Már majdnem szóltam a VegaFood-futárnak, hogy egy dobozt elvesztett. De miután megnéztem a leadott rendelésemet, rá kellett jönnöm, hogy a múlt héttől a „királyi lakoma” már csak 9 tételt tartalmaz az addigi 10 helyett. Kevesebb ugyanannyiért. Tudom, hogy júliustól nálunk tragikomikus módon ÁFA emelés történt csökkentés helyett (ettől fog igazán dübörögni a gazdaság), és egyébként is kegyetlen nagy válság van (leginkább a fejekben). De ezt ilyen burkolt módon, az ügyfelet hülyére véve kompenzálni nem hiszem, hogy jó üzletpolitika. Egy reális mértékű áremelés után, valószínűleg továbbra is tőlük rendelnék (meg voltam velük elégedve), így viszont inkább kerestem egy másik ételfutárt.

Budapest Bank

Egyéni vállalkozóként áprilistól 4200 Ft-ot fizetek nekik (számlavezetés + internetbank díj) az addigi 399 helyett. Mint megtudtam, eltelt a szerződés kötésétől számított két év, ezért átraktak az addigi kedvezményes e-csomagból a standardba. Szóval a lényeg, hogy magukhoz édesgetnek a csábító ajánlataikkal, az apróbetűs rész ilyenkor nem érdekes, aztán lehull a lepel, de akkor már lusta vagy újra bankot váltani (mert ugye náluk már eljátszottad a kedvezményes lehetőséged), vagy jó esetben észre se veszed, hogy már megint többet húznak ki a zsebedből. És ez valószínűleg nem csak a Budapest Bank üzletpolitikájának része, lehetne az alcímben bármely más „hazai” bank. (Egyébként a kedvezmény lejártakor meddig tartott volna megkérdezni, hogy milyen csomagra szeretnék váltani, és tájékoztatni a lehetőségekről?)

Ennél többet én se kívánok azoknak, akik ma feltörték a honlapom:

Kívánom nektek, hogy szarjatok sünt két évig és valaki dugjon minden nap egy ananászt a seggetekbe zölddel előre. A gyerekeiteknek legyen kis farka. A lányokat is beleértve. Kívánok még hosszú életet egy jó kis algériai börtönben.

Szívemből szóltál Dexter! Ha elkészül az arab fordítás is, frissítem a bejegyzést.

frissítve (2009. 01. 16.): Megérkezett a tárhely szolgáltatóm válasza:

Ellnézést a kellemetlenségért, de most alaposan gondoskodtunk róla, hogy ilyenek többé ne fordulhassanak elő. Szigorítottunk amenyire csak lehet a szabályozáson és a közeljövőben újabb biztonsági intézkedéseket is be fogunk vezetni.

Amúgy a kilométerórát már korábban ellopták a Római parton, miközben a bringám szomszédságában ettem-ittam. Használni valószínű nem tudták, mert a hozzá tartozó, kerékre szerelt tartozékát ott hagyták, ahogyan az óra foglalatát is. De bocsánat, én voltam a hülye, csak egy mozdulat lett volna leszedni, és a zsebembe csúsztatni.

Mióta Budapestre költöztem, meglopott egy postás*; betörtek a garázsunkba, és elvitték a nyári gumikat alufelnistől**; összefirkálták az új garázskapunkat. Végülis mondhatjuk, egyik sem olyan nagy ügy, de inkább nem írom le, hogy mit csinálnék az elkövetőkkel, mert nem lenne EU-konform – sőt még törvényes se...

* Azóta megvolt a tárgyalás is, ahol tanúskodnom kellett. A vádlott nem tűnt túlságosan bűnbánónak (derűsen mosolygott).
** Ezeket a férgeket is elkapták. Tárgyalás még nem volt, polgári peres úton követelhetem majd a kerekek árát...

– Már megint péntek van?
– Az hagyján, de már megint február!

Április elsejével lemondtam a telefon előfizetésünket (már jónéhány hónapja nincs is vezetékes telefonkészülékünk, csak a hűség kötött idáig), ezért nem tudtam márciusban módosítani a tv előfizetésünket. Ha nem érted az ok-okozati összefüggést, nem vagy egyedül. Amúgy a határidő elmúlta után sem tudtam ezt elintézni a UPC honlapján keresztül, mivel jónéhány adat kitöltése után egy hibaüzenetet kaptam búcsúzóul.

Az elintézendők

1. Megérdeklődni, hogy sikerült-e lemondani a telefon előfizetésünket.
2. Családi csomagról Digital gold movie-ra módosítani a tévé előfizetésünket.
3. Chello extreme-ről Chello silver-re módosítani az internet előfizetésünket.

Az ügyintézés

„Egy kis türelmét kérem.” Ez a tegnap esti beszélgetésünk során vagy fél tucatszor hangzott el, és mindannyiszor több perces töprengésre adott lehetőséget: vajon mi tarthat ennyi ideig? Negyed óra eltelte után, mikor már azt hittem, hogy az első két ponton sikeresen túlvagyunk, és áttérhetünk a harmadikra; kiderült, hogy hiába volt minden addigi erőfeszítés és türelem: mivel egy olcsóbb internetes csomagra szertném cserélni a melévőt, ezt csak a lefelé-módosítási-ügyosztály tudja elintézni. „Kapcsolom a kollégát.”

No akkor kezdjük előről: Megtudhatnám a pontos címét? Anyja neve? Születési helye, ideje? Egy kis türelmét kérem. ... Akkor tehát ön ezt és ezt szeretné? Igen. Megtudhatnám miért? Elmondom, hogy nekem elég a 10 megás sebesség. Egy kis türelmét kérem. ... Köszönöm a türelmét, akkor most rögzíteni fogom az adatokat. Egy kis türelmét kérem. ... Végül a tényállás ismertetése, elköszönés; az egész időben számszerűsítve mindösszesen 40 perc 3 másodperc.

A megújuló UPC

A digitális világot igyekszünk a magunk eszközeivel nyíltabbá, mindenki számára elérhetővé és egyszerűbbé tenni, azáltal, hogy szolgáltatásainkat, folyamatainkat, ügyfélkezelésünket leegyszerűsítjük, és segítjük ügyfeleinket az eligazodásban, a döntéseikben.
Ennek a folyamatnak még csak az elején tartunk.

(forrás: www.upc.hu – kiemelés tőlem)

Bizony még csak nagyon az elején – de őszintén remélem, hogy egyszer majd elérünk a végéig!

A történet úgy kerek, ha azzal kezdem, ittam már a címben megnevezett termékből nagyon finomat is. A képen látható csapolás pedig egy tegnap, a Kolosy téri piacról beszerzett példányból való. Az ital állaga pontosan olyan, mint amilyenre a színéből következtetni lehet: mintha a kívánatos tartalmat extra adag sárral dúsították volna. Bár mindenki hibázhat, de finoman fogalmazva megrendült a bizalmam a gyártó iránt.

Nem mintha cseppet is kevésbé élvezném a „mester” kezének eltörését, ha valami esztétikailag értékelhetőt „alkotott” volna az egy hónapja beszerelt garázskapunkra; de ez így számomra különösen érthetetlen. Miért? (Egyébként másfél hónapja felfeszítették a régi kaput, és elvitték a garázsból a felniket nyári gumikkal együtt.)

Igen, jól látod, a középső izé akár már 6 500 forintért a tiéd lehet, sőt még arculati kézikönyvet is rendelhetsz hozzá mindössze 15 000 forintért. Miért is fizetnél többet? Ja, hogy igazi logót szeretnél? Olyant itt garantáltan nem találsz.

frissítve: Most látom, hogy a Propono és a web 0.1 blog is foglalkozott már ezzel a témával.

A múlt héten a 8. @®© kiállítás kampányának 25 féle plakátját állítottuk össze, ezen a héten a kiállítás alkalmából két hét múlva megjelenő Pesti Est különszám volt terítéken (folytatása következik); és még rengeteg más anyagot kell nyomdába küldenünk a következő két hét során. És most jön a meglepetés (néha önmagam számára is): szeretem csinálni – bár lehet, hogy még inkább élvezném, ha nem lennének olyan napok, amikor csak aludni járok haza és még blogolásra is maradna időm ebben az uborkaszezonban...

folytatás »

Egyébként meglepően olcsó volt, legalábbis ahhoz képest, amire számítottam: mindössze 3000 Ft kilója. Mondom is Krisztámnak, szívesen adnék érte akár kétszer ennyit, csak legyen igazi, ízletes, magyar kolbász. Ha kétszer ennyiért adnák, akkor is ezt a szart kapnád – hangzott a bölcs válasz Kedvesemtől. És tényleg: elképzeltem, hogy az a büfés, aki most is valószínűleg egyetlen szempont alapján szerzi be az árut, nyilván csakis a legolcsóbbat venné akkor is, ha kétszer enyniért ad(hat)ná el. Miért?

Amúgy van még egy (meg még sok) költői kérdésem, ami nem közvetlenül kapcsolódik az előzőhöz – az autópálya használatát illetően. A jobb szélső sávban haladnak (kellene hogy haladjanak) a leglassúbb járművek, tőle balra a gyorsabbak, és így tovább. Mi ebben a bonyolult (miért a feltételes mód)?

frissítve (2007. 07. 30.): Eszembe jutottak Shamalt horvátországi töprengései az autópálya építéssel és a fagyi adagolással kapcsolatban. Csak azért említem, mert mindezeken én is elgondolkodtam már, és a fagyi-kérdés kapcsolódik a kolbász-problémához (meg azért is, mert szeretem Shamalt írásait).

Apropó: tudjátok, miért nem őrzi senki azt az üstöt a pokol fenekén, amiben a magyarok vannak? Mert felesleges – ha valaki ki akar mászni, úgyis visszarántja egy másik.

Na nem csapongok tovább; egyébként a szombat esti eső ellenére és a kolbászt leszámítva minden jó volt. Például (csak hogy pozitívan érjen véget e bejegyzés) a Mauróban ismét jót ettünk – ráadásul kitűnő társaságban (hogy végre Téged is megemlítselek, kedves Csabi :)).

Miután megírtad a fotókat (vagy bármi mást) tartalmazó korongot, és leokéztad „a CD/DVD írása sikeresen megtörtént” üzenetet, és megnézted, hogy bitre pontosan egyezik-e a másolt anyag az eredetivel, és próbaképpen megnyitottál egy-két másolt fájlt (ezidáig „csak” ennyit szoktam tenni); nézd meg a CD/DVD írható felszínét, hogy láthatóan is van-e rajta annyi adat, amennyit rá szerettél volna írni (na ezt idáig nem tettem meg – a fent említett DVD-t szemügyre véve csak félig van tele, holott a számítógép 4,2 GB-ot jelez)!

Ha idáig minden rendben, akkor készíts másolato(ka)t. Minél biztosabbra akarsz menni, annál többet. Aztán néhány évenként másold át őket (mármint azt, amelyik még olvasható). Persze csak a biztonság kedvéért. Aztán akárhogyis kepesztesz, egyszer majd porrá lesz mind – veled együtt. És ez így van jól...

Csodálatos fantasztikus kibaszott kurva számítástechnika!

Eredetileg csak a fenti képet szerettem volna ide biggyeszteni, de tegnap elolvastam Dinnye írását a mai magyarországról, aztán éjszaka mámoros fejjel hazafelé gyalogolva a jól sikerült céges vacsoráról, az Andrássy út fényeiben gyönyörködve újra eszembe jutott, amit délután olvastam, és arra gondoltam, végülis ez is ide tartozik, mert a karácsony közeledtével sem maradhat ki, hogy szembenézzünk a valósággal.

'Szólj anyádnak, hozzon pénzt!'

Az lenne most a legkevésbé fontos dolgom, hogy blogoljak, de úgy érzem muszáj ezt kiírnom magamból, különben szétvet az ideg. Mindenekelőtt megtekintésre ajánlom ezt a cikket, hogy értsétek miről is hadoválok itt.

Naszóval. Brávó, gratulálok. Komolyan. Hajrá! Dübörögjünk együtt a gyurcsányi úton! Csak így tovább! B*sszuk szét az országot, a vidéket, közben röhögcsélve értetlenkedjünk a belvárosi kávéházakban és romkocsmákban a falusi bunkókon, hogy mennyire maradiak, meg traktorral járnak budira, és hogy mi mennyire felvilágosultak és haladó szellemiségűek vagyunk. Aztán zárjuk be az iskoláikat, számoljuk fel a vonatot, a buszt, tegyük tönkre a kisboltokat, vegyük el az értelmes szórakozási lehetőségüket. A termőföldet adjuk el a dánoknak és hollandoknak, mert ugye a magyar paraszt az nem ért a földműveléshez, mert nem elég tanult. Ezután etessük meg az import hulladékokkal, tömjük be a száját holmi segéllyel, butítsuk el teljesen mindenféle agyromboló tévéműsorokkal. Mindezt persze úgy, hogy közben azért busás haszon üsse a markunkat. Ha valaki pedig nem hajlandó ebbe beletörődni, azt bélyegezzük meg, nyilvánítsuk hőbörgőnek, magyarkodónak, idegengyűlölőnek, és mindezzel harsogjuk tele a baráti médiát. Amelyik nem baráti, azt lehetetlenítsük el, rekesszük ki, elvégre a demokrácia letéteményesei csücsülnek a hatalomban. Így kell ezt csinálni...

Ha mindezzel végeztünk, fogjuk a szipiszupi kameránkat, üljünk be egy femilifrosztos kocsiba, és csináljunk nagy fotóművészetet a parasztokról, hogyan töltik mindennapjaikat a kis magyar valóságsóban. Ami viszont a legszomorúbb az egészben, hogy tényleg itt tartunk. Eseményszámba megy, ha a nínóautó a faluba ér, mert ugye a bolt megszűnt, a következő meg messze van, mit tehet szerencsétlen, azt veszi ami házhoz jön. A kisgyerek boldog ha fagyit kap, a néne ha vehet mirelit cukorborsót, mert magának már nem képes megtermelni, lehajolni se tudna, a fiatal meg rég valami csepeli lakótelepen örül, hogy igazi pesti lett belőle. Zokogni tudnék...

Jelentem, ez a kegyetlen valóság.
A globalisták már a spájzban vannak!!!

Mindehhez hozzátartozik, hogy megrögzött városi ember vagyok. Nem tudnék falun élni, de nem azért mert nem szeretnék, hanem mert sajnos nem hiszem hogy alkalmas lennék rá. (Tehenet azért már láttam közelről, és istállót is ganéztam.) Éppen ezért mindennél jobban becsülöm azokat az embereket, akik ebben a világban képesek vidéken megmaradni, vagy éppenhogy odaköltözni, ott tervezni a családjukat, a jövőjüket. Szívből kívánom nekik, hogy maradjanak meg olyannak, amilyenek, ne üljenek fel állandóan mindenféle agyrém pesti divatnak, és ne akarjanak a sok hülye által elferdített világképekhez igazodni. Az a végüket jelentené. Mindannyiunkét.

u.i.: Nem egy neves építésztől hallottam már, hogy ha valaki meg akarja ismerni a vidék igazi arcát, akkor vonatra üljön, és ne kocsiba. Ennek az az oka, hogy a falvak jellegéből és szerkezetéből adódóan a házak az utca felé mutatják szebbik felüket, a kendőzetlen valóságot pedig a hátsó telkeken lehet látni, ami viszont a vasút felől tárul elénk.

(forrás: dinnye.blogspot.com)

Boldog és szép karácsonyt mindenkinek!

folytatás »

Első telefonbeszélgetésünk során tájékoztattak, hogy a levél keltétől számított egy hónap mulva várható a pénz, vagyis a napokban biztosan megkapom.

Másodszor július elején telefonáltam, ekkor megtudtam, hogy én a pénzt már június 6-án átvettem. Mondam, hogy erre valószínű emlékeznék, de nem így van. Az ügyfélszolgálatos kisasszony arra kért, hogy küldjek egy faxot az általa megadott számra, melyben leírom a panaszomat, és arra kérem őket, hogy járjanak utána a Postánál. Megtörtént.

Július közepén megtudtam azt is, hogy a Posta várható reakcióideje egy hónap. Jajj de türelmetlen vagyok.

Aztán semmi nem történt. Augusztus közepén lezajlott telefonbeszélgetésünkből megtudtam, hogy szó szerint semmi. A faxnak nyoma veszett, a semmire vártam egy hónapon kersztül – csak éppen nem tudtam róla. Kaptam egy igéretet is egy utánanézés utáni telefonos visszahívásról – de ez is csak igéret maradt.

Ekkor úgy döntöttem, felhívom biztosítási üzletkötő ismerősünket, és megkérem, próbálja meg azt, ami nekem nem sikerült. Neki is elfaxoltam, az elfaxolandót, és vártam.

Türelmem gyümölcseként ezen a hétfőn hívott a biztosítótól egy hölgy, és egy fax számot kért, ahová elküldheti a Postától kapott tájékoztatót. Mondta, hogy el kell majd mennem a faxon szereplő postahivatalba.

A kapott faxon természetesen hamis aláírás szerepel, és ma el is mentem a Postára, hogy ezt elmeséljem az illetékesnek. Egy hölgy elkísért egy úrhoz, és közben elmesélte, hogy ez a kézbesítő nem csak az én vállamról vette le az aláírás és a pénzátvétel terhét, és ezt a kirúgásával már meg is hálálták neki.

Az úr egy harminc évvel ezelőtti berendezésű szobában ült (nagyposta, Krisztina körút), nagyon udvarias volt, és előzékenyen megkérdezte, zavar-e a rádió? Éppen valami reklámot sugároztak, mondom, nem, dehogy. Aztán jött a Klubrádió szignálja, és Bolgár György hangja. Jajjajjajj, dehogynem zavar – de már nem szóltam miatta, és nem is bántam meg. Mert míg az úr két újjal bepötyögte a nyilatkozat szövegét (nemám formanyomtatvány), nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Először is Orbán Viktornak bocsánatot kellene kérnie, amiért kettészakította az országot. Aztán meg azt, hogy csak a Friderikusz műsorában lehet hallani értelmes beszélgetéseket. Na de van még jobb is: a Gyurcsány végre csinálni akar valamit, és ennek legfőbb bizonyítéka – természetesen a nyílt és őszinte beszédén túl – a vagyona, hiszen ő már nem akar többet, van neki elég, csakis az ország érdekében végzi önfeláldozó munkáját. Itt már nagyon fáradt voltam, de a katarzis még csak ezután következett: és képzelje Bolgár úr, hatezer forintot akartak adni nekem, hogy részt vegyek a tüntetésen. Bolgár úr pedig úgy elcsodálkozott, mintha azt hallotta volna, hogy lemondott a kormány. Hatezer forintot? – kérdezett vissza döbbenten. De nem fogadtam el – hangzott a válasz. Nem fogadta el? Jól van – és lelki szemeim előtt Bolgár úr bal szeme sarkából kigördült egy könycsepp a meghatódottságtól.

Mindezek után mint előadó aláírhattam a nyilatkozatot arról, hogy a pénz átvételét igazoló aláírás nem az enyém, és kérem, hogy az utalványon szereplő összeget kiutalni szíveskedjenek részemre. Kérdezem, nem lehetne itt most rögtön azonnal helyben hirtelen? Sajnos azonban a halkszavú, szerény, udvarias, Klubrádiót halgató úrnak ehhez nem volt jogköre. De mondom nem lehetne valahogyan mégis, hogy ne kellejn újra eljönnöm, mert munkaidőben nem leszek otthon, ha esetleg a kézbesítő van oly becsületes, hogy át akarná adni a pénzem? Sajnos, csak a postavezetőnek állna jogában ezt elintézni, aki már nincs itt – hangzott a továbbra is végtelenül udvarias és halkszavú válasz, és elnézést kért tőlem a Klubrádiót hallgató úr a harminc évvel ezelőtti berendezésű szobában.

Később a múlt évtized (-század, -ezred) végén küldtem egy e-mailt, és valaki visszaírt, hogy ne spameljek, mert különben feketelistára kerülök. Nem értettem, mi rosszat tettem, hiszen én csak értesítettem minden címlistámban szereplőt első honlapom grandiózus fejlesztéseiről. Igaz, hogy ezt senki sem kérte, de én nem akartam ezzel semmi rosszat. Ja, hogy ez is spam, nem csak a löncshús? Ezt nem tudtam, bocsánat, nem csinálok többet ilyent. Akkoriban még a számítógépes vírusok létezésén is csodálkoztam. Ki csinálja és miért? Ez utóbbit ma sem értem (pontosabban nem tudok azonosulni a készítőik gondolkodásával).

Azóta folyamatosan, és egyre inkább jelen van életemben a spam. És bevallom ezt sem értem. Szerintem az emberek többsége velem együtt teljes közönnyel és olvasatlanul törli az első ránézésre beazonosítható e-mail szemetet. Ilyenek küldözgetésével tényleg lehet pénzt keresni?

De van valami, amit még kevésbé értek. Néhány hete erre a blogra átlagosan napi tíz-húsz komment-spam érkezik, melyek mindegyike igen terjedelmes (a fenti képen egy ilyennek csak egy része látható), és csakis nagyon hasznos linkekkel van tele – például a viagrával kapcsolatban. Tényleg ennyi impotens ember van a világon? És túl azon, hogy ezeknek a „hozzászólásoknak” egyike sem kerül nyilvánosságra – hála az Akismet spam szűrőnek –, hogy gondolhatja komolyan bárki, hogy egy esetlegesen megjelenő, a bejegyzés tartalmával semmilyen összefüggésben nem levő, 30-40 linket taralmazó komment hatékony „hirdetési forma”. Vagy tényleg az? Értetlenkedő szemlélője vagyok e spam-áradatnak...

Régen az ajánlókat, reklámokat a film vetítési időpontja előtt kezték adagolni, hogy a film, amire jegyet váltottál, viszonylag pontosan kezdődhessen. Ma ha beülsz egy 8 órás filmre, 20:00 előtt semmi nincs, majd elkezdődnek a reklámok.

Régen a reklámok idején világítottak a lámpák a moziban – esetleg ahogy közeledett a film kezdési időpontja, egyre sötétebb lett, de nem teljes sötétség. Ma pedig a mozireklám evolúció csúcsán már a filmajánlók alatt tök sötét van, így ha esetleg késve érkeztél, mondván, úgyis egy csomó reklám lesz még, megszívtad. Ahogy tegnap mi is. Kérdezősködve kellett a helyünkre botorkálni, mert az ajtóban álló segítőkész lámpásnéni is ugye már a múltté.

Nekem leginkább a „fejlődés” legutolsó fázisával van a bajom. Ne akarjanak már ilyen sunyi módon rákényszeríteni, hogy végignézzem az egyre dagadó reklámfolyamot.

A védelmet, melynek célja, hogy ha ellopják a monitort, akkor ne tudják használni másik számítógéppel, én kapcsoltam be, miután megvettem ezt a ViewSonic VP930-ast. A hibaüzenetben szerepelt, hogy eltüntetéséhez deaktiváljam ezt a funkciót. Elindítva a PerfectSuite programot, a megfelelő menüpontnál azt találtam, hogy ez a funkció nincs aktiválva (ez a szoftver is csak a nevében tökéletes). Itt meg kell említenem, hogy időközben letöltöttem a legújabb verzióját, és ezzel frissítettem a régit. Tehát a védelmet az 1-es verzióban állítottam be, és az 1.2-essel nem tudtam deaktiválni (azért ez se semmi – messze nem perfect ez a suite). Úgy döntöttem, uninstallálom az 1.2-est, és visszarakom az 1-est. Ekkor már azt láttam a beállításoknál, hogy aktivált a védelem, de nem tudtam deaktiválni azzal a jelszóval, amivel aktiváltam.

Számtalan próbálkozás után feladtam, gondoltam, szakemberhez fordulok (jajjajjajj csak erre ne legyen szükség soha az életben – sokszor az az érzésem, mintha nálunk a szakember kifejezés csak szóban létezne, és nem takar semmit, rosszabb esetben dilettáns kóklert). A jótállás szerint a készülékre a Profi Szerviz Központ Kft biztosít 3 éves helyszíni garanciát. Kedden dél környékén felhívtam őket a problémámmal. Mondták, vigyem be a monitort. De miért vinném, ha helyszíni garancia van rá? Mert ha én átállítgatok rajta valamit, az nem a monitor hibája. Na de miért nem, ha egyszer nem tudom deaktiválni azzal a jelszóval, amivel aktiváltam? Ilyen nincs. (Ez ugye az alap felállás: az ügyfél nyilván hülye.) Ezek után elmeséltem részletesen a szoftver frissítéses történetet. Jó, akkor majd felhív engem egy javító kolléga. Lediktáltam a telefonszámom, mondtam, hogy sürgős lenne, mert nekem a monitor a munkaeszközöm (ezt lehet, hogy nem értette), mire igéretet kaptam, hogy még aznap visszahívnak. Nem állíthatom, hogy ez nem történt volna meg, ha negyed ötkor – tudva, hogy ötig dolgoznak – nem vagyok olyan türelmetlen, hogy újra felhívom őket. A telefonos úr emlékezett rám, és mindenféle mentegetőzés, vagy újabb visszahívás kilátásba helyezése nélkül most az e-mail címem megadására kért, mondván, hogy majd e-mailben válaszolnak. Újra részletesen elmeséltem a történetet, hogy a javító szakember tudjon segíteni a problémámon – a legújabb igéret szerint még lehet, hogy aznap, de másnap mindenképp. Itt újra felhívtam a figyelmét arra, hogy nekem a monitor munkaeszköz, ezért nagyon fontos lenne a gyorsaság.

Most már biztos, hogy nem értette, hiszen ez a másnap tegnap volt, és természetesen se e-mailt, se telefonhívást nem kaptam. Azért „természetesen”, mert nálunk ez így szokás... Profi szerviz? Hol? (Finoman fogalmazva a honlapjuk sincs összhangban a nevükkel.)

Kedves Profi Szerviz Központ! Ezúton is köszönöm a gyors segítséget, amit sajnos csak ilyen szerényen, a történetem leírásával, és az alábbiakban a megoldás ismertetésével tudok meghálálni. Rengeteg felesleges próbálkozást követően eszeme jutott, hogy valószínű valami gyári alapértelmezett beállításra állt vissza a buta szoftver. A megoldás: 012345678 volt.

frissítve (2006. 07. 06.): ma 13:18-kor már meg is érkezett az udvarias hangvételű e-mail – csak éppen köze nincs az időközben megoldott problémámhoz...

Ma reggel is, mint legtöbbször, ha jó idő van, biciklivel mentem dolgozni. Mivel a Margit-hídon át a villamos sínek felújítása miatt csak buszok közlekednek, jelentősen megnőtt a járdák gyalogosforgalma – különösen a buszmegállóknál. Itt mindig nagyon óvatos vagyok, tiszeletben tartom a gyalogosok elsőbbségét, mert tudom, hogy nem kerékpárútról van szó. Bácsi ma reggel nem bírta szó nélkül: – Ez itt nem biciklipálya. Egy lépéssel sem kellett arrébb mennie, én alkalmazkodtam hozzá, mert ez számomra így volt természetes, mégis ideges lett tőlem és a biciklimtől, és ezzel engem is felbosszantott. Nem értem ezeket az embereket, akik bele sem gondolnak, hogy mennyivel jobban érezhetnék magukat, és tovább élhetnének (bár ezért kár volna), ha nem egy szűk csövön keresztül pislonának a világra.

Ezek az emberek (de persze nem csak ők) sétálnak ráérősen a bicikliúton (tetszik tudni, hoszzú sárga csík, meg nagy sárga bicikli a járdára festve), és ha az autóba ülnek, akkor senkit nem engednek be maguk elé, nyomják a dudát, ha nem mész elég gyorsan, és ott rohadjál meg a járda szélén, ha át akarsz menni a túloldalra. Ők nem tudhatják, milyen jó érzés egy köszönetül kapott intés, bólintás, kettősindex, vagy köszönet képpen inteni, bólintani, kettősindexelni, mert azért szerencsére még van kinek. Ülnek autóban a kormány mögött oyanok is, akik még akkor is elengednek, ha kényelmesen átmehettek volna előttem, mint például ma reggel is – intettem neki, és jól esett (szerintem neki is).

Őszintén remélem, hogy a minden és mindenki iránt zéró toleranciával rendelkező emberek, evolúciós zsákutcának bizonyulnak, és mielőbb kipusztulnak.

Aztán Cutler (John Cleese), a Staffordshire-i részleg küldötte feláll, és azt mondja, azért nem raktak egyetlen dolgot sem egy másik tetejére, mert szerintük ez az egész hülyeség. A Társaság elnöke ezt villámgyorsan belátja és feloszlatják magukat. Ezen a ponton már nem tudok párhozamot vonni a mai magyar politikai élettel, de nem is baj, mert a politikából ennyi itt éppen elég.

Később a jelenetben észre veszik, hogy körül vannak véve filmmel. (Bizony filmre vették – szerencsére.) Mi pedig tegnapelőtt elmentünk moziba (ez volt az átvezetés), és megnéztünk egy semmitmondó filmet (kapcsolódva az előzőekhez), és a Kedvesemtől kaptam egy Toma italt (ez a Pepsi Cappy-je). A cimkéje tele volt gyümölcsökkel, de az italba már alig jutott belőlük. Narancsból volt benne a legtöbb, mintegy 3,5 %, és az összes többi (3 vagy 4 féle) gyümölcsből 0,3 illetve 0,4 %-nyi mennyiség került belecsepegtetésre. Vettem a fáradtságot, és kiszámoltam, hogy a 0,4 % a fél literes palackban 2 ml-nek felel meg. Vagyis képzeljünk el kettő darab 1 mm élhosszúságú kockát teletöltve szőlőlével. Ennyi volt belőle a flakonban. Az ízét nem lehet érezni, ez teljesen egyértelmű (ebből a szempontból akár lóhugy is lehetne), na de akkor minek van benne? Azért, hogy szerepelhessenek szőlőszemek a cimkén? A márketingesek is tudnak dolgokat rakosgatni a semmi tetejére...

Ha esetleg politikamentes tévéműsorban szeretnéd látni, ahogyan pakolják a dolgokat a semmi tetejére, ajánlom a TV2 Áll az alku című műsorát. A tévések is tudnak ám...

Most hirtelen ennyi jutott eszembe Monty Python-ék kapcsán, de valószínűleg még hosszan sorolhatnám, mert baromi kevés az értékes, valós tartalom, de már rengeteg dolog van a semmi tetején...