2006. 09. 21.

Generali Biztosító, Magyar Posta, Klubrádió

Történt még május közepén, hogy a Generalitól kaptam egy levelet, melyben arról az örömteli hírről értesítettek, hogy részemre 22 802 Ft Casco bónusz díjvisszafizetés jár. Rendszerető ember vagyok, az elintézendő vagy befejezetlen dolgaimat be szoktem írni az Outlook naptárába, vagy az asztalomon hagyom a papírját, amíg aktualitását nem veszti. Így esett meg, hogy nem feledkeztem meg erről sem, és először június közepén telefonáltam a biztosítonak, érdeklődve a pénzem után. Ebből az „először”-ből már sejthető, hogy ezután még sokszor.

Első telefonbeszélgetésünk során tájékoztattak, hogy a levél keltétől számított egy hónap mulva várható a pénz, vagyis a napokban biztosan megkapom.

Másodszor július elején telefonáltam, ekkor megtudtam, hogy én a pénzt már június 6-án átvettem. Mondam, hogy erre valószínű emlékeznék, de nem így van. Az ügyfélszolgálatos kisasszony arra kért, hogy küldjek egy faxot az általa megadott számra, melyben leírom a panaszomat, és arra kérem őket, hogy járjanak utána a Postánál. Megtörtént.

Július közepén megtudtam azt is, hogy a Posta várható reakcióideje egy hónap. Jajj de türelmetlen vagyok.

Aztán semmi nem történt. Augusztus közepén lezajlott telefonbeszélgetésünkből megtudtam, hogy szó szerint semmi. A faxnak nyoma veszett, a semmire vártam egy hónapon kersztül – csak éppen nem tudtam róla. Kaptam egy igéretet is egy utánanézés utáni telefonos visszahívásról – de ez is csak igéret maradt.

Ekkor úgy döntöttem, felhívom biztosítási üzletkötő ismerősünket, és megkérem, próbálja meg azt, ami nekem nem sikerült. Neki is elfaxoltam, az elfaxolandót, és vártam.

Türelmem gyümölcseként ezen a hétfőn hívott a biztosítótól egy hölgy, és egy fax számot kért, ahová elküldheti a Postától kapott tájékoztatót. Mondta, hogy el kell majd mennem a faxon szereplő postahivatalba.

A kapott faxon természetesen hamis aláírás szerepel, és ma el is mentem a Postára, hogy ezt elmeséljem az illetékesnek. Egy hölgy elkísért egy úrhoz, és közben elmesélte, hogy ez a kézbesítő nem csak az én vállamról vette le az aláírás és a pénzátvétel terhét, és ezt a kirúgásával már meg is hálálták neki.

Az úr egy harminc évvel ezelőtti berendezésű szobában ült (nagyposta, Krisztina körút), nagyon udvarias volt, és előzékenyen megkérdezte, zavar-e a rádió? Éppen valami reklámot sugároztak, mondom, nem, dehogy. Aztán jött a Klubrádió szignálja, és Bolgár György hangja. Jajjajjajj, dehogynem zavar – de már nem szóltam miatta, és nem is bántam meg. Mert míg az úr két újjal bepötyögte a nyilatkozat szövegét (nemám formanyomtatvány), nagyon érdekes dolgokat tudtam meg. Először is Orbán Viktornak bocsánatot kellene kérnie, amiért kettészakította az országot. Aztán meg azt, hogy csak a Friderikusz műsorában lehet hallani értelmes beszélgetéseket. Na de van még jobb is: a Gyurcsány végre csinálni akar valamit, és ennek legfőbb bizonyítéka – természetesen a nyílt és őszinte beszédén túl – a vagyona, hiszen ő már nem akar többet, van neki elég, csakis az ország érdekében végzi önfeláldozó munkáját. Itt már nagyon fáradt voltam, de a katarzis még csak ezután következett: és képzelje Bolgár úr, hatezer forintot akartak adni nekem, hogy részt vegyek a tüntetésen. Bolgár úr pedig úgy elcsodálkozott, mintha azt hallotta volna, hogy lemondott a kormány. Hatezer forintot? – kérdezett vissza döbbenten. De nem fogadtam el – hangzott a válasz. Nem fogadta el? Jól van – és lelki szemeim előtt Bolgár úr bal szeme sarkából kigördült egy könycsepp a meghatódottságtól.

Mindezek után mint előadó aláírhattam a nyilatkozatot arról, hogy a pénz átvételét igazoló aláírás nem az enyém, és kérem, hogy az utalványon szereplő összeget kiutalni szíveskedjenek részemre. Kérdezem, nem lehetne itt most rögtön azonnal helyben hirtelen? Sajnos azonban a halkszavú, szerény, udvarias, Klubrádiót halgató úrnak ehhez nem volt jogköre. De mondom nem lehetne valahogyan mégis, hogy ne kellejn újra eljönnöm, mert munkaidőben nem leszek otthon, ha esetleg a kézbesítő van oly becsületes, hogy át akarná adni a pénzem? Sajnos, csak a postavezetőnek állna jogában ezt elintézni, aki már nincs itt – hangzott a továbbra is végtelenül udvarias és halkszavú válasz, és elnézést kért tőlem a Klubrádiót hallgató úr a harminc évvel ezelőtti berendezésű szobában.


2006. 08. 03.

Spam spam spam

Először a kilencvenes évek közepén, a Monty Python sorozatban találkoztam vele a híres Spam jelenetben, ahol Galla Miklós fordításában löncshúst jelent a szó.

Monty Python – Spam jelenet

Később a múlt évtized (-század, -ezred) végén küldtem egy e-mailt, és valaki visszaírt, hogy ne spameljek, mert különben feketelistára kerülök. Nem értettem, mi rosszat tettem, hiszen én csak értesítettem minden címlistámban szereplőt első honlapom grandiózus fejlesztéseiről. Igaz, hogy ezt senki sem kérte, de én nem akartam ezzel semmi rosszat. Ja, hogy ez is spam, nem csak a löncshús? Ezt nem tudtam, bocsánat, nem csinálok többet ilyent. Akkoriban még a számítógépes vírusok létezésén is csodálkoztam. Ki csinálja és miért? Ez utóbbit ma sem értem (pontosabban nem tudok azonosulni a készítőik gondolkodásával).

Azóta folyamatosan, és egyre inkább jelen van életemben a spam. És bevallom ezt sem értem. Szerintem az emberek többsége velem együtt teljes közönnyel és olvasatlanul törli az első ránézésre beazonosítható e-mail szemetet. Ilyenek küldözgetésével tényleg lehet pénzt keresni?

De van valami, amit még kevésbé értek. Néhány hete erre a blogra átlagosan napi tíz-húsz komment-spam érkezik, melyek mindegyike igen terjedelmes (a fenti képen egy ilyennek csak egy része látható), és csakis nagyon hasznos linkekkel van tele – például a viagrával kapcsolatban. Tényleg ennyi impotens ember van a világon? És túl azon, hogy ezeknek a „hozzászólásoknak” egyike sem kerül nyilvánosságra – hála az Akismet spam szűrőnek –, hogy gondolhatja komolyan bárki, hogy egy esetlegesen megjelenő, a bejegyzés tartalmával semmilyen összefüggésben nem levő, 30-40 linket taralmazó komment hatékony „hirdetési forma”. Vagy tényleg az? Értetlenkedő szemlélője vagyok e spam-áradatnak...


2006. 07. 08.

Mozireklám evolúció

Réges régen még a filmhíradóval kezdődött. Aztán jöttek „helyette” a filmajánlók, később hozzá még más reklámok is. Aztán egyre több és több.

Régen az ajánlókat, reklámokat a film vetítési időpontja előtt kezték adagolni, hogy a film, amire jegyet váltottál, viszonylag pontosan kezdődhessen. Ma ha beülsz egy 8 órás filmre, 20:00 előtt semmi nincs, majd elkezdődnek a reklámok.

Régen a reklámok idején világítottak a lámpák a moziban – esetleg ahogy közeledett a film kezdési időpontja, egyre sötétebb lett, de nem teljes sötétség. Ma pedig a mozireklám evolúció csúcsán már a filmajánlók alatt tök sötét van, így ha esetleg késve érkeztél, mondván, úgyis egy csomó reklám lesz még, megszívtad. Ahogy tegnap mi is. Kérdezősködve kellett a helyünkre botorkálni, mert az ajtóban álló segítőkész lámpásnéni is ugye már a múltté.

Nekem leginkább a „fejlődés” legutolsó fázisával van a bajom. Ne akarjanak már ilyen sunyi módon rákényszeríteni, hogy végignézzem az egyre dagadó reklámfolyamot.


2006. 07. 06.

Profi Szerviz Központ – csak a nevében profi

Hétfő este hazajövünk a nyaralásból, bekapcsolom a számítógépet, és egy hibaüzenet üdvözöl a képernyőn, mely szerint nem használhatom ezzel a számítógéppel ezt a monitort. Miért is jöttünk haza? Ááá, de fáj...

A védelmet, melynek célja, hogy ha ellopják a monitort, akkor ne tudják használni másik számítógéppel, én kapcsoltam be, miután megvettem ezt a ViewSonic VP930-ast. A hibaüzenetben szerepelt, hogy eltüntetéséhez deaktiváljam ezt a funkciót. Elindítva a PerfectSuite programot, a megfelelő menüpontnál azt találtam, hogy ez a funkció nincs aktiválva (ez a szoftver is csak a nevében tökéletes). Itt meg kell említenem, hogy időközben letöltöttem a legújabb verzióját, és ezzel frissítettem a régit. Tehát a védelmet az 1-es verzióban állítottam be, és az 1.2-essel nem tudtam deaktiválni (azért ez se semmi – messze nem perfect ez a suite). Úgy döntöttem, uninstallálom az 1.2-est, és visszarakom az 1-est. Ekkor már azt láttam a beállításoknál, hogy aktivált a védelem, de nem tudtam deaktiválni azzal a jelszóval, amivel aktiváltam.

Számtalan próbálkozás után feladtam, gondoltam, szakemberhez fordulok (jajjajjajj csak erre ne legyen szükség soha az életben – sokszor az az érzésem, mintha nálunk a szakember kifejezés csak szóban létezne, és nem takar semmit, rosszabb esetben dilettáns kóklert). A jótállás szerint a készülékre a Profi Szerviz Központ Kft biztosít 3 éves helyszíni garanciát. Kedden dél környékén felhívtam őket a problémámmal. Mondták, vigyem be a monitort. De miért vinném, ha helyszíni garancia van rá? Mert ha én átállítgatok rajta valamit, az nem a monitor hibája. Na de miért nem, ha egyszer nem tudom deaktiválni azzal a jelszóval, amivel aktiváltam? Ilyen nincs. (Ez ugye az alap felállás: az ügyfél nyilván hülye.) Ezek után elmeséltem részletesen a szoftver frissítéses történetet. Jó, akkor majd felhív engem egy javító kolléga. Lediktáltam a telefonszámom, mondtam, hogy sürgős lenne, mert nekem a monitor a munkaeszközöm (ezt lehet, hogy nem értette), mire igéretet kaptam, hogy még aznap visszahívnak. Nem állíthatom, hogy ez nem történt volna meg, ha negyed ötkor – tudva, hogy ötig dolgoznak – nem vagyok olyan türelmetlen, hogy újra felhívom őket. A telefonos úr emlékezett rám, és mindenféle mentegetőzés, vagy újabb visszahívás kilátásba helyezése nélkül most az e-mail címem megadására kért, mondván, hogy majd e-mailben válaszolnak. Újra részletesen elmeséltem a történetet, hogy a javító szakember tudjon segíteni a problémámon – a legújabb igéret szerint még lehet, hogy aznap, de másnap mindenképp. Itt újra felhívtam a figyelmét arra, hogy nekem a monitor munkaeszköz, ezért nagyon fontos lenne a gyorsaság.

Most már biztos, hogy nem értette, hiszen ez a másnap tegnap volt, és természetesen se e-mailt, se telefonhívást nem kaptam. Azért „természetesen”, mert nálunk ez így szokás... Profi szerviz? Hol? (Finoman fogalmazva a honlapjuk sincs összhangban a nevükkel.)

Kedves Profi Szerviz Központ! Ezúton is köszönöm a gyors segítséget, amit sajnos csak ilyen szerényen, a történetem leírásával, és az alábbiakban a megoldás ismertetésével tudok meghálálni. Rengeteg felesleges próbálkozást követően eszeme jutott, hogy valószínű valami gyári alapértelmezett beállításra állt vissza a buta szoftver. A megoldás: 012345678 volt.

frissítve (2006. 07. 06.): ma 13:18-kor már meg is érkezett az udvarias hangvételű e-mail – csak éppen köze nincs az időközben megoldott problémámhoz...


2006. 05. 12.

Zéró tolerancia – reggeli biciklizésem kapcsán

Zéró tolerancia a szemetelőkkel szemben, a dohányzókkal szemben, az erőszakkal szemben, a korrupcióval szemben, stb. – mind nagyon helyénvaló (lenne). Na de zéró tolerancia, mint a magyar emberek többsége működésének alapvető mozgatórugója... Miért?

Ma reggel is, mint legtöbbször, ha jó idő van, biciklivel mentem dolgozni. Mivel a Margit-hídon át a villamos sínek felújítása miatt csak buszok közlekednek, jelentősen megnőtt a járdák gyalogosforgalma – különösen a buszmegállóknál. Itt mindig nagyon óvatos vagyok, tiszeletben tartom a gyalogosok elsőbbségét, mert tudom, hogy nem kerékpárútról van szó. Bácsi ma reggel nem bírta szó nélkül: – Ez itt nem biciklipálya. Egy lépéssel sem kellett arrébb mennie, én alkalmazkodtam hozzá, mert ez számomra így volt természetes, mégis ideges lett tőlem és a biciklimtől, és ezzel engem is felbosszantott. Nem értem ezeket az embereket, akik bele sem gondolnak, hogy mennyivel jobban érezhetnék magukat, és tovább élhetnének (bár ezért kár volna), ha nem egy szűk csövön keresztül pislonának a világra.

Ezek az emberek (de persze nem csak ők) sétálnak ráérősen a bicikliúton (tetszik tudni, hoszzú sárga csík, meg nagy sárga bicikli a járdára festve), és ha az autóba ülnek, akkor senkit nem engednek be maguk elé, nyomják a dudát, ha nem mész elég gyorsan, és ott rohadjál meg a járda szélén, ha át akarsz menni a túloldalra. Ők nem tudhatják, milyen jó érzés egy köszönetül kapott intés, bólintás, kettősindex, vagy köszönet képpen inteni, bólintani, kettősindexelni, mert azért szerencsére még van kinek. Ülnek autóban a kormány mögött oyanok is, akik még akkor is elengednek, ha kényelmesen átmehettek volna előttem, mint például ma reggel is – intettem neki, és jól esett (szerintem neki is).

Րszintén remélem, hogy a minden és mindenki iránt zéró toleranciával rendelkező emberek, evolúciós zsákutcának bizonyulnak, és mielőbb kipusztulnak.


2006. 04. 10.

Dolgok a semmi tetején

Az előző hétvégén Gábor barátommal megnéztük a Monty Python Repülő Cirkuszának 17. és 18. részét. Utóbbiban látható a Bizonyos Dolgokat Más Dolgok Tetejére Rakó Királyi Társaság. Zseniális ez a jelenet (is), melyben az elnök, Graham Chapman komoly problémaként említi, hogy vannak a társaságban, akik még nem raktak egyetlen dolgot sem egy másik tetejére. Abszolút aktuális most is, 36 évvel a jelenet elkészülte után (hiszen az emberi hülyeség mindig aktuális). Gábor barátommal egy kicsit aktualizáltuk: Dolgokat A Semmi Tetejére Rakók. Mint például politikusaink a választási kampányban. Beszélnek komoly arccal, összehúzott szemöldökkel (mint Graham Chapman a jelenetben), és hiányzik a mondanivalójuk alapja.

Aztán Cutler (John Cleese), a Staffordshire-i részleg küldötte feláll, és azt mondja, azért nem raktak egyetlen dolgot sem egy másik tetejére, mert szerintük ez az egész hülyeség. A Társaság elnöke ezt villámgyorsan belátja és feloszlatják magukat. Ezen a ponton már nem tudok párhozamot vonni a mai magyar politikai élettel, de nem is baj, mert a politikából ennyi itt éppen elég.

Később a jelenetben észre veszik, hogy körül vannak véve filmmel. (Bizony filmre vették – szerencsére.) Mi pedig tegnapelőtt elmentünk moziba (ez volt az átvezetés), és megnéztünk egy semmitmondó filmet (kapcsolódva az előzőekhez), és a Kedvesemtől kaptam egy Toma italt (ez a Pepsi Cappy-je). A cimkéje tele volt gyümölcsökkel, de az italba már alig jutott belőlük. Narancsból volt benne a legtöbb, mintegy 3,5 %, és az összes többi (3 vagy 4 féle) gyümölcsből 0,3 illetve 0,4 %-nyi mennyiség került belecsepegtetésre. Vettem a fáradtságot, és kiszámoltam, hogy a 0,4 % a fél literes palackban 2 ml-nek felel meg. Vagyis képzeljünk el kettő darab 1 mm élhosszúságú kockát teletöltve szőlőlével. Ennyi volt belőle a flakonban. Az ízét nem lehet érezni, ez teljesen egyértelmű (ebből a szempontból akár lóhugy is lehetne), na de akkor minek van benne? Azért, hogy szerepelhessenek szőlőszemek a cimkén? A márketingesek is tudnak dolgokat rakosgatni a semmi tetejére...

Ha esetleg politikamentes tévéműsorban szeretnéd látni, ahogyan pakolják a dolgokat a semmi tetejére, ajánlom a TV2 Áll az alku című műsorát. A tévések is tudnak ám...

Most hirtelen ennyi jutott eszembe Monty Python-ék kapcsán, de valószínűleg még hosszan sorolhatnám, mert baromi kevés az értékes, valós tartalom, de már rengeteg dolog van a semmi tetején...


2006. 01. 30.

Monitoraim #3 – avagy miért ne vegyél Samsung monitort az Extreme Digital-tól

« előzmény

Mert elromolhat. És ha elromlik, még az is lehet, hogy úgy jársz, ahogy én. Aki olvasta az előzményeket (Monitoraim, Monitoraim #2), az már sejtheti, hogy még mindig nincs használható monitorom. December harmadika óta. Összefoglalom a történteket:

  • 2005. 12. 03.: Samsung SyncMaster 193P Plus típusú monitorom egy hónappal az Extreme Digital-ban történt megvásárlása után elromlott.
  • 2005. 12. 08.: A hibát bejelentettem a márkaszervizben – az elmúlt öt nap késlekedés az én „bűnöm”. Mivel huszonhetedikéig hozzá sem nyúltak volna, előjegyzésbe vették, mondván, hogy ha 27-én beviszem, 28-án már el is hozhatom, ha nem kell hozzá alkatrészt rendelni.
  • 2005. 12. 27.: Elvittem, másnap kiderült, hogy kell alkatrész.
  • 2006. 01. 26.: 30 nap hiábavaló várakozás után SMS-ben értesített a szerviz, hogy nincs alkatrész, fáradjak be a csereutalványért.
  • 2006. 01. 27. (innen új a történet): Mivel csak hétköznap, és csak délután fél ötig vannak nyitva, természetesen munkaidőben kellett befáradnom. Sikerült felhívnom az Extreme Digitalt, és megtudtam, hogy ezt a típust már nem forgalmazzák. Még örültem is, úgysem voltam maximálisan megelégedve vele. Megbeszéltük, hogy választok egy másik, hasonló árfekvésű monitort. A ViewSonic-ról már nagyon sok jót olvastam az interneten, (igaz, hogy iszonyatosan csúnya a lába, de nem ez a lényeg) gondoltam, kipróbálom a VP930-ast. Elmentem a Mammut béli üzletbe (itt vettem azon az átkozott november harmadikai szombaton a Samsung SyncMaster 193P Plus-t), odaadtam a papírokat (számlamásolat, szervizlap, csereutalvány), és megbeszéltem egy eladóval, hogy mivel náluk nincs raktáron ez a típus, a Visegrádi úti üzletben viszont van, másnap, szombaton elmegyek érte (mivel akkor este már nem volt nyitva). Kaptam is szép kis megrendelő lapocskát erről, meg SMS-t, meg még két e-mailt is.
  • 2006. 01. 28.: Ma új monitorom lesz – gondoltam. Miután sikerült parkolóhelyet találni a bejárathoz közel (hogy majd ne kelljen messzire cipelni a gépet) magabiztosan léptem át a Visegrádi úti Extreme Digital küszöbét. Eladó rögzítette az igényemet, és mondta, hogy fáradjak a pénztárhoz. Pénztáros közölte, hogy ezt még a saját (Extreme Digital) szervizüknek is jóvá kell ám hagyni. Րk pedig csak hétfőn dolgoznak legközelebb. Elméletben nagyon jól tudom, hogy nem kellett volna felidegesítenem magam, de ekkor nem sikerült elméleti tudásomat a gyakorlatba átültetnem. Káromkodva, monitor nélkül jöttem el. Mikor hazaértem még kaptam egy újabb SMS-t és két újabb e-mailt arról, hogy a rendelésem teljesült... Előbb-utóbb biztos belekerül majd ebbe a blogba néhány trágár szó, de ne most jöjjön el ez a pillanat. Inkább nem részletezem a gondolataimat.
  • 2006. 01. 30.: Azért, hogy ne a(z én) munkaidőm rovására menjen monitoros hercehurcám újabb fejezete, kedvesemet kértem meg a további bonyolításra, aki a Visegrádi úthoz közel dolgozik. (Ezúton is köszönöm, hogy elvállalta.) Az előzmények kapcsán gondoltam, hogy nem lesz egyszerű eset, mert talán a számlának az eredetije kell majd, vagy csakis én vehetem át... Na de mit is? Egy másik típust? Nem úgy van az! A Extreme Digital saját, külön bejáratú szervizéből ma megtudhattuk, hogy ezt még a Samsung Fasztudjahol (na tessék, megtörtént) is jóvá kell hagyniuk, és ha van ilyen monitoruk, akkor azt kapom, és kész. És a hab a tortán, hogy mindezek intézése 1-2 napot vesz igénybe (telefonon megkérdezni, hogy van-e ilyen monitoruk, az nem lehetséges). 2006. január 30., Samsung - Extreme Digital, Budapest, Magyarország.

Tehát összefoglalva, a Samsung márkaszerviznek kellett 20 nap, hogy kiderítse a hiba okát, majd újabb 29, hogy kiderüljön, nem érdemes tovább várni a hiányzó alkatrészre. Ezek után a „jól szervezett” Extreme Digitalnál, ahol egyik eladó sem tudja, mi ilyenkor a teendő, ide-oda küldözgettek – teljesen feleslegesen. Pénteken lesz két honapja, hogy nincs egy rendes monitorom (lesz két hónapja, hidd el). Ebből a két hónapból 6 nap az én saram, amikor nem cselekedtem azonnal, mert más dolgom volt, illetve 1 munkaszüneti nap is volt ebben az időszakban. Ha lesz új monitorom, megírom majd. Vajon mikor?

folytatás »


2006. 01. 26.

Monitoraim #2

« előzmény

Holnap lesz egy hónapja, hogy elvittem szervizbe, és mára már ki is derült, hogy javíthatatlan (erről SMS-t kaptam), fáradjak be a nálam maradt tartozékokkal a szervizbe a csereutalványért. Most megpróbáltam felhívni az Extreme Digital Mammut-béli üzletét (itt vettem a monitort), hogy megkérdezzem, van-e ilyen (Samsung SyncMaster 193P Plus) monitoruk (és ha igen, legyenek szívesek félrerakni egyet), vagy újabb várakozás következik? A honlapjukon szereplő központi szám csak este 6-ig hívható. Sebaj, a Mammutban 9-ig vannak nyitva, hívjuk fel őket! Tudakozó nem tudja, telefonkonyv.hu-n nem találom, Mammutban is csak a központi számukat tudják...

folytatás »


2006. 01. 06.

Monitoraim

Tavaly év végén készítettem egy számvetést a fényképezőgépeimről, most megteszem ugyan ezt a monitoraimmal kapcsolatban. A lista sokkal rövidebb lesz, mindössze 3 volt/van belőlük a bő 6 év alatt.

Az első monitorom vásárlását (ahogy az egész számítógépem összerakását) rábíztam Kiss Ernő barátomra (akinek ezúton is köszönöm a sok vasat, és a távsegítséget). A legfőbb szempont az volt, hogy olcsó legyen. Ennek eredménye lett 1999 őszén egy 15 colos Belinea. Természetesen ez volt a legrövidebb ideig a megjelenítőm. Ha jól emlékszem, egy éven belül elcseréltem Gábor barátommal egy 17 colos Nokia 447PRO típusú CRT-re némi ráfizetéssel. Ezen a monitoron nézem most is, mit gépelek, mert e cikk főszereplője már több mint egy hónapja gyengélkedik.

Már 2004 karácsonyán is szerettem volna meglepni magam egy 19 colos TFT monitorral, de mindig volt valami más, amire jobban kellett a pénz. Így tavaly november 3-án jutottam el odáig, hogy (természetesen az anyagi korlátok miatt kötött kompromisszumok eredményeként) megvettem egy Samsung SyncMaster 193P Plus-t. A paraméterei (válaszidő: 8 ms; betekintési szögek: 178°/178°; kontrasztarány: 1000:1; fényerő: 250 cd/m²) szimpatikusak voltak, és általam is megfizethető áron kínálták. Leszámítva hogy a hozzá adott szoftver használhatatlan (vagyis az automatikus hangolás végeredményén nem tudok változtatni, mivel csak egy be és kikapcsoló gomb van a gépen), végülis meg voltam elégedve.

Azért itt érdemes megállni néhány mondatra. Tehát adott egy jó minőségű Samsung monitor, amire képtelenek egy Windows XP-n használható szoftvert írni. Ugyanis, miután telepítettem, a színek 32 bites beállításnál is a 16 biteshez voltak hasonlóak. Uninstall, és minden rendben – leszámítva, hogy semmit nem tudok állítani. Ezzel együtt megelégedéssel használtam – pontosan egy hónapig. Ekkor megjelentek a kontrasztos részek pereménél zöldes színű sávosodások, amik időnként a monitor teljes szélességén keresztül futottak. Aztán észrevettem, hogy kontakthiba, mert mikor megnyomkodtam a burkolatot, helyreállt a kép. Egy ideig.

December 8-án felhívtam a szervizt, közölték, hogy 28-ra tudják elvállalni (vagyis majdnem három héttel későbbre, és csak egyetlen plusz munkaszüneti nap volt ebben az időszakban – igaz, a jótáláson csak annyi olvasható ezzel kapcsolatban, hogy törekedni kell a 15 napon belüli javításra); de ha tudom használni a monitort, akkor használjam, előjegyzésbe vesznek, és ha 27-én beviszem, másnap már el is hozhatom – amennyiben nem kell hozzá alkatrész. Kellett.

27-én elvittem, 28-án telefonáltam. „Sikerült megtalálni a probléma okát (jaj de jó, máris megyek – gondoltam), az elektronikát és a kijelzőt összekötő kábel a hibás (azt biztos nem nehéz kicserélni). Sajnos ezt meg kell rendelni, de azt csak január 2-án lehet legközelebb, január közepére lesz kész a monitor” (nem írom le, mit gondoltam). De addigis vigyem el, ha akarom, és használjam így, ha tudom. Nem köszönöm. Így lett az addigi másod-monitor Nokiámból átmenetileg (talán „csak”) másfél hónapig ismét az egyetlen – akárcsak négy évvel ezelőttig. (2002 márciusa óta – miután öszeköltözünk Krisztával – az ő 17 colos Iiyama CRT-je volt a másod-monitor az én Nokiám mellett.)

Összegzés: Természetesen ma már nem venném meg ezt a monitort, és képtelen vagyok felfogni, hogy kettőezer-öt és -hat furdulóján hogyan fordulhat elő (egy nem nóném, garanciás monitorral), hogy másfél hónapon keresztül (vagy ha úgy tetszik – a szoftverhiba miatt – egyáltalán) nem tudom rendeltetésszerűen használni? (Hát így.)

folytatás »