Karácsony, könyvek, Bookline

Ezt eredetileg az előző bejegyzéshez szántam, de rá kellett jöjjek, sok lenne ez oda. Arról van szó, hogy – bár ez néhány ügyfelünket idén is meglepetésként érte, de – ebben az évben sem marad el karácsony. És ez sokaknak idén is egyet jelent az őrülettel, a vásárlási rohamban való kényszerű részvétellel – alig várják, hogy vége legyen az egésznek. Szánakozva nézem őket.

Mi eddig se vittük túlzásba a karácsonyi vásárlást (ez alatt azt értem, hogy soha nem erőltettük, hogy mindenáron mindenkinek legyen legalább x forintért valami lehetőleg látványos, és az se baj, ha haszontalan ajándéka), de azt is igyekeztünk még novemberben, vagy december elején megejteni. Most viszont határozott megkönnyebülést éreztem, miután Feleségemmel megbeszéltük, hogy az ügyben érintett rokonaink, barátaink számára indítványozzuk, hogy a jövőben csak a gyerekek kapjanak ajándékot. Ismerve őket, egyet fognak érteni velünk (van, akivel azóta ezt már meg is beszéltük). És ez nem jelenti azt, hogy mostantól soha nem fogjuk egymást megajándékozni. Dehogynem: szülinapokon, névnapokon (de ezen alkalmakkor sem feltétlenül) vagy spontán, bármikor. Minek asszisztáljunk a „karácsonyi őrülethez”, ha nem muszáj?

De ha már ajándék, akkor én mindig örömmel fogadok, és adok könyvet. És ha már könyv (vagy akár bármi más), miért ne interneten keresztül rendelném meg, ha úgy is lehet? Ráadásul így általában még olcsóbb is. Ha pedig könyv és internet, akkor legyen a Bookline! Mert Magyarországon nem vagyok hozzászokva ehhez a (magas) színvonalhoz. Tegnap, mikor az előző bejegyzést elkezdtem, még nem tudtam, hogy a könyveket rögtön meg is fogom rendelni (vásárlás előtt szerettem volna belenézni némelyikbe). De a Bookline oldalán kedvet kaptam hozzá: mindent elsőre megtaláltam a logikusan felépített oldalon, úgy éreztem, valaki készségesen irányít egészen a kasszáig, ahol még 20 %-ot „vissza is kapok” a könyvesbolti árból – ráadásul így a három óriás könyvterjesző monopóliumához is kevésbé asszisztálok. És teszem mindezt szép környezetben. Le voltam nyűgözve – pedig igazából nem történt semmi különös, ennyi kéne hogy legyen az alap mindenhol…

bookline.hu

Számomra egyetlen, de nagyon fájó hiányossága a Bookline oldalának, hogy nem csak belelapozni nem tudok a könyvekbe, de még a könyvek borítója is valami szánalmasan kis felbontású kép nagyítása, mikor a kis bélyegképére kattintok. Ezzel együtt is ajánlom, akárcsak a Tudatos Vásárló Kis karácsony vagy nagy karácsony? – A mit, hol, hogy? lista című cikkét.

Lucanaptár

Néhány közeli rokon és jóbarát számára – és persze magunknak – készül karácsonyi ajándékként ez a 300×300 mm-es spirálozott falinaptár (ma adtam le a megrendelést). Luca jövő kedden lesz fél éves – a 2009-es naptár minden hónapjához fél-fél hónap legjobb képeiből válogattam.

Lucanaptár

A képre kattintva letölthető egy kis felbontású PDF.

Az Adobe Photoshop Lightroom és a RAW formátum dicsérete

Pontosan három évvel ezelőtt kezdtem el blogolni, és csak két és fél éve tudom, hogy mire jó az RSS. Így talán nem annyira meglepő, hogy csupán idén nyáron ismerkedtem meg a RAW formátum előnyeivel; és egészen tíz nappal ezelőttig rá se néztem a Lightroom-ra.

Adobe Photoshop Lightroom 2 icon

Mert az úgy volt kéremszépen, hogy azt hittem, felesleges bonyolítanom ezekkel az életem: még a KonicaMinoltával történő ismerkedésem elején lőttem egyet RAW-ban, meg JPG-ben, és szinte semmi különbséget nem láttam közöttük; a Photoshop-ban pedig úgyis „bármit” meg tudok csinálni – gondoltam. Ez majdnem így is van, csak nem mindegy mennyire bonyolultan vagy éppen egyszerűen.

Adobe Photoshop Lightroom 2 kezelőfelület

Mióta megvettem a Canon EOS 450D-t, elkezdtem RAW formátumban fényképezni, és egy új világ nyílt meg előttem. Nem túlzás: fotósként új életet kezdtem. Na de minek a Lightroom, mikor ott a Bridge és a Photoshop? A válasz ott van a második bekezdés végén: mert nem mindegy, hogy mennyire bonyolult vagy éppen egyszerű megcsinálni valamit. Sok szépet és jót olvastam a Lightroom-ról – és most már én is tudom: itt a helye a gépemen! Mert „az Adobe-nak ez az első szoftvere, amit az első lépésektől kezdve kiadott felhasználók ezreinek. Az ő visszajelzéseik alapján alakította ki a menüszerkezetet, a felhasználói felületet, és képet kapott arról is, hogy milyen elvárásaik vannak a fotósoknak a teljes munkafolyamat során.” Már ismerkedésünk legelején azt éreztem, hogy a program alkotói mindent a legapróbb részletekig alaposan átgondoltak, hogy nekem, a fotós felhasználónak minden a lehető legkényelmesebb legyen (olyan InDesign érzésem van: szívesen kezet szorítanék az alkotókkal :)). Itt most nem megyek bele a részletekbe, de ajánlom ezt a bejegyzést Rékuc blogján. Aztán majd elolvasom ezt a könyvet, és még az is lehet, hogy nyitok egy új kategóriát a Lightroom-nak.

» Lightroom az AdobeTV-n

Havilink – 2008. október

Archiválás

My Book® Essential Edition Mióta a régi fényképezőgépemet lecseréltem egy tükörreflexesre (ezzel együtt áttértem a nagyobb helyigényű RAW formátumra) és egy videokamerára – és mióta nagy örömömre folyamatosan rendelkezésemre áll egy bűbájos modell –, ugrásszerűen megnőtt a tárolandó és archiválandó adataim mennyisége.

Három hónap alatt (nem túl szigorú szelektálás után) 18 GB-nyi fotóm és 32 GB-nyi videóm keletkezett. Valahogy nem akaródzott mindezt 4,7 GB-onként DVD-re írni. Többek között ezért is, három hete vettem egy Western Digital My Book Essential Edition 500 GB-os külső merevlemezt; két hete erre megy az autobackup. Okos kütyü, a számítógéppel együtt kapcsol ki-be; és állítólag megbízható is (személyes tapasztalataim még nincsenek e márkával) – ráadásul a külsejére se lehet panasz.

A külső adathordozókra irkálást persze ezzel nem akarom és nem is tudom véglegesen kiváltani (az 500-ból már csak 169 GB szabad), de várok még egy kicsit, amíg olcsóbb lesz a Blu-ray (író).

Ti hogyan archiváltok? Sőt, tovább kérdezősködök: hogyan teszitek átláthatóvá az egyre sokasodó fényképeiteket? Kulcsszavaztok? De akkor az összes kereshető képnek a számítógép számára elérhető adathordozón kell lennie – vagy nem jól gondolom?

folytatás »

Csoda

Számomra csoda ahogyan egyetlen sejt kilenc hónap alatt ilyen tökéletes gyönyörűséggé lett. Րt csak elrontani lehet – vigyázni fogunk, hogy a lehető legkevésbé éljünk a lehetőséggel. :-)

Halasi Luca Zsófia: a csoda
Az első fotó itthon – tegnap este

Hétfőn életem legszörnyűbb és legboldogabb óráit éltem át közvetlen egymás után. Sajnos nem úgy alakult a szülés, ahogyan elterveztük. Nem voltam jelen a születésénél, és nem is fürdethettem meg közvetlenül utána, ugyanis Luca Zsófia császármetszés útján jött világra, mivel a nyaka köré tekeredett a köldökzsinór, így hiába tágult ki a méhszáj, Ր nem tudott rajta kibújni. No de minden jó, ha a vége jó – a lényeg, hogy már mindannyian itthon vagyunk, Lucával nem lehet betelni (ahogyan Ր sem tud az anyatejjel), és Anya is napról napra jobban van a rengeteg vérveszteség után. Hétfő óta boldog családapa vagyok.

Netvibes helyett Google Reader

Néhány hete egyre többször zavart idegesített a Netvibes-ban, hogy korábban már olvasott feed elemeket olvasatlannak jelölt. Ezért próbáltam ki pár nappal ezelőtt a Google Reader-t, és nagyon örülök, hogy megtettem, mert határozottan jobban tetszik előbbinél.

Google Reader

Ha a Netvibes-t csak mint RSS olvasót nézem (márpedig én leginkább annak használtam), akkor azt kell, hogy mondjam, a Google Reader-t nagyságrendekkel kényelmesebb használni. Áttekinthetőbb, informatívabb, sokoldalúbb, gyorsabb, sokkal régebbi tartalmak is megtalálhatók benne, stb. Egyetlen érv szól a Netvibes mellett: szebb a Google Reader-nél. És ez az, amit soha nem értettem a Google esetében: miért ennyire sokadlagos szempont náluk a szép felület?

frissítve (2008. 06. 14.): Ha esetleg valakit érdekel, ezeket olvasom (magamat csak azért, hogy ellenőrizzem, minden rendben van-e az RSS-emmel).