Kértem Erikát, hogy ha már bevezető is volt, legyen utószó is.

Nagyon nagyon jó itthon. Most egy kicsit úgy tekintek vissza az ottani létezésemre mint egy elhúzódó betegségre, amit most heverek ki. Bedepiztünk rendesen és észre se vettük, csak amikor már Ferihegyről autóztunk haza a fenenagy kék égbolt alatt. Annak ellenére, hogy sokat láttam és még többet tanultam, végtelenül jó érzés itt éldegélni a Mecsekoldalban, híg fröccsöt inni, körözöttet enni, magyarul olvasni, lebarnulni és napközben leárnyékolni az ablakokat. Arról meg nem is beszélve, hogy mindenki aki fontos, elérhető távolságba került…

A londoni létemre még ott, helyben ráfolyattam egy viaszréteget, ahogy anno nagyérdemű Ernőnk tanította, és az egészet egy lezárt dobozként hoztam haza, emlékbe. Majdnem biztos vagyok benne, hogy már nem megyünk vissza, és ez jól van így. Dersnek is hasonló gondolatai/érzései vannak az elmúlt egy évvel kapcsolatban, bár ő nem fogalmaz ennyire erősen.

Amúgy találtunk egy tündéri albit, alig 30 m2 az egész, a Hegyalja utcában. Pazar kilátásunk van.

Hal, ezúton is köszönöm a lehetőséget, és a csicsergések rendszeres közlését!

Örülök, hogy „hallathattam” a csicsergéseid – remélem (vagy inkább szinte biztos vagyok benne), hogy nem csak én élveztem!

Csorba Erika képes leveleiből

2009. 07. 01.

Ezeket a fotókat egy hampstead-i kiruccanás alkalmával készítettem. Tünemény házak vannak arrafelé. Már-már mediterrán a környék, bár vannak itteni viszonylatban is kifejezetten gazdag részei is, ahol mondjuk Rolls Royce áll a parkolóban. Hampstead Heath Park egy hatalmas zöld terület Londonon belül. Kb. 6 km-re a Trafalgar tértől 320 hektárnyi területen terül el. Vannak tavak, erdőcskék, hatalmas füves mezők. Lehet kutyát sétáltatni, fűben heverni, tóban úszni (még télen is szoktak, de erről már írtam nektek). Van rendes erdő- meg gombaszag, és van egy bájos kis étterem, ami közepesen drága, de azért megengedtünk magunknak egy borsó levest parmezánnal és magos kenyérrel (amit később itthon reprodukáltam és volt olyan jó mint az éttermi).

Aztán van még egy bejelenteni valóm, méghozzá az, hogy július 19-én hazamegyünk és egészen szeptemberig maradunk is. Eredetileg úgy volt hogy 10 napig leszünk otthon, de aztán úgy döntöttünk, sokkal gazdaságosabb és nem utolsó sorban kellemesebb lesz a nyarat otthon tölteni. Mindenképpen el kellett volna költöznünk innen a Harringay-ből mert a főbérlőinkkel való kapcsolatunk már tarthatatlanná vált. Tavasszal volt a házban egy rovarirtás, és ezek a hülyék most júniusban kitalálták, hogy a lakók fizessék ki a költségeit. Mindezt úgy, hogy előtte egy szóval sem említették azt, hogy ezeket a költségeket nekünk kell állnunk (a szerződés sem tartalmaz ilyet), és semmiféle számlát nem tudtak felmutatni arról, hogy ezek a költségek valósak. Azt mondták, az irtás több mint 600 fontba került, de ők olyan rendesek, hogy csak 180 fontot kérnek a háztól. Hozzá kell tennem, hogy a bogarak, amiket ki kellett irtani az öt szobából csak kettőben voltak, a többiben az irtás csak megelőző jellegű volt, viszont emiatt kétszer ki kellett üríteni az egész házat.

Hát így mennek itt a dolgok a kedves Irány London-nál. A főnök ide küldi a két alkalmazottját akik azt mondják, rovarirtás címen utólag fizessünk 20 fontot fejenként, cserébe semmiféle iratot nem mutatnak arról, hogy miből tevődik össze az a 600 font. Majd amikor azt mondjuk, hogy ez nevetséges, azt mondják, menjünk be az irodába a főnökhöz. Mondjuk, hogy mi 9-en vagyunk, ő meg egyedül, úgyhogy lesz szíves idefáradni, amikor drága ideje engedi. Mivel ugye nem nekünk kell megmagyarázni miért nem fizetünk, hanem ő akarja megmondani, hogy miért kéne. Azt mondják, jó, másnap jön. Másnap a főbérlő helyett telefon érkezik az alkalmazottól, hogy különben is hogy képzeljük ezt az egészet, amikor mi voltunk azok, akik decemberben (!!!) penészesen hagytuk itt a szobát amikor hazamentünk (decemberben nem volt a házban olyan fal, ami nem lett volna penészes valahol, ez a régi, rosszul szigetelt angol házak velejárója). Na innentől kezdve döntöttük el, hogy köszönjük szépen itt nem maradunk tovább.

Így jött az elhatározás, hogy Ders otthon is meg tudja írni a diplomamunkáját, és majd akkor jövünk vissza, amikor már munkát fog keresni. Engem meg nagy valószínűséggel visszavesznek a céghez, ha nem is ugyanoda, de egy másik londoni üzletbe (főnököm mondta, ha visszajöttünk, feltétlenül jelentkezzek be nála).

Úgyhogy megyünk hazaaaaaaaa :))))))

2009. 07. 06.

Most, hogy közeledik a hazamenet, elkezdtem elbúcsúzni itteni kedvenc helyeimtől, mert ki tudja, mit hoz a jövő, nálunk sosem lehet tudni. És ahogy búcsúzom, gyakran új, eddig be nem járt területekre is tévedek/ünk. Ezeken a fotókon nagyrészt ilyen helyek vannak. A Gandhi szobor a Tavistock téren van, Ders sulija közelében, ugyanis Mahatma Gandhi itt tanult jogot 1889-ben. A ‘színház’ című kép (lent, a második) nem színház, hanem valami egyetemi műhely részlete felülnézetben, de engem egyértelműen egy színdarab díszletére emlékeztetett. A Graphic Centre (lent, a harmadik kép) speciális írószerbolt, itt lehet beszerezni mindenféle különleges ‘alkotóeszközt’, kívül-belül gyönyörű. A Buddha szobor Covent Gardenben ült egy ablakban. Pimlico és Vauxhall (lent, az ötödik és a hatodik kép) a Temze két oldalán egymással szemben elhelyezkedő városrész, Vauxhall híd köti őket össze, amin persze át is sétáltunk délre. A gyárépületre hasonlító négy tornyú monstrum (lent, a hetedik és a nyolcadik kép) egyik kedvenc épületem itt. Ez a Battersea erőmű, azt hiszem már írtam róla korábban, kép viszont most van először.

Ahogy átsétáltunk a hídon, megkívántunk egy hideg sört és nekem beugrott egy kedves kis kocsma a Battersea erőművel szemben. A vasárnapi piacról jövet tértünk be oda anno a csajokkal. El is mentünk oda (és végre gép is volt nálam), íme a végeredmény képekben (fent, az utolsó hat kép). Van egy emeleti terasza (jóféle zenével és grill sütővel), ami pont az erőműre és a lenyugvó napra néz, úgyhogy ott, a lágy szellőben ittuk meg a sört meg a rozéfröccsöt (már be vannak tanítva a pultosok, tudják, hogy kell elkészíteni). Mindenkinek ajánlom, aki erre téved, The Duchess-nek hívják.

2009. 07. 16.

Persze nem olyan jó mint a miénk, de azt meg kell hagyni, hogy a britek mindent kihoznak amit lehet abból a kevés napos időszakból, amit itt nyárnak lehet nevezni. A Borough Market a Temze déli partján van (lent, az első négy fotó). Előzőleg már fotóztam ott, de ilyen nyáriasan még nem láttam. Persze tömve van turistákkal, ami némileg elvesz a fényéből, de tulajdonképpen az egész város tömve van velük, úgyhogy mindegy… A következő kupac kép (lent, az ötödiktől a kilencedik képig) a Brick Lane nevű utcában készült, ami amolyan bohém kis művésznegyed, a City-től néhány háztömbnyire. Fura ez az átmenet, amikor eltűnnek a telefonálós öltönyösök, és megjelennek a hippilányok és a használt cd üzletecskék.

A szökőkutas fotók a Hyde parkban készültek. A Festival Pier egy spontán megmozdulás Southbank-en, volt dj és vannak homokban táncoló emberek. Tetszett. Ott Southbank-en egyébként mindig történik valami, mindig van élet. Hát a Boban Markovic Orkestar koncertje olyan volt, amilyet vártunk. Otthon éreztem magam, főleg miután kirendeltünk egy pár üveg rozét. :) Ülős koncertnek indult, és az első bemelegítő számoknál még az is volt, de ahogy felcsendültek a jól ismert hangok, a közép-kelet európai részleg elkezdett mocorogni, végül pedig a fél terem rogyásig táncolta magát. A fotókkal nem vagyok elégedett, de mentségemre szolgál, hogy csak a kicsi kompakt gépem volt csak nálam. Ahhoz képest meg jók. Emléknek meg pláne.

2009. 07. 20.

Tegnap óta itthon boldogolunk, feltehetően egészen szeptember elejéig. Ezennel tehát ünnepélyesen lezárom a közel egy évnyi londoni csicsergésemet. Folyt. köv. talán ott, talán máshol. :)

Öröm volt „hallgatni” a csicsergésed, köszi Eri! Sok sikert a jövőhöz, akárholis!

folytatás »

Csorba Erika képes leveleiből

2009. 06. 06.

Múlt héten megint jártam a Thames Barrier Parkban, csak most le is fotóztam. Csupa gyönyörűség az a hely, ezért nem tudok és nem is akarok szelektálni a képek között, elküldöm mindet. Maga a Barrier a Temze gátrendszere, 8 év alatt épült, és 1982 óta védi a várost az árvíztől (5-ös és 8-as kép). A 2-es 3-as képen a Pontoon Dock állomás épülete látszik, meglehetősen futurisztikus, mint ahogyan maga a park is. Az 1-es képen látható a park szökőkútja (valamiért ott tilos a fotózás, de azért én nem hagytam ki). A 6-os 7-es fotón a folyópartot fényképeztem le. A többi huszonpár kép már a növényekről szól, remélem sikerült átadnom valamit abból a hangulatból.

2009. 06. 12.

A Híradóból már biztosan tudjátok, hogy Londonban metró sztrájk van. Szerencsére én semmit nem tapasztaltam a saját bőrömön, mert pont erre az időszakra esett a szabadnapom, így nem voltam rákényszerülve arra, hogy útra keljek. Viszont a többiek… Az egyik lakótársam 4 órát utazott a szokásos 1 helyett. Ders meg a busz mellett futott vagy 10 megállót, mert az sehol sem állt meg. Azért ezt nem magyar viszonylatban kell elképzelni, mert egyrészt a buszok komótosan járnak, másrészt a megállók sokkal sűrűbben követik egymást. De akkor is. A busz egyébként azért nem állt meg, mert heringesre volt tömve utasokkal és csak a nagyobb csomópontokban állt meg, vagy ha le akart szállni vki. A 4 órás utazós lakótársunk több eltévedt buszjárattal is találkozott kalandozásai során (mert hogy ő maga is eltévedt, miután minden állomáson minden sofőr más-más útvonalat javasolt neki ából-bébe).

Már régóta akartam mesélni Nektek a zöldségesünkről, és most meg is teszem. Mivel a környékünk tele van törökkel-göröggel meg ciprusival, sok olyan ételhez is hozzájutunk, amihez London más részein nem tudnánk. Szerintem már írtam a Green Lanes nevű „főutcánkról” ahol egymást váltják a az ékszerüzletek és a török fodrászatok. Ami még sűrűn fordul elő, az a zöldséges. Ezek mind félig nyitott üzlethelyiségek, az utcafrontra kipakolt áruval. A hozzánk majdnem legközelebb eső a legnagyobb és a ház lakóinak egybehangzó véleménye szerint a legolcsóbb. Tetszőlegesen hívjuk töröknek, görögnek vagy indiainak. Mindegy mit mondasz, a lakótársad úgyis tudja, melyikre gondolsz. Azért a bábeli zavar, mert az üzlet cégtáblája görögül van, az eladók mind indiaiak (a törököt meg nem tudom, honnan szedtük).

A lényeg az, hogy életemben nem ettem még ennyi zöldséget meg gyümölcsöt mint mostanában. És milyeneket! Rendszeresen eszünk mangót (4-et veszünk 1 fontért), szőlőt, barackot (5 db 1 fontért), ládányi koktélparadicsomot (ezt már előzőleg említettem, ára 50 p és 1 font között mozog) és még sok minden mást. Van articsóka, gyömbér, főző banán, édes burgonya. Legalább 6-7 fajta alma, káposzta-féle meg krumpli. Télen, amikor őrülten kívántam a grapefruitot, a jól bevált 4-et 1 fontért sémát alkalmazva mindennap megengedhettem magamnak egyet-kettőt. Sok olyan szerzeményt is árulnak, amiről nem tudom, micsoda. Mindig megpróbálom memorizálni a nevüket, hogy aztán megnézzem a neten, de úgy látszik a fizetésnél mindig reset-el az agy, mert otthon már semmi nem jut eszembe. :)

Azt sajnos nem tudjuk, átvágnak-e minket a kedves indiai eladók. A „sokat 1 fontért” akció tiszta sor, de amikor mérni kell, elvesztem a fonalat. Az árak fontban és kilóban is fel vannak tüntetve (lb és kg, koszos kis kartonlapokon), a mérleg kijelzőjén nem lehet kiigazodni, a blokk amit kapsz, használhatatlan (tetszőleges sorrendben mindenféle számok felsorolása, halványan). Mondjuk minket a Derssel már ismernek, már kicsit csevegünk is velük néha, úgyhogy remélem nem belőlünk akarnak jól élni. Viszont az egyik lakótársam esküszik rá, hogy ugyanazt a terméket mindig más áron kapja. Végül is mindegy, ha átvernek, így is mindig keveset fizetünk.

És amit még szeretek ebben az üzletben, az ha kilépek, a gyalogosoknak szóló lámpa zöldre vált és mehetek. :). Kb. 5 perc gyaloglásra van tőlünk.

2009. 06. 18.

Az angolok köszönési szokásain még mindig tudok csodálkozni. Az, hogy udvariasak, már közhely. De hogy milyen szófordulatokat használnak, talán nem annyira ismert. Köszönéskor sima hellót mondanak, vagy hi-t (ami lazább, olyan mint nálunk a helló). Aztán rögtön következik a „How are you?” Ez már annyira megszokott, hogy nem is kell rá válaszolni. Ha mégis válaszolsz, a „Fine, thank you” (jól, köszönöm) bőven elég, mert valójában nem azért kérdezik, mert kíváncsiak rá. Illik viszont visszakérdezni. Telefonban baromi idegesítő, hogy csak egy ilyen procedúra után lehet rátérni a lényegre. Az is idegesítő, ha már honfitársaink is előveszik ezt a stílust, magyarul, jelezvén, mennyire átvették már az itteni szokásokat.

Aztán köszönésképpen még meg szokták kérdezni, jól vagy-e. „you all right?” vagy „you ok?” Basszus, még a pénztáros is a teszkóban! Az első ilyen alkalommal azt hittem, szarul festek, azért kérdezi. :)

Búcsúzás. Van a hagyományos „Bye, bye”, vagy a közeli viszontlátás reményében „See you later” vagy „See you soon”. Továbbá egészen elfogadott a „Take care” azaz „Vigyázz magadra”, még vevő és eladó között is, tehát olyan szituban amikor tulajdonképp leszarod, hogy annak a vadidegennek baja esik-e vagy nem. Eladótól gyakran hallani azt is, hogy „Enjoy it” (élvezd, használd egészséggel, mármint amit vettél) és a „Have a nice day”.

Olyasmi ez, mint amikor bemész a Pannonhoz venni egy háromezerhatos feltöltő kártyát, és az eladó megkérdezi: Szia, jól vagy? Hogy vagy? Segíthetek?, majd a végén azt mondja: Vigyázz magadra, legyen szép a napod, nemsokára találkozunk! :))))) Nem rossz, mi?

Cserébe viszont rettentő udvariatlanul beleásítanak az arcodba a metrón, ugyanis itt nem nagyon teszik a szájuk elé a kezüket…

Van még egy adu ász, mégpedig a „Cheers”. Jelenti azt hogy köszönöm, meg hogy szia (búcsúzáskor), de koccintásnál is ezt mondjuk. Kiegészítve a „mate” szócskával (haver) szinte minden szituációban használható valamire. :)

Ja igen, ami még furi, hogy itt sokkal gyakrabban hallod idegenektől azt hogy „Dear”, sőt azt is hogy „Love” (Kedves).
Pasik mondják nőknek, vagy idősebb a fiatalnak.

Fotók: mind fekete-fehér filmre készültek, a téma nagyjából ugyanaz, amit nemrég elküldtem színesben (Thames Barrier Park), csak időben korábban keletkeztek.

Ezeket még otthon fotóztam húsvétkor. Még egy hónap, és megint otthon képezhetem a fényt. :)

Ja igen, tegnap rámtört a nyár utáni vágy, és letoltam a hajamat a hajnyíró gépünkkel. Olyan érzés, mintha sosem lett volna hosszú. Nagyon jóóó… Kicsit merész vállalkozásnak tűnik, de megérte, és jó is lett.

folytatás »

Csorba Erika képes leveleiből

2009. 05. 14.

Mostanában nem vagyok valami produktív, már a mi a használható képek számát illeti. Egyrészt mert Dersnél van a gépem (ő a csoport fotósa kint), másrészt mert a másik gép, ami nálam van, filmes. Még csak 30 kockát fotóztam el a 36-ból. Viszont újjáélednek bennem a régimódi fotózás emlékei: egy témára 1 beállítás és 1 kattintás. Esetleg 2. Nagyon élvezem. És ami a legjobb: már elfelejtettem, hogy mit fotóztam a tekercs elejére. :)

Ders meg kint van Indiában, egész pontosan Mumbai-ban, ami Bombai új neve. Szakmai gyakorlatát tölti, most már második hete. Keddre várom vissza. Nagyon feszes a programjuk, a szervezők külön kikötötték hogy ez nem nyaralás, és eddig ezt be is tartották. Nem beszélünk gyakran, mert az időeltolódás és a drága, viszont szar szállodai internet-szolgáltatás miatt. Annyit tudok, hogy biztonságban van, jókat eszik, nagyon-nagyon fáradt és hiányzom neki. :) Azt mondta, elképzelhetetlen nyomorban élnek az emberek. Bárhova megy, lógnak rajta a koldusgyerekek. Nem szívesen fényképez, mert ettől turistának és tolakodónak érzi magát. Teljesen átérzem a helyzetét, szerintem külön tudomány ilyen helyzetekben „tapintattal” fotózni, vagyis úgy, hogy az alany ne érezze megalázónak. Egyébként a szakmai gyakorlat során pont a nyomornegyedek helyzetét vizsgálják. Elindultak olyan nagyszabású áttelepítések, melyekkel az önkormányzat fel akarja számolni a gettó-negyedeket (másnéven slum). Mumbai-ban milliók laknak kartondobozokban és más hasonló tákolmányokban (ajánlom megtekintésre az idei sok-Oscaros Gettómilliomost, szerintem nem egy rossz film, bár sosem lesz belőle klasszikus).

Én meg addig itt tengetem a mindennapokat. Míg Ders távol van, meghívtam magamhoz Nóra barátnőmet. Rájöttem, hogy vendéglátni nehéz. Nagyon nehéz.

Ha már nem mutathatok sok friss fotót, ajánlok még egy filmet. Hihetetlen, hogy pont itt nézhettem meg azt a gyönyörűséget: Delta, Mundruczó Kornél alkotása. Azt hiszem ez a legerősebb magyar film amit láttam. Testvérszerelemről szól, de azonnal el lehet felejteni minden klisét, ami ennek hallatán eszetekbe jut.

Most pedig jöhetnek a képek. Hampstead London egyik közepesen előkelő negyede, minden ház és ember amolyan kellemesen angolos és középosztálybeli. Nem voltam vmi fotózós kedvemben ezért csak két fotót mellékelek róla, de ígérem, lesznek még hampstead-i képek, mert amúgy nagyon inspiráló a hely. Olyasmi lehet ez a városrész, mint Szentendre. A homokban-lábnyomok a Temze parton készült. A kis portré meg szerintem a leghülyébb kép, amit eddig készítettem magunkról. Nem is az volt a cél, hogy szép legyen, de azért meglepődtem, amikor otthon megnéztem monitoron. Látjátok, összeillünk… :)))

2009. 05. 30.

Azt hiszem ide a hazaihoz képest egy hónap késéssel érnek az évszakok, mert a nyár (mármint hőmérsékletileg) most érkezett az imént. Múlt héten egyszer már éreztünk valamit, de az első felhőtlen-feltétlen meleg napok most vannak először.

Megvolt az első kerti partink. Szilárd lakótársunk egy láda koktélparadicsommal állított haza és büszkén mondta, hogy az egész 1 fontba került. Ennek megörülvén megkérdeztük Attila lakótársat hogy ne igyunk-e abból a Vilmosból, ami még maradt. És valahogy pont azok voltak a konyhában, akikkel az ember szívesen iszik. Utána sört, meg lengyel vodkát. :) Aztán valaki megkérdezte, miért nem ülünk ki, jó idő van. Kiültünk és kiderült, hogy fél perc alatt le lehet hozni az emeletről Ádám lakótárs hangfalait és mélynyomóját… Mindent olyan zene lement, ami ilyenkor kell, és a fiúk több körben is elmentek boltba újabb sörökért meg rövidekért. Az este azzal ért véget, hogy amikor mi Derssel már lefeküdtünk, ezek a hülyék átnyomkodtak az ajtónk alatt egy csomó koktélparadicsomot, és a küszöb elé is kiraktak három csinos kis sort…

A másik előnyári élmény egy jazz koncert. Derssel átsétáltunk egy közeli kocsmába, ahol állítólag annak a srácnak a zenekara játszik, akivel tavaly szeptemberben találkoztunk egy házibuliban. Persze senki nem volt ismerős a zenekarból, de aztán Berni megmutatta, kiről van szó és akkor Dersnek elkezdett derengeni valami. A koncert amúgy átlagos volt, viszont a hely nagyon jó. Tipikus angol pub, hosszú-hosszú pult, fekete táblára krétával írt ét- és itallap, félhomály. Ami érdekes benne, az az elhelyezkedése, mert saroképület lévén több irányból is megközelíthető, és átjárható. A friss nyári levegő is tök jól átjárja és olyan, mintha kint ülnél. Berni szerint olyan mint az Áfium, mert ugyanolyan lámpáik vannak (mint ami az Áfiumban a pulton állt és mindig füstölt). Amúgy egy tejcsarnokból lett átalakítva. Bírom ezt az ötletességet, ahogy az angolok minden régi, használatlan dologból képesek valami újat kihozni.

A képekben, amiket most küldök, ne keressetek semmiféle rendszert. Ez inkább csak válogatás, de egyik téma sincs még rendesen kidolgozva, ugyanis egyrészt nem volt itthon a gépem, másrészt meg így alakult… :)

A „tető” címűn (első kép) egy most épülő ultramodern épület esőbeállója látható. Csak azért fotóztam le, mert önmagában olyan mint egy festmény. A pekingi kacsákat (második kép) a kínai negyedben fotóztam, arra sétáltunk. Ott minden étterem ablakában ilyeneket lehet látni. A szomszéd kertje (harmadik kép) az, ami. Nem tudom eldönteni, hogy csak lányaik vannak, vagy belekerült valami piros a mosásba. :) A barrier (negyedik kép) a Temze gátrendszere, ezek a furcsa építmények maga a gát. Nagyon érdekes látvány és terveztek oda egy parkot is, ami egészen különleges. Növényileg azt hiszem semmi extra, viszont ahogyan ültetve és nyírva vannak, na az nem semmi. A cukorgyár (ötödik kép) is arrafelé található. Mindenképp el akarok oda menni még egyszer fotózni. Az IMG_98 (hatodik kép) Canary Wharf-on készült, ami megint egy külön téma. Ez ugyanis egy teljesen új városrész, ami azért épült, hogy az egyre ikább terjeszkedő City-nek legyen merre fejlődnie (City-nek hívják London üzleti negyedét). Annyira új és tiszta az egész, hogy azt érzed, egy maketten sétálsz. De olyanok a fák és az emberek is. Félelmetes.

Na mára ennyi, legközelebb folytatom, megyünk a Berniékhez kerti partira. :) Jó palkonya alkonyát, annak aki megy!

folytatás »

Csorba Erika képes leveleiből

Ezekről már el is feledkeztem… A ‘falfestmények’ a metrómegállóban készültek, sajnos többet már nem lesz módom látni, mert lassan vége a felújításnak, és friss plakátok kerülnek ki mindenhova.

A Globe színház bejáratánál ilyen a kövezet, minden lapon egy színész neve. Persze ezek csak brit művészek, semmi Tom Cruise… :)

A többi fotó a Temze partján készült, az első igazán meleg tavaszi napon, vmikor április elején.

folytatás »

Csorba Erika képes leveleiből

2009. 03. 08.

Ezekről meg is feledkeztem… A Holloway Road nincs annyira messze tőlünk, 3 metrómegálló. Semmi extra, kivéve talán azt, hogy itt több a bolond. Nem tudom megmagyarázni miért, de ha erre járok, tuti biztos hogy látok jónéhány ketyóst. A múltkori kedvencem egy feka srác aki kiabálva ment el mellettem az utcán, majd négykézláb bekúszott a bankba. Utánamentem megnézni, mi a francot csinál, de a bankban már rendesebben viselkedett.

De nem emiatt járok oda. Mivel vasárnaponként most már mindig dolgozom, sosem jutok el a Battersea piacra. Viszont most már tudok vigasztalódni a Holloway Market-el, ami szombatonként is van, nem annyira pazar kincslelőhely, viszont lökdösődni ott is lehet, és ha akarsz, találsz jót. Meg van ott egy elsőosztályú turkáló. Mindkettőt a kolléganőm mutatta meg, hálás is vagyok érte…

A negyedik fotón Petra barátnőm épp ebédszünetét tölti és eközben vendégül lát egy kávéra az étteremben, ahol dolgozik. A másik Jessops üzlet, ahol néha besegítek, ha kevesen vannak, ott van az étteremtől 2 üzletnyire, úgyhogy sorstársilag meg szoktuk látogatni egymást :)

2009. 03. 30.

Megint eltűntem egy kis időre… Közben nálunk maradéktalanul kitavaszodott, ami azt jelenti, hogy ki lehet ülni a kertbe reggelizni, vagy olvasgatni, és nem kell mindig kabát, ha megyek valahova. És virágzik-rügyezik minden! :)

Búcsút vettünk egy lakótársunktól aki Skóciában talált munkát és felköltözött. Buszsofőr lesz, illetve már az. Kis házunkban szerencsére egészen otthonos mostanság a hangulat, gyakran késő estig ücsörgünk a konyhában és sztorizunk. Tervezem hogy rendbeszedem egy kicsit a kertet, be kéne szerezni egy grillt és akkor tudunk majd sütögetni is.

A beszerzésről jut eszembe, hogy hálás lehetek Petra barátnőmnek, mert mutatott egy igazi kincslelő lehetőséget. Az étterem mellett, ahol ő és más magyarok is dolgoznak, van egy turkáló. Angliában ezek mind jótékonysági szervezetek, minden hálózatnak megvan a területe, amit támogat. Az árukészlet teljes mértékben adományokból van, azaz az emberek ingyen beviszik azokat a dolgokat, amire már nincs szükségük. Ebben az esetben is így van, csakhogy ennek az üzletnek csak ruha eladására van engedélye. Azt, ami nem ruha, ki kell dobniuk. Ez konkrétan azt jelenti, hogy zárás után kirakják az üzlet elé zsákokban a javakat. Szereztem egy rizsfőzőt, egy órát a konyhába, egy gyönyörűséges teáskannát, bögrét, boros poharakat és könyveket, könyveket, könyveket. Norbi, aki szintén ott dolgozik az étteremben, megbeszélte a turisokkal, hogy ha jön képkeret, mindig szóljanak neki (mert hogy eredetileg festő)… és szólnak neki :)

Voltunk a Tate Modernben (igen, megint). Két kiállítást láttam, az egyik Rodchenko és Popova, konstruktivista művészek munkái. A huszas évek Oroszországában tevékenykedtek, mindenféle területen: festészet, színházi diszlet és ruhatervezés, álló és mozgókép, könyvillusztrációk (pl. Majakovszkij verseihez). Nagyon nem az én világom, pedig gyerekkorom hangulatát idézi. A múzeum boltjában képzeljétek, lehet kapni sarló-kalapácsos konyhai kötényt :) Egyedül a fotók ihlettek meg jobban, valszeg azért mert ezt a műfajt jobban ‘értem’. Ami még érdekes, hogy több mint 10 éves ismeretség után, el kellett jönnünk egy cirill betűs kiállításra ahhoz, hogy kiderüljön, mindkettőnknek van orosz beütése. Petra anyukája Moszkvában született. Be is ültünk gyorsan egy teára, megbeszélni, kinek-hogyan alakult a gyerekkora.

A másik kiállító Roni Horn, kortárs amerikai művésznő volt. Na itt már több olyan dolgot láttam, ami elgondolkodtatott. Pl. a Temze sorozata: nagyméretű fotók a vízről felülről fotózva (hol sötétebb, hol világosabb a víz, néhol habos, stb). A fotókon pici számok, méghozzá úgy, ahogy az írott szövegben a lábjegyzetek. A fotó alatt pedig maguk a lábjegyzetek: mi mindenre asszociál, miközben a hömpölygő folyót nézi. Pl.: Mi az a fekete a Temzében? London? Van egy szép fotósorozata Izlandról is, ahol évekig élt. Amennyire egyszerű, annyira kifejező.
Nagyon inspiráló számomra egy-egy ilyen kiállítás, és ha már itt tartunk, az egész város az. Egyrészt mert rengeteg a látnivaló, másrészt mert sok forrás áll a rendelkezésemre, ha utána akarok nézni valaminek. Sokat tanulok itt, jóval többet, mint előtte bármikor.

Találtam egy új piacot, amely majdnem olyan, mint a Battersea, ahova most már sosem fogok eljutni, mert dolgozom. Ez a hely Kilburn-ben van, szintén egy iskola udvaron, és ha lehet, még olcsóbb. Szombatonként van nyitva, úgyhogy tökéletes.
Odafelé menet láttam egy érdekes helyet, amiről eszembe jutott, hogy na ez az, amiben példát vehetnénk a britektől. Egy állatkórház falán van egy tábla, amely az első világháborúban szolgált és elesett állatoknak állít emléket. Lovaknak, tevéknek, kutyáknak, ‘mert ők nem is tudtak semmiről’.

Némi magyarázat a fotókhoz: Borough Market, a Temzétől délre található fedett piac csarnok, friss hallal, zöldséggel, jó szagokkal stb. Végre találtam egy olyan helyet, mint otthon: a büfében zsíros viaszosvászon terítő, kecsap-mustárral, és a környékbeli építőmunkások ott falatoznak és teáznak. Az ÁNTSZ többszörösen is bezárathatná az egész helyet… :)

A sajt üzlet is ott van a piac mellett, és még sok hasonló kereskedést láttam a környéken. Van ‘borfalu’ is, vagy valami hasonló.

Egy majdnem mediterrán vendéglő-terasz az első fotón, egy építkezés, és a Tate Modern.

Ezekkel a fotókkal szerencsém volt: pont az egyik híd közelében jártam, amikor jött a vihar, úgyhogy fedett helyről nézhettem végig. Utána meg azonnal kisütött a nap és ilyen gyönyörűségeket produkált nekem… Sőt, másban is szerencsés voltam, mert aznap találtam egy ezüst gyűrűt az utcán. Hihetetlen, mintha direkt nekem hagyták volna ott… Az utolsó két kép tegnap készült a Hyde park északi felénél, a jégeső előtt. Ugyanígy hirtelen jött és ment.

2009. 04. 01.

Új fotók, ezúttal másképp :)

folytatás »

Kicsit elmaradtam Erika leveleinek idézésével, ezért most egy hosszabb Csicseri következik.

Csorba Erika képes leveleiből

2009. 02. 17.

Új fotók egy új kedvenc városrészről. Nagyon hangulatos hely, remélem a képekből is látszik. Tele van olyan bájos üzletekkel és kávézókkal, van mindenféle bio bolt (csak itt organic-nak hívják), sajtbolt, Martens shop, tea üzlet két szinten (szinte az ucáról érezni az illatát). És van régimódi fedett piac csarnoka, ahol lehet enni-inni és mindenféle kézműves dolgot venni. Sajnos a turisztok száma is nagy, méghozzá állandóan. Még a metrótérképen is fel van tüntetve, hogy aki jót akar, kerülje el a Covent Garden Station-t, mert a következő csak 6 perc séta és az már nem annyira tömegnyomoros.

Ez pedig Neal’s Yard, egy belső udvar Covent Garden szívében. Olyan, mintha nem is Londonban lennél, inkább olaszos, és nagyon-nagyon színes (azt pedig szeretjük :)). Egy barátnőmmel jártunk arra, ő mutatta meg, mert arra gondolt, hátha megihlet. Naná hogy megihletett.

…és megint piac :) Ezúttal Nyugat-Londonból. A Portobello Market talán a leghíresebb régiségpiac a városban. Elég nagy területet foglal el, tulajdonképpen a Portobello Road mentén majdnem végig. Ez nem az a fajta hely, ahol mi is vásárolhatunk, de a hangulata miatt mindenképp el kell menni megnézni. Vannak zöldség-gyümölcs kereskedései, lehet kapni gyönyörű frissen sütött kenyereket (ezt nem hagyhattuk ki és vettünk egy fekete olívabogyósat). Aztán van halkereskedés, bizsus, könyves, használt ruhás. Láttuk azt a házat is, amelyben George Orwell élt valamettől-valameddig.

A környék amúgy némileg különbözik a miénktől, ugyanis ha felénk van is villa, abban vagy 30-an laknak, mind kétes eredetű és szándékú bevándorló. Errefelé pedig a függönyökből ítélve egy ház mind a négy szintjét egy család használja. Még a kutyák is fajtiszták és büszkék :)))

Érdekes ez a kutya kérdés: ahol mi lakunk, szinte csak harci kutyákat látni. A belvárosban nem nagyon lehet találkozni semmilyen fajtával. Nyugat Londonban pedig sokkal több kutya van, a legkülönfélébb fajtából. Majd kíváncsi leszek Dél-London mit mutat fel e tekintetben :)

2009. 03. 07.

Talán talán végre megérkezik az a tavasz… Mintha a hideg már nem lenne annyira hideg:) Ez biztos attól van, hogy a mi kis parkunkban (de másokéban is) ezerrel virágoznak a krókuszok és a nárciszok. Tegnap meg olyan felhőtlen napsütés volt, hogy ki is ülhettem reggel a teámmal és a könyvemmel.

A credit crunch alapfogalom lett Londonban. Ez gyakran vicces, pl. sok étterem tábláján láttam már a credit crunch lunch feliratot, amely arra utal, hogy olcsóbban ebédelhetsz. Az viszont már kevésbé, amikor a saját bőrünkön is tapasztaljuk a káros hatásait. A cégnél szigorításokat vezettek be, csökkentették az órakeretet (ugyanannyi ember kevesebb órát dolgozhat) és nem lehet annyit túlórázni sem. Még a bolti költségekre is felhívták a figyelmünket, hogy ezentúl óvatosabban… Pedig ezek nagyjából kimerülnek a szemeteszsák-kávé-tej-cukor kombinációban. A kollégám óráit heti 20-ról 12-re vitték le. Szerintem én még örülhetek, hogy megmaradt az ami eddig volt. Szegény főnököm állandóan a beosztással sakkozik, hogy kihozzon valami olyan óraszámot, ami mindenkinek jó… Az emberek meg nem költenek annyit, az üzletek üresek. Nálunk azokon a napokon, amikor régebben négy emberre volt szükség, most elég a kettő.

Derssel belebotlottunk egy credit crunch elleni tüntetésbe is valamelyik nap. Mármint az ellen tüntettek, hogy ne a kisember szívjon a bankok hülyesége miatt. Mondjuk nem volt valami komoly, inkább afféle szalon-tüntetés, ebédidőben. Ráadásul 2-in-1, mert láttunk ‘free Palestina’ zászlókat is :) Egy rend őre meg azt mondta, biztos az ebédszünet meghosszabbításáért tüntetnek :)

Megint elkezdtem körülnézni, mi újság a munkaerő piacon. Nem sok minden. Benéztem egy pár üzletbe, hogy keresnek-e munkaerőt, de még csak nem is hagyhattam ott az önéletrajzomat. Elterveztem (-tük), hogy keresek még valami félállást amellé, ami van, és akkor egész jól meglennénk. Persze először a Rob-ot kérdeztem meg, tud-e üresedésről házon belül, mert nem bánnám, ha kaphatnék még 1-2 fix napot egy másik Jessops üzletben. De mondta, hogy mindenhol ugyanazok a gondok vannak mint nálunk, mármint hogy kevés az óraszám, amit el lehet osztani az alkalmazottak között. 17 üzletet be is zártak. Kaptunk is egy szívhez szóló körlevelet a menedzsermenttől, hogy köszönik, hogy velük vagyunk ezekben a nehéz időkben vagy valami hasonló. És utána leírták, hogy mi mindenből szeretnének lefaragni a közeli jövőben… A Jessops hivatalos kommunikációja egyébként borzalmas nyálas, az ügyfelek felé és cégen belül is.

A fotók azért kicsit jobb hangulatúak (igazából én sem vagyok nagyon elkeseredve, csak utálom a bizonytalanságot).

folytatás »

Csorba Erika képes leveleiből

Itthon ülök a hó fogságában, gondoltam, küldök pár fotót. Megpróbáltam ma eljutni a munkahelyemre (eleve helyettesíteni kellett volna a kolléganőmet, akinek a repülőgépe Luton helyett Birmingem-ben szállt le a hó miatt), de nem voltam túl sikeres. Nagy nehezen eljutottam oda, ahol át szoktam szállni a másik metróvolnalra (amely elvisz nyugatra), és kiderült hogy azokból egyik sem jár. Se busz. A buszok állítólag azért nem, mert csak nyári gumijuk van. Az is kérdéses volt, hogy visszajutok-e haza, de a mi vonalunk úgy-ahogy járt. A fotókon némileg jobb időjárási viszonyok láthatók, mert egy hete még tavasz volt. Útközben láttam meg a buszról ezt a régi temetőt és persze leszálltam, már rég meg szerettem volna nézni egy ilyet. Mára pedig marad az olvasás meg az ablakból való kinézegetés…

Az első fotókon a Globe színház látszik (tervezek még további fotózgatást arrafelé). Aztán egy kép a metróról (na ez a vonal se jár ma). A kocsikban a kapaszkodóknak mindig olyan színük van, mint amilyennel magát a vonalat jelölik: a Picadilly kék, a Circle sárga, a Metropolitan lila stb. Ez azért nem 100 %-os, mert a Hammersmith színe rózsaszín, de a kapaszkodói sárgák, ezért össze is lehet keverni a Circle-el, ami nem túl jó, mert egy darabig egy útvonalon haladnak, aztán egyszercsak szétválnak…

A második öt (6–10.) fotó is múlt héten készült, elmentünk Derssel egy nagy sétára Hampstead Heath-re. Gyönyörű ez is. El vagyok ájulva az itteni parkoktól. London sok tüdeje, ahogy egy itteni ismerősöm mondta. Ez a zöld terület kicsit különbözik a Hyde és a St James parktól. Természetesebb, nincs annyira ‘kitalálva’. És mivel dombon van, le lehet nézni Londonra (…a Kispál szerint meg ‘a csikket a városra pöccintjük’). Rengeteg ember volt és rengeteg kutya. Volt egy, amelyik mindenképp el szerette volna kapni a sárkányt és csak rohant utána és rohant, de persze soha nem kapta el. Aztán amikor a pasi egyszer leengedte a földig, a kutya odaugrott, de nem tépte meg, csak átfutott rajta oda meg vissza és mint aki győzött, elsétált :) Továbbá láttunk tóban úszó embereket (mi majd megfagytunk). Körbe van kerítve, csak pasik mehetnek be (nőknek külön tavuk van), 2 font a beugró. És nincs szauna!!! Pedig mi azt hittük, azután mennek be a vízbe… A bejáratnál egy tábla figyelmeztet a kihűlés veszélyeire.

Végül az utolsó két kép egy kis időjárás jelentés.

folytatás »

Csorba Erika képes leveleiből

Múltkori sorozatom hosszabbra sikerült, ezért gondoltam, félreteszem a Speaker’s Corner-ről készült fotókat későbbre. A később most van, itt küldöm őket, meg még néhányat a közelmúltból.

A Speaker’s Corner a londoni Hyde Park észak-keleti csücskében található nyilvános beszélde. Amikor arra jártam, legalább 10 szónok tartott előadást, kisebb-nagyobb sikerrel. Az emelvény elengedhetetlen kellékük, és úgy vettem észre, szeretik ha fotózzák őket.

A mókusokat is a Hyde parkban fotóztam, almáért cserébe. Olyan aranyosak, ha kiszimatolják a kaját, félelem nélkül odajönnek kuncsorogni. Az egyik még a lábamra is felmászott. Érzem, hogy ebből még sportot fogok csiálni :)

Az utolsó fotó egy példa arra, hogy dobják fel az itteniek a tök egyforma házaik homlokzatát. Rengeteg variációt láttam már, némelyik giccses, némelyik aranyos, de mindenképp egyedi. Van hogy szines kerámiacserepekkel dobják fel a ház előtti részt. Mondjuk nálunk ez csak azért nem lehetséges, mert senkinek nincs kedve mindennap új cserepekbe beruházni az ellopottak helyébe… Vagy a túl magas kerítés mögül nem látszanának…

folytatás »

Mivel a hírek frissen az igaziak, a tegnapi után rögtön itt az újabb csicseri, ami éjfélkor landolt a postaládámban.

Csorba Erika képes leveleiből

Biztos hallottátok a hírekben, hogy Londonban, a Hyde parkban volt egy tüntetés. Gondoltam, ma elmegyek, megnézem, mi maradt belőle. Egy újabb tüntetés, de jóval békésebb hangulatban (legalább is amíg ott voltam). Csak azt nem értem, hogy a gyerekeknek mi közük van a politikához? Miért kell adni nekik tálbát, amikor nem is tudnak olvasni, és egyáltalán mit keresnek ott? Ezt már akkor sem értettem, amikor hazánkfiát néztem a tévében kokárdázni vagy épp szegfűzni és ott volt a gyerek a nyakában az éppen aktuális zászlócskával a kezében.

folytatás »

Csorba Erika képes leveleiből

Hát visszajöttünk…

Sok minden változott karácsony óta… Pl. engedve Hal és Nemecsek Ernő nyomásásnak megfogadtam, hogy megpróbálom nagybetűvel kezdeni a mondatot. Így ni. :) Elvégre immár többé-kevésbé nyilvánosak ezek a leveleim.

A Szentestét egészen különleges módon töltöttük: lélekben már otthon, testben még a Harringay 34-ben, levegőben lógva. Minden személyes cuccunk elpakolva, mert ugye azzal hogy hazarepültünk, egyben ki is költöztünk kisszobánkból. Reggel még elsétáltam a könyvtárba, visszavinni a könyveimet és és feltűnt, hogy az utcán nyoma sincs az otthon ilyenkor szokásos izgalomnak. Olyan csendes-kisvárosi-szombat-délelőtti-márciusi hangulatot kaptam el. Este együtt főztünk a megmaradt két lakótársunkkal (a többiek itt-ott mindenfelé máshol töltötték az estét) és korán lefeküdtünk, mert másnap 5-kor keltünk. Úgy búcsúztunk el a háztól, hogy legközelebb már csak az itthagyott csomagjainkért látogatunk ide.

Aztán meg ugye hazarepültünk, és egyszer csak ott találtuk magunkat a régi életünk kellős közepében. Nagyon kellett ez már. Kiment az agyamból minden, ami London.

Jött az új év, megint csomagoltunk. Semmi kedvem nem volt visszajönni… Ráadásul úgy jött ki a lépés, hogy hajnalban repültünk vissza és már mentem is dolgozni. Ez azért durva, mert hajnalban még ott vagy magyarhonban, a minusz 7 fokban, aztán beszíjazod magad egy ülésbe, majd ott vagy Angliában, a szürke plusz 4 fokban, ráadásul azt veszed észre, hogy a megszokott útvonaladon rutinból haladsz a munkahelyed felé, mintha mi sem történt volna. Mázli, hogy a magyar kolléganőm is aznap reggel, egy még korábbi géppel érkezett és ugyanúgy bejött dolgozni (legalább meg tudtuk beszélni, mennyire skizofrén helyzet ez).

Amikor még otthon voltam, egy dolog merült fel csupán Londonnal kapcsolatban (a sztorizáson kívül persze), hogy nem megyünk-e vissza a Harringay Road-ra. Ders vetette fel, ebéd közben és rögtön rávágtam, hogy nem. Hiszen megbeszéltük, hogy ennyi pénzért találunk jobbat is, jobb helyen, vagy pedig ugyanilyet olcsóbbért… és különben is… De az emberi gondolkodás nagyon furcsa. Hajnalban félig álomban, félig ébren egy átfröccsözött blőff-est után megvilágosodtam és megláttam a fényt az alagút végén, hogy mégis vissza kell költöznünk. Reggel Ders írt is a mádámnak, és még a délelőtt folyamán megkaptuk a választ hogy oké mehetünk. Ettől rejtélyes módon rögtön szimpatikusabbá vált a visszatérés gondolata (két hete még sírva fakadtam volna, ha ugyanoda kell visszamennünk, annyira megcsömörlöttem a pecótól a vége felé).

És ami a legszebb a dologban, ugyanaz a szoba most sokkal otthonosabb, mint tavaly. Pedig csak néhány dolgon változtattunk, amikor újra becuccoltunk. A lakótársaink pedig ‘welcome erika & api’ feliratot húztak keresztben a szobánkon. :) Mi meg azt hittük, nem is sejtik hogy megyünk…

Itt nagy változás szerintem nincs. Felment a bérlet ára, cserébe új dolgokat mond a buszon a géphang. :) Úgy tűnik, az angolok fosnak ettől az évtől. Sokat cikkeznek arról, hány cég ment csődbe és hány ember került az utcára. Két új lakótársunk van, így ismét teltház van. Az utcánk ugyanolyan kelet-európaias bevándorlós, meg török-kurdos, görög-mittudoménmilyenes. Török arany és fodrász, magyar pékség. Nemrég nyitott egy román bót, egész pontosan Románia és Kelet-Európa ételei. De van autentikus orosz-ukrán is, odajárok hajdináért, ami gyerekkoromból megmaradt nagy kedvenc kajám.

Amint lesz egy kis időm, elmegyek felfedezőútra kicsit messzebb is, már régen voltam, pedig még sok minden visszavan. A gépem már kikaparta a táska belsejét, annyira ki akar jönni. :)

folytatás »

Csorba Erika képes leveleiből

mostanában elmaradoztak a fotók, tudom. az oka egyszerű: az ittlevés izgalmát átvette a hazamenés öröme. a ráérős sétákból pedig munka és ajándékvásárlás lett… de jövőre ugyanitt :)

addig meg boldog karácsonyt Nektek!

folytatás »

Csorba Erika képes leveleiből

2008. 11. 23.

múlt héten szombaton sütött a nap, úgyhogy kitaláltam, hogy megnézem a Hyde parkot, ami ránézésre (térképen) a legnagyobb itt. nem is csalódtam, bár mire odaértem, megszűnt mindenféle napsütés és vagy 5 fokkal hidegebb lett. gyönyörű ez a park, remek hely a feltöltődésre és a gondolkodásra. vittem magammal jó zenéket, almát és fényképezőgépet, és bejártam majdnem az egészet. persze itt is van élővilág: a tónál kacsák, sirályok, a fáknál mókusok és varjúk. a mókusok érdeklődve figyelnek, és ha látják hogy te is figyeled őket, közelebb jönnek és várják a kaját :) amint észreveszik, hogy üres a kezed, eliszkolnak. érdekes, hogy az angolok mennyire fontosnak tartják hogy legyenek ilyen jellegű parkjaik a városon belül. még a mi környékünkön is van egy park, kacsaúsztatóval, sétányokkal, mindennel. ebből a szempontból lenne mit tanulnunk… mert ezek a helyek nemcsak léteznek, hanem működnek is. az emberek olvasnak, sétálnak, futnak, piknikeznek (a szar időhöz ugye hozzá vannak szokva). minden tiszta és gondozott.

az első fotón olyan fa látható, amibe pár éve belecsapott a villám. kicsit ijesztő látvány, viszont jó hogy meghagyták. az elmaradhatatlan mókus a következő fotón :) na meg a madarak…

legközelebb a london jazz festival-ról fogok írni, melybe volt szerencsém belekóstolni.

2008. 11. 29.

ígértem hogy írok a múlt hétvégés mászkálásokról. kezdem azzal, hogy nagyon hideg volt. pláne a Temze partján, hideg és szeles, hiába a napsütés. péntek este elmentünk a csajokkal Matthew Herbert Big Band koncertre a Royal Festival Hall-ba. itt egy link: http://www.matthewherbert.com/music.php http://www.myspace.com/matthewherbert. hatalmas volt. Matthew Herbert brit zeneszerző, többek között a Moloko énekesnőjének is komponált a szólóalbumjához, de találtam már Björk remixet is tőle. érdekes elektronikus zenét csinál, mindenféle zajokból. volt a Big Band (jazz-swing szekció), aztán volt egy duci fekete díva (ének), meg vagy 50 önkéntes zeneakadémiás diák (kórus és zajforrás). musical+cirkusz+swing. az első perctől az utolsóig profi előadás volt. volt olyan szám, mely közben újságokat tépkedtek és szétdobálták a cafatokat, ez adta az alaphangzást. egy másik pedig olyan YES szavakból lett összerakva, melyeket politikusok mondtak :D

szombaton már fényképezőgéppel mentem a környékre, az eredményt alább láthatjátok.

Southbank egy olyan városrész, a Temze déli partján, ahol egy helyen van több kulturális intézmény. 2in1 :) szinte átjárhatók. Royal Festival Hall, Queen Elisabeth Hall, National Theatre, National Film Theatre, galériák stb. és előkarácsony révén persze piac, használtkönyv kirakodó vásár, forraltbor, kalbász. ott van a slow food market is, ami a fast food ellentéte: igazi sajtok, borok, házikenyér, olivabogyó, csupa gyönyörűség, sajna csak a szemnek mert hogy kurva drága. viszont a jazz week kapcsán egy rakás ingyen koncert volt arrafelé. sőt, majdnem mindig van vmi rendezvény, ami miatt érdemes oda látogatni. Petra mutatott egy ingyenmozit, amit ki is próbáltam: bemész egy szobába, ahol sok kényelmes kanapé van, előtte hatalmas monitorok. kérsz egy fülhallgatót, leülsz, és keresel magadnak egy filmet. nem mozifilmekre kell gondolni, ezek a brit filmarchívumból valók, régi és új dokumentumfilmek. nyelvtanulásnak tökéletes!

íme még néhány fotó a southbank-ről.

a skatepark is ott van, egy jól kialakított/kisajátjtott pálya, ahol a srácok tudnak gyakorolni. eddig nem láttam sok ügyeset, viszont látszik, hogy nagyon imponál nekik, ha nézik őket. jamakasi-kat is láttam a közelben. ők azok, akik sportot űznek abból hogy „megmásszák” a városi környezetet, tetőről-tetőre és lépcsőről-lépcsőre ugrálnak (ajánlanám a Jamakasi című Luc Besson filmet, ha nem lenne annyira szar). ja és ott van még a London Eye, az óriáskerék, ahonnan állítólag egész Londont be lehet látni. azt mondják, nem szabad kihagyni, de szerintem meg egész nyugodtan… túrista látványosság.

ez az utsó adag, mára ennyi.

folytatás »

Erikával megbeszéltük, hogy legfeljebb kéthetente lesz Csicseri itt a BLOGHon – hogy ne nyomja el a többi tartalmat. Íme november első felének beszámolói:

Csorba Erika képes leveleiből

2008. 11. 02.

pár újabb fotó: az elsőn az a színház látszik, ahol 1952 óta folyamatosan megy az Egérfogó, Agatha Christie híres krimije. eddig mintegy 23ezerszer adták elő, és minden alkalommal megkérik a közönséget, hogy senkinek ne árulják el, ki a gyilkos. a bicikli a Tate modern előtt várta gazdáját.

csatoltam még fotókat, amelyek 2 hete készültek. Guido (holland ex-lakótársunk) szavaival élve elmentünk megnézni, miket raboltak össze a britek a történelem során… vagyis elmentünk a British Museumba :) az egészet persze nem tudtuk bejárni, mert egyrészt hétvége lévén tele volt turiszttal, másrészt meg nem sietünk sehova. amit rendesen bejártunk, az az egyiptomi rész volt. én nem is értem, hogy van pofájuk még dicsekedni is azzal, mi mindent tárolnak itt. egyébként persze gyönyörű dolgokat láttunk, de továbbra sem értem, hogy a rosetta kő miért nem abban az országban van kiállítva, ahova tartozik… mondjuk, könnyen lehetne most a Louvre-ban is, ugyanis eredetileg a franciák akarták maguknak, de végül a britek bizonyultak erősebbnek. a fotók a múzeum előterében készültek. hihetetlen látvány fogad, amikor belépsz. a tetőszerkezet átengedi ugyan a fényt, de vmi egészen furcsa szineket produkál, természetellenes és ennek ellenére megnyugtató. nagyon tágas, lebegős-levegős az egész tér.

2008. 11. 06.

péntek este megint elmentünk a tate modernbe, ahol két teremlátogatás közt elidőztünk a gyerek részlegen, ahogy a fotókon is látszik :) nagyon szép könyveket láttunk ott is, és utána a múzeum boltjában.

szombatra városnézősdit terveztünk be, de mivel esett, megint múzeum lett belőle, méghozzá a Museum of London. érdekes élmény volt… egyrészt nagyon jó filmeket láttunk az 1346os pestis járványról és az 1666os nagy tűzvészről, másrészt meg azon csodálkoztunk, miért ennyire fapados az egész. kicsit olyan mint egy helytörténeti kiállítás, aminek a felújítására az önkormányzat elfelejtett pénzt adni. itt-ott kopottas, hiányos. rögtön az elején kavicsgyűjtemény, még az őskorból. pár koponya, pattintott szerszámok… aztán bronzkor, és így tovább. valamiért a modern korról semmi nincs, a reneszánsszal véget is ér a tárlat. viszont a gyerekeknek ez a hely maga a paradicsom. van egy csomó hely, ahol szabadon lehet mászkálni, és mindenféle interaktív kis játékok vannak útközben. az egésznek a felépítése kicsit zegzugos, kanyargós. több helyen ki vannak rakva olyan tárgyak, amiket meg lehet érinteni, sőt, olyan ruhák, amiket fel lehet próbálni, ‘touch the history’ szlogennel. (amúgy a british museum a történelemre hivatkozva invitál a kávézójába: ‘history makes you hungry’) :)

hétfőn pedig elindultam megnézni a National Gallery-t. ez volt az utolsó csepp a pohárban, kaptam egy kisebb kultúr-sokkot. itt ugyanis egy helyen vannak a festőóriások. nem terveztem végignézni az egészet (66 terme van), tulajdonképpen csak a napraforgókért mentem be, de amíg megtaláltam, még néhányszor lecövekeltem egy-egy Leonardo vagy Monet előtt. amúgy Van Gogh-nak a napraforgókon kívül még 5 festménye látható itt. ez a galéria kicsit más, mint az eddigiek, itt rendesen adnak a pompára, és viselkedni is kell (legalábbis nekem ez volt az érzésem). gazdagon díszített termei vannak, az egész olyan méltóságteljes.

csatolok még olyan fotókat, amelyek a National Gallery közelében készültek. mögötte van az Orange Street, ahova interjúra mentem, és ahol a galambos képeket készítettem. én nem tudom, mi van ott de az egész utcát ellepték. ott ültek minden fán, minden párkányon és a járdán.

meg lefotóztam még érdekes falszerkezeteket, szintén az Orange Street-en.

folytatás »

Csorba Erika képes leveleiből

a hétvége eseménytelenül telt, Ders teljes+félgőzzel csinálta a prezentációit az egyetemre, én meg elvileg szabadon választhattam a programok közül, gyakorlatilag meg esett az eső, úgyhogy nem váltottam meg a világot.
szombaton állást pályáztam, ami annyiból állt hogy kitöltöttem egy 6 oldalas (!) jelentkezési űrlapot (egy szaros fotólaboráns munkára!) még azt is kérdezték hogy miért mentem egyetemre, meg hova képzelem magam 5 év múlva, milyen betegségeim vannak, és mennyit kerestem az előző munkahelyeimen.

aztán meg akartam nézni egy városrészt, amit Little Italy-nek hívnak, de eltévedtem, persze úgy hogy térkép is volt nálam, és gondoltam, jobb ha inkább hazamegyek. Little Italy marad máskorra.

vasárnap nagyon készültem a piacra, de szemét módon esett, hogy nem mertem megkockáztatni, pedig többször is beszéltünk Bernivel, hogy menjünk-nemenjünk, esik-nemesik… persze amikor már végképp nem volt érdemes elindulni, elállt az eső. úgyhogy a battersea piac féle kincsvadászat is marad máskorra, talán jövő vasárnapra…

viszont két hete szombaton voltunk Greenwich-ben. na az egy jó hely. többek között ott van a 0. hosszúsági kör = kezdő meridian, itt kezdődik éjfélkor minden egyes csillagászati nap. természetesen itt van a csillagvizsgáló (1676 óta) és itt dolgozott többek között Halley. aztán itt van a zeneakadémia, és a haditengerészeti múzeum, ahova kicsit benéztünk, de persze engem annyira nem nyert meg magának. és itt ravatalozták fel Nelson admirálist is. Greenwich-nek hatalmas gyönyörű parkja van (amúgy Londonban még a legkisebb park is pazar, akárhova mész), mókusokkal, öreg gesztenyefákkal, zöld pázsittal, ahogy kell.

miután megnéztük a turisztok által preferált részeket, áttévedtünk a lakóövezetbe. bájos csendes utcák, vidéki hangulat. eleinte úgy gondoltam, nem laknék ott, mert azért nincs közel a belvároshoz (Greenwich felé már nem nagyon jár metró, csak vonat meg busz, de ezutóbbi városnézésen kivül semmi másra nem jó); aztán megnéztük a vasúti menetrendet és láttuk hogy hétvégén is negyedóránként jár, azaz kb. ugyanannyi idő alatt vagy bent mintha a 3-as zónából járnál be. egyre inkább kedvet kapok hozzá hogy oda költözzünk, főleg mert az árak is némileg alacsonyabbak azért, mert nincs földalatti. a Ders ki is jelentette, hogy egy greenwich-i kislakásban akar lakni, ingyen bútorokkal. mondtam hogy jó. nem tudom, lesz e belőle vmi, meg azért ha már költözünk, ésszerűbb lenne talán észak Londonban maradni, mert ott van minden. de álmodozni azért lehet :) az ingyenbútor gondolatot viszont bárhova költözünk is, nem szabad elfelejteni. van itt egy csomó oldal, ahova az emberek felrakják az ingyen elvihető dolgaikat. 70 %-a kanapé meg polc, de láttam már jó állapotban lévő porszívót is, meg sok minden mást.

a greenwich-be való költözés gondolata odáig fajult, hogy be is jelentkeztünk egy lakásnézőbe. de ez már egy másik sztori. a hirdetésben kicsi, aranyos lakás szerepelt, ugyanannyiért, amennyit most fizetünk itt a büdös padlószőnyegért. mivel még nem csináltunk ilyet, nem nagyon tudtuk, hogyan kell jelentkezni, ha érdekel az ajánlat. ezért csak azt írtuk emailben, hogy fiatal pár vagyunk, dolgozunk-tanulunk és megnéznénk a lakást. vissza is írt mr Gabriel, hogy nagyon örülne nekünk, és leírná a további részleteket. küldött pár fotót is, igaz kicsiben, de az rögtön látszott hogy tényleg aranyos, jó állapotban lévő lakásról van szó. erre mi visszaírtuk, hogy továbbra is meg szeretnénk nézni személyesen. itt kezdődött az érdekesség: mr gabriel továbbra is kedvesen leírja, hogy mennyire szereti ezt a lakást, és azt szeretné, ha ugyanúgy vigyáznánk rá mint ő. meg hogy rossz tapasztalatai vannak az előző albérlőkkel, mert nem fizettek. erre ő kitalált egy egyszerű módszert, hogy időben kiderüljön, fizetőképesek vagyunk-e. arról lenne szó (ennél a pontnál már sejtettem, hogy ebből az albérletből nem lesz semmi mert nem arra megy ki a játék), hogy utaljam át a kaució összegét (900 font) egy közeli barátom számlájára és utána mutassam be mr gabrielnek az átutalást igazoló szelvényt. ja és ő nem tud csak úgy átugrani Cardiff-ből ezért szkennelve kéri. megmutatja az ügyvédjének és ha az rábólint, mehetünk lakástnézni. persze azt sejtettünk, hogy vmi nem stimmel, de sehogy sem értettük, hogy tudna ő ebből profitálni. megbeszéltük, hogy megvárjuk, míg hazajön a holland lakótársunk a barátnőjével és megkérdezzük tőlük, miféle szokás ez, mert ők már túl vannak több hetes albérlet-keresésen. ki gondolta volna, rögtön tudták, miről beszélünk, mert többször belefutottak ilyenbe. a trükk az, hogy a szelvényen lévő adatok alapján hamis személyit csinálnak és leveszik a számládról a pénzt… és ilyenkor meg kell nézni az ip címet, amiből kiderül hogy nemhogy cardiffban nem lakik, de még európában se nagyon… úgyhogy ezentúl csak ügynökségen keresztül keresünk albit.

folytatás »

Hazudtam az előző alkalommal – ráadásul nem is tudom miért. Mikor azt írtam, hogy a „későbbiekben egy bejegyzés egy e-mailből készül majd”, már a postaládámban volt Erika két újabb levele.

Csorba Erika képes leveleiből

2008. 10. 19.

2 hete hétvégén beütött az az igazi nagyonszar idő, úgyhogy elmentünk első múzeumozásukra.
a Tate Modern-t találtuk ki, és elég jó választásnak bizonyult, bár még nagyon keveset láttunk belőle.
4 tate van: 1-1 Liverpoolban és St Ives-ben és 2 Londonban. a Temze északi partján a Tate Britain, amely Nagy Britannia művészetét mutatja be az 1500-as évektől egészen napjainkig, és 1987-ben nyitották, illetve a Tate Modern, amely a nemzetközi kortárs művészettel foglalkozik és 2000 óta van. Azt olvastam róla a wikipédián, hogy nyitásakor a világ legnépszerűbb múzeuma volt a több mint 5millió látogatójával. az épület eredetileg erőműként üzemelt, de 1981-ben bezárték és 2000-ben ugye már meg is nyitották a múzeumot. a méretei lenyűgözőek, nagy üres terek mindenhol, de nem hodály. lehet hogy kicsit a szeles esős időnek is köszönhető, de belül barátságos és otthonos. ami nagyon tetszett, hogy minden berendezés olyan egyszerű, szinte fapados, és közben ott sorakoznak a dali és a picasso festmények. az a szemlélet is tetszetős, miszerint elfelejted hogy múzeumban vagy. mivel nincs belépő, akármikor bemehetsz és akármikor kijöhetsz, akár 1 festmény kedvéért. lehet telefonálni és azt hiszem fotózni is. a gyereket meg le lehet rakni a földre játszani a többi porontyokkal, és a teremőr nénik nem néznek csúnyán (akik egyébként mind korunkbeliek és raszták :) a múzeum 6 szintes, legalul a bolt (jókat lehet shopni! :) fent meg az étterem, kávézó, állítólag pazar kilátással. csatolok egy fotót, amely az előtérben készült. aztán küldök még párat a gyalogos hídról, amin át lehet menni a tate modernhez, a temzéről meg a sirályokról. a híd közepe felé kis hangszórók vannak elhelyezve és sirály hangokat lehet hallgatni. mondjuk sok értelme nincs, de azért hangulatos…

az utolsó kép a mi kis metrómegállónk bejáratát mutatja, az emeletes busz tetejéről. városnézésre nagyon jók ezek a buszok, de iszonyú lassúak, nem kötik magukat menetrendhez, de a megállókhoz se nagyon. szóval célirányosan, időre menni metróval ajánlatos.

2008. 10. 20.

múlt hét pénteken az történt, hogy kedves főköknőm megköszönte eddigi közreműködésemet, úgyhogy megint nekiállok munkát keresni. arra hivatkozott, hogy nincs forgalma és nem tud még egy embert fizetni. volt is benne igazság, mert valóban kevés munkánk volt. kicsit az is közrejátszott viszont hogy eljött az ideje annak, hogy kiadja az igazolást arról, hogy nála dolgozom (ha találok állást, 1 hónapon belül regisztrálnom kell a munkaügyi hivatalban). és ugye azt valószínűleg nem szívesen adta volna ki, mert feketén alkalmazott. kicsit elszontyolódtam a hír hallatán, de ez van, könnyen jött, könnyen ment. múlt héten még dolgoztam, ugyanis volt még egy hét felmondási időm. holnaptól jöhet az önéletrajz frissítés és a keresés-jelentkezés. az utolsó hetem hihhetetlenül hosszan telt, mert úgy már kevesebb kedve van az embernek dolgozni, hogy tudja, hétfőtől nem kell jönnie. ráadásul mintha még kevesebb munka lett volna, úgyhogy néha tényleg megállt az idő… bezzeg amikor végre hazaértem, huss, elrepült az éjszaka és jött egy újabb munkanap.

aztán végre péntek lett. estére kitaláltuk Derssel, hogy lemegyünk a temzéhez, megnézni, milyen kivilágítva. eljött értem a Liverpool streetre ahol dolgoztam, mert úgy gondoltam, onnan gyalog is kényelmesen le lehet sétálni a partra. már írtam, hogy a city-ben dolgozom-dolgoztam, ami üzleti negyed. kis része az a városnak, de hatalmas forgalmat bonyolít le. csupa bank, irodaház, felhőkarcolók (vagyis nem tudom hogy ezek már azok-e, mindenesetre magasak). annyira azért nem volt közel a Temze, ahogy gondoltam, viszont a hosszabb mászkálásnak köszönhetően elég érdekes átalakulást nézhettünk végig a környéken. napközben csupa jólöltözött és stresszelt manager rohangál az utcákon. telefonálnak és tárgyalnak. péntek este ezek mind berobbannak a közeli kocsmákba. mivel a helyi törvények szerint a kocsmákban tilos a dohányzás, ezért az utcán isznak. az irodaházak szép lassan kiürülnek, a pubok meg megtelnek. a helyi vendéglátás remekül alkalmazkodik ezekhez az igényekhez, mert láttunk olyan irodaházat is, melynek az egész földszintjén egy elegáns bár működött. szóval még messzire se kell menni… ja, és az üres irodákban meg akkora kupi van mintha házkutatást tartottak volna. nem mondanám, hogy nagyon megfogott volna amit láttunk, viszont jó érzés volt kívülállóként szemlélni ezt a környéket és ezt a társadalmi réteget. az utcakép is teljesen más ebben a negyedben, lakóház szinte nincs is. de ezt a képeken úgyis látni fogjátok. a hetedik képet érdekességképp csatoltam, véletlenül beláttunk egy irodába, ahol még dolgoztak. nem tudom mennyire látszik, de az egyik pasi előtt 6 monitor van, a másik előtt meg 9.

folytatás »

Behozandó a lemaradást, ez egy hosszabb bejegyzés lesz, Erika hat szeptemberben postázott leveléből. A későbbiekben egy bejegyzés egy e-mailből készül majd. Átadom a szót és a képet:

Csorba Erika képes leveleiből

2008. 09. 24.

ezek a Camden Market-en készültek 2 hete. mint piac, annyira nem nyerte el a tetszésemet mert nem vettem semmit… meg akkor munkám se volt még, de ha lett volna, sem költöttem volna sokat, nem az én világom. viszont hangulatilag igen erős. amolyan (cyber)punk vidámpark: jobbról techno, balról metal szól, és minden villog… a házak homlokzatai is ki vannak pingálva.

még néhány fotó a piacról, és a negyedik fotó a mi főuccánkat ábrázolja, épp szép időben… :)

2008. 09. 28.

tegnap a sohoban jártunk…

az első képen a kínai negyed bejárata látszik (azok a piros izék), de oda most nem mentünk be. a két középső fotón pedig Soho két híres egykori lakójának a háza. ki gondolta volna… :) a negyedik kép csak egy szimplán szép homlokzat, semmi története nincs.

az utolsó 3 fotó 2 hete készült a St James parkban. nagyon szép, és a mókusoknak jó a marketingjük, égész közel jönnek és nézik a kezed, van e benne nekikvaló finomság :) sok ember van kint főleg ha süt a nap. csak fekszenek a fűben és beszélgetnek vagy olvasnak. ja, és a pázsit tényleg pazar

folytatás »

Szeptember 16-án meglepő levelet kaptam volt fotós osztálytársamtól, egykori kedvenc kollégámtól, és máig kedves ismerősömtől, Erikától (igen, ő a már említett Erika). Így kezdődött:

üdv Londonból!
már itt vagyunk szerda óta és terveink szerint december második felében teszünk egy karácsonyos látogatást hazafelé, hogy majd megint visszajöhessünk ide, úgy júniusig.

Aztán jött néhány fotó is e-mailben, melyeken jólesően fedeztem fel a korábbról ismerős, jellegzetesen „Cserices” finom kompozíciókat; és mivel Erikának nincs saját blogja (hogy tud így élni?), megkérdeztem, eljönne-e vendégnek hozzám. Nagy örömömre igent mondott, így most van szerencsém bejelenteni egy új kategória indulását, és bemutatni a BlogH első vendég bloggerét, Csorba Erikát:

Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy Londonba fogok költözni, nem hiszem el. De mégis megtörtént, és most itt vagyok… hétköznap egy fotólaborban dolgozom, hétvégén pedig felfedezem, és ha olyan kedvem van, fotózom a várost. A témaválasztás teljes mértékben szubjektív és hangulatfüggő. Igazából a véletlenre (vagy inkább a sorsra) bízom, hogy London éppen melyik arca kerül lencsevégre.

Köszönetem Halnak a meghívásért…

(Az a jó Londonban, hogy mindent lehet… ha szombat délelőtt épp szélesjó virágos kedvedben vagy, senki nem néz meg az utcán ha virág van a hajadban. Akár kaktusz is lehet…)

Részemről a szerencse!

Végül egy kis „Cserices” ízelítő, melyekhez Eri írásban csak ennyit fűzött: „ezek a lények a kis kertünk lakói :)”

folytatás »