BLOGH

Archiválás

2008. október 18., szombat 23:54 | Hardver, Privát +

My Book® Essential Edition™ Mióta a régi fényképezőgépemet lecseréltem egy tükörreflexesre (ezzel együtt áttértem a nagyobb helyigényű RAW formátumra) és egy videokamerára – és mióta nagy örömömre folyamatosan rendelkezésemre áll egy bűbájos modell –, ugrásszerűen megnőtt a tárolandó és archiválandó adataim mennyisége.

Három hónap alatt (nem túl szigorú szelektálás után) 18 GB-nyi fotóm és 32 GB-nyi videóm keletkezett. Valahogy nem akaródzott mindezt 4,7 GB-onként DVD-re írni. Többek között ezért is, három hete vettem egy Western Digital My Book Essential Edition 500 GB-os külső merevlemezt; két hete erre megy az autobackup. Okos kütyü, a számítógéppel együtt kapcsol ki-be; és állítólag megbízható is (személyes tapasztalataim még nincsenek e márkával) – ráadásul a külsejére se lehet panasz.

A külső adathordozókra irkálást persze ezzel nem akarom és nem is tudom véglegesen kiváltani (az 500-ból már csak 169 GB szabad), de várok még egy kicsit, amíg olcsóbb lesz a Blu-ray (író).

Ti hogyan archiváltok? Sőt, tovább kérdezősködök: hogyan teszitek átláthatóvá az egyre sokasodó fényképeiteket? Kulcsszavaztok? De akkor az összes kereshető képnek a számítógép számára elérhető adathordozón kell lennie – vagy nem jól gondolom?

folytatás »

42 hozzászólás

  1. 1
    gojszi

    A képeket átláthatóvá is lehet tenni? Nekem sose sikerült :D
    Akármilyen rendszert találok is ki az adott pillanatban - általánosan is - a fájlok rendezésére, és fogadom meg, hogy "mostantól márpedig így lesz, és kész!", következő alkalommal megint szembetalálom magam ugyanezzel a problémával. Melóban ugyebár annyiból rosszabb, hogy ott 5-6 ember próbálja kézben tartani ugyanazt a helyzetet :D
    Néhány hónappal ezelőtt feladatul kaptam, hogy a 10 éve használatlan (azaz még sosem használt) kb.150 cdből álló stockfotó gyűjteményünkből "varázsoljak" mindenki által kereshető képtárat. Egy kicsi fejtörést azért okozott, hogy hogyan rendszerezzek 35 000 képet, amik ráadásul nincsenek kulcsszavazva (nevetséges) :D és végül valóban csak a mappák angol nevei (nagyon tág témák) adhatnak támpontot a keresésnél. Néhány képrendező programot kipróbáltam, de mindig visszatértem a Picasához. Kellemes felület, gyors, nem zabálja a gépet, és ingyenes. A Bridge nekem szintén tetszene, de nagyon lassú. Én csak a néhány kilobájtos nézőképeket tárolom a közös szerveren, így mindenki látja, "kereshető" marad az archív, de a nagy képek maradnak, ahol vannak. Gondolom, ha a teljes méretű képek kulcsozva lennének, a belőlük generált nézőképek is hoznák magukkal a szavakat. Vagy nem? :]

    válasz erre a hozzászólásra

  2. 2
    hal

    Igen, viszik magukkal az xmp adatokat is. Valószínű a Bridge lesz nálam a nyerő, mivel eddig is ezt használtam, és a PS ID AI szentháromság „része”. A CS4-es Bridge meg kimondottan szimpatikus. Már csak idő kérdése a kulcsszavazás... (A Picasa-t is kipróbáltam még régen, úgy emlékszem, tetszett.)

    válasz erre a hozzászólásra

  3. 3
    gaba

    Én már nagyon régóta nem hiszek az írható optikai lemezekben. Mindent merevlemezen tárolok. Jelenleg egy Drobo nevű egységem van: http://www.drobo.com/ Ezt a végtelenségig tudom bővíteni, ha elfogy a hely, egyszerűen beteszek valamelyik régi helyére egy nagyobb vinyót, és már ott is a megnőtt tárhely. És persze hibatűrő.

    válasz erre a hozzászólásra

  4. 4
    stro-B

    Szia hal!
    Gratula a cucchoz, én is régóta szemezek egy ilyennel.
    Figyu, azt hogy érted, hogy a géppel együtt kikapcsol? Külön adapterről kapja az áramot nem?
    Én fw verziósat nézek, meg most is egy fw külső rackem van (icy box), de az szépen morog tovább mikor sleep-be rakom a gépet.
    Köszi

    válasz erre a hozzászólásra

  5. 5
    Ashen

    Én december óta használom a WD 500 GB-os háttértárat, és tökéletesen működik, szerencsére nem volt még vele semmi probléma. Remélem, nem is lesz. :)

    Őszintén megmondom, én úgy ahogy van, felhagytam a DVD-k írogatásával, egyszerűen szörnyű, hogy akár egy év alatt is képesek tönkremenni és olvashatatlanná válni...

    Ez most jó megoldásnak tűnik.

    válasz erre a hozzászólásra

  6. 6
    bjmatt

    Majd leírom a blogomon hogy a Bridge-ből hogy csináltam "itunes"-t. :) Kulcsszavazásra gondolok, meg a mentett dinamikus keresésekre.

    Én is előtte vagyok még ennek a rendszerezési műveletnek, majd írd meg ha sikerült valami jó módszert kialakítanod. A Bridge nekem is tetszik de nem tudom használni komolyan, mert iszonyatosan instabil, pc-n legalábbis. Viszont viszi az AI/PDF/PSD/EPS/SWF fájlokat, ez pedig rohadtul kéne másba is, picasa pld emiatt esik ki. :(

    Viszont a Bridge-hez vannak fantasztikus tutorial-ok!

    válasz erre a hozzászólásra

  7. 7
    xants

    Hát igen, ez egy nehéz téma, sokat törtem rajta a fejem én is. Mondjuk nálam a videót még nem használom, tehát ezzel nincs gondom, de filmek meg music vannak, ugye. Általánosságban volt problémám az archiválással és a régi munkák visszakeresésével. És akkor azt találtam ki, hogy:

    1. Beszereztem két merevlemezt (700 GB és 1000 GB) - van egy hordozható 125 GB lemezem is
    2. Kivettem a gépben lévő két merevlemezt (125 Gb és 250 GB), ezek helyére jött be a fent emlitett pakk
    3. Vettem egy USB-s külső merevlemez olvasó dokkot (hot swappable vagy mi :-) 4500 pénz volt :-D

    A gépemen bekapcsoltam a TimeMachine-t az 1 Terrásra, erre archiválódik az összes adat (a hordozható is). Na most nem tudom, mi lehet PC-n a Time Machine megfelelője, de macin nagyon jól megy.

    Aperturet használok a képekre, az kezeli a képeket, és ha kell a szükséges külső vinyót teszem fel, arról olvassa be a nagyfelbontású képet. Ennek a Lightroome a megfelelője PC-n. PS-t csak akkor használok már ha vmilyen őrületet kell csinálni a képpel.

    Nem tökéletes, mert nem azonnal hozzáférhető, tudom, de nagyon kényelmes és olcsó főleg. Macin Leopard alatt lehet cserélni a backup vinyót, ha megtelik, úgyhogy ha eljön az idő, akkor veszek egy űjabb vinyót, régi fel a polcra a másik kettő mellé, és ollé.

    válasz erre a hozzászólásra

  8. 8
    Dexter68

    Munkához Bridget használok, a családi fotókhoz viszont Picasát. A fotókat a dátumukról elnevezett könyvtárakba teszem, a dátum mellé kerülhet még egy-egy jellemző szó. Videóknál dettó, ezeket persze ki is írom dvd-re, de a gépről nem törlöm a forrást. Egyelőre belső wincsiket gyűjtök, van a gépben egy 300 gigás, meg két 500-as.

    válasz erre a hozzászólásra

  9. 9
    drzen

    két (2x250GB) külső USB vincsire archiválok. a képeket az adott évnek megfelelően mappákban tartom, a készítés dátuma pedig almappa. képnézegetésre kizárólag acdsee 3.0 és total commander :)

    válasz erre a hozzászólásra

  10. 10
    Shim

    Dexter68:
    Ehh, csontra ugyanazt a módszert használjuk :)

    Kulcsszavak (tagek) helyett én is inkább a nagyobb kategóriákat tartom jó ötletnek (ld. mappák elnevezése).

    (Részben ide kapcsolódik, de inkább blogos tartalmak rendszerezésére: http://www.usabilitypost.com/2008/10/17/categories-vs-tags/ )

    válasz erre a hozzászólásra

  11. 11
    bjmatt

    Shim: ez egy jó kis cikk! Nekem az eddigi legjobb olvasmányom erről az Information Architecture for the World Wide Web (link) könyv volt, majd ha sikerül a négynapos szünetben végre összetákolnom a blogomat, írok róla egy kis beszámolót. Hogyan rendszerezzünk tartalmakat, hogyan tervezzük meg a struktúrát, navigációk, nagyon nagyon finom.

    válasz erre a hozzászólásra

  12. 12
    hal

    Köszi a kommenteket!

    gaba: Hibatűrő? Ez mit jelent?

    stro-B: Igen, külön adapterről táplálkozik, de ő nem morog tovább, ha kikapcsolom a számítógépet, hanem elmegy aludni, mert ő okos: „Smart and energy efficient - Turns itself on and off with your computer”.

    bjmatt: A Bridge Mac-en sem az igazi. Talán a CS4 jobb lesz. (Várom már azt a blogot! :))

    xants: És mentesz külön mindenről egy kis felbontást? Vagy az Aperture automatikusan megőriz egy privjút?

    Dexter68, Shim: Egyelőre (Picasa-t leszámítva) én is így teszek, de félek, hogy ez így hosszútávon nem lesz túl hatékony. Tapasztalataim még nincsenek, de úgy képzelem, hogy a kulcsszavazás hatékonyabb lenne keresésnél.

    bjmatt: Peeersze, a négynapos szünetben. Hiszem, ha látom. :)

    válasz erre a hozzászólásra

  13. 13
    xants2355

    Van neki privjúja :-) (alacsony felbontású ránézeti kép? hahaha). Én is nézegettem ezt a WD kütyüt, és ami elriasztott, az a hangja volt. Nekem nagyon hangosnak tűnt.

    válasz erre a hozzászólásra

  14. 14
    hal

    Nálam elnyomja a számítógép hangja. :) (Engem nem zavar.)

    válasz erre a hozzászólásra

  15. 15
    netman

    Nekem is egy WD 500 gigás vinyóm van. Csak nem Essential hanem Studio, mert azon van FireWire csatlakozási lehetőség is. Nekem bejön. Halk, gyors, működik. :)

    A backupolást pedig rábízom a Time Machine-re. :)

    válasz erre a hozzászólásra

  16. 16
    gaba

    A hibatűrés azt jelenti, hogy az egyik vinyó meghalhat, nem veszik el adat.

    Sima backupnál ez nem érdekes, mert a backupolt adat eleve csak egy másolat, de ha valós tartalmat is teszel rá, akkor igen fontos lehet.

    válasz erre a hozzászólásra

  17. 17
  18. 18
    FeCsa

    Jó dolog ez az archiválás:) 2002-ben kezdtem nagyobb iramban fotózni, akkor egyből archiváltam a nyers képeket cd-re. aztán pár év múlva jött az infó és a felismerés, hogy a régi cd-k közül nem mindegyik olvasható.
    Nah ekkor jött a nagy feladat, hogy mentsük le az összes fotós cd-t a winchesterre, majd archiváljuk dvd-re őket.
    dátumozom a mappákat, ez alapján keresek. Szelektálom a jobb fotókat, szintén dátum nevekkel látom el és mennek egy külön mappába.
    Keresni kell valamit akkor még mindig szívás van, hasonló nagy winyón gondolkozom én is:)

    válasz erre a hozzászólásra

  19. 19
    tamasi.akos

    Mivel mániákus archiváló vagyok én is sokat törtem a fejem, hogyan lehetne biztonságban tudni a családi fotókat. Az egyik barátom már paranoidnak állított be majd elmagyaráztam neki, hogy a gyermekeimnek nem szívesem mondanám azt, hogy azért nincs rólatok kép a csecsemő korotokból, mert tudod volt egy áramszünet, vagy mondjuk leégett a ház....

    Pár szóban a legnagyobb félelmeim:
    Feldolgozás:
    - szerintem érdemes DNG-t konvertálni a RAW állományokból, mert mondjuk 10 év múlva nem biztos hogy a cameraraw 20-as verziója támogatni fogja a régi formátumot, a dng viszont nyitott és mindenki szereti
    - A fotók feldolgozásához szerintem a Lightroom nagyon jó. Platformfüggetlen és a bridge-hez képes nagyobb tudású, nem kell Photoshop felé szaladgálni, hogy ha kicsit jobban bele akarsz túrni a képbe valamint a kulcsolni is nagyon "kézre áll"
    Archiválás:
    - a Gaba szerkezete meggyőző és valóban hibatűrő (én is sokáig szemeztem a ready nas-sal), de ha a vezérlő elszáll 5 év múlva egy hiányzó túlfeszlevezető miatt, akkor ki tudja honnan lesz "másik" amiről visszanyerhetőek lesznek az vinyókon lévő képeink.
    - hozzád hasonlóan több mint egy éve én is gazdája vagyok egy 320 gigás MyBook ES-nek (usb és eSata) és eddig megbízhatóan működik azzal a hárommal együtt ami a baráti körömben megtalálható. Ezt használom kizárólag backup-nak, mivel az asztali gépemen tárolom a fotókat
    - a legnagyobb félelmem mégis a tűz, hiszen ez ellen nem véd semmi csak egy olyan tárhely ami valahol egy távoli szerveren és ide is megy egy másolat az összes fotóból. Elég sok ilyen szolgáltatás van már manapság viszonylag megfizethető áron, de pl. a http://www.oosah.com 1 terrát ígér ingyen, pár megkötéssel...

    válasz erre a hozzászólásra

  20. 20
    hal

    Érdekes témákat említettél, lenne is pár kérdésem:

    DNG konvertálás hogyan a legegyszerűbb (Lightroom nélkül, Photoshop és Bridge használatával)? Miket érdemes beállítani (Format Digital Negative, JPG, TIFF, vagy Photoshop legyen? Convert to Linear Image mit jelent és mire jó? Embed Original RAW File legyen vagy ne – mi az előnye és a hátránya?)?

    Lightroom-ról már sok jót hallottam, de eddig nem szántam rá magam, hogy megismerkedjünk. Talán, ha a következő kérdésre igen a válasz: valamiben többet tud a Photoshop-Bridge párosnál (vagy csak kevesebbet, de azt a fotósokra optimalizálva és esetleg egyszerűbben [ahogy én sejtem])?

    Előre is köszi a válaszokat!

    OFF: e-mailjeimet megkaptad? (Erre elég, ha mail-ben válaszolsz. :))

    válasz erre a hozzászólásra

  21. 21
    tamasi.akos

    A formátum dng legyen, hiszen ebbe mentünk! :-) A convert to liner image már más történet. Én nem szoktam bekapcsolni, mivel így az eredeti adatok kerülnek át a file-ba nem pedig a linearizált. Ez a folyamat visszafordíthatatlan. A lényege csak annyi, hogy a nem linearizált dng kezeléshez támogatnia kell a szoftvernek a kamerád profilját ha pedig linearizálod, akkor nem. Viszont a raw formátumnak csak akkor van értelme szerintem, ha az végig "érintetlen" marad. A linearizációról bővebb infó itt: http://www.adobe.com/products/photoshop/pdfs/linear_gamma.pdf.
    Embed orignal RAW nem kell, hiszen ez belerakja az eredeti file-t is a dng-be meghagyva annak a lehetőségét, hogy később kiexportáld. Ennek semmi hasznát nem látom, de biztos vannak akik használják.

    A Lightroom-ról pedig csak annyit, hogy ez volt az első szoftver számomra, ami lefedte a teljes digitális fényképezés munkafolyamatát. A Bridge - PS páros is jó, de a LR "egyben van", mindent elérsz belőle hacsak nem akarsz nagyon belenyúlni a képbe (filterek, layerek, stb.) és van egy csomó funkció amit csak ott kapsz meg. pl. virtuális másolat egy képből, speciális válogatások, nagyon-nagyon jó keresés és szűrés, stb.. Mindenféleképpen próbáld ki, van belőle letölthető demó.

    válasz erre a hozzászólásra

  22. 22
    hal

    Vicces vagy. :) Szóval a félreértett kérdésem az volt, hogy a Format lenyíló menüből a Digital Negative, JPG, TIFF, vagy Photoshop a nyerő? Egyáltalán mi ez? A többi kimerítő választ köszönöm!

    válasz erre a hozzászólásra

  23. 23
    tamasi.akos

    Azt gondolva, hogy Bridge alól mentenéd a dng-t, a formátum lenyíló menüben tudod meghatározni, hogy melyik formátumot preferálod. Van lehetőség jpg, tiff, psd és DNG mentésére, de a dng-n belül már nincs más választásod.

    válasz erre a hozzászólásra

  24. 24
    hal

    Bridge-ből hogyan lehet menteni? (Hú de hülyének érzem most magam. :)) Én a Camera Raw ablakból próbáltam menteni, ott a Save Image gombra kattintva, a Save Options ablakban alul van ez a Format legördülő menü a négy lehetőséggel (Digital Negative, JPG, TIFF, Photoshop).

    válasz erre a hozzászólásra

  25. 25
    tamasi.akos

    Bocsánat, én is a CameraRaw-ról beszélek természetesen. Ott kell a dng-t választani. A lightroom viszont már importáláskor megkérdezi, hogy dng-t konvertáljon-e (és kihasználja az összes magot amit a prociban talál!!!)

    válasz erre a hozzászólásra

  26. 26
    hal

    Ej de hülye vagyok! Azt hittem, hogy a File Extension-nál választom a fájl formátumot (ezt beállítottam dng-re), és a dng-n belül van még a Format: tiff, jpg, stb. lehetőség. Na ezt is tisztáztuk, bocs a felesleges körökért! :)

    válasz erre a hozzászólásra

  27. 27
    tamasi.akos

    Négy bejegyzés alatt csak tisztáztuk! Mennyit aludtál az elmúlt napokban? :-)

    válasz erre a hozzászólásra

  28. 28
    hal

    Nem annyit mint kellene, de nem érzem fáradtnak magam. Viszont ez egy figyelmeztető jel! :)

    válasz erre a hozzászólásra

  29. 29
    gaba

    Ha nem használsz Lightroomot, akkor a RAW-ból DNG-vé konvertálásra ideális eszköz az Adobe DNG Converter, letölthető innen: http://www.adobe.com/products/dng/

    Én egyébként itt írtam le a folyamataimat: http://gaba.lenard.hu/2008/09/03/hogyan-fotozom-es-dolgozom-fel-a-fenykepeket/

    válasz erre a hozzászólásra

  30. 30
  31. 31
    Kitty

    Én az Archival Gold DVD-ről szeretnék többet megtudni, tudna nekem valaki segíteni?
    Az a helyzet, hogy több száz dvdm van és nagyon - nagyon féltem őket!!!!
    Vigyázok rájuk, tokban vannak a polcon, még a porszemtől is óvom. Nemrég tudtam csak meg, hogy a dvd-k és a cd-k igen rövid életűek , egy világ omlott össze bennem!
    Már a családomnak is elege van ebből a mániámból, azóta egy nyugodt napom sincs.
    Hallottam, hogy léteznek archiváló lemezek, de nem tudom, hogy ezekben mennyire lehet megbízni.
    Állítólag aranyréteggel vannak bevonva és 100 év adatbiztonságot garantálnak. Eddig akárkit megkérdeztem, senki nem hallott róla.
    Ha tényleg ilyen tartós, mindenféleképpen learchiválom az adataimat, viszont még azt sem tudom, hogyan kell őket megírni. Jó a hagyományos dvd író vagy ehhez valami speciális fajta kell?

    válasz erre a hozzászólásra

  32. 32
    norbi

    Helló!
    Ez talán megérne egy bejegyzést:
    http://www.pc.ibm.com/europe/thinkpad/why/en/wseries.html?europe&cc=europe

    (Két képernyős laptop)

    (bocs, hogy ide írtam)

    válasz erre a hozzászólásra

  33. 33
  34. 34
    norbi

    Na de ez nem jópofa... kábé a grafikusok álma: egyik képernyőn a kép, másikon a paletták. Mindez laptoppal.
    Látom, téged nem érintett meg annyira.

    válasz erre a hozzászólásra

  35. 35
    hal

    Annyira nem, de attól még jó. :) (Én egyelőre jól elvagyok az asztali gépemhez csatolt két monitorral.)

    válasz erre a hozzászólásra

  36. 36
    Kitty

    Sziasztok!
    Jelenleg filmgyűjteményem archiválása előtt állok és teljesen tanácstalan vagyok!!!
    Külső merevlemezen gondolkodom, de nem tudom, hogy ez mennyire megbízható és alkalmas-e hosszú távú tárolásra.
    Hallottam olyanról, hogy ez egyáltalán nem veszélytelen, mert egy vírus bármikor tönkreteheti az egészet.
    Viszont vírus inkább csak az interneten keresztül támadhatja meg a gépet. Ezért én arra gondoltam, hogy ha egy olyan gépen tárolnám az adatokat, amelyben nincs internet, akkor is ennyire kockázatos a dolog?
    Esetleg a belső merevlemez megbízhatóbb, mint a külső???

    válasz erre a hozzászólásra

  37. 37
    Dexter68

    Kitty: Vírus szempontjából tök mindegy, hogy külső vagy belső wincsi, de ha van egy folyamatosan futó, és folyamatosan frissített víruskeresőd, tűzfalad és egy antispywared, akkor nem vagy nagyon nagy veszélyben. Nemrég olvastam, hogy a legtöbb vírust még mindig a flehasználók telepítik maguknak.
    A merevlemezek kockázata inkább technológiai jellegű: nagy fordulatszámon pörögnek a diszkek, az olvasófej és a lemez között mikroszkópikus hely van és ha ezek valami miatt összeérnek akkor baj van. Ami nagyobb biztonságot igér, az a raid, ahol duplawincsi van tükrözve (ugyanaz van mind a kettőn).

    válasz erre a hozzászólásra

  38. 38
    Kitty

    Tehát akkor mehet merevlemezre minden?

    válasz erre a hozzászólásra

  39. 39
  40. 40
    xants

    Mehet. Itt találsz olyan (dupla-, tripla-, stb. lemezes) megoldásokat, amit Dexter írt:
    http://lejatszo.hu/

    válasz erre a hozzászólásra

  41. 41
  42. 42
    Kitty

    A napokban hallottam, hogy adatvesztéshez vezet, ha mágneses térben ( tv, számítógép, hangfal ) tároljuk kazettáinkat.
    Azt szeretném megtudni, hogy ez a lemezekre is vonatkozik?
    És maga a videokazetta, magnókazetta nem mágneses-e?
    Hiszen a videokazetta mágneses alapú adattároló.

    válasz erre a hozzászólásra

Új hozzászólás

BBCode:  [b]félkövér szöveg[/b]  [i]dőlt szöveg[/i]  [quote]idézett szöveg[/quote]  [url=URL]link szövege[/url]  [list][*]számozatlan lista eleme[*][/list]  [list=1][*]számozott lista eleme[*][/list]  [img]kép URL-je[/img]  (a http:// illetve a www kezdetű szövegrészek automatikusan linkek lesznek)