HALDESIGN

Még soha nem láttam ilyen szép zöldnek a tavaszt, mint idén – furcsa, de mégsem készítettem róla még egyetlen fényképet sem (talán majd a jövő hétvégén). A tavasz legkellemesebb részét azonban nem is lehet lefényképezni. Bizony nem csak az InDesign csodálatos, de a tavasz illatai is. :)

Lassan túlvagyunk az orgonán, már virágzik az akác, és a legjobb még hátravan: a hárs. Remélem, nagypapaként lesz majd egy szép kertes házunk, ahol kertészkedni fogok; és ahogy az én Nagypapám is tette, körbefuttatom lilaakáccal a terasz bejáratát.

frissítve (2008. 06. 05.): Ma munkából hazafelé jövet idén először éreztem a mennyei akácvirág illatot.

Ahogy már említettem, a közelgő tavasz első napsugarai sütötték a házunk falát, mikor először magával ragadott ez a DVD, melyet az előző este kaptam ajándékba egy számomra nagyon kedves embertől. Irma Boom „művész(et)i vonalkódjai” és Michael Nyman zenéje lenyűgöző hangulattal töltötték meg a szobát. A „festmény alapú vonalkódok” sorozatai finoman tűntek át egymásba 24 percen keresztül (itt található mindebből egy rövid kis részlet: microcinemadvd.com).

„Ambient works by three of the world’s legendary creatives set to music” – egy DVD, melynek főszereplői a színek, a zene, és a kreativitás. Ajánlom mindenkinek.

» amazon.com
» colorcalm.com

Én a 20 év felénél kapcsolódtam be, és most úgy érzem, egy nagyon szép kerek évtizedet zárt nálam a tegnap előtti koncert a pécsi Sportcsarnokban. Már a címben említett dupla album sem hozott úgy lázba, mint régen; a koncertről pedig nem is tudok érdemben nyilatkozni, mert már az elején eldöntöttem, hogy ez az ugrálva-tombolós verzió nem nekem való. Amúgy jól éreztem magam, sikerült ismét összejönni a másik két dagadt barátommal (idén másodszor!), jól be is rúgtunk, és egy kellemes teszkós-sör-virslis beszélgetéssel zártuk a napot éjjel fél négykor.

Egyébként állítólag a koncert is jó volt, de én a jövőben valószínű, inkább csak csendes-ülős Kispál koncertekre váltok jegyet. Ha esetleg nem lenne egyértelmű: a Kispál és a borzzal semmi baj – én öregedtem és változtam meg (és ezzel sincs semmi baj). Jó volt, szép volt..., és ha lesz koncert DVD (mert „kamerák figyeltek mindent”), akkor még meg is nézem majd.

Végül pár mondat a lemezről a Puha Józsefet (music.hu) idézve – amihez csak annyit tennék hozzá, hogy a tok és a benne levő 20 oldalas füzet (tipográfiai hiányosságai miatt) számomra sajnos félkész hatást kelt:

A Kispál és a Borz a húszéves jubileumát dupla gyűjteménnyel ünnepli. A kiadvány vastag papírtokjában Lovasi karrierösszegző írását rejtő, fotókkal színesített füzet található. Az első, A legjobb pillanatokért alcímű CD a zenekar népszerű szerzeményeit vonultatja fel, szám szerint tizennyolcat, újrakevert változatban. Az együttes legnagyobb slágere, az 1998-as Ha az életben című az Anyád! A szúnyogok című 2000-es Jancsó Miklós-filmben felcsendülő verzióban hallható. A De szeretnék címűt – kuriózumként – Lovasi az Anima Sound System egykori énekesnőjével, Németh Jucival adja elő. Arra számítani lehetett, hogy a Csinibaba című film betétdalai lemaradnak a válogatásról (Lovasiék a koncertjeiken sem játsszák, annak idején paródiának szánták azokat, nem gondolván arra, hogy akkorát durrannak majd), az viszont meglepő, hogy az 1996-os Ül című nagylemezt sem képviseli egyetlen felvétel sem.

A 16+1 szerzeményt felvonultató, A szép estékért alcímű második CD-t a tavalyi akusztikus, csendes-ülős koncertek egyikén rögzítették. A dalok az új hangszerelésnek: a hegedűnek és brácsának köszönhetően más megvilágítást kaptak, magyaros, népies hangzást, ami a fináléban, a Múlató című felvételben csúcsosodik ki – „jó ebédhez szól a nóta” stílusban csendül fel, ezt követően a hanghordozó egy fergeteges kalotaszegivel zárul. Az akusztikus hangzás jobban kiemeli a dalok üzenetét, a frontember konferanszai pedig zseniálisak. A Zsákmányállat az egyetlen felvétel, amely mindkét CD-n megtalálható – a koncertváltozatában a hard-rockos riffjét vonósok helyettesítik.

A válogatásra két új szerzemény is felkerült, mindkettő komoly társadalomkritikát hordoz. A stúdiódalok között harmadikként csendül fel a magyar nemzetről apokaliptikus képet festő I Like Gemenc című. (...) A koncertdalok között negyedikként hallható a megosztottság, irigység és kivagyiság témájában íródott Van-e nálatok alkohol című. „Van-e nálatok maffia? Nálunk mindenki kiscica. Nálatok laknak-e állatok? Nálunk vannak, de nem nagyok. Tiszta az udvar, rendes a ház. Nálatok meg mindenki gáz” – énekli Lovasi.

(forrás és további részletek: music.hu)

A boltokban ne keresd! Ilyent csak akkor kaphatsz, ha van egy olyan kifinomult humorú kollégád, mint nekem; aki tudja, hogy szerintem a földkerekség legnagyszerűbb programja „a csodálatos InDesign” – mellesleg az olivát is szeretem (minden formában). :-)

Tipp:
Placeljük az összetevőket egy üres dokumentumba és adjunk hozzá egy kevés Indesign CS3 olivaolajat. Kész van az étel. Boldog karácsonyt!

Régebben nagyon nem tetszett a műfenyő – ahogyan más műnövények sem – miközben mindig zavart, hogy minden karácsonykor rengeteg fenyőfát kivágnak pusztán emberi önzésből, hogy aztán a szemétdombon végezzék (persze, tudom, hogy ültetnek is helyettük, de nyilván nem annyit, mint amennyit kivágnak – gondolok itt többek között a lopott fákra).

Ennek az ellentmondásnak a feloldására pár éve vettem egy cserepes fenyőfát, amit karácsony után vissza is vettek ugyanott, ahonnan elhoztam, majd állítólag újra elültették. Aztán jött újabb néhány év, amikor a lelkiismeretemet takarékra állítva, megint megvettem a kivágott fákat, melyeknek kopasz vázát az ünnepek után szépen kiraktam a ház elé, hogy elvigyék a szemetesek.

Tavaly ismét egy cserepes (vagy inkább vödrös) fával próbálkoztunk, alig bírtunk hazacipelni Kedvesemmel. De megérte, mert Fenyőfaszink az ünnepek után nem a szemétdombon végezte, hanem először a teraszra került, majd április elsején elültettük az udvarban, ahol a külső jelek alapján remekül érzi magát (lásd az alábbi GHALÉRIÁból kölcsönzött képet) – ahogyan mi is, mikor meglátogatjuk.

És itt jutottunk el a címben említett tárgyhoz, és az idei karácsonyhoz, ugyanis pár hete megvettük életünk első műfenyőfáját, mivel az udvarban már nem nagyon van helye újabb élőknek. Ma már az igazihoz megtévesztésig hasonló műfenyőket is lehet kapni, így a látványhátrány lekerült a kifogások listájáról. További érvek és ellenérvek, melyek alapján döntöttünk:

Pontosan 2 évvel ezelőtt tettem publikussá ezt a blogot, amit akkor 11 napja kezdtem írni. Sokat köszönhetek a blogolásnak, örülök, hogy elkezdtem, és megismerhettelek Titeket (némelyikőtöket személyesen is), és természetesen jól esett, ha dicsértetek, de a kritikákból is tanultam. Remélem, Nektek is hasznos volt, köszönöm a figyelmet, és a hozzászólásokat.

Most pedig búcsú helyett csupán jelezni szeretném, amit már biztos Ti is észrevettetek: alábbhagyott a lendület, kevesebb és felszínesebb bejegyzések születnek, mint régen; és én csak annyit igérhetek, hogy ez a tendencia folytatódik a jövőben is, mert van, aki három hónapja mindennél fontosabb, és egyelőre az Ր blogját is én írom. :-)

Tegnap Nagyharsányban egy pincében forraltborozgattunk, a kemencében tűz pattogott, kimentem a friss levegőre (pisilni a bokor tövébe), éppen csak szemerkélt az eső a szürkületben, jó volt érezni a bőrömön, jó volt hallgatni a lélekzésem, miközben egy voltam a természettel, kérdések nélkül, a tökéletességben. Ismét.

Egy nagyon jóleső meghívásnak tettem eleget tegnap délután Czakó Zsolt műtermében. Borozgatás közben beszélgettünk párhuzamos életutakról, betűkről, magyar és cseh betűtervezőkről, a cseh tipóról, „érzelmes tipográfiáról”, szülővárosunkról, Pécsről, Pécs Európa Kultúrális Fővárosa arculatáról, Brno arculatáról, a „cseh arculatról”, Nick Bell-ről, a Churchill Múzeumról, a Casson Mann-ról, a Sparking Reaction kiállításról, a Bookmark kiállításról, a Kakukkfiók kiállításról, a három éve készülő és remélhetően hamarosan megjelenő Plusminus újságról és még rengeteg másról.

(a kép forrása: plusminus.hu)

Kapott a szemem sok nagyszerű „retina-ajándékot”, miközben gyorsan elrepült több mint öt óra. Szép és tartalmas délután volt, köszönet érte!

Először elmesélem, hogy volt (nem is olyan) régen. A munkahelyemen jónéhány hónapja állandósult a munkaáradat. Nem tudok úgy befejezni egy munkát, hogy közben ne kapjak egy másikat. És persze minden sürgős. Mindez – túl azon, hogy sajnos a minőség rovására megy – idegesksedésre is okot adott. Kapkodtam, és ha jött egy újabb e-mail bennne egy újabb halaszthatatlan aprósággal, igyekeztem gyorsan túl lenni rajta, hogy annyival is kevesebb legyen az elvégzendők listáján. De az elvégzendők listáján tartósan soha nincs kevesebb tétel. Belebetegedtem. Persze az is lehet, hogy gyomorrontás volt, de ennek ellentmond, hogy a lázon és egy enyhe hasfájáson kívül semmi más tünetem nem volt. Mindenesetre tanultam belőle. Megtanultam értékelni az egészséget, és múlt hétfő óta az alábbi (magam által felállított) végtelenül egyszerű szabályok szerint dolgozom:

• A munkákat a beérkezésük sorrendjében végzem el (ha valami sürgős, akkor az természetesen előnyt élvez; ha pedig több egyformán sürgős munka van, akkor szintén a beérkezésük sorrendje a döntő).
• Egyszerre mindig csak egy dologgal foglalkozom.
• A konyhában ebédelek, porcelántányérból – és nem a gép előtt ülve, internetezés közben, műanyag-dobozból.
• Este fél hatkor ha csak egy mód van rá, és nincs valami tényleg nagyon fontos, befejezem a munkát – elenyészően kevés eset bizonyul halaszthatatlannak (itt köszönöm meg kreatívigazgató urunk családcentrikus hozzáállását a munkaidő tekintetében).

Új rend van a blogolással kapcsolatban is. Egyáltalán nem fontos, hogy legyen legalább heti két bejegyzés. Akkor írok, ha időm és kedvem is van hozzá (a mondanivalót szándékosan nem említem, mert az mindig van). Nem állítom, hogy az elmúlt kilenc nap során egyszer sem húztam fel magam egy picit sem, de határozott nagyságrendi javulást tapasztalok, és egyértelműen sokkal jobban érzem magam. Hiába, ahogy öregszik az ember, egyre bölcsebb lesz – legalábbis jó esetben (ez önirónia volt – ha valaki esetleg nem értené).

Az elmúlt két és fél napot betegeskedve töltöttem (láz, has- és [a végén] fejfájás). Tegnap este még hőemelkedéssel és fejfájással feküdtem; de ma reggel már teljesen egészségesen ébredtem. Most értékelem igazán, hogy nem vagyok beteg – tudok örülni neki. Pedig legtöbbször így van ez (nagyon ritkán betegszem meg) – mégsem értékelem minden nap. Most elhatároztam, hogy a hátralevő életemben már nem leszek beteg – és megpróbálom értékelni is az egészséget! Amúgy mennyire gyönyörűen kifejező a magyar nyelv: egész-ség. Újra egész vagyok – és így is maradok!