Távoktatás vége

Négy hónappal a nyári szünet beharangozása után ezennel bejelentem, hogy a Lightroom és InDesign tanfolyamok nem indulnak újra. Ennek két egymással szorosan összefüggő oka van:

  • Egyrészt a négy hónap alatt mindössze négyen jelentkeztek az InDesign tanfolyamra (részben nyilván azért is mert sehol nem reklámoztam a lehetőséget).
  • Másrészt pedig semmi kedvem újra felkészülni, és a napi nyolc óra munka után esténként órákat tartani (nyilván ezért nem is reklámoztam).

Jó volt, szép volt, elég volt – még egyszer köszönöm a részvételt! Ez volt a Távoktatás fejezet utolsó cikke.

10 hozzászólás a(z) “Távoktatás vége” bejegyzéshez

  1. Bár én is említettem neked, hogy érdekelne a dolog, és utána mégsem jelentkeztem, valahol félig megértelek, félig pedig sajnálom a történteket. Úgy gondolom, hogy az ilyen jellegű tanfolyamoknak igenis lenne helye és piaca hazánkban, ha nem is távoktatásként, de rendes, minősített képzésként biztosan.

    Személy szerint égen, s földön se találtam még egy olyan helyet, ahol ezekről a témákról lehetne tanulni, tudást átvenni, vagy ha mégis akadt valami a Googleban, akkor ott már az egész körítés elriasztott a további lépések megtételétől.

    Nem is annyira titkon remélem, hogy idővel találkozhatok veled, mint oktatómként és hogy végre lesz egy olyan képző központ Magyarországon, ahol nem tucatszakmákra képeznek munkanélkülieket, hanem a valódi szaktudás hiányát enyhítik.

  2. [re=19530]Dexter68[/re]: Köszi, örülök, hogy tetszett.

    [re=19531]suexID[/re]: Nem vagyok benne biztos, hogy fogok oktatni valaha, de ha igen, örömmel lennék a tanárod. :)

  3. Pedig hozzád képest nyeretlen kétévesek is oktatgatnak méregdrága képzéseken, úgyhogy helyed mindenképpen van a piacon. Egyszóval csatlakozom az előttem szólókhoz, a számból vették ki a szót.

  4. Köszönöm a dicséretet, mondjuk biztos sikeresebb lehettem volna az Adobe minősített oktatójaként – de nem tudtam rászánni magam, hogy időt és energiát fektessek a vizsgába.

  5. Szia! Az eddigi oktatásokról felvétel nem készült? Ha igen, esetleg fel lehetne tölteni valahova és pénzes regisztráció mellett megnézni. Nem tudom mennyire jó ötlet.

  6. Kár lenne ilyen hamar feladni. Vannak ingyenes megjelenési lehetősége, p.l. a http://tavoktatas.lap.hu Startlapos oldalon mindig örömmel jelentetjük meg az új és innovatív távoktatásos projekteket és a Facebook sem semmi manapság. Én már régóta vagyok a “piacon” és kell kifutási időt adni a dolgoknak. Vagy nem?

  7. Nehéz kérdés, mert ahogy írtam is, a napi nyolc óra munka mellett se kedvem se időm erre, viszont nem kizárt, hogy ha nagyobb energiákat fektetnék a marketingbe, akkor csinálhatnám csak ezt a napi nyolc óra munka helyett. De a napi nyolc óra munka mellett se kedvem se időm a marketingre se (meg ehhez amúgy se értek). És itt be is zárult a kör. :)

    Volt egyébként Facebook kampány, de minimális komoly érdeklődőt hozott, inkább csak a lájkolók száma nőtt.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé)

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>