Talán jobb is, hogy eddig nem volt időm írni, mert lehet, hogy törvényt sértettem volna vele. Törvény, emberi jogok: mennyire de mennyire szánalmasan elcsépelt és kiüresedett szavak… Szavak: keresem őket, de hiába…

Megerőszakoltak és meggyilkoltak a cigányok egy 14 éves lányt Kiskunlacházán. És ezek után vannak olyan söpredék emberek, mint például Tóth Ákos (Népszabadság Online), aki képes azon rugózni, hogy „az erőszak ellen demonstrálók egynémelyikénél a rendőrök gázsprayt, szúró-vágó eszközöket, viperát találtak”; vagy a szarházi rendőrök, akik a Magyar Gárdát alázzák meg ahelyett, hogy a dolgukat végeznék; vagy a tévékettős Azurák Csaba, aki azon lovagol a megerőszakolt és meggyilkolt Nóri temetésének napján, „hogy a bűnesetben lehet, hogy az is szerepet játszhatott, hogy a kislány fejlettebb volt a koránál testileg, és szebb képeket tett fel magáról az internetre, mint amilyen valójában.”

Kiskunlacháza – A polgármester beszéde:

Kedves fiatalok, tisztelt édesanyák és édesapák, kedves nagyszülők! Köszöntök minden kedves jelenlévőt, Kiskunlacháza és az ország más településeiről hozzánk, közénk eljött polgártársunkat. Nehéz ma beszélni, hiszen erre a döbbenetre és fájdalomra, erre a brutális tettre nincs megfelelő szó. Mit lehet mondani egy szülőnek, aki a gyermekét elveszíti? Egy élet nem érhet véget 15 évesen. Egy élet 15 évesen kezdődik. Az elmúlt hétvégén valami végleg elszakadt, valami örökre véget ért.

Emlékezni, tiltakozni és temetni jöttünk ma össze. Emlékezni az áldozatokra, tiltakozni az erőszak ellen, és véglegesen eltemetni a félelmeinket. De miért is féltünk eddig Kiskunlacházán? Tavasszal egy 11 éves kislányt akartak erőszakkal elrabolni, ahol most állunk, fiatalkorú bűnözők iskolás gyermektől, több alkalommal, erőszakkal vették el telefonjaikat, kerékpárjukat. Mindennapossá vált, hogy gyermekeket vertek meg hazafelé az iskolából. Ismeretlen fekete autók cirkálnak iskoláink környékén. Idős emberek rettegésben élnek házaikban, mert rendszeresen atrocitások érik, leköpik, és kővel dobáljak meg őket, ellopják tőlük azt, amiért egy életen át dolgoztak. Vannak, akik nem ismernek sem Istent, sem embert, sem törvényt.

Miért is kell nekünk demonstrálni? Azért, mert a médiumok nem demonstrálnak. A médiumok hallgatnak. Mi csak egy mondat, egy röpke hír, néhány kérdésnyi érdekesség vagyunk a reggeli műsorokban. Családjainkat, gyermekeinket gyalázzák meg, közben a hatalom hallgat. Szomorúan hallom a parlamenti közvetítések során, hogy a Magyar Országgyűlésben egy törpepárt képviselője folyamatosan rasszista és fasiszta magyarokról beszél. Szomorúan hallom, hogy a romaügyi államtitkár szinte várja, követeli, hogy a romákat ért támadás során derüljön már ki, hogy magyarok követték el a bűncselekményt. Meggyőződésem, hogy ilyen politikusoknak nincsen helyük a magyar közéletben. Egyre inkább úgy érzem, hogy magyarként másodrendű állampolgár vagyok a saját hazámban. Bennünket agyonverhetnek, meggyalázhatnak, és leköphetnek. Értünk senki sem hoz létre külön felderítő csoportot, értünk senki nem kínál fel a nyomravezetőnek pénzjutalmat, a mi temetésünkre nem jön el egy miniszter sem. Joggal kérdezem, kié ez az ország? Joggal kérdezem, miért nem vagyunk biztonságban, miért vagyunk hátrányosan megkülönböztetve, miért van különbség bűncselekmény és bűncselekmény között. Mindenki tudja, hogy egy békés, törvénytisztelő magyar nem szeret demonstrálni. Egy tisztességes magyarnak elég a munkája és a családja. De ma mégis össze kellett jönnünk, mert helyettünk senki nem mondja ki azt, ami mindannyiunk szíve mélyén ott van. Aki ma ide eljött, azzal a céllal jött, hogy azt mondja: elég volt a félelemből, elég volt a bennünket ért erőszakból! Féljenek az erőszakot tevők, a tolvajok, a gyilkosok! Kiskunlacházán nincs helye az erőszaknak, Kiskunlacházán nincs helye a bűnözőknek, Kiskunlacházán elég volt a romaerőszakból! Kiskunlacháza és Magyarország a békés, törvénytisztelő polgároké. Most már nem hagyjuk, hogy ellopják a javainkat, megverjék az időseket, és meggyalázzák a gyermekeket! Ma még mi vagyunk többen.

Egy emberéletnek nincsen pénzben kifejezhető ára. De ki és mi védjen meg minket, ha vidéken alig van rendőr, sok esetben a rendőrnek sincs becsülete és tisztelete. A rendőrt is ugyanúgy leköpik, trágár szavakkal illetik, mint bennünket. Egy rendőr, ha intézkedni próbál valakikkel szemben, őt is rasszistának bélyegzik. A törvényeink nem értünk vannak. Ma, aki embert öl, több esetben néhány év börtönbüntetés után már szabadul. A médiumokban egy bűncselekmény alkalmával nem arról beszélnek, hogy mit szenvedett el az áldozat, hanem arról, hogy milyen jogai vannak az elkövetőnek. Nekünk, kiskunlacházi polgároknak a családjaink biztonsága mindennél fontosabb.

Követeljük az állandó rendőrőrs létrehozását községünkben! Követeljük a gyilkosok és minden más bűnöző legszigorúbb megbüntetését, így a büntető törvénykönyv szigorítását is, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés valóban életfogytig tartson. Kérjük, hogy a polgárőrök számára több jogot és hatáskört biztosítsanak, hiszen ha nincs elegendő rendőr, ki véd meg bennünket?

Óriási a politikai elit felelőssége. Tisztelt politikus hölgyek és urak! Mi most csak kérhetünk, a döntés az önök kezében van. El kell dönteniük, hogy kiknek az érdekeit képviselik. Egy bűnözőt és egy tisztességes polgárt nem lehet egyenlő mércével mérni. A Rózsadomb környékéről könnyű ítéletet mondani, de költözzenek le hozzánk, vagy azokra a településekre, ahol félelemben élnek az emberek, és akkor megtapasztalják, milyen a mai magyar valóság.

Kedves Nóri! Te odafent biztosan látod, ami ma idelent történik. Miattad és mindazokért vagyunk itt, akik áldozatai lettek egy embertelen világnak. Most megtesszük az első lépéseket, hogy változtassunk azon, amin nehéz változtatni. De meggyőződésem, hogy ma elindul egy olyan folyamat, amit követni fognak országunk más településein is. Ma a kiskunlacházi polgárok példát mutatnak az egész országnak összefogásból és közös tenni akarásból. Mi most be fogjuk bizonyítani, hogy lehet békésen, némán és méltóságteljesen kifejezni, amit szeretnénk. Mi most nem valakik, hanem valami ellen vagyunk itt. Mi most az erőszak ellen demonstrálunk: az életért, az életünkért.

Köszönöm, hogy meghallgattak!

Szívemből szólt. Remélem, végre történik valami – jó lenne összefogni!