Egy hete ismét úgy lett picit olcsóbb, és sokkal gyorsabb az internetem, hogy bejelentettem egy hibát. Vicces.
Az történt, hogy március elsején, az első éles digifotó utómunka tanfolyam közben megszakadt az internet kapcsolatom. Már nem először történt, és egy korábbi hibabejelentésemkor kilátásba is helyezték a modemcserét. Akkor megbeszéltük, hogy a jelenség esetleg a router miatt is lehet, a tanfolyam alatt azonban direkt ezért a routert kiiktatva kapcsolódtam a hálóra. A modemrestart mint mindig, ezúttal is segített, na de nem mehet ez így tovább, gondoltam, és másnap kértem a cserét. Közölték, hogy azt csak akkor lehet, ha akkor szólok, amikor éppen rossz a modem. De nem akarok esetleg áttérni egy több mint kétszer gyorsabb csomagra, kicsit kevesebb pénzért (8400 helyett 8000 Ft)? És ez egyúttal modemcserével is jár. Erre nem lehetett nemet mondani. Múlt csütörtök óta 60 MBit-tel csatlakozom szakadásmentesen.
A tavasz érkezésével együtt ma este hosszas előkészületek után végre elkezdődik a digitális fotó utómunka tanfolyam – immár élesben. Nagy örömömre éppen náthás vagyok, így sokkal szebb lesz a hangom (az esetleges tüsszögésekért pedig előre is elnézést kérek). Az elmúlt tíz napon senki nem jelentkezett a távoktatásra, így egyelőre az enyém maradt a jobb oldalon látható, 17 hónapja vásárolt 500 GB-os Western Digital My Book Essential Edition külső merevlemezem – melyet ezúton ajánlok fel nyereményként a március 28-ig jelentkezők egyikének. A márciusi csütörtöki alkalmakra van még két szabad hely, és az áprilisi csütörtökökre is lehet már jelentkezni – március 31-ig még bevezető áron. » Részletek a tanfolyam honlapján.
Hetek óta készülök egy bejegyzésre, amiben eredetileg Kikasz fotóiról írtam volna – akivel örömömre sikerült kicsit megismerkednem (legalábbis írásban). De egyrészt túl azon, hogy Kikasznak nagyon jó szeme van, és ügyesen ragad meg részleteket, nem tudok mit írni; másrészt eszembe jutott, hogy meg kellene említenem még sok más Flickr kedvencemet is. Végül nem akartam kiemelni közülük senkit (mindegyikük képeiben szeretek valamit), így inkább ajánlom őket így együtt: íme kedvenc Flickr fotóim, melyek többségét ők alkották.
Pár éve egy meleg nyári napon hazafelé jöttem, mikor megláttam a meredek úton fölfelé igyekvő fiatal párt. Egyikük tolókocsiban ült, a másik tolta – mindketten értelmi fogyatékosok (bár ez csak egy lényegtelen adalék a történethez). Örömmel vették a segítségemet, egy irányba mentünk, eltoltam hát a srácot egészen hazáig. A további úticéljukat illetően teljesen tanácstalanok voltak, úgy tűnt, hogy csak a kalandvágy vitte őket. Felajánlottam nekik, hogy autóval visszaviszem őket lakhelyükre. Ez volt ám az igazi kaland – a tolókocsit beraktuk a csomagtartóba, nagy nehezen beültettük a mozgássérült fiút is, aztán gyerünk...
Mindezt múlt hétvégén Anyukám idézte emlékezetembe. Az apropó pedig az volt, hogy ezúttal egy fiatal srácnak segítettem az autójához cipelni a frissen vásárolt plazmatévéjét – miután Feleségem észrevette, hogy egyedül nem fog menni neki. A srác nem akart hinni a szemének és a fülének, amikor segítségül ajánlkoztam. Még a búcsúzáskor is úgy nézett rám, mint egy földönkívülire – döbbenettel keveredő hála volt a tekintetében.
Akárcsak a néninek, aki pár napja hatalmas szatyrokkal próbálta beküzdeni magát az óriási vaskapun – éppen mikor odaértem. Magától értetődő volt a segítségem. A néni folyamatosan hálálkodott. Pedig csak azt tettem, amit kellett, fel sem merült bennem más lehetőség.
És hogy ne csak magamat fényezzem (ami természetesen egyáltalán nem volt célom), befejezésül egy közelmúlt béli buszos történet. Még jeges volt a járda, ezért egy nénike inkább a buszsávban gyalogolt. Jött a busz, már vártam, hogy felharsan a dudaszó. Ehelyett a busz lassított, nyílt az ajtó, a néni pedig felszállt (nem volt ott buszmegálló). Ilyen is van. Élmény volt nézni – akárcsak az előzőeket átélni. Mert segíteni jó!
Ma ellátogattunk a Kossuth térre, ahol egy meglepően hangulatos és színvonalas Meseváros fogadott. Luca hosszúra nyúlt délutáni alvása miatt ezúttal nem volt időnk elveszni a részletekben, de megbeszéltük, hogy visszatérünk még.
Két hete indult a Flickrúj szolgáltatása: nagyítást, naptárat, könyvet, és sok egyebet rendelhetsz a Flickr-re töltött képeidből (és persze a nem flikeresek is feltölthetik a képeiket a Snapfish-re).
Megnéztem az árakat, és úgy döntöttem, hogy egy próbát megér, különösen úgy, hogy csak a postaköltséget (5 USD) kell kifizetnem, mivel kaptam ajándékba 50 kreditet (ezt nem tudom, hogy minden új Snapfish-regisztráló megkapja-e, vagy csak a Flickr-felhasználók); amiből például 50 db 10x15 cm-es nagyítást készíttethetek ingyen (ennek a méretnek a darabja egyébként 9 cent lenne).
14-én kiválasztottam egy zajos képemet, és bejelöltem a 8x10 inch-es (20,3x25,4 cm-es) méretet. Igaz, hogy erre már nem lehetett felhasználni a kreditpontokat, de kíváncsibb voltam annál, hogy az a 3 dollár visszatartson a rendeléstől. Vajon mit tudnak kihozni egy ISO 1600-on készült, zajos, 900x900 pixeles képből, aminek a mérete 300 dpi-s (nyomdai) felbontásban 7,6x7,6 cm lenne?
Megdöbbentő a végeredmény: abszolút használható és élvezhető – még ha nyilván nem is tökéletes. Amúgy végül még a postaköltséget sem kellett kifizetnem, mert a rendelésnél az országot véletlenül elfelejtettem átállítani az alapértelmezett USA-ról. Mikor ezt észrevettem, és írtam nekik, másnap visszautalták a pénzem, és megkértek, hogy adjam le újra a rendelést. Ennek ellenére tegnap megkaptam az eredetileg megrendelt képet is. Snapfish, emelem kalapom!
Két hónapja dédelgetett tervemet valóra váltva ma megnyitottam webboltomat, ahol a fotóimat tartalmazó képeslapjaim vásárolhatók meg. Magamat idézem:
Néha egészen elvarázsolnak és magukkal ragadnak hangulatok. Ha minden összejön, konzerválom őket. Hangulatkonzerveket fényképezek. Ha jól sikerülnek, olyanok, mint az illatok, vagy a hangok. Néha egészen elvarázsolnak, és magukkal ragadnak...
Sokszor mondják egy-egy fotómra, hogy képeslapra kívánkozik. Íme itt vannak – megrendelheted őket a halfoto.etsy.com címen.
Luca születése óta havonta összejön átlagosan egy játékfilmnyi videó, amit DVD-re írva a Nagyiknak hónapról hónapra elpostázunk. Én pedig sokszor azt veszem észre, hogy nem is emlékszem a jelenetekre, amit Ágimama lelkesen idéz a Lucamoziból telefonon. Eljött az idő, hogy mi is végignézzük, mi történt az elmúlt 15 hónapban.
Tegnap Luca születése utáni első két hete (2008. június) volt műsoron. Hanyag rendezés, csapnivaló vágás, a csodálatos főszereplő viszont mindent visz – még ha kicsit unalmas is, hogy állandóan alszik. Nem kérdéses, hogy 10/10.
Szinte minden nap megdicsérem az ebédet, amit hoznak – Feleségem ma meg is kérdezte: megírtad már a blogodon? Még nem, de már többször gondoltam rá – feleltem. Óriási tévhit, hogy hús nélkül nem lehet változatos, jóízű ételeket készíteni – és erre a Vega Futár az egyik legjobb bizonyíték. Ma töltött paprikát ettem az „otthon ízei” kategóriából. Kár lett volna az eredeti húsos verzió zamatát keresni a vega változatban (nem is kerestem), de hogy semmivel nem volt rosszabb annál, az biztos. Tízből legalább kilencszer úgy fejezem be az ebédet, hogy elismerően gondolok egy ismeretlen szakácsra.
Amúgy nem vagyok vegetáriánus, de a hétvégi húsos ebédek, és az alkalmankénti kolbászos vagy halas vacsorák bőven kielégítik állati étvágyamat.
Tegnap Bécsbe mentünk vásárolni. Mikor már ott voltunk, csak akkor jutott eszembe, hogy már a Vastagbőrön is olvastam: osztrák szomszédainknál komolyan veszik a vasárnapot, a hét utolsó napja a családé. Dícséretes! Elmentünk hát megnézni a Hundertwasser-Krawina Házat. Sajnos csak a kis zsebmasinám volt velem, ennyit tudtam kihozni belőle:
A tavasz érkezésével együtt ma este hosszas előkészületek után végre elkezdődik a 
Szinte minden nap megdicsérem az ebédet, amit hoznak – Feleségem ma meg is kérdezte: megírtad már a blogodon? Még nem, de már többször gondoltam rá – feleltem. Óriási tévhit, hogy hús nélkül nem lehet változatos, jóízű ételeket készíteni – és erre a 
