HALDESIGN

Mióta a régi fényképezőgépemet lecseréltem egy tükörreflexesre (ezzel együtt áttértem a nagyobb helyigényű RAW formátumra) és egy videokamerára – és mióta nagy örömömre folyamatosan rendelkezésemre áll egy bűbájos modell –, ugrásszerűen megnőtt a tárolandó és archiválandó adataim mennyisége.

Három hónap alatt (nem túl szigorú szelektálás után) 18 GB-nyi fotóm és 32 GB-nyi videóm keletkezett. Valahogy nem akaródzott mindezt 4,7 GB-onként DVD-re írni. Többek között ezért is, három hete vettem egy Western Digital My Book Essential Edition 500 GB-os külső merevlemezt; két hete erre megy az autobackup. Okos kütyü, a számítógéppel együtt kapcsol ki-be; és állítólag megbízható is (személyes tapasztalataim még nincsenek e márkával) – ráadásul a külsejére se lehet panasz.

A külső adathordozókra irkálást persze ezzel nem akarom és nem is tudom véglegesen kiváltani (az 500-ból már csak 169 GB szabad), de várok még egy kicsit, amíg olcsóbb lesz a Blu-ray (író).

Ti hogyan archiváltok? Sőt, tovább kérdezősködök: hogyan teszitek átláthatóvá az egyre sokasodó fényképeiteket? Kulcsszavaztok? De akkor az összes kereshető képnek a számítógép számára elérhető adathordozón kell lennie – vagy nem jól gondolom?

folytatás »

Míg én az Adobe CS4 hivatalos magyarországi bemutatóján vettem részt, lelopták a biciklimről az ülés alá szíjazott kis táskát. (Ebbe szoktam rakni a telefonomat, és a kulcsomat, hogy tekerés közben ne nyomják a zsebemet. Volt már vagy nyolc-tíz éves, ez idő alatt nem igen tisztítottam – tehát nem éppen újszerű állapotban leledzett.) Ha úgy tetszik, apróság, engem mégis rendesen feldühített. Pedig tudom, inkább örülnöm kéne, hogy nem vitték el az első kereket, vagy szerelték le a pedálokat, esetleg leereszthették vagy kiszúrhatták volna a gumikat csak úgy poénból. Mert ez egy ilyen ország – sok a selejt.

Amúgy a kilométerórát már korábban ellopták a Római parton, miközben a bringám szomszédságában ettem-ittam. Használni valószínű nem tudták, mert a hozzá tartozó, kerékre szerelt tartozékát ott hagyták, ahogyan az óra foglalatát is. De bocsánat, én voltam a hülye, csak egy mozdulat lett volna leszedni, és a zsebembe csúsztatni.

Mióta Budapestre költöztem, meglopott egy postás*; betörtek a garázsunkba, és elvitték a nyári gumikat alufelnistől**; összefirkálták az új garázskapunkat. Végülis mondhatjuk, egyik sem olyan nagy ügy, de inkább nem írom le, hogy mit csinálnék az elkövetőkkel, mert nem lenne EU-konform – sőt még törvényes se...

* Azóta megvolt a tárgyalás is, ahol tanúskodnom kellett. A vádlott nem tűnt túlságosan bűnbánónak (derűsen mosolygott).
** Ezeket a férgeket is elkapták. Tárgyalás még nem volt, polgári peres úton követelhetem majd a kerekek árát...

Egyrészt a megjegyzések nem igazán pörögnek a SZEMETESben; másrészt régóta szerettem volna valami állandóan látható magyarázattal szolgálni a címválasztást illetően; harmadrészt szerettem volna állandóan elérhetővé tenni azt a két blogot, melyekből legszívesebben nap mint nap idéznék (Vastagbőr, cimarcimar), valamint azt az írást (Bereznay András: Kibulizott ország), ami olyan szépen összefoglalja, hogy „hol tartunk, hogy jutottunk ide, kik és mi miatt – és mi a kiút”.

Ezért a LEGFRISSEBB MEGJEGYZÉSEK helyett mostantól MIÉRT (SZEMETES)? és AJÁNLOTT OLVASNIVALÓK a SZEMETES oldalsávjában. frissítve (2008. 10. 17.): Visszaraktam a LEGFRISSEBB MEGJEGYZÉSEKet, mert hiányzott – és különben is elfér (legalább a két legfrissebb négy helyett).

És mivel a SZEMETESben a szavazások se nagyon pörögnek, itt is felteszem a kérdést:

Már megint le kéne vágni, pedig „nemrég” manikűröztem. Kéthetente szoktam – ezek szerint ismét eltelt ennyi idő. Iszonyatosan repül!

– Már megint péntek van?
– Az hagyján, de már megint február!

A bal oldalon nem túl feltűnőek, aki pedig RSS-ből követi az oldalt, nem is találkozik velük (hacsak nincs feliratkozva a linkek RSS csatornájára is), tehát szerintem van értelme a május óta rendszeres havi link-gyűjteményeknek bejegyzés formájában. Kíváncsi vagyok, hogy szerintetek is így van-e?

frissítve (2008. 09. 14.): Köszönet a voksokért! Nem is emlékszem korábbról ennél egyértelműbb végeredményre (69 igen, 9 nem). :)

Rendhagyó volt az idei augusztus huszadika. Eszembe se jutott a tűzijáték (fura, hogy nem is hallatszottak a durranások), és utólag sincs hiányérzetem. „Helyette” ezt rajzoltam (a jobb oldalit már huszonegyedikén raktam össze):

Több mint öt éve itt lakunk a szomszéd utcában, mégis csak ma sétáltam erre először. Tetszett a hétvégén elhagyott irodaépületek hangulata, a „gusztusosan tálalt sok zöldséggel”, és ezzel méretes házszámmal:

Már régen megállapítottam, hogy ennyi bőven elég lenne, és ezzel a megállapítással persze nem vagyok egyedül ("work 4 days a week" – kb. 33 600 találat). Legfeljebb csak Magyarországon ("heti 4 nap munka" – 14 találat; "heti 32 óra munka" – 1 találat; "heti 30 óra munka" – 13 találat, melyek mindegyike külföldi munka).

A téma egyébként legutóbb Jos Buivenga kapcsán jutott eszembe, aki a bemutatkozásának második mondatában említi, hogy heti 4 napot tölt munkával. Így könnyű szabadidőben szép fontokat tervezni. :) Komolyra fordítva a szót, Gergő kollégámmal kielemeztük, hogy amikor valamelyikünk szabadságra megy, a többieknek általában nem kell emiatt túlórázniuk. Ez nem azt jelenti, hogy túl sokan vagyunk, valószínűleg akár még több ember is dolgozhatna nálunk napi 8 órában úgy, hogy nem kellene unatkoznia. Valahogy olyan a munka, mint a víz: mindig kitölti a rendelkezésére álló helyet.

(a kép forrása: sxc.hu)

Meggyőződésem, hogy 4-szer 8 vagy 5-ször 6 óra munkával ugyan azt el tudnám végezni, mint amit most 5-ször 8 óra alatt – esetleg magasabb színvonalon. Nagyobb munkakedvvel állnék hozzá, ha tudnám, hogy este hat helyett délután négykor befejezhetem mindennapjaim kötelező részét, vagy ha egyel kevesebb munkanapom lenne a héten. Több idő maradna imádott családomra, pihenésre, feltöltődésre, hobbijaimra, és még blogolásra is. :) Sok helyen bevált, ki kéne próbálni nálunk is!

Amúgy nem panaszkodom, hazai viszonylatban irigylésre méltóan jó légkörben dolgozhatok, és ha jó az idő, napi fél óra biciklizéssel megjárom az utat a munkahelyemre/-ről oda-vissza.

A kódolt póló után íme Máté pajtás legújabb agymenése – szintén csak webeseknek:

Néztem egy Drupal-konferenciás videót, és pont ilyen felosztásban volt egy paraván (kék-fehér középen elválasztva) és azonnal a neogranormon jutott eszembe.

Szintén hónapok óta készülődik „megíródni” e bejegyzés – csak egy guszta kép hiányzott hozzá. Nem várok tovább a fényképészre (aki mostanában csak a Kislányáról exponál), egyszerűen csak leírom, mennyire finom egy joghurtos mézes gyümölcskompozíció. Tavasz óta reggelente többnyire ezzel kényeztetem az ízlelőbimbóimat.

frissítve (2008. 07. 05.): A nagy szél után ma reggelre gyönyörű tiszta lett a levegő, a konyhaablakon besütött a Nap, én pedig előkaptam a fényképezőgépem (az őszibarack alatt banán és szilva, a joghurton eperlekvár foltok)

A gyümölcs mindig az éppen aktuális (most például leginkább a barackok, dinnyék), meg ami mindig kapható (például banán) – és az epret ki ne hagyjam, sokat javít az összhatáson.

Ha már nem Görögországban vagyunk (ott nem ettem még rossz joghurtot), akkor az itthon kaphatóak közül nekem leginkább a Joya natúr szója-joghurt ízlik.

A mézzel bajban lennék, ha nem lenne méhész ismerősünk, mivel a nálunk kapható mézek 70-80 %-a hamisítvány. Egyébként bajban is vagyok, mert régóta hiába várjuk az utánpótlást, és már a tavaly nyáron beszerzett isteni görög mézünk is elfogyott (ezt azóta egy kis Nagyi-féle lekvárral [szilva, eper, barack] pótolom).

Az összetevők ismertetése után következzék a tőlem megszokott bonyolultságú recept: vágd darabokra a gyümölcsöket, öntsd le a joghurttal, végül csorgass rá egy kis mézet (vagy lekvárt). Jó étvágyat!