Miért szavazok a Jobbikra?

Azzal kezdem, hogy az utóbbi időben kicsit kiábrándultam a Jobbikból (is), és egyre inkább kezdem azt hinni, hogy ők is csak az „oszd meg és uralkodj” című sokfelvonásos tragikomédia újabb szereplői lesznek. Szánalmas, ahogy egyre többször derül ki róluk, hogy bort isznak, miközben vizet prédikálnak – és persze roppant büszkék magukra, amikor jól megmondanak valamit. Igen, ebben nagyon jók, tudják, hogy mit szeretne hallani egy magamfajta ember, két ennyire szégyenletes évtized után, ami mögöttünk áll. De valahogy nem látom a szövegelés mögött az őszinte meggyőződést, a kőkemény eltökéltséget, a valódi jobbító szándékot.

Miért fogok mégis rájuk szavazni? Hát igen, elsősorban azért, mert már megint valaki(k) ellen szavazok (amúgy már nagyon elegem van ebből). Az összes eddigi parlamenti párt számomra egyértelműen bebizonyította az elmúlt 20 évben, hogy saját érdekeik mindennél előbbre valóak számukra. Egy jellemtelen, erkölcstelen, szarházi jelenik meg előttem, amikor magyar politikusra gondolok – és ez egyértelműen a módszerváltás óta eltelt időszak „érdeme”. Tehát rájuk nyilvánvalóan nem szavazok. Az LMP egyszerűen nem szimpatikus (ez jórészt érzelmi döntés, tényeket nem nagyon ismerek velük kapcsolatban – ha egyáltalán manapság beszélhetünk még tényekről, hiszen szinte semmiről nem tudhatod, hogy igaz-e vagy sem). Tehát rájuk sem szavazok.

Két lehetőségem maradt: nem megyek el szavazni, vagy a Jobbikra szavazok. Még nincs kizárva, hogy az előbbit választom. Amúgy valahol tudnék örülni egy 10 % alatti részvételnek, amikor a nagy többség távolmaradása egyértelművé tenné, hogy jelenleg nincs kire szavazni…

Most úgy gondolom, mégis inkább elmegyek, és a Jobbikra szavazok, mert:

  • a számtalanszor leszerepelt Fidesznek ne legyen egymagában kétharmada (a monopólium sehol nem jó);
  • kíváncsi vagyok, hogy mennyire gondolja komolyan a Jobbik, amit mond;
  • szeretném látni és hallani Lendvai Ildikó szörnyülködését a szélsőjobboldal előretöréséről.

frissítve (2010. 04. 06.): Ennyit az LMP-ről: Akarnak-e ugyanazok másképp politizálni?

frissítve (2010. 04. 10.): Még egy kis LMP adalék: Körvonalazódik az LMP igazi arca is

InDesign távoktatás indul?

A címbéli kérdés megválaszolásához a segítséged kérném: részt vennél-e egy – a Lightroom tanfolyamhoz hasonló –, tömör, lényegre törő InDesign távoktatáson, heti 2 órában, 4 héten át, valamelyik hétköznap esténként 21 órakor, 12 000 Ft-ért? (A befizetett összegről természetesen számlát adok.)

A 8 óra alatt néhány kiadvány (szórólap, prospektus, naptár, éves jelentés) létrehozásán keresztül mutatnám be az InDesign használatát – a munkát leegyszerűsítő tippekkel, trükkökkel színesítve az oktatást. Elsősorban azoknak ajánlanám a részvételt, akik a legfontosabb (autodidaktaként is könnyen elsajátítható) alapokkal már tisztában vannak, és szeretnének tovább lépni; de azoknak is hasznos lehet, akik még egyáltalán nem ismerik a programot, viszont kíváncsiak rá, hogy milyen lehetőségeket kínál.

Akárcsak a Lightroom tanfolyam esetében, itt is egy komplex szolgáltatást szeretnék nyújtani, vagyis

  • az órák után megkapnád azok tömör, írásos vázlatát, PDF formátumban;
  • a tanfolyam után is segítenék az InDesign használatával kapcsolatos kérdéseid megválaszolásában;
  • segítenék a nyomdai kivitelezésben is, a technikai segítségnyújtáson túl 10 % kedvezmény biztosításával a Reactor digitális nyomdában (200 000 Ft vásárlási keret erejéig, a tanfolyam elvégzésétől számított egy éven belül – így akár „pénzt is kereshetnél” a tanfolyamon történő részvétellel, a Reactornál történő 120 000 forint feletti vásárlás esetén).

Vagyis egy olyan tanfolyam lenne, melyen én szívesen részt vennék. :) Tehát még egyszer a kérdés (kérlek, csak akkor válaszolj igennel, ha tényleg komolyan gondolod):