réteget. az utcakép is teljesen más ebben a negyedben, lakóház szinte nincs is. de ezt a képeken úgyis látni fogjátok. a hetedik képet érdekességképp csatoltam, véletlenül beláttunk egy irodába, ahol még dolgoztak. nem tudom mennyire látszik, de az egyik pasi előtt 6 monitor van, a másik előtt meg 9.

folytatás »

Csicseri Londonból #1: 2008. szeptember

2008. október 22., szerda 23:32 | Vendég

« előzmény

Behozandó a lemaradást, ez egy hosszabb bejegyzés lesz, Erika hat szeptemberben postázott leveléből. A későbbiekben egy bejegyzés egy e-mailből készül majd. Átadom a szót és a képet:

Csorba Erika képes leveleiből

2008. 09. 24.

Csicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptember

ezek a Camden Market-en készültek 2 hete. mint piac, annyira nem nyerte el a tetszésemet mert nem vettem semmit... meg akkor munkám se volt még, de ha lett volna, sem költöttem volna sokat, nem az én világom. viszont hangulatilag igen erős. amolyan (cyber)punk vidámpark: jobbról techno, balról metal szól, és minden villog... a házak homlokzatai is ki vannak pingálva.

Csicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptember

még néhány fotó a piacról, és a negyedik fotó a mi főuccánkat ábrázolja, épp szép időben... :)

2008. 09. 28.

Csicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptember

tegnap a sohoban jártunk...

Csicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptemberCsicseri Londonból #1: 2008. szeptember

az első képen a kínai negyed bejárata látszik (azok a piros izék), de oda most nem mentünk be. a két középső fotón pedig Soho két híres egykori lakójának a háza. ki gondolta volna... :) a negyedik kép csak egy szimplán szép homlokzat, semmi története nincs.

az utolsó 3 fotó 2 hete készült a St James parkban. nagyon szép, és a mókusoknak jó a marketingjük, égész közel jönnek és nézik a kezed, van e benne nekikvaló finomság :) sok ember van kint főleg ha süt a nap. csak fekszenek a fűben és beszélgetnek vagy olvasnak. ja, és a pázsit tényleg pazar

folytatás »

Csicseri Londonból #0: bevezető és bemutatkozás

2008. október 20., hétfő 16:29 | Hír, Vendég

Lassan három éve úgy terveztem, hogy hatodmagammal szerkesztem majd ezt a blogot. Aztán hamar kiderült, hogy sokkal könnyebb volt igent mondani a felkérésemre, mint tartalmat feltölteni (kedves érintettek, ne értsétek félre, egyikőtökre sem neheztelek ezért, és egyáltalán nem bánom, hogy így alakult). Erika volt az egyetlen, aki néha-néha megörvendeztetett egy-egy fotójával. Aztán mivel ezek egyre ritkábban jöttek, nekem pedig elmúlt a kezdeti félelmem attól, hogy egyedül nem tudom etetni a blogomat; pár hét múlva egy profiltisztítás keretében töröltem a blogger-társ jelöltek hozzáférését, és ezzel együtt Erika néhány képét (természetesen a beleegyezésével, és harag nélkül).

Szeptember 16-án meglepő levelet kaptam volt fotós osztálytársamtól, egykori kedvenc kollégámtól, és máig kedves ismerősömtől, Erikától (igen, ő a már említett Erika). Így kezdődött:

üdv Londonból!
már itt vagyunk szerda óta és terveink szerint december második felében teszünk egy karácsonyos látogatást hazafelé, hogy majd megint visszajöhessünk ide, úgy júniusig.

Aztán jött néhány fotó is e-mailben, melyeken jólesően fedeztem fel a korábbról ismerős, jellegzetesen „Cserices” finom kompozíciókat; és mivel Erikának nincs saját blogja (hogy tud így élni?), megkérdeztem, eljönne-e vendégnek hozzám. Nagy örömömre igent mondott, így most van szerencsém bejelenteni egy új kategória indulását, és bemutatni a BlogH első vendég bloggerét, Csorba Erikát:

Csorba Erika – CsicseriHa egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy Londonba fogok költözni, nem hiszem el. De mégis megtörtént, és most itt vagyok... hétköznap egy fotólaborban dolgozom, hétvégén pedig felfedezem, és ha olyan kedvem van, fotózom a várost. A témaválasztás teljes mértékben szubjektív és hangulatfüggő. Igazából a véletlenre (vagy inkább a sorsra) bízom, hogy London éppen melyik arca kerül lencsevégre.

Köszönetem Halnak a meghívásért...

(Az a jó Londonban, hogy mindent lehet... ha szombat délelőtt épp szélesjó virágos kedvedben vagy, senki nem néz meg az utcán ha virág van a hajadban. Akár kaktusz is lehet...)


Részemről a szerencse!

Végül egy kis „Cserices” ízelítő, melyekhez Eri írásban csak ennyit fűzött: „ezek a lények a kis kertünk lakói :)”

Csicseri Londonból

folytatás »

Archiválás

2008. október 18., szombat 23:54 | Hardver, Privát +

My Book® Essential Edition™ Mióta a régi fényképezőgépemet lecseréltem egy tükörreflexesre (ezzel együtt áttértem a nagyobb helyigényű RAW formátumra) és egy videokamerára – és mióta nagy örömömre folyamatosan rendelkezésemre áll egy bűbájos modell –, ugrásszerűen megnőtt a tárolandó és archiválandó adataim mennyisége.

Három hónap alatt (nem túl szigorú szelektálás után) 18 GB-nyi fotóm és 32 GB-nyi videóm keletkezett. Valahogy nem akaródzott mindezt 4,7 GB-onként DVD-re írni. Többek között ezért is, három hete vettem egy Western Digital My Book Essential Edition 500 GB-os külső merevlemezt; két hete erre megy az autobackup. Okos kütyü, a számítógéppel együtt kapcsol ki-be; és állítólag megbízható is (személyes tapasztalataim még nincsenek e márkával) – ráadásul a külsejére se lehet panasz.

A külső adathordozókra irkálást persze ezzel nem akarom és nem is tudom véglegesen kiváltani (az 500-ból már csak 169 GB szabad), de várok még egy kicsit, amíg olcsóbb lesz a Blu-ray (író).

Ti hogyan archiváltok? Sőt, tovább kérdezősködök: hogyan teszitek átláthatóvá az egyre sokasodó fényképeiteket? Kulcsszavaztok? De akkor az összes kereshető képnek a számítógép számára elérhető adathordozón kell lennie – vagy nem jól gondolom?

folytatás »

Hulladék emberek

2008. október 14., kedd 20:51 | Privát –

Míg én az Adobe CS4 hivatalos magyarországi bemutatóján vettem részt, lelopták a biciklimről az ülés alá szíjazott kis táskát. (Ebbe szoktam rakni a telefonomat, és a kulcsomat, hogy tekerés közben ne nyomják a zsebemet. Volt már vagy nyolc-tíz éves, ez idő alatt nem igen tisztítottam – tehát nem éppen újszerű állapotban leledzett.) Ha úgy tetszik, apróság, engem mégis rendesen feldühített. Pedig tudom, inkább örülnöm kéne, hogy nem vitték el az első kereket, vagy szerelték le a pedálokat, esetleg leereszthették vagy kiszúrhatták volna a gumikat csak úgy poénból. Mert ez egy ilyen ország – sok a selejt.

Amúgy a kilométerórát már korábban ellopták a Római parton, miközben a bringám szomszédságában ettem-ittam. Használni valószínű nem tudták, mert a hozzá tartozó, kerékre szerelt tartozékát ott hagyták, ahogyan az óra foglalatát is. De bocsánat, én voltam a hülye, csak egy mozdulat lett volna leszedni, és a zsebembe csúsztatni.

Mióta Budapestre költöztem, meglopott egy postás*; betörtek a garázsunkba, és elvitték a nyári gumikat alufelnistől**; összefirkálták az új garázskapunkat. Végülis mondhatjuk, egyik sem olyan nagy ügy, de inkább nem írom le, hogy mit csinálnék az elkövetőkkel, mert nem lenne EU-konform – sőt még törvényes se...

* Azóta megvolt a tárgyalás is, ahol tanúskodnom kellett. A vádlott nem tűnt túlságosan bűnbánónak (derűsen mosolygott).
** Ezeket a férgeket is elkapták. Tárgyalás még nem volt, polgári peres úton követelhetem majd a kerekek árát...

Mire jó a grafikai tervezés?

2008. október 11., szombat 22:19 | Könyv, Szakma egyéb

Mire jó a grafikai tervezés? – borítóSzerző: Alice Twemlow
Kiadó: Scolar Kiadó
Kiadás éve: 2008
Méret: 175x225 mm
Terjedelem: 256 oldal
Kivitel: keménytáblás, cérnafűzött

A Mi az a tipográfia? című könyvvel teljesen azonos felépítésű kötet szeptemberben jelent meg, előbbivel egyező kivitelben és terjedelemben. Múlt héten hozta meg a Bookline futára, elolvasni még nem volt időm, de biztos vagyok benne, hogy találok majd benne hasznos információkat.

A címadó, egyszerűnek tűnő kérdésre a témakört több oldalról is körüljárva próbál választ adni a kötet: vizsgálja a grafikai tervezés környezetét, a szakterületet befolyásoló hatásokat, bemutatja részterületeit, befejezésképpen pedig kortárs alkotók portfólióiba enged betekintést.

(forrás és további részletek: a könyv honlapja)

Előnytelen megújulások

2008. október 5., vasárnap 15:11 | Szakma egyéb

Mostanában több (finoman fogalmazva) előnytelen arculatváltásnak lehettünk tanúi. A legtragikusabb a CIB Bank és az Animal Planet arculatváltása, melynek apropóján a régi, kimondottan jól sikerült logókat kimondottan rosszul sikerültekre cserélték (bár utóbbi az on-air arculatba helyezve már nem olyan rossz). A Filmmúzeum esetében is sikerült egy nagyot lépni a rusnyaság irányába; a Deko egyszerűen csak semmitmondó lett; a Sport TV logói pedig jól illusztrálják, hogy a rondából is lehet még rondább. (Bár csak halvány emlékeim vannak a Filmmúzeum régi honlapjáról, de arra határozottan emlékszem, hogy ennél nagyságrendekkel jobb volt [vicces, hogy a favicon-t még nem sikerült lecserélni – ahogyan a Deco-nál sem].)

Előnytelen megújulások

Információk az arculatváltásokról:

PDF szövegének görbésítése – ha nincs meg a font

2008. október 1., szerda 13:59 | Illustrator

Egy remek tippet írt Iván a creativebits-en. Ha nincs meg a PDF-ben használt font, de szükséged lenne a szöveg görbésített változatára, tedd a következőket:

Flatten Transparency ablak

  1. Nyiss egy új Illustrator dokumentumot.
  2. Illeszd be a PDF-et (File > Place).
  3. Válaszd ki az Object > Flatten Transparency menüpontot.
  4. Jelöld be a Convert All Text to Outlines lehetőséget.
  5. OK.