Előzetes

Előzetes

Íme egy-egy részlet abból a 61 fotóból, melyek a hamarosan megjelenő, 2008–2009-es évek képanyagát feldolgozó, negyedik hangulatkonzerv könyvem szereplői lesznek. Kétségem sincs afelől, hogy már nagyon izgatottan várjátok.

Végtelenül szánalmas világ

Most, hogy „jobb hely lett a világ”* Oszama Bin Laden halálával**, és módosították a büntető törvénykönyvet*** (miközben cigány bűnözés természetesen továbbra sem létezik), nézzük és hallgassuk George Carlin-t a választásokról, e borzalmas színjáték egyik mozgatórugójáról:

* Idézet Barack Obama, amerikai elnöktől.

** Tényleg meghalt? Létezett egyáltalán?

*** A jövőben három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az, aki olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely riadalmat kelthet valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozó közösség tagjaiban.

Összetevők: olvasd el!

Köztudott, hogy az élelmiszerek nagy részében (is) előfordulnak egészségre ártalmas anyagok. Hogy melyek ezek, arról sok – és többször egymásnak ellentmondó – leírás olvasható, én most csak a saját szempontjaimat írom le: mi alapján (nem) rakok valamit a kosárba, miután elolvastam az összetevőit.

  • Ha van benne színezék, mesterséges aroma, vagy ízfokozó, elvből nem veszem meg.
  • Ha van benne E-akárhány, nem veszem meg. Tudom, hogy nem minden E-számmal jelzett anyag káros, de úgy vagyok vele, hogy ha nem képesek (netán nem lehet) számomra érthető módon leírni, hogy mi van benne, akkor azt inkább a polcon hagyom.
  • Van még néhány kizáró ok a vásárlást illetően: ilyen például, ha van az összetevők között aszpartám, vagy a gyümölcslevekben bármi, ami nem gyümölcs.

És a fenti cseppet sem tudományos „szempont-rendszer” a húsvéti reszelt torma beszerzése kapcsán került terítékre. Megdöbbentő, hogy egy ilyen egyszerű étel elkészítéséhez is mennyi szemetet képesek felhasználni. Olyant is találtam, amiben volt színezék. Igen, a tormában. Na menjenek a p…

Eastern Eggs

Ugyan húsvétra már biztosan nem ér ide, de nem is ez a lényeg – rendeltem egy ilyent:

Eastern Eggs

A TBWA London összefogott több illusztrátorral hogy megalkossák az Eastern Egg projektet. A tojásokat meg lehet venni online és minden bevétel a Vörös Keresztnek megy hogy támogassák a Japán Tsunami áldozatait. Az illusztrátorok között olyan nevek vannak mint Damien Weighill, Jan Kallwejt és Nick Purser. Minden tojás tömör fából készült, kb. 6 cm magas és 10 angol fontba kerül. A tojásokat az Egg-bot nevű robottal festik. Miután kiválasztod és kifizeted a tojásod kapsz egy emailt arrol hogy mikor kezdik a festést és webcam-en vegigkövetheted a folyamatot.

(forrás: propono.hu)

Eszetlenségek

Gondolom, szinte mindenki számára nyilvánvaló, hogy rengeteg hülyeséggel szopatjuk magunkat (szopatnak minket) az életben, az alábbiakban csupán két kiragadott példa következik az autónk műszaki vizsgáztatása kapcsán.

Napokon belül 8 éves lesz a pizsónk (ahogy Luca mondja). Eljött az ideje a harmadik műszaki vizsgának, és a forgalmi engedélyben már nincs hely az újabb érvényesítésre. Eleve eszetlenség az a három rét hajtott hosszú papíros, de az, hogy ezen nem tudtak helyet „spórolni” akár egy tucat érvényesítésnek… De még jobb, hogy 15 napon belül nekem kell majd elmennem az okmányirodába a leszerelt rendszámmal és a kapott papírokkal, kérni egy új forgalmi engedélyt. Nooormális?

Másik: kértem egy izzó foglalat cserét a bal első lámpában, de azt mondta a munkafelvevő, hogy a Peugeot ilyent hivatalosan nem forgalmaz, csak a komplett lámpát búrástól, vezetékestől, mindenestől, ötvenegynéhányezerért. Nooormális? Tudom, hogy ez a trend: ma már nem forrasztgat a tévészerelő sem, hanem komplett paneleket cserél, na de csak nem kéne kidobni egy egész lámpát egyetlen foglalatért! Vagy inkább ne is szarozzunk a javítgatásokkal, bármi elromlik, kukába vele, vegyünk újat! Pazaroljunk eszetlenül, amíg csak lehet – aztán majd meglesz ennek (is) a böjtje. Egyébként végül valahogy mégiscsak sikerült szerezni egy foglalatot. Ezúton is köszönöm a szerviz rugalmasságát.

Máté Angi mini-interjú

Máté Angi küldött egy mesét, írtam neki, ő elküldte a Mamót, váltottunk néhány levelet, majd megkérdeztem, hogy lehetne-e egy mini-interjú. Örömömre elküldte a válaszait, azt írta: „elég szűkszájú mondások, de hát, ilyen zárt vagyok. Keveset mondok.” Angi valóban keveset mond, azzal a kevéssel mond sokat.

Máté Angi
fotó: Sütő Zsolt

Hol élsz, mivel foglalkozol?
Jó lenne mondani erős tudással, hogy: Kolozsváron élek. Pedig a Kolozsvárban levés néha csak a Nagybánya utcai albérlet fedelét jelenti, semmi más közelséget, történetet, élést. Óvónéni vagyok.

Szereted a munkád?
Ha nem szeretném, tán érezném, hogy brrrr, de így csak azt tudom, hogy jó a kicsikkel lenni.

Életed első éveinek emlékei gyönyörűen „leíródtak” a Mamóban. Mi történt veled hét éves korod után?
Éltem tovább, lettem nyolc éves, majd kamasz, lettek nevelőszüleim, testvéreim, lett hosszú tornácú papilak, hely a jó éléshez . A Mamó ott ér véget, hogy magam sem tudom, immár ki lehetek, mamó nélkül, ha ő már meghalt, aztán mégis megmutatta magát egy elrendeződés, hogy körém nőhet valami olyan, ami hét évig nem.

Régóta írsz?
Talán 2007-ben kezdtem leírni azt, amiből a Mamó lett. A négy év ugye nem régótát jelent? Vagy réget? Nem tudom.

Kiknek az írásait olvastad/olvasod legszívesebben?
Keveset olvasok, ha írás kell, gyorsan a bal vállam mellettről leveszem Szijj Ferencet, Nemes Nagy Ágnest, Kovács András Ferencet, vagy Láng Zsolt Itthonévét, Berlinévét, mert apró lélegzettel szívhatóak, és adják az erős szépet, vagy belenézek a netes irodalmi újságokba, de nincs merszem betolatni egy nagy regénybe, mert cserbenhagynám mindegyre. Az oviban pedig naponta ott a mese, mindig mondódik, olvasódik valami történet, s ez így jó.

Azt olvastam, hogy műveidet a Látó, a Kortárs és az Irodalmi jelen publikálta. Gyakran jelentek/jelennek meg írásaid (esetleg másutt is)?
A Liget irodalmi folyóirat is közölt részletet a Mamóból. A gyermekfolyóiratok is fontosak, a kolozsvári Szivárvány, Napsugár, a magyarországi Szitakötő. Nem publikálok gyakran, inkább egyenetlenül, mostanában alig.

Két könyved létezéséről tudok, a Volt egyszer egy és a Mamó a legnagyszerűbb könyvélményeim részei. Jelent meg esetleg más könyved is?
Antológiák, mint a 2009-es Körkép, vagy a Látó-nívódíjasok A hibátlanság vágya kötet, vagy a most decemberben a Koinónia kiadónál megjelent meseantológia: Legszebb karácsonyi ajándék a nátha.

Tavaly a Mamó című könyved kapta a Bródy Sándor díjat, amelyet mindig az előző évben kiadott, legjobbnak talált első kötetes prózaírónak ítélnek oda. Ez milyen hatással volt rád, egyszerűen csak örültél neki, vagy netán hosszabb távú inspirációt is kaptál általa?
A díj olyan, mint a Gauss-féle haranggörbe – legalábbis, amennyire emlékszem a gimis matek függvénykanyarokra – hogy először alig hiszem, ez még lent, aztán felnő bennem az öröm, visítok is, ez már odafönt, aztán egyre fogy a levegő, mert érezni kezdek mindenféle elvárásokat, mércéket, és már nagyon a görbe alján szorongok, ilyen a díj. Az írás nem kintről lesz, hanem csak megtörténi magát, ha épp a történés ideje van. És semmiféle akarással nem tudom kicsikarni. Ha mégis megírok valamit így, igaztalannak érzem, fölöslegesnek.

Számodra mi a könyv?
Sokféle könyv van, sokfélét jelenthet. Ha a lapokról olyat olvasok, ami felzaklat, megérint, akkor bizonyosságot jelent, arra, hogy jól van, ami van. Mikor kezdem azt hinni, hogy megevett a semmi, olyankor a könyv egy csípést jelent, a karba, érezni, hogy élek.

Hiszel a véletlenekben?
Nem tudom, mi az a véletlen, miként van , nemhogy arról mondhassak, hogy hiszek-e benne.

Elégedett vagy az életeddel?
Az életem valamilyen. Viszont vannak pillanatok, történetek, amikért hála tud bennem lenni és nyugalom.Talán ez is valamiféle elégedettség, nem?

Ha egy szóval kellene jellemezni magad, mi lenne az?
Törődött.

Mik a terveid, várható a közeljövőben újabb könyved megjelenése?
Készülnek meséskönyvek, amikről most csupán ezt a készülést tudom mondani: megíródtak, ülnek, várnak, várják az év végére mondott kiadást.

Kedves Angi! Köszönöm, hogy megmoccantottál bennem valamit! Maradjanak nagyok a szemeid, történjen meg benned az írás, történjenek a jók!

Future by Design

Future by Design (2006) hivatalos honlap → | IMDb →

A második Zeitgeist filmben hallottam először a Venus projectről, melynek megálmodója egy modern kori polihisztor, Jacque Fresco. A róla és találmányairól, elképzeléseiről szóló film (a Propono-n keresztül – hála Kow-nak) végre hozzám is eljutott.

Leginkább Fresco szemlélete tetszik: a megszokott, berögzült dolgokon felülemelkedve próbál valami jobbat alkotni, megoldást találni problémákra – még 90 évesen (!) is: ha a tornádó lerombolja a hagyományos formájú házakat, akkor ahelyett, hogy visszaépítjük őket eredeti formájukban (mert ez a megszokott, és meg se kérdőjelezzük a praktikusságukat), keressünk megoldást, és építsünk olyant, ami ellenáll a tornádónak.

Vagy ugyan ez nagyban: ha a pénz alapú társadalom nem működik jól, akkor ahelyett, hogy ragaszkodnánk a rossz alaphoz (mert meg se kérdőjelezzük a pénz létjogosultságát), tervezzünk egy olyant, ahol nincs pénz. Jacque Fresco számomra nyilvánvalóan és túlzás nélkül zseni – még ha nem is kell mindenben egyetérteni vele.

1000. – jó dolgok

A jövő hétre terveztem az 1000. cikk publikálását, de közbejött egy beteg történet, most pedig – előzőt is ellensúlyozandó – egyszerre három jó dolog, ami kikívánkozik belőlem, és amit a jubileum alkalmából az alábbiakban gyúrok egybe.

Android 2.1 frissítés HTC Hero-ra

Több mint fél év ígérgetés után ma reggelre végre az én telefonomra is megérkezett a hivatalos frissítés. Nem akartam hinni a szememnek, azt hittem az 1.5-ös Androidtól már csak a telefonommal együtt szabadulok meg.

Januárban azt írtam, hogy „ha tanár lennék, azt mondanám, hogy nagyon jó lesz ez, de a kitűnőhöz még dolgozni kell rajta egy kicsit! Bízom a márciusra beígért 2.1-es frissítésben – és addig is élvezem, mert így is abszolút szerethető”.

Most úgy érzem, megvan az ötös alá, nagyon finom kis apróságok kerültek bele az 1.5-höz képest, kicsit olyan, mintha új telefonom lenne, ami még inkább szerethető lett. Jól átgondolt, és szépen kidolgozott részletek jellemzik a szoftvert – és itt említem meg, hogy mennyire meglepett, amikor nyáron Feleségem vett magának egy Google Nexus One-t (Android 2.1-es oprendszerrel), én meg csodálkozva néztem az elnagyolt (néhol [pl. a kameránál] kimondottan ocsmány), helyenként nehézkesen kezelhető felhasználói felületét. Komolyan mondom, nem cseréltem volna el vele az 1.5-ös Androiddal futó Hero-mat. Szóval a HTC rengeteget tett hozzá az alap Androidhoz, a kezelőfelületre meg is kapja tőlem a csillagos ötöst – csak a botrányosan szar kamera miatt lesz ötös alá a végeredmény (bár hozzáteszem, hogy a 2.1-gyel mintha e téren is javult volna a helyzet). És a hab a tortán, hogy látványosan gyorsabb is lett! Elégedett vagyok.

Piacra járni jó!

Néhány hónapja szombat délelőttönként rendszeresen a Fény utcai piacra járunk. Megvesszük a heti zöldség, gyümölcs, sajt, kolbász, és néha virág adagunkat, és ezzel többnyire el is felejtettük a bolti (Spar, Tesco) nagybevásárlásokat. Van egy pótolhatatlan bája annak, amikor a termelő mosolyogva szép hétvégét kíván, vagy a szomszéd Sanyi málnáját ajánlja – miközben nem mellesleg valószínűleg egészségesebb és hazai terméket vásárolhatsz tőle. Ráadásul nagyon jó boltok is vannak itt, érdemes körülnézni. A végén pedig enni egy jó fokhagymás lángost – és esetleg inni hozzá egy korsó barna Szalon sört.

Szentendrei Adria

Múlt hétvégén fedeztük fel a helyet, amikor még gyönyörű napsütésben, a szabad ég alatt költöttük el az ebédünket. Ma már a falatnyi, hangulatos beltérben laktunk jól, és ezúttal sem csalódtunk. Ha szereted a mediterrán konyha egyszerű remekeit, úgy mint: pljeskavica, ajvár, padlizsánkrém, szuvlaki, görögsaláta, sült sajtok és pita; akkor ne hagyd ki! A teát ilyen egyedi készítésű, csókosszájú halas bögréből ihatod:

Szentendrei Adria Balkáni Tea- és Kávéház bögréje

Ráadásul Szentendre gyönyörű hely, ahol ma egy élménydús lovaskocsikázással zártuk a napot.

Jó dolgok ezek, és jó megosztani őket. Jó blogolni, és remélem, olvasni is jó.

A szakmai tartalmat kedvelőknek jelzem, hogy november az InDesign hónapja lesz.