BLOGH

Hetikép #4

2010. január 28., csütörtök 23:14 | Fotó, Lightroom, Távoktatás

« előzmény

Hetikép #4 – az eredetiHelyszín: Visegrád
Dátum: 2010. 01. 05.
Fényképezőgép: Canon EOS 450D
Objektív: Sigma 10-20mm f4-5.6 EX DC
Expozíciós idő: 0.005" (1/200)
Rekesz: f/6.3
Gyujtótávolság: 10 mm
ISO: 200

Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek).

Hetikép #4 – az adjusztált végeredmény

A „téli szünetet” meghosszabbítva január elején a Visegrád melletti Thermal Hotelben teleltünk pár napot. Sokat fürödtünk (Luca azóta is folyton „föünni” akar), de persze hiányérzetem lett volna, ha a fotózást kihagyom. Lucával (és a fényképezőgépemmel) együtt mentünk sétálni – míg Anya megmasszíroztatta magát. Nehezen találtuk meg a Duna partjára vezető ösvényt, és Lucának nem is tetszett különösebben a hely, de mielőtt engedelmeskedtem volna paracsának, gyorsan exponáltam még párat. Luca álmos volt már, hazafelé el is aludt a kezemben.

Ami az utómunkát illeti, hiába is tagadnám, bele vagyok szeretve a tónus szétválasztásba: az eredeti színek eltüntetése után a sötét részek barna, a világosak pedig kék tónust kaptak. Van még a képen egy +1-es expozíció korrekció, derítés 17, és a tónusgörbét is kicsit meghajlítottam (lights: +100, darks: -21, shadows: -40). Ezen kívül használtam az átmenetes szűrőt, és a javító ecsetet – előbbit az égbolt sötétítésére, utóbbit pedig a bal oldali fás-bokros rész kivilágosítására.

Gyűlnek a fotóid, és nem tudod mit kezdjél velük? Érzed, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni belőlük, de nem tudod hogyan? » Digitális fotó utómunka (Adobe Photoshop Lightroom) távoktatás
» További „Lightroom-mal tartósított” hangulatkonzerveim

folytatás »

2 hozzászólás

  1. 1
    zwoelf

    THV nekünk is kedvencünk. Van hogy munka után ki szoktunk menni egyet ejtőzni a wellnessben 6-tól 9-ig :)

    válasz erre a hozzászólásra

  2. 2
    hal

    Mi most voltunk másodszor, és biztos nem utoljára. :)

    válasz erre a hozzászólásra

Új hozzászólás

BBCode:  [b]félkövér szöveg[/b]  [i]dőlt szöveg[/i]  [quote]idézett szöveg[/quote]  [url=URL]link szövege[/url]  [list][*]számozatlan lista eleme[*][/list]  [list=1][*]számozott lista eleme[*][/list]  [img]kép URL-je[/img]  (a http:// illetve a www kezdetű szövegrészek automatikusan linkek lesznek)