Ilyent is lehet: második vásárlóm 18x24 cm-es posztereket szeretett volna a fenti képeslapokból. Természetesen örömmel teljesítettem a kérését. Ezúton is köszi a rendelést Réka, holnap postázom a képeket.
Az alábbiakban összefoglalom, melyek a főbb változások mostantól – részben a szavazataitoknak, részben pedig első vásárlómnak köszönhetően:
Összességében jelentősen olcsóbb lett minden (részletesen lásd a lenti listát).
Posztereknél már csak a kis méretből nem lehet egyetlen darabot rendelni, de ezután három helyett már csak kettő darab a minimális rendelési mennyiség; a közepes méretből pedig már egyesével is lehet vásárolni (ahogy a nagyból már eddig is).
Egy picit kisebb lett a nagy méretű poszter: 75x50 cm helyett 62x42 cm.
A képeslapok mostantól 4 helyett 2 oldalas kivitelben kaphatóak.
Egyszerűsödött a kínálat: posztereknél vászon helyett matt papír választható (a fényessel azonos áron, tehát ez nem szerepel külön termékként, hanem a rendelésnél kell kérni); a képeslapoknál pedig megszűnt a 4, 12 és 20 darabos kollekció.
Szeretettel ajánlom karácsonyra alábbi, 10 darabból álló, online megvásárolható képeslap sorozatomat. Ha semmi mást nem rendelsz, akkor darabja 5 amerikai dollárt kóstál, de ha válogatsz hozzá még 14-et (több darabot is rendelhetsz ugyanabból – vagy akár az összes képeslap lehet egyforma), akkor már csak 3 USD a darabár.
frissítve (2009. 11. 15.): Ennek a bejegyzésnek az eredeti tartalmát töröltem, mivel aktualitását vesztette. Ma mindent újraszámoltam, így még olcsóbban vásárolhatsz a posztereimből és a képeslapjaimból. Kattints ide a részletekért!
Új kategóriát nyitottam Képeslap vásárlás címmel, melyben a Hangulatkonzervek képeslap-sorozatom legújabb darabjairól fogok számot adni. Az alábbiakban pedig kicsit részletesebben bemutatom, miről is van szó.
A fotóimat tartalmazó, tetszőlegesen összeválogatott képeslapokat vásárolhatsz a halfoto.etsy.com-on 8, 16 vagy 24 db-ot – minél többet, annál kevesebb egységáron) 15x10, illetve 10x15 cm-es méretben, 300 g-os papíron. Minden képeslaphoz tartozik egy egyszerű fehér boríték.
Ne felejtsd el megadni a NOTES TO SELLER mezőben a megvásárolni kívánt hangulatkonzervek számát! (Ugyanabból a képeslapból több darabot is rendelhetsz – akár az összes képeslap lehet egyforma.)
A továbbiakban tervezem, hogy tetszőleges méretű posztereket is rendelhetsz, bármely, a következő linken elérhető fotómból: http://www.flickr.com/halasi_zsolt. Ha már most szeretnél ilyent, vagy bármi más kérésed van (pl. 24-nél több képeslapot szeretnél rendelni, még alacsonyabb darabáron), örömmel teljesítem – ha tudom.
A képeslapok magyar nyelven is megrendelhetőek. Ha a CANNED MOODS helyett HANGULATKONZERVEK feliratot szeretnél, írd meg a rendelésnél a NOTES TO SELLER mezőben.
Két hónapja dédelgetett tervemet valóra váltva ma megnyitottam webboltomat, ahol a fotóimat tartalmazó képeslapjaim vásárolhatók meg. Magamat idézem:
Néha egészen elvarázsolnak és magukkal ragadnak hangulatok. Ha minden összejön, konzerválom őket. Hangulatkonzerveket fényképezek. Ha jól sikerülnek, olyanok, mint az illatok, vagy a hangok. Néha egészen elvarázsolnak, és magukkal ragadnak...
Sokszor mondják egy-egy fotómra, hogy képeslapra kívánkozik. Íme itt vannak – megrendelheted őket a halfoto.etsy.com címen.