HALDESIGN

Április első napján ismét Szentendrén jártunk...

Fantasztikus fények voltak a fekete felhők alatt fél órával ezelőtt...

folytatás »

Jónéhány éve valaki mesélte, hogy Németországban már minden a kábelen jön. Pontosabban a tévé, a telefon és az internet (azért tegyük hozzá: szerencsére ez még nem minden, de így jobban hangzik). Én meg csodálkozva hallgattam. Pár perce már itthon is így van. Ráadásul két és félszer gyorsabb az internet (2,5 Mbit/s), olcsóbb, és jól esett megszabadulni egy csomó feleslegessé vált madzagtól.

Szerfelett kedves helyek ezek nekem. Ezen a képen egy szombat délutáni pillanat került megörökítésre, amint Gábor barátom egy orfűi stégen éppen kielégíti magas folyadék-szükségletét. Erről eszembe jut egy másik kép, melyet kezdő fotósként 1992 nyarán megmutattam Ornódi László fotográfusnak (azon szándékból, hogy a fotós-mesterem legyen). Azon a képen szintén Gábor a főszereplő, az Éger-völgyi tó gátjának tövében, enyhe terpeszben a feleslegessé vált folyadékot üríti szervezetéből. A képen viszont az aranyló pisipatak nem látszik, csak egy „szemlélődő ember a tájban” – Laci szavait idézve, és a képpel tetszését elnyerve (nem árultam el neki a „szemlélődés” okát, örültem, hogy egy profi fotós bíztatóan nyilatkozik az első tekercseim egyik fotójáról). Tehát Gábor 2006-ban az Orfűi víztükör előterében iszik, 1992-ben pedig pisil Éger-völgyben (majd előkeresem, és beszkennelem – frissítve [2007. 05. 19.]: beszkenneltem), ahol a következő képek is készültek – ejj de szép kapcsolat...

« előzmény

Tévedtem, nem kellet két hónapot várnom. Még tegnap este, pár perccel az előző bejegyzésem megírása után felhívtak a szervizből, hogy olyan monitort választhatok, amilyet akarok. Tegnap este még elolvastam a legújabb e-mailem az Extreme Digitaltól, mely szerint a rendelésem törölték. Válaszoltam, hogy fenntartanám a megrendelésem. Ma reggel a biztonság kedvéért telefonáltam is, de nem tudtam elintézni, hogy visszacsinálja a telefonközpontos a rendelés törlését, mert ő ilyent nem tud. Még egyszer: 2006. január, Extreme Digital, Budapest, Magyarország.

A lényeg, hogy nem vette meg más, így néhány órája használatba vehettem a negyedik monitorom, egy ViewSonic VP930-ast. Az első észrevételeim egyike az volt, hogy nagyon könnyen és praktikusan állítható a kijelző magassága és dőlésszöge. Beüzemelés után csalódnom kellett. Az Auto adjust-ra hagyatkozva a kép messze nem volt olyan színgazdag és színhelyes, mint a Samsungnál. Aztán telepítettem a CD-n mellékelt PerfectSuite programot, és tényleg perfect lett. Gyönyörűek a színei. Maga a szoftver is majdnem tökéletes, egyszerűen kezelhető, egyértelmű, és még működik is (nem úgy, ahogy a Samsung esetében).

Remélem, nem lesz rá szükség, de ha három éven belül meghibásodna, a helyszínen javítják, vagy ha nem tudják, elviszik és visszahozzák (az Extreme Digitál eladója szerint – tehát egyáltalán nem biztos – még cseremonitort is kapnék utóbbi esetben). Szóval képminőség és hozzáadott értékek tekintetében egyelőre (4 óra használat után) úgy tűnik, hogy jól választottam. Egyetlen dolog zavar csak: ez a borzalmas külső – kezdve a ViewSonic logótól a bal felső sarokban üldögélő papagájokon át egészen azokig a csúnyácska lábakig. A Samsung sokkal szebb volt, de azt hiszem, ebben az esetben (is) a belbecs (képminőség, kezelhetőség) fontosabb mint a külcsín.

Ezt lehet, hogy csak egyvalaki érti, akit a legjobban szeretek a világon. Kívánok magunknak még sokszor öt legalább ilyen jót, mint amilyan az első volt!

2005 szilveszterén is ugyanaz a társaság jött össze, mint 2004-ben – kiegészülve Editkével, aki 3 hónapja született. Mivel ő még nem igazán szeret mászkálni, és mert 2004-ben Gyöngyi és Béla (Editke szülei) jöttek el hozzánk – majd együtt mentünk a pilisi Dömör kapuhoz –, tegnap előtt mi látogattuk meg őket Gyömrőn. Szilveszteri kirándulásunk célja ezúttal Mende környéke volt. Miután megmentettünk egy autójukkal elakadt családot a fagyhaláltól, találtunk rengeteg, ihletet adó havat és jeget.

Tegnap mielőtt hazajöttünk Pécsről, meglátogattuk nagypapámat az idősek otthonában. A 92. életévében jár, és vidáman pattant fel az ágyáról, üdvözlésünkre. Azt mondta, semmi nem hiányzik neki, örül az életnek, minden újabb nap egy ajándék számára. Mesélte, hogy álmában sokszor fiatal, de mikor felébred, már nem emlékszik a részletekre, csak arra, hogy nagyon jó volt. Kérdezte, meg szoktuk-e símogatni egymást, mert az fontos. És a legfontosabb, hogy szeressük egymást. Mikor valahogy szóba jött, és én megkérdeztem, tudja-e hány éves, azt mondta, csak azt tudja, elmúlt kilencven. Az sem különösebben hatotta meg, hogy mindjárt egy új év kezdődik...

Bár már most, harmincegy évesen sem tulajdonítok túl nagy jelentőséget annak, hogy harmincegy óra múlva már 2006-ot írunk, arra mindenesetre jó alkalom, hogy nagyon boldog, kreatív, zenében és vizuális élvezetekben bővelkedő új évet kívánjak, valamint arra is, hogy ajánljam Yugo Nakamura honlapját, ahol valaki 2000 decembere óta minden másodpercet lejegyez:)

Luca napján egykor számos szokás volt divatban. Mindenekelőtt az úgynevezett Luca-búza keltetése. A falusi asszonyok lapos tálakban búzaszemeket kezdtek csíráztatni a kemence közelében, amelyek karácsony tájára zöldültek ki. Ebből a jövő évi termésre következtettek. (csillagaszattortenet.csillagaszat.hu)

Anyukám, a panel-menyecske kemence helyett a radiátor melegénél keltette ki a magokat, amik tegnapra – ahogy a képen is látható – annyira szépen kizöldültek, hogy jól kiegészítik az alábbi Kispál-bíbort.

« előzmény

Ez volt az idén a legjobb karácsony. Ezt mondtam én Krisztinámnak szenteste lefekvéskor. Aztán jót nevettünk. Egyébként nem vitás, idén még nem volt jobb, de inkább valami olyant akartam mondani, hogy az idei volt eddig a legjobb. Majd ezt is megkontráztam azzal, hogy lehet az is, volt már jobb, csak mivel ez most a legfrissebb, most éppen ez tetszik a legjobban. Végül abban maradtunk, hogy tök mindegy, melyik volt a legjobb (valószínű, nem is volt ilyen), a lényeg, hogy jó volt és kész.

Most pedig zuhog a hó (és ha így folytatódik, nem tudom, hogy jutunk le holnap Pécsre, a Kispál csendesülősre), és nincs időm részletesen beszámolni a karácsonyi ajándékaimról, meg a tegnapi Ghymes koncertről (hamarosan megírom) – de néhány képet azért idebiggyesztek. Így nézett ki tegnap este a T-Com székház a Krisztina körúton:

Ezek pedig tetőtéri ablakaink néhány órával ezelőtt: