Új SZEMETES oldalsáv

Egyrészt a megjegyzések nem igazán pörögnek a SZEMETESben; másrészt régóta szerettem volna valami állandóan látható magyarázattal szolgálni a címválasztást illetően; harmadrészt szerettem volna állandóan elérhetővé tenni azt a két blogot, melyekből legszívesebben nap mint nap idéznék (Vastagbőr, cimarcimar), valamint azt az írást (Bereznay András: Kibulizott ország), ami olyan szépen összefoglalja, hogy „hol tartunk, hogy jutottunk ide, kik és mi miatt – és mi a kiút”.

Ezért a LEGFRISSEBB MEGJEGYZÉSEK helyett mostantól MIÉRT (SZEMETES)? és AJÁNLOTT OLVASNIVALÓK a SZEMETES oldalsávjában. frissítve (2008. 10. 17.): Visszaraktam a LEGFRISSEBB MEGJEGYZÉSEKet, mert hiányzott – és különben is elfér (legalább a két legfrissebb négy helyett).

És mivel a SZEMETESben a szavazások se nagyon pörögnek, itt is felteszem a kérdést:

Havilink – van értelme?

A bal oldalon nem túl feltűnőek, aki pedig RSS-ből követi az oldalt, nem is találkozik velük (hacsak nincs feliratkozva a linkek RSS csatornájára is), tehát szerintem van értelme a május óta rendszeres havi link-gyűjteményeknek bejegyzés formájában. Kíváncsi vagyok, hogy szerintetek is így van-e?

frissítve (2008. 09. 14.): Köszönet a voksokért! Nem is emlékszem korábbról ennél egyértelműbb végeredményre (69 igen, 9 nem). :)

HALDESIGN v5 – start

Hamarosan a részleteket is leírom e helyen a következő bejegyzésben, addig is jöhetnek a vélemények, észrevételek, szavazatok.

frissítve (2008. 06. 13.): Köszönöm a szavazatokat! Örülök, hogy az új verzió kétszer annyi látogatómnak okoz örömöt (38 szavazat a v5-re), mint ahánynak csalódást (19 szavazat a v4-re). (A tervekről szóló szavazásnak majdnem ugyan ez volt a végeredménye: 43 szavazat a v5-re, 23 a v4-re.)

Gravatar vs. MKAvatar

HALDESIGN v5 előzetes

Kódolom az ötös verziót (engem már a fenti látvány fogad), melyben a tervek szerint lennének gravatarok. Azonban elbizonytalanodtam, miután az admin felületen azt látom, hogy a kommentelők közül senkinek sincs ilyenje. A kérdés tehát a következő: legyen-e Gravatar (a jelek szerint nincs értelme), esetleg MKAvatar (használja valaki?) vagy ne legyen egyik sem, mert felesleges, és semmi értelme?

HALDESIGN v5 – felvezetés #2

« előzmény

A bő egy hónap alatt 78 szavazat érkezett – köszönök minden leadott voksot! Nagyobb arányú „győzelemre” számítottam, de így sem olyan rossz a helyzet – különösen, ha az egy évvel ezelőtti v4 kontra v3 szavazással hasonlítom össze, ahol 50-50 %-ot kapott mindkét verzió.

Az előzetesek alapján a szavazók 29,5 %-ának tetszik jobban a jelenlegi változat a v5 tervénél; 15,4 % szerint egyformán jó/rossz a mindkettő, és az 55,1 %-os többség szerint egyértelműen jobb a tervezett új külső. Azóta tovább csiszoltam a látványterveket, de ezeket már nem mutatom meg, hogy legyen valami meglepetés is. Egyébként sok apróság változott, és hogy kedvet csináljak a további építő jellegű kritikákhoz, javaslatokhoz; elárulom, hogy megfogadtam néhány, a kommentekben elsőre elutasított tanácsot is:

  • Szelidítettem a cimarcimar szerint „szemkifolyató” narancssárgán.
  • A Dexter68 által kifogásolt „nari skin”-t lecseréltem két másikra: egy világos- és egy sötétszürkére – így a jelenlegi elképzelés szerint 4 féle téma lesz: sötétbarna, bézs és a két szürke.
  • Határozottan élénkebb, melegebb tónusú lett a thamas által „döglöttnek” titulált bézs; és – megintcsak a tervek szerint – teljesen elhagyom majd a sIFR használatát.

Továbbra is kíváncsi lennék tehát a véleményetekre: mi nem tetszik a v5 tervén, és mi hiányzik a jelenlegiből (vagyis mi legyen még az ötösben)? (BBCode, avatar biztos hogy lesz, szmájli talán.)

HALDESIGN v5 – felvezetés

A múlt hét végén, az első tavaszi napok egyikén, miközben kint sütött a nap, és a Colorcalm by design (erről bővebben később) színeiben gyönyörködtem, megszállt az ihlet, és megszületett az ötödik HALDESIGN. Nem volt előre eltervezve, csupán így alakult. Az elmúlt napokban esténként csinosítgattam, közben kiderült, hogy hármasikrek, és most a véleményetekre vagyok kíváncsi. Tényleg szépek a gyerekek, vagy csak az apai elfogultságom tesz elégedetté?

HALDESIGN v5

Ahogyan azt Régi Kedves Olvasóim bizonyára észrevették, visszatértem az ezelőtti (v3-as) színekhez (legalábbis majdnem). Az a csoki-narancs kombináció nekem nagyon bejött, és a négyes verzióra váltásnál érkezett kritikákból következtetve, úgy tűnik, ezzel nem vagyok egyedül. A tervek szerint újra lennének választható témák (a logó alatti három téglalapra kattintva): a fenti mellett egy világos és egy narancs verzió. A betűk mérete és a hasábszélesség is nagyobb lenne; a három oszlopból pedig csak kettő maradna. Szerettem volna valami még átláthatóbbat, letisztultabbat, és persze egyszerűt tervezni, hogy továbbra is a tartalomé legyen a főszerep.

És ha már itt tartunk, megkérdezem azti is, hogy mit szeretnétek még a következő verzióba? Például legyen-e gravatar a kommentekhez? Javaslataitokat, véleményeiteket kíváncsian várom a kommentekben!

folytatás »

Használsz RSS olvasót a HALDESIGN-hoz? #2

« előzmény

Nem mindig előny a WordPress automatikus mentése. Tegnap éppen csak elkezdtem ezt a bejegyzést a munkahelyemen (elromlott a szerverünk, így nem tudtam dolgozni), csak a cím és fenti link volt meg belőle. Aztán közbejött valami, abbahagytam. Este itthon részletesen megírtam: bal oldalon a februári eredmények, jobbra a szeptemberiek, összehasonlítva, kiértékelve, stb. A Firefox-omban be van állítva, hogy ugyan úgy nyíljon meg, ahogyan előzőleg bezártam. Miután a munkahelyemen megnyitottam, a WordPress rámentette az éppen csak elkezdett bejegyzést a befejezettre. Most írhatnám újra, de nincs kedvem. Az eredmények:

Használsz RSS olvasót a HALDESIGN-hoz? (67 szavazat)

  • nem, de tudom, miről van szó: 32,8 % (22)
  • igen, a Netvibes-t használom: 22,4 % (15)
  • igen, a böngészőmbe épített RSS olvasót használom: 13,4 % (9)
  • igen, más webes RSS olvasót használok: 11,9 % (8)
  • igen, asztali RSS olvasót használok: 10,4 % (7)
  • a kérdést sem értem: 9 % (6)

Egyszerűsítve és összehasonlítva a februári adatokkal:

2007. február (28 szavazat) 2007. szeptember (67 szavazat)
igen: 46,4 % (13) igen: 58,2 % (39)
nem: 53,6 % (15) nem: 41,8 % (28)

A lényeg, hogy ma sokkal többen ismeritek és használjátok az RSS-t, mint hét hónappal ezelőtt (a februári eredmények erre). Köszönöm a voksokat!

(Adalék a fentiekhez: az utóbbi hónapban látogatóim 15 %-a a Netvibes-ról érkezett – ennél csak a Google-ről jöttek többen: 25 %.)

Használsz RSS olvasót a HALDESIGN-hoz?

Februárban egyszer már feltettem ezt a kérdést, akkor a 28 szavazó 53,6 %-a nemmel felelt, vagy azt sem tudta, miről van szó. Másfél hete írtam egy bejegyzést a témában, és azt vettem észre, hogy a FeedBurner statisztikája szerint az addigi 80-90-ről 110-re emelkedett a BLOGH RSS feed-jének olvasótábora. Kívácsi vagyok mennyit változott a helyzet az elmúlt 7 hónapban – ehhez kérem a segítségeteket: szavazzatok!

Ja és még egy apropója van ennek a bejegyzésnek: szavazásokhoz ismételten ajánlom a tegnapelőtt megújult Poll-r-t. A 0.4-es verzió újdonságai:

Fejlesztések

Javítások

  • eredmények csökkenő sorrendben
  • meglévő felhasználó beléptetése szavazás indításakor
  • dupla válaszok szűrése

folytatás »

Szavazás #13

« előzmény

Ha csak egy (vagyis négy) hajszálon is múlt, de a 15 nap alatt érkezett 70 szavazat alapján a kérdés eldőlt: szerencsére nem kell kidobnom az itthoni gépem, a PC a jobb:

  • Mac: 31 (44,3 %)
  • PC: 39 (55,7 %)

Komolyra fordítva a szót, csordi ébresztett rá, hogy hibás a kérdés feltevése. A Mac egy márka, készen összerakott gépet jelöl, míg a PC többnyire különböző gyártók alkatrészeiből tetszőlegesen összeállított konfigurációt jelent. A kettőt nem érdemes egymáshoz mérni. Aztán bjmatt megjegyezte, hogy nem is akármilyen alkatrészek vannak a Mac-ben (nem feltétlen olyan jók, mint sokan gondolják), és egyetértés alakult ki abban, hogy mintha a Mac-ek árával együtt a minőségük is egyre alacsonyabb lenne.

A Poll-r-en van egy hasonló témájú szavazás (amire olipoli is felhívta a figyelmet) sokkal nagyobb merítéssel: ott a 231 szavazat közel kétharmadát kapta a PC. Ez is azt mutatja, hogy a szakambeliek (grafikusok, dtp-sek) közül nagyobb számban részesítik előnyben a Mac-et. A lényeg, hogy ez a (hibásan feltett) kérdés még biztosan sokszor előbukkan majd (másutt), de értelme legfeljebb annyi van, hogy ennek kapcsán megosszuk egymással a véleményünket/tapasztalatunkat. Mert kinek a pap, kinek a papné – idézetek a kommentekből:

csordi: Én valahányszor PC mellé ültem csak szívtam, de komolyan. Viszont az is igaz, hogy mindegyik noname volt. Ennek tudatában is a Mac mellett szavaznék, bár azzal sem vagyok teljesen elégedett. Viszont 93 óta használom, 5 gép szolgált ki és sose voltam velük szervizben.

DrZEN: A PC. Szeretem a változatosságot, és a nyitottabb hozzáállást minden hátrányával egyetemben. A PC az „enyém”, míg a Mac sokmindent „rámkényszerít” Szóval inkább a bizonytalan szabadosság, sem mint a biztonságos uniformizáció.

Köszönöm, hogy leírtátok a véleményeteket.

Szavazás #12

« előzmény

A munkahelyemen több mint egy éve van szerencsém egy iMac-en dolgoznom, míg itthon mindig Windows-os gépem volt. Bosszankodom ott is, és itt is; legutóbb éppen akkor, amikor hardvert cseréltem. Eszembe jutott, hogy a munkahelyemen mennyivel egyszerűbb volt a beüzemelés, csak összedugtam a gépet a billentyűzettel, azt pedig az egérrel, és ezzel kész is volt minden. Viszont ott is éppen annyiszor szállnak el a programok, mint itthon; és egy iMac még mindig jóval drágább egy hasonló paraméterekkel rendelkező PC-nél. Akarom mondani, jóval drágább volt. Az új iMac alacsonyabb árával egy kicsit „újraárnyalja” a képet. Szóval tudom, elcsépelt a kérdés, de én most kimondottan az ár-érték arány elsődleges figyelembe vételével lennék kiváncsi a véleményetekre.

Mac vagy PC?

folytatás »