• Ha van benne színezék, mesterséges aroma, vagy ízfokozó, elvből nem veszem meg.
• Ha van benne E-akárhány, nem veszem meg. Tudom, hogy nem minden E-számmal jelzett anyag káros, de úgy vagyok vele, hogy ha nem képesek (netán nem lehet) számomra érthető módon leírni, hogy mi van benne, akkor azt inkább a polcon hagyom.
• Van még néhány kizáró ok a vásárlást illetően: ilyen például, ha van az összetevők között aszpartám, vagy a gyümölcslevekben bármi, ami nem gyümölcs.

És a fenti cseppet sem tudományos „szempont-rendszer” a húsvéti reszelt torma beszerzése kapcsán került terítékre. Megdöbbentő, hogy egy ilyen egyszerű étel elkészítéséhez is mennyi szemetet képesek felhasználni. Olyant is találtam, amiben volt színezék. Igen, a tormában. Na menjenek a p…

Android 2.1 frissítés HTC Hero-ra

Több mint fél év ígérgetés után ma reggelre végre az én telefonomra is megérkezett a hivatalos frissítés. Nem akartam hinni a szememnek, azt hittem az 1.5-ös Androidtól már csak a telefonommal együtt szabadulok meg.

Januárban azt írtam, hogy „ha tanár lennék, azt mondanám, hogy nagyon jó lesz ez, de a kitűnőhöz még dolgozni kell rajta egy kicsit! Bízom a márciusra beígért 2.1-es frissítésben – és addig is élvezem, mert így is abszolút szerethető”.

Most úgy érzem, megvan az ötös alá, nagyon finom kis apróságok kerültek bele az 1.5-höz képest, kicsit olyan, mintha új telefonom lenne, ami még inkább szerethető lett. Jól átgondolt, és szépen kidolgozott részletek jellemzik a szoftvert – és itt említem meg, hogy mennyire meglepett, amikor nyáron Feleségem vett magának egy Google Nexus One-t (Android 2.1-es oprendszerrel), én meg csodálkozva néztem az elnagyolt (néhol [pl. a kameránál] kimondottan ocsmány), helyenként nehézkesen kezelhető felhasználói felületét. Komolyan mondom, nem cseréltem volna el vele az 1.5-ös Androiddal futó Hero-mat. Szóval a HTC rengeteget tett hozzá az alap Androidhoz, a kezelőfelületre meg is kapja tőlem a csillagos ötöst – csak a botrányosan szar kamera miatt lesz ötös alá a végeredmény (bár hozzáteszem, hogy a 2.1-gyel mintha e téren is javult volna a helyzet). És a hab a tortán, hogy látványosan gyorsabb is lett! Elégedett vagyok.

Piacra járni jó!

Néhány hónapja szombat délelőttönként rendszeresen a Fény utcai piacra járunk. Megvesszük a heti zöldség, gyümölcs, sajt, kolbász, és néha virág adagunkat, és ezzel többnyire el is felejtettük a bolti (Spar, Tesco) nagybevásárlásokat. Van egy pótolhatatlan bája annak, amikor a termelő mosolyogva szép hétvégét kíván, vagy a szomszéd Sanyi málnáját ajánlja – miközben nem mellesleg valószínűleg egészségesebb és hazai terméket vásárolhatsz tőle. Ráadásul nagyon jó boltok is vannak itt, érdemes körülnézni. A végén pedig enni egy jó fokhagymás lángost – és esetleg inni hozzá egy korsó barna Szalon sört.

Szentendrei Adria

Múlt hétvégén fedeztük fel a helyet, amikor még gyönyörű napsütésben, a szabad ég alatt költöttük el az ebédünket. Ma már a falatnyi, hangulatos beltérben laktunk jól, és ezúttal sem csalódtunk. Ha szereted a mediterrán konyha egyszerű remekeit, úgy mint: pljeskavica, ajvár, padlizsánkrém, szuvlaki, görögsaláta, sült sajtok és pita; akkor ne hagyd ki! A teát ilyen egyedi készítésű, csókosszájú halas bögréből ihatod:

Ráadásul Szentendre gyönyörű hely, ahol ma egy élménydús lovaskocsikázással zártuk a napot.

Jó dolgok ezek, és jó megosztani őket. Jó blogolni, és remélem, olvasni is jó.

A szakmai tartalmat kedvelőknek jelzem, hogy november az InDesign hónapja lesz.

A Lövőház utcában található Magyar finomságok boltja pedig Luca lányunk bölcsijéhez van közel. Tegnap ide is betértünk – először, de biztos nem utoljára. Csudaíz mézeskalács (tényleg csudaíz), János sajtja (a Címeres Sajtmanufaktúrából – isteni), hársméz (finom), Bivaly szalámi (kár a nátrium glutamátért, amúgy nem rossz) és Mangalica töpörtyűvel töltött étcsokoládé (én ilyen bevállalós-kipróbálos vagyok – érdekes, de nem lesz a kedvencem) került a szatyorba.

Pár méterrel arrébb (a Mammut felé) a Keleti fűszereshez is érdemes betérni. A fűszeres olívabogyó kihagyhatatlan, a mandulaszörpöt pedig már kipróbáltam tejjel, vízzel, limonádéval, Cointreauval – mindegyik párosítás bevált.

Ami pedig legalább annyira fontos, mint az ételek minősége, és ami összeköti a fent említett helyeket, hogy mindenhol kedves és készséges kiszolgálásban volt részünk – jó hogy ilyenekről is beszámolhatok.

Amúgy nem vagyok vegetáriánus, de a hétvégi húsos ebédek, és az alkalmankénti kolbászos vagy halas vacsorák bőven kielégítik állati étvágyamat.

(a kép forrása: vegafutar.hu)

Ha már szóba jött a Café Ponyvaregény és a Zazzi, szeretném törleszteni az adósságomat egy „régi” (januárban nyílt) kedvencünk megemlítésével. Az apropó pedig, hogy ma először vendégeskedtem este náluk – igen illusztris társaságban: Mátéval (bjmatt) és Gergővel (dinnye) ültük körül az asztalt. Egyetlen negatívum, hogy sötétedéskor bekapcsolják a hatalmas reflektorokat, ami nem csak a hangulatot rontja, de a szúnyogokat is vonzza. » pastrami.hu

(a kép forrása: zazzi.hu)

Ami igazán maradandó élmény volt, az a Józsi által is magasztalt Eszterházy-torta és a Puncstorta (ami szebb volt, mint a képen); de a Dobos, a Mozart, az Áfonyás túró, és a Mogyorókrémes (utóbbi kettő nevére nem biztos, hogy jól emlékszem) sem hagytak kívánnivalót maguk után – megérdemlik a nagy kezdőbetűt. A sós aprósütemény és a zserbó viszont kisbetűvel írandók, ami csupán annyit jelent, hogy nem lépik túl az erős átlagos szintet. És a Feleségem fájlalta, hogy a lúdlábban alig volt meggy. Augusztusban visszatérünk.

Kshocolât: finom skót csoki, impozáns csomagolásban – az egyik kedvenc betűtípusommal (DIN) és stílusommal (minimál) – a meglehetősen drága Culinaris-ból.

frissítve (2008. 07. 05.): A nagy szél után ma reggelre gyönyörű tiszta lett a levegő, a konyhaablakon besütött a Nap, én pedig előkaptam a fényképezőgépem (az őszibarack alatt banán és szilva, a joghurton eperlekvár foltok)

A gyümölcs mindig az éppen aktuális (most például leginkább a barackok, dinnyék), meg ami mindig kapható (például banán) – és az epret ki ne hagyjam, sokat javít az összhatáson.

Ha már nem Görögországban vagyunk (ott nem ettem még rossz joghurtot), akkor az itthon kaphatóak közül nekem leginkább a Joya natúr szója-joghurt ízlik.

A mézzel bajban lennék, ha nem lenne méhész ismerősünk, mivel a nálunk kapható mézek 70-80 %-a hamisítvány. Egyébként bajban is vagyok, mert régóta hiába várjuk az utánpótlást, és már a tavaly nyáron beszerzett isteni görög mézünk is elfogyott (ezt azóta egy kis Nagyi-féle lekvárral [szilva, eper, barack] pótolom).

Az összetevők ismertetése után következzék a tőlem megszokott bonyolultságú recept: vágd darabokra a gyümölcsöket, öntsd le a joghurttal, végül csorgass rá egy kis mézet (vagy lekvárt). Jó étvágyat!

További részletezés helyett inkább csak két észrevétel – bő fél órás ottlétünk és nem túl alapos szemlélődésünk alapján:

• Tetszett, hogy a design tényleg rendben van, és figyelnek az apró részletekre is (pl. a zacskót saját logózott matricával ragasztják le).
• Nem tetszett, hogy a pult mögül butácska lányok szolgáltak ki, akik közül az egyik mérgesen odavágta az ásványvizes üveget, mivel szerinte azt a kollégájának kellett volna elénk tennie.

» a SUGAR!-ról a MuralMania blogon

frissítve: A bejegyzés megírása után megettük a SUGAR!Shop-ban vásárolt 14 dkg (700 Ft-nyi) drazsé felét. Ezek is inkább a szemnek készültek, mintsem a nyelvnek.

A történet úgy kerek, ha azzal kezdem, ittam már a címben megnevezett termékből nagyon finomat is. A képen látható csapolás pedig egy tegnap, a Kolosy téri piacról beszerzett példányból való. Az ital állaga pontosan olyan, mint amilyenre a színéből következtetni lehet: mintha a kívánatos tartalmat extra adag sárral dúsították volna. Bár mindenki hibázhat, de finoman fogalmazva megrendült a bizalmam a gyártó iránt.

Az Interspar-ban a gyorsfagyasztott áruk között fellelhető doboz 2 db öklömnyi, isteni tésztájú, finom szilvalekvárral töltött gőzgombócot tartalmaz, melyekhez a cukros mákot is mellékelik. Ha igazán jót akarsz, a 2 perces, 600 W-os mikrózás alatt olvassz a gombócokra egy kis vajat is, mielőtt rájuk szórod a mákot. Jó étvágyat!

frissítve (2008. 02. 18.): Bocsánat, kifelejtettem az egyik legfontosabb összetevőt: a gőzt. Ez pedig azáltal keletkezik, hogy a mikrohullámú sütőbe helyezés előtt a gombócokat folyó vízben alaposan meg kell nedvesíteni. Na de a dobozra úgyis rá van írva minden. És persze nem csak mikrózva jó.

frissítve (2008. 02. 24.): Ugyanezen termékcsalád sárgabarackkal töltött túrógombóca is nagyon finom.

A Herz Házikolbászról van szó. Majdnem olyan, mint egy igazi füstölt házikolbász. Felháborít, amikor ételszínezékeket, állományjavítókat és ízfokozókat raknak egy ételbe – szerencsére ebbe a kolbászba iyleneket nem töltenek. Ahogyan másik Herz-kedvencembe, a Báthory paprikás szalámiba sem. Isteni.

(Sajnos nem tudom belinkelni közvetlenül a termékeket, mert amilyen finomak ezek, annyira pocsék – persze nem feltétlenül ezért – a Herz weblapja.)

További részletek: festival.hu.

Egyébként meglepően olcsó volt, legalábbis ahhoz képest, amire számítottam: mindössze 3000 Ft kilója. Mondom is Krisztámnak, szívesen adnék érte akár kétszer ennyit, csak legyen igazi, ízletes, magyar kolbász. Ha kétszer ennyiért adnák, akkor is ezt a szart kapnád – hangzott a bölcs válasz Kedvesemtől. És tényleg: elképzeltem, hogy az a büfés, aki most is valószínűleg egyetlen szempont alapján szerzi be az árut, nyilván csakis a legolcsóbbat venné akkor is, ha kétszer enyniért ad(hat)ná el. Miért?

Amúgy van még egy (meg még sok) költői kérdésem, ami nem közvetlenül kapcsolódik az előzőhöz – az autópálya használatát illetően. A jobb szélső sávban haladnak (kellene hogy haladjanak) a leglassúbb járművek, tőle balra a gyorsabbak, és így tovább. Mi ebben a bonyolult (miért a feltételes mód)?

frissítve (2007. 07. 30.): Eszembe jutottak Shamalt horvátországi töprengései az autópálya építéssel és a fagyi adagolással kapcsolatban. Csak azért említem, mert mindezeken én is elgondolkodtam már, és a fagyi-kérdés kapcsolódik a kolbász-problémához (meg azért is, mert szeretem Shamalt írásait).

Apropó: tudjátok, miért nem őrzi senki azt az üstöt a pokol fenekén, amiben a magyarok vannak? Mert felesleges – ha valaki ki akar mászni, úgyis visszarántja egy másik.

Na nem csapongok tovább; egyébként a szombat esti eső ellenére és a kolbászt leszámítva minden jó volt. Például (csak hogy pozitívan érjen véget e bejegyzés) a Mauróban ismét jót ettünk – ráadásul kitűnő társaságban (hogy végre Téged is megemlítselek, kedves Csabi :)).

A titok pedig nem más, mint az a sejtelmes pirosság ott a kép közepén – név szerint: Csípős Rózsa, a darált nyers paprika.

A kőrözöttre keresve mindjárt a Google top 10-ben legalább három féle verzió található (1, 2, 3), és van még rengeteg variációja, de az enyémnél egyszerűbb biztosan nincs. Mindössze négy összetevőből készítem, és mióta ráleltem a titok nyitjára, nekem már nem is hiányzik semmi más a tökéletes körözötthöz.

A hozzávalók 2 személyre:

• 25 dkg túró
• 15-20 dkg tejföl
• 1 kisebb fej lilahagyma vagy 3-4 szál zöldhagyma
• 1 csapott evőkanál Csípős Rózsa – só helyett is, mivel van benne bőven

Ez itt öt szálnyi „aprólék” – mert imádom a hagymát.

Összeöntjük az összetevőket…

…összekeverjük, és összesen enyi volt a munka, jöhet az élvezet. Én éppen most vagyok túl rajta – két szelet itthon sütött finom tökmagos kenyér volt a kíséret hozzá.

Aki járt már Görögországban, az tudja, hogy az ott élő emberek bámulatosan hanyagok, nem igazán foglalkoznak számukra lényegtelen apróságokkal. Ebbe a kategóriába elég sok (innen nézve sokszor úgy tűnik, túl sok) minden beletartozik – ennek a könyvnek a szép tördelése mindenesetre egészen biztosan. Egyébként a könyv első, felszínes végiglapozás után kimondottan kellemes élményként hat (lásd a végén); de jobban megnézve a hanyagság jele már a borítón észrevehető: a gerinc grafikája átlóg a címlapra.

Mi is a címe? Cretan Cuisine – 207 Traditional Recipies for Health and Longevit. A borítót felnyitva a belső címlapon pedig már előkerül a hiányzó „y” is az utolsó szó végére, vagyis: „Longevity”. De ne is foglalkozzunk ilyen apróságokkal, mint a helyesírás – ezzel a nagyvonalúsággal is hozzájárulva az egészséges, hosszú életünkhöz. Lássuk a durvább hibákat:

Passzerjelek az oldalak szélén

Vagy a könyvet vágták túl szélesre, vagy a passzerjeleket rakták a vágott méreten belülre. Ennek eredményeként a passzerjelek egy-egy aprócska darabkája szinte minden oldalon ott díszeleg.

Rácsszerkezet

Nem ártana ha lenne egy rácsszerkezet (modulháló, grid system), melyhez igazodna a tartalom. De még ha nem is vesszük ezt szigorúan, az elvárható minimum lenne, hogy a szövegblokkok és a képek szélei igazodjanak egymáshoz – valamilyen rendezett összhatást keltve. Ebben a könyvben csak úgy nagyjából odarakták valahova őket.

Képminőség

Kis felbontású, rossz minőségű a kép? Nem baj, jöhet! Árnyékkal vagy árnyék nélkül? Így is, úgy is!

Szövegek zárása

Ahogy a mellékelt képen is látható, néha még egy oldalon belül sem sikerült egységesen (balra vagy középre) zárni a szöveget.

Távolságok változatossága

Az élőfej néhol „kicsit” feljebb került, az egyes bekezdések között pedig időnként kétszer „nyomódott” meg az enter (hiszen a szövegblokkok elválasztásának ugyebár ez a „szakszerű” módja; még véletlenül sem definiálunk stílusokat, csak megy vele az idő – igaz, hogy utána egyszerűbb a munka, de ilyen színvonalhoz tényleg felesleges).

Betűszárak „összegabalyodása”

Szép és jó, hogy a címek sortávolsága kisebb a kenyérszövegénél, de ennyire talán túlzás, az ilyen gubancok pedig mindenképpen kerülendők.

Egyéb „szépségek”

Az egalizálást is lehetne még gyakorlni. A ligatúrákat meg már nem is említem. Vagy mégis.

Ráadásul minden fejezetnek saját színe van, ami majdnem minden oldalon megjelenik az élőfejben. Na ezt sem sikerült következetesen végigvinni.

Ahogy a „Magyar design” című könyvnél, itt sem kerestem a hibákat. Ha kerestem volna, a mesém is tovább tartott volna…

Képes, linkes gasztro-melléklet

» GreekCuisine.com
» Greek cuisine (Wikipedia)
» Görög konyha.lap.hu

Alighanem a „cégarculat” egyetlen eleme a fenti „logó”, melyet egy tortás doboz oldaláról szkenneltem be. A Daubner Curászda Kft-nek weblapja sincs, és még szomorúbb, hogy amennyiben tényleg készítés alatt áll, nem én vagyok, aki készíti. Ráadásul messze nem ideális a hely megközelíthetősége sem, parkolni nehéz és veszélyes, ahogy arról medwe is részletesen beszámol.

Mindezek után egyetlen magyarázat adódhat a szinte állandóan nagy forgalomra: az eladásra kínált áru kiváló minősége. Én még soha nem csalódtam benne. Kedvenceim közé tartozik a nem túl bizalomgerjesztő nevű E80-as torta, a Gellért tekercs, a feketeerdei meggy, a meggyes somlói parfé torta, a tökmagos pogácsa, és ki ne hagyjam a remek fagyit – vagy most jut eszembe a rácsos linzer, a szilvás papucs, meg a mandulás puszedli, szóval sorolhatnám még. A lényeg, hogy nincs rossz választás.

Nemrégiben Nagymamám eperlekvárja iránti nosztalgikus vonzalomtól vezérelve kipróbáltam a Daubner-féle eper különlegességet is, mely két összetevőből áll csupán: 80 % eperből és 20 % cukorból. Nem pont olyan, de majdnem. (Vagy csak az emléke szebb a Nagyi lekvárjának?)

A cukrászda történetét illetően csak az alábbi cikket találtam a II. kerület honlapján (a Nevezetességek / Látnivalók között :)) – igaz, nem sokat kerestem:

Daubner Béla 1901-ben nyitotta meg cukrászdáját Orosházán. Fia követte a szakmában, de az üzletet államosították, amivel le is zárult a Daubner-cég történetének első fejezete. A család az ötvenes évek végén költözött a fővárosba.

A Szépvölgyi út népszerű cukrászdáját ma az unoka, Daubner György vezeti:

- A kitörést egy karácsonyi bejgli hozta meg…, aminek a receptjét nagyapámtól őrzöm. Aztán jött a parfé… Nagyapám és apám kézzel írott receptkönyveit ma is forgatom. Még mindig találok bennük újat és megszívlelendőt… Természetesen a teljesen új sütemények megalkotásától sem ódzkodunk… Alapvetőnek tartom, hogy mindig friss legyen az áru. Egy otthon sütött rezgős, meleg költeménnyel nem tudjuk felvenni a versenyt, de a házi sütemény varázsát próbáljuk utolérni… Mind a mai napig az étkezést egy süteménnyel fejezem be… Télen általában a nagyapám sütötte tejszínhabos mogyorótorta zárta a vasárnapi ebédeket. Még most is ez a kedvencem. Egyébként a tradicionális polgári konyha megőrzését nagyon fontosnak tartom… Nem hiszem, hogy a gyorsbüfé-hálózatok jelentenék a jövő kulturált vendéglátását – mondta Daubner György a Budai Polgárnak (1995/23).

Összetevők: paradicsom, mozzarella sajt, póréhagyma, olívaolaj, olívabogyó, bazsalikom, só. Mennyiségeket szándékosan nem írtam, mert csakis ízlés, étvágy és politikai szimpátia (a baloldali érzelműek rakhatnak bele több paradicsomot) kérdése. A képen látható nyersanyag szeletelése, rétegezése, olajozása és fűszerezése után esetemben két vacsorára elegendő (ha nagyon éhes vagyok). Bazsalikom helyett oregánóval is kitűnő (legutóbb éppen négy órája kóstoltam). Fogyasztható kenyérrel, vagy főételek mellé, és a hagyma vagy az olívabogyó kifelejtése (esetleg szándékos mellőzése) esetén is jelentős marad az ízélvezeti értéke (nem csak mondom, teszteltem már minden említett variációt). A következő képeken láthatók az elkészítési fázisok. Jó étvágyat kívánok!

Itt egy érdekes film arról, ahogyan a japánok élvezik.

Sushi
Érdekes módon a sushi (hideg, kis falatkákra formázott vagy vágott rizses ételek) kialakulásához évszázadokkal ezelőtt éppen a halak tartósításának szándéka vezetett el. A halszeleteket rizzsel és sóval együtt kövekkel préselve elásták, majd néhány hetes vagy hónapos erjedés után ásták ki újra. Az erjedt, savanykás rizst eldobták, a tartósított halszeleteket pedig ráértek később megenni. Ez volt az ősi sushi, a funazushi. A XVIII. században Tokióban, pontosabban az akkori nevén Edo városában kezdték készíteni a modern változatot, melyet előbb edomaezushi, majd nigirizushi néven ismertek. A nigiri egyébként a kézi készítésű sushi, melyet általában páronként rendelnek és szolgálnak fel. A maki vagy norimaki a hengeresen sodort, rolád típusú sushi, melyet tengerialga-lapokba burkolnak, majd általában 6-8 részre vágva tálalnak. A préselt fajta neve az oshi, melyet kockára vágva szolgálnak fel, és végül inarizushi névre hallgat a töltött szójakocsonya, azaz tofurolád.

Rizs
De nem kevésbé fontos a rizs, mely a japán étkezésnek immár 2000 éve az alapját adja. Annyira, hogy a reggelit, ebédet és vacsorát japánul szó szerint reggeli, déli és esti rizsnek nevezik. Az alaptípusa a kissé ragadós főtt, gőzölt rizs, melyet ezért könnyebb is az evőpálcikákkal kezelni. Aztán van a sushihoz való kissé ecetes fajta, továbbá a zöldségekkel és egyebekkel dúsított, pirított, tengeri algába csomagolt rizsgolyó, és még számtalan formában készül.

Shoyu, soy sauce vagy szójaszósz
Szintén a sushi ízesítésére használatos. Nem érdemes azonban túlzásba vinni, mert a szója célja nem a dominancia, hanem az alapízek kiemelése, hangsúlyozása. Azt is jó azonban tudni, hogy a szósz nem a rizst, hanem az azt kiegészítő ételt hivatott izgalmasabbá tenni.

Wasabi
Eredetileg Japánban termelt különleges aromájú tormafajta, melyből élénkzöld színű, igen erős (de viszonylag gyorsan múló csípős érzést adó), aromás krémet készítettek. Ma már a legtöbb wasabi egyáltalán nem frissen és nem is a névadó növényből készül, hanem különböző tormafélék zöldre festett, porított nagyüzemi termékével igyekeznek elérni az eredetihez hasonló ízhatást. Főleg a sushiételek ízesítésére szolgál, de célszerű nagyon óvatosan bánni vele.

Gari vagy shoga
Szeletelt gyömbér, melyet a sushifogások között, az ízlelés semlegesítésére fogyasztanak.

(forrás: www.terebess.hu/keletkultinfo/japkonyha.html)

Már megint egészen megkívántam…

(Egyébként most nagyon el vagyok havazva munkákkal, de a jövő héttől tisztulni látszik az ég…)