Haldesign v5 búcsú


Eredetileg csak egy 5.5-ös verzióra szándékoztam frissíteni, de elkapott a gépszíj, jöttek az újabb és újabb ötletek, a késő éjszakába nyúló kódfaragások, amit egyébként nagyon élvezek. Hiába no, nincs olyan ügyfél az univerzumban, akivel olyan jól megértenénk egymást, és akivel olyan gördülékeny lenne a kommunikáció, mint saját magammal. Szóval ennek a több mint két évet szolgált 5-ös verziónak meg vannak számlálva a napjai, hamarosan jön a 6-os, melyben már nem kapott helyet ez a jobb oldalon látható szenzációs kis „Flash-animáció”. Egyáltalán észrevette már valaha valaki, hogy egérföléhúzásra megnyiratkozom?

Naponta többször is előfordul, hogy csupán a gyönyör kedvéért meglátogatom az új honlapom. Négy napja még nem gondoltam volna, hogy 10 év után is ennyire tud lelkesíteni ez a téma.

13 hozzászólás a(z) “Haldesign v5 búcsú” bejegyzéshez

  1. Kíváncsian várom a 6-ost. Nem tudom, mit tudsz még kitalálni… már a 3-mas is tetszett, a 4-es volt a kedvenc (az nagyon HAL volt), nem mintha ez rossz lett volna, csak ha jól emléxem, nehezen szoktam meg az átrendezést.

  2. dinnye: Örülök, hogy így érzed, számomra a jelenlegi (illetve nekem már a régi) több sebből vérzik – biztos azért is, mert én sokkal többet látom. Ha így visz tovább a lendület, akkor már augusztus elején publikus lehet, de legkésőbbi időpontként a szeptember elsejét tűztem ki célul. Neked pedig mindjárt küldök levélben jépeget véleményezésre. :)

    Dexter68: Neked is küldök képeket, kíváncsi vagyok a véleményedre.

  3. én is nagyon kíváncsian várom az új haldesignt, egy kis mockupot feltölthetnél ide, hogy mindenki láthassa mire is készülsz :) Az egyik frizurádról a bonanza jut az eszembe :), bár lehet ez csak egy átmeneti állapot volt a hajnyírás közben.

  4. Remélem, Ti is úgy imádjátok majd a végeredményt, mint én már most, félkész állapotot. Jövő péntekre szeretném publikálni (hatodika, hatos verzió – éééted? :)), írok róla még a héten – most úgyse lesz más poszt, mivel a v6-ot hegesztem amikor csak lehet. :)

    Ha regisztrálsz, szívesen meghívlak tesztelni.

  5. A megújult dizájn teljesen más hangulatot kölcsönöz az oldal látogatóinak, mint a jelenlegi. Nekem személy szerint ez az új elgondolás jobban tetszik, nem mintha a régivel bármi baj lenne :). Mindenképpen modernebb lett, vagy lehet nem is ez a megfelelő szó ide, de olyan XXI. századibb (na ez valóban jobban ideillik :)), Dextert idézve egyszóval: “dögösebb”.
    Jobban vezeti a júzer szemét/tekintetét ezáltal nyugalmat sugároz, úgy érezheti a látogató, hogy biztonságban van az oldalon, ezáltal szívesen kattint még párat a hivatkozásokra és esetleg több időt fog eltölteni az oldalon, de szerintem ezt úgyis ki fogod majd elemezni a dizájnváltás után:). Tetszenek a technikai megoldások is, van is egy kedvencem :).
    Remek ötlet még, hogy a szürke árnyalatai mellett csak egy színt alkalmazol (leszámítva persze a feltöltött fotókat és az avatarokat), ez teszi szerintem olyan “dögössé” :) Szerintem kellemes összhatása van és a miso font is jól illik az oldalhoz.
    Fú milyen hosszú véleményt írtam :).
    Sok látogatót és további élvezetes kódfaragást kívánokt!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>