HALDESIGN

Nálam ez is olyan, mint a Balaton: évente legalább egyszer jó ott lenni. Szombaton kint voltunk. Több száz méternyi tekergőző sor végére kellet beállnunk, de negyed óra elteltével már a karszalagjainkat ragaszthattuk. Újabb 5 perc múlva már bent is voltunk – le a kalappal a szervezők előtt. Már a HÉV-en és a jegyre várva is jó volt nézegetni a „baró fazonokat” (nem biztos, hogy pontos idézet Woody Allen egyik filmjéből); aztán meg közéjük vegyülni, és sodródni a dallamfolyamban.

Negyed hét körül jutottunk be, a Nagyszínpadon kezdődő HS7 koncertig volt még egy óránk, ezalatt végrehajtottunk egy spontán Sherpa bakancs-vásárlást, és beszereztem egy doboz sört a Tesco Szigetmarketben. A Hollywoodoo-ra a 2002-es albumuk grafikája miatt voltam kíváncsi (amúgy a zenéjüket egyáltalán nem ismerem :)), ők a HS7-nel egy időben zenéltek a Wan2 sátorban, úgyhogy nem vártuk meg a Nagyszínpadon zajló koncert végét. Éppen az utolsó két percre értünk oda, ennek alapján ennyi elég is volt.

Radiohead-éket még a 90-es évekből a Music tévéről ismerem. Azóta sem merültem el jobban az ismerkedésben. A koncert első órája alapján ez nem is olyan nagy baj – bár felmerült bennem, hogy otthon cd-ről, a kanapén ülve lehet, hogy jobban megérintene a muzsikájuk.

Tíz után otthagytuk ismét a Nagyszínpadot, és nagy nehezen megtaláltuk a tavalyról ismerős Hilltop borászat áruldáját, ahol áttekertek egy palack veresbort üvegből műanyagba ezerötért. A következő célpont a Hócipő sátra volt, ahol tízkor kezdett a Szőke András Badár Sándor páros. Háromnegyed tizenegyre értünk oda, gondoltam, éppen a végére, de kiderült hogy mégsem, mert Badár láthatóan jól érezte magát, és bő lére ereszve mesélte elképesztő történeteit. Szőke mérges volt, hogy nem szerepelhetett eleget – vagy csak ez is a műsor része volt, de nem úgy tűnt. Majdnem éjfélig dumáltak, ez volt az esténk legszórakoztatóbb része.

Végül a Kiscsillag zenekarra voltunk kíváncsiak, akik fél órás késéssel 1:20-kor kezdtek, és nem hagytak mély nyomokat bennem – de ekkor már valószínű senki sem lett volna erre képes...

Fentieket vasárnap és hétfőn írtam, aztán gondoltam, hozzácsapom majd a keddi beszámolót is, mert az utolsó Sziget napra is készültünk. Ez a látogatás utolsó pillanatban beeső határidős munkák miatt majdnem elmaradt, de aztán csak később kezdődött, mint szerettük volna. Dióhéjban: Beshodrom a Világzenein, Transe Express a Nagy Utcaszínházak keretében (ez nagyon a hangulatomba talált), és egy kis Kutya vacsorája Prodigy felé menet, ahol nagyon jól szórakoztunk – egymáson (már egy kicsit féltem, hogy megvernek a Prodigy-fanok). Megcsodáltuk néhány perc erejéig Sebeők Jánost a Hír TV sátrában, aztán sodródtunk még egy kicsit, és háromnegyed egykor számunkra véget ért a 2006-os Sziget. (A negatív vendéglátós élményeket idő hiányában most nem részletezem, de sajnos ilyenek is voltak – meg szerencsére pozitívak is.)

« előzmény

Egy hónapja történt. Még egyszer köszi Ancsa, köszi lányok, fiúk – nagy élmény volt!

folytatás »

« előzmény

Nem is kellett sokat várni a folytatásra: a múlt hétvégén Balatonmárián voltunk barátainknál. Bár az éppen akkor nyaralók többsége nem értene egyet velem, de kimondottan szép időnk volt – fotós szemmel. Hazafelé az északi parton jöttünk, és a Velencei tónál melepően jót kajáltunk egy csúnyácska büfében.

Kattints a kis képekre a nagyításhoz és rövid leírásaikhoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!

Ahova számtalan régi emlék fűz, és ahova mindig (legalább évente egyszer) jó elmenni – minden hiányossága ellenére. Idén a múlt hétvégén volt ez az alkalom – de az sincs kizárva, hogy még ebben az évben lesz folytatása. Pénteken este indultunk, és úticélunkat illetően az egyetlen konkrétum annyi volt, hogy vízparti kempingben szerettünk volna sátorozni. Ez a vágyunk este tizenegy után pár perccel, éppen kapuzáráskor a Zamárdiban levő autós kempingnél teljesült.

Szombatom reggel a Mauroban reggeliztünk, mi voltunk az első vendégek, a teljes személyzet hangos „bon giorno”-val üdvözölt minket, ahogy a később érkezőket is – Mauro a pult mögül mindenkihez szólt pár kedves szót tört-magyarul vagy olaszul. Ha jól megnézzük, elég ízléstelenül van berendezve a hely, az összhatás mégis nagyon pozitív, nyilván a mindig kedves fogadtatás és kiszolgálás miatt is. Aztán egész nap gyönyörű, napos idő volt, csak délután hat óra környékén kezdődött a látványosabb égi műsor. Tökéletes volt a forgatókönyv, éppen fotózgattam, mikor a főműsor elkezdődött, és pont véget ért, mikor a megbeszéltek szerint indulnunk kellett Balatonszemesre a Kis halász vendéglőbe (mert ide is sok emlék fűz), hogy találkozzunk Ernő barátommal, és Kis családjával...

Kattints a kis képekre a nagyításhoz és rövid leírásaikhoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!

folytatás »

• pontosan 3 évvel ezelőtt költöztünk szeretett otthonunkba
• mától egy iMac Core Duo 20"-es gépen dolgozom a munkahelyemen – majd írok a tapasztalataimról

Majd' elfelejtettem megemlíteni a hétvégi orosházi veterán autós-motoros találkozót, melynek utolsó órájában, vasárnap készültek a felvételek.

Kattints a képekre a nagyításhoz és rövid leírásaihoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!

A héten többször elhangzott felém a kérdés: izgulsz? Mindannyiszor határozott és őszinte nemmel feleltem. Szombaton reggel már nem volt ennyire egyértelmű, és a délután közeledtével egyre kevésbé. Persze nem olyan volt ez, mint a fogorvos előtt, de azért határozottan jól esett a kaposújlaki repülőtérre érve Marika néni műanyag poharából védőitalként egy unicum.

Az egész úgy kezdődött, hogy Ancsa ejtőernyős, táncos és most már sajnos csak volt kollégám megtervezte, én pedig lekódoltam a Kapos DropZone honlapját. Tegnap kaptam meg a fizetségem: egy tandemugrást.

Olyan egyszerűnek tűnt, amit a repülőgép felé haladva Szőlő (aki magára akasztott) magyarázott: mielőtt kiugrunk, zárd össze a lábaidat, a kezeiddel pedig kapaszkodj a mellednél levő hevederekbe. Miután kiugrottunk, homoríts, és tedd szét a kezed-lábad, aztán mielőtt földet érünk, húzd föl a lábadat. Ez utóbbit sikerült hibátlanul teljesítenem.

Mikor kiugrottunk, az agyam reszetelt, és csak földetérés után indult újra rendeltetésszerűen. Szóval kicsit sok volt az élmény arra a pár percre, a kezeim a hevederekhez ragadtak, és azt is csak utólag fogtam föl, hogy egy bukfenccel (amit gondolom, az ernyősök nem így hívnak) indultunk, és láttam az utánunk ugró Ancsát felém zuhanni (azt pedig, hogy ő a hajamat birizgálta, csak elhiszem neki, de ezt utólag sem sikerült rekonstruálnom). A szabadesés élményét kicsit zavarta, hogy amikor a fejemet felemelve a velünk összekapcsolódó emberkékre próbáltam figyelni, úgy éreztem, hogy leviszi a 180 km/órás légáramlat a szemüvegem, ezért folyton lefelé kellett fordulnom. Aztán következett egy hatalmas rántás, a körülöttünk levők eltűntek, már nem kellett figyelni a szemüvegre, lassan ereszkedtünk lefelé. Mindezt három kedves lány három kamerával rögzítette, úgyhogy remélem, lesz még módom elemezgetni.

A negyedik, a számomra legkedvesebb, talajközelből készített felvételeket, ezek láthatók ezen az oldalon. Ő volt, aki landolás után papírzsebkendővel kínált, hogy legyen mivel letörölni a menetszél és a tapasztalatlanág nyomaiként képemre rakódott nyálréteget. Aztán én is fotóztam még néhányat fekete fehér filmre – tetszett a hely hangulata –, majd elbúcsúztunk, és Zamárdi felé vettük az irányt, ahol célunk a MAURO Ristorante Pizzeria Gelateria volt. Itt most jártam másodszor, akkor is sorba kellett állni a bejutáshoz, és most is. De akkor is megérte, és most is. A pincérek szaladva közlekedenek, mégis kedvesek, és az ételek is finomak. Tenger gyümölcsei pizzát ettem (lehet, hogy repülőhal is volt rajta), a Kriszta pedig megkérdezte, hogy min mosolygok? Én nem is tudtam, hogy mosolygok, de nem lepődtem meg rajta. Az ugrásra gondoltam – feleltem.

Köszönöm az élményt minden közreműködőnek!

folytatás »

Nem hagytuk itthon a filmes fényképezőgépet sem. A rendelkezésre álló nyersanyag négy tekercs 2006 júliusi szavatosságú Ilford PAN 400-as hagyományos fekete-fehér negatív volt. Ezek közül július első három napján nem egészen három tekercset világítottam meg fénnyel.

Kréta...

Összesen 93 kockát exponáltam, ezeknek több mint felét (ötvenet) elsején, egy magányos fotótúrán, a tikkasztó hőségben, egy flakon hideg (és egyre melegebb és kevesebb) ouzo-s víz kíséretével. Kalamaki (a szálláshelyünk) közelében rátaláltam egy elhagyott, romos épületre – itt csattogtattam a legtöbbet. A hely különös szépsége az volt, hogy senkit nem láttam a közelben, de az ablakok helyén át látszott a néhány száz méterre levő, turistákkal elárasztott tengerpart.

A másodikai 39 felvétel témája a szálláshelyünk (és környéke), valamint nagyobb részt a sziget régi fővárosa Hania, ahová ottlétünk alatt másodszor – ezúttal nappal – jutottunk el. Mivel vasárnap délután volt, sikerült néhány egészen kihalt, utópisztikus fotót készítenem, melyek mindegyikén csak egyetlen aranyos turista szemlélődik: a Kedvesem. Este pedig jöttek a felhők, melyek nyáron igen ritkák errefelé, és én képes voltam vacsora után lemenni állvánnyal a tengerpartra, hogy csináljak néhány rettenetesen alulexponált képet (ez utóbbi persze nem volt cél, és akkor még nem is tudtam róla – utólag: valószínű a környező utcalámpák fénye zavart bele a mérésbe).

Harmadikán már csak négy kép készült a hotelről, és egy napernyő alatti olvasásról, ami az ott töltött hetünk első felére oly jellemző volt – egészen addig, míg egyre csúnyább lett a napallergiás bőröm (ugyanis a napfény az ernyőn keresztül is hatott).

...és a fekete fehér filmes fotózás

[-] Nagyon rászoktam a digitális fotózásra az utóbbi években. Furcsa volt, hogy visszaérve a hotelba, nem tudtam megmutatni a Krisztának, miket fényképeztem.

[+] De jó volt újra tiszta keresőképet látni (nem pixelekből), és használni a 19 mm-es nagylátószögű optikát. Jó volt gondolatban nosztalgiázni a szülői panelház pincéjében kialakított saját kis fotólaborról – ami egyébként még ma is megvan, és talán még vegyszereket is lehet kapni. Sőt ez egészen biztos, mivel sikerült előhívatnom a tekercseket a Max Fotólaborban (1062 Budapest, Aradi u. 11.), ahol még kézi nagyítások készítését is vállalják.

[-] És itt jön ismét a feketeleves. Miután megtudtam, hogy keretes WPC-t (képeslap méret a teljes negatívkockáról) is kérhetek, mondtam, hogy akkor erről a három tekercsről szeretnék. Csodálkozó szempár nézett rám a pult mögül. Szavak nélkül is megértettem: ja és mennyibe kerül? – kérdeztem. Kábé tízezer forint tekercsenként (290 Ft / WPC). Félreértés ne essék, én sem vállalnám olcsóbban – csak egy kicsit naív voltam, és nem gondoltam végig előre. Persze mindjárt módosítottam a rendelésem negatívhívás + kontaktra (ez így együtt 1500 Ft / tekercs); és miután a kontaktot átböngészve 93-ból 70-re mindenképp kíváncsi voltam, az anyagi terheket jelentősen csökkentendő elvittem a negatívokat a Mammut-béli Fuji Foto Centrumba, ahol egy automatán lenyomták 90 Ft-ért darabját. A képek nagy többsége szép lett, de volt közöttük néhány, amin sokat segíthetett volna egy kis kézi korrekció.

[-] Aztán jött a 70-ből kiválasztott 25 kép szkennelése egy ócska, belülről koszos üvegű (lusta vagyok szétszedni) UMAX Astra 4000U-val, ami életem egyik legrosszabb vására volt öt évvel ezelőtt.

[+] Minden jó, ha a vége jó. A vége pedig a digitális fotólabor: a Photoshop – és ez jó. Egészen érdekes eredménye lett például a használhatatlannak hitt esti felhős képnek. (Csak azt a sok kurva szöszt ne kellett volna leszedegetnem...)

Kattints a képekre a nagyításhoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!

A fenti kép felső része április 30-án, az alsó része pedig néhány perccel ezelőtt készült. Megállapítható, hogy a bokrok kizöldültek, és a zöldgömbök megnőttek, és bár nagyon szeretem őket, most van valami, aminek még jobban örülök: a fák hátteréül szogáló aszfaltnak. Három éve (mióta ideköltöztünk a Pusztaszeri útra) vártunk rá, hogy megszűnjön a hullámvasút – és a vele járó zaj. Köszönjük.

Két éve bejártuk a szigetet, most inkább csak láblógatni mentünk, de a fényképezőgépemet természetesen nem hagytam itthon. Kattints a képekre a nagyításhoz, és rövid leírásaihoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!