2011. 12. 15.

Év végi céges rendezvények

Korda Filmpark

az eredeti kép

Múlt héten New York utcáján sétáltunk. Vagy legalábbis egy a valóságban nem létező New York-i utca díszletei között, a Korda Filmparkban. Érdekes élmény volt, akárcsak a látogatóközpont épületében tett látogatásunk. Köszönet a Papyrusnak!

Hungarokart

az eredeti kép

Itt se jártam még – sőt, korábban még nem is gokartoztam. Nem gondoltam volna, hogy ebben így el lehet fáradni. Tegnap este négy vagy öt nyolc perces menetben vettem részt, és most van egy kis izomlázam (ma reggel furcsa volt könnyedén tekerni saját autónk szervókormányát). Jó volt – köszönet a Hörmann-nak!


2011. 07. 19.

200 000

A második 100 000-hez már csak 253 napra volt szükség. Ezt részben azért teszem szóvá, mert halfotós Flickr oldalam a nyár ellenére mostanában igen gyakran frissül, másrészt meg persze azért mert jól esik az érdeklődés, amit ezúton is köszönök.


2011. 05. 20.

Aprócska sikerecske

Aprócska sikerecskeEgy kedves ismerősöm unszolására (végül öt nappal a nevezési határidő után) küldtem be ezt a fotót az Új Színáz A mi erdőnk című fotópályázatára. Kilencedikén ezt a levelet kaptam:

A mi ERDŐNK fotópályázaton Ön az egyik nyertes. Gratulálok!
A színház szervezésén átveheti a SZÍNHÁZ a Szerecsen utczában c. könyvet és két tiszteletjegyet az Ön által választott egyik előadásra.

Ma pedig átvettem a nyereményeimet. A könyv elsőre nagyon szépnek tűnik, és remélem, egy hét múlva a Még egyszer hátulról című darab is tetszik majd. Ezúton is köszönöm!

A „fotókiállítás” megtekintését viszont nem ajánlom, sajnos siralmasan igénytelenre sikeredett: az összes képet egységes (nagyjából képeslap) méretűre vágták, így az én traktorom alsó fele már nem látszik, illetve a fekvő képek két egymás melletti álló képként szerepelnek. Nooormális?


2011. 05. 08.

2008–2009 legfinomabb hangulatkonzervei

Kihasználva a Blurb új ProLine opcióit, 190 g-os Pearl fotó papírra nyomva, (frissítve (2011. 05. 18.): → frissült könyvválaszték) Charcoal end sheet-tel* már a Halmarketből is megvásárolható negyedik fotókönyvem, melybe 2008 és 2009 legjobb 60 halfotóját válogattam össze. (Az említett extrák miatt az ára is magasabb, de biztos vagyok benne, hogy pont annyira kelendő lesz, mint a korábbi könyveim.) A teljes kötet végiglapozható itt:

Nyilván most rengetegen iszonyúan fel vagytok háborodva, amiért csak 60 fotó került bele a könyvbe, holott 61-et ígértem. Ennek oka egyszerű: így éreztem jobbnak – két képet töröltem, és egy másikat raktam be helyettük. De mielőtt agyvérzést kapnátok, egy nyereményjátékot hirdetek. Aki a leggyorsabban megírja hozzászólásban, hogy az alábbi kép hányadik szeletkéi (balról számolva) nem kerültek bele a végső produktumba, az egy 2010-es hangulatkonzerv könyvet nyer. Tehát két számot várok – segítségül pedig elárulom, hogy a könyvben szereplő fotók bal széleiből áll a montázs, és nem a könyvbéli sorrendben, hanem időrendben:

Előzetes

* Vajon hogy van ez magyarul? – nem szó szerint nyilván.


2011. 04. 14.

Korzika legfinomabb hangulatkonzervei

Hétfőn lesz két éve, hogy elindultunk Korzikára, a Cinto Túraklub által szervezett egy hetes fotótúrára. A francia szigeten töltött egy hét azóta is kellemes emlékként él bennem. Ahogy a legújabb hangulatkonzerv könyv előszavában is írom: lenyűgözött Korzika sokszínűsége. 2009 tavaszán egyetlen hét alatt utaztunk a nyárba, majd őszből a télbe. Sőt olyan is volt, hogy mindezt egyetlen nap alatt.

A 43 fotót tartalmazó, 56 oldalas, 180 g-os prémium papírra nyomott, 18x18 cm-es, keménytáblás kötet 30 euróért (mai árfolyamon 7992 Ft) vásárolható meg a Halmarketben. Sőt...

...most egyet rendelsz, kettőt kapsz!

A korzikai album rendelésekor most ajándékként megkapod a 2010-es válogatás kötetet is (utóbbi belívei 135 g-os, normál papírra nyomva). (Amíg a készlet tart – ha véget ér az akció, itt jelzem.)


2011. 03. 08.

2010 legfinomabb hangulatkonzervei

Már a Halmarketből is megvásárolható második fotókönyvem, melybe 2010 legjobb 50 halfotóját válogattam össze. A teljes kötet végiglapozható itt:


2011. 03. 04.

Mátraházán jártunk

Csak most jutott eszembe, hogy elfelejtettem beszámolni január végi mátraházi üdülésünkről. Az Ózon Hotel vendégei voltunk a tervezett négy helyett csak bő két napig, mivel olyan hideg volt a víz, hogy inkább eljöttünk (állítólag ez így EU-konform, mivel ez nem termálvizű szálloda – ami még ha így is van, senkit nem érdekel, télen nem a vízben fagyoskodva szeretném nézni a hólepte tájat). Egyébként a kiszolgálással nem volt probléma, nagyon kedves volt a személyzet, és szépen felújították a hotelt – legalábbis ha amolyan magyarosan, a kis részletekre nem figyelve szemléljük (melyek persze szúrták a szememet rendesen). Szóval vegyes volt az összkép, de azért jól éreztük magunkat, és a hangulatkonzerv terméssel is elégedett vagyok.

Ezeket a szállásunk teraszáról lőttem, miközben szétfagyott a kezem, és mivel állványt nem vittem, Luca lányom filctollas dobozával, és két székkel zsonglőrködtem – a levegőt is visszatartva, hogy le ne essen róluk a gép, és a lehelletem ne hagyjon nyomot a fotókon (a jobb felső képen a füst a szállodából jön, nem belőlem):

Mátraháza

Másnap reggel tekintetemet magához vonzotta a párás ablak, és rajta keresztül a teraszon álló szék (előző esti fotóállványom) részlete...

Mátraháza

...később pedig a felhőlepte, hócukros, rádiótornyos hegytető:

Mátraháza

Az utolsó napon, Gyöngyösről visszafelé, Mátrafüred környékén Lucus ekkor már aludt...

Mátrafüred

...és nem ébredt fel Kékestetőn sem, amikor egy mesevilágba autóztunk bele. Apa leállította a csúszkáló járművet az út szélén, átlépett a hóesésbe, és elbűvölve konzerválta a havas-ködös hangulatokat:

Kékestető

Most pedig az öt évvel ezelőtti hóra emlékezve, türelmetlenül várjuk a tavaszt.


2010. 11. 20.

5 éves a Haldesign blog

Pontosan öt évvel ezelőtt kezdtem blogolni. Furcsa, hogy még csak ennyi ideje, mert olyan érzés, mintha folyamatosan írnám ezt a blogot, amióta csak írni tudok. De mégfurcsább belegondolni abba, hogy a ma már szinte mindenütt jelen levő és mindent behálózó internet is mennyire fiatal – legalábbis történelmi léptékkel szemlélve.

Képes blog(h)történet

A Haldesign 3-as verziójában kezdődött az egész, ami valahogy így nézett ki, bár ez itt már a vége, éppen a 4-es változat indulása előtti állapot:

HALDESIGN v3

2007. 4. hó 4-én indult a v4 – (aztán 2008-tól volt 4.2 is):

HALDESIGN v4

2008. 6. hó 5-én született meg az 5-ös verzió – négyesikrek lettek, volt belőle bézs, sötét- és világosszürke változat is, melyek közül tetszés szerint lehetett választani, de itt most csak az alapértelmezett, sötétbarna témát idézem:

HALDESIGN v4

A jelenlegi, 6. verzió kezdetéhez pedig nem kell túl sokat visszamenni az időben – idén, 8. hó 6-án startolt:

Haldesign v6

Azóta már történt pár apró változás, és valószínűleg a jövőben is folyamatosan módosul az oldal, hiszen egy honlap jóesetben soha nincs kész.

Egy kis statisztika

2006. május 27. óta működik a Google Analytics az oldalon, azóta 356 186 látogatás, 736 713 oldalmegtekintés, 243 542 látogató szerepel az adathalmazban. Köszönöm az érdeklődést, igyekszem a jövőben is rászolgálni!


2010. 11. 08.

100 000

Még csak 99 949-en áll a számláló, de holnap reggelre már átlépi a 100 000-et, ezért most köszönöm meg, hogy ennyiszer kattintotta(to)k az egyes fotóimra, photostream-emre, szettjeimre, kollekcióimra a Flickr-en 435 nap alatt. Köszönöm az érdeklődést, ami remélem töretlen marad – már csak azért is, mert rengeteg érdekes hangulatkonzerv várja, hogy elővegyem a spájzból. RSS erre →

És hamarosan a hat napja megnyílt Halmarketről is szót ejtek majd, ha egy kicsit bővebb lesz az áruválaszték – 2011-es falinaptárakat és könyvet már most is vásárolhatsz.


2010. 11. 07.

Sting: Symphonicity

Nemrég jöttünk haza a koncertről, ami hibátlan volt! Lenyűgöző, hogy Fullánk Úr mennyi fantasztikusan jó zenét készített – melyekből sikerült egy precízen felépített és kivitelezett, fergeteges koncertet alkotni! Sting egy zseni – örülök, hogy élőben láthattam és hallhattam!

Sting: Symphonicity – Papp László Budapest Sportaréna

koncertinfó → | sting.hu → | videók →