Nem hagytuk itthon a filmes fényképezőgépet sem. A rendelkezésre álló nyersanyag négy tekercs 2006 júliusi szavatosságú Ilford PAN 400-as hagyományos fekete-fehér negatív volt. Ezek közül július első három napján nem egészen három tekercset világítottam meg fénnyel.
Kréta…
Összesen 93 kockát exponáltam, ezeknek több mint felét (ötvenet) elsején, egy magányos fotótúrán, a tikkasztó hőségben, egy flakon hideg (és egyre melegebb és kevesebb) ouzo-s víz kíséretével. Kalamaki (a szálláshelyünk) közelében rátaláltam egy elhagyott, romos épületre – itt csattogtattam a legtöbbet. A hely különös szépsége az volt, hogy senkit nem láttam a közelben, de az ablakok helyén át látszott a néhány száz méterre levő, turistákkal elárasztott tengerpart.
A másodikai 39 felvétel témája a szálláshelyünk (és környéke), valamint nagyobb részt a sziget régi fővárosa Hania, ahová ottlétünk alatt másodszor – ezúttal nappal – jutottunk el. Mivel vasárnap délután volt, sikerült néhány egészen kihalt, utópisztikus fotót készítenem, melyek mindegyikén csak egyetlen aranyos turista szemlélődik: a Kedvesem. Este pedig jöttek a felhők, melyek nyáron igen ritkák errefelé, és én képes voltam vacsora után lemenni állvánnyal a tengerpartra, hogy csináljak néhány rettenetesen alulexponált képet (ez utóbbi persze nem volt cél, és akkor még nem is tudtam róla – utólag: valószínű a környező utcalámpák fénye zavart bele a mérésbe).
Harmadikán már csak négy kép készült a hotelről, és egy napernyő alatti olvasásról, ami az ott töltött hetünk első felére oly jellemző volt – egészen addig, míg egyre csúnyább lett a napallergiás bőröm (ugyanis a napfény az ernyőn keresztül is hatott).
…és a fekete fehér filmes fotózás
[-] Nagyon rászoktam a digitális fotózásra az utóbbi években. Furcsa volt, hogy visszaérve a hotelba, nem tudtam megmutatni a Krisztának, miket fényképeztem.
[+] De jó volt újra tiszta keresőképet látni (nem pixelekből), és használni a 19 mm-es nagylátószögű optikát. Jó volt gondolatban nosztalgiázni a szülői panelház pincéjében kialakított saját kis fotólaborról – ami egyébként még ma is megvan, és talán még vegyszereket is lehet kapni. Sőt ez egészen biztos, mivel sikerült előhívatnom a tekercseket a Max Fotólaborban (1062 Budapest, Aradi u. 11.), ahol még kézi nagyítások készítését is vállalják.
[-] És itt jön ismét a feketeleves. Miután megtudtam, hogy keretes WPC-t (képeslap méret a teljes negatívkockáról) is kérhetek, mondtam, hogy akkor erről a három tekercsről szeretnék. Csodálkozó szempár nézett rám a pult mögül. Szavak nélkül is megértettem: ja és mennyibe kerül? – kérdeztem. Kábé tízezer forint tekercsenként (290 Ft / WPC). Félreértés ne essék, én sem vállalnám olcsóbban – csak egy kicsit naív voltam, és nem gondoltam végig előre. Persze mindjárt módosítottam a rendelésem negatívhívás + kontaktra (ez így együtt 1500 Ft / tekercs); és miután a kontaktot átböngészve 93-ból 70-re mindenképp kíváncsi voltam, az anyagi terheket jelentősen csökkentendő elvittem a negatívokat a Mammut-béli Fuji Foto Centrumba, ahol egy automatán lenyomták 90 Ft-ért darabját. A képek nagy többsége szép lett, de volt közöttük néhány, amin sokat segíthetett volna egy kis kézi korrekció.
[-] Aztán jött a 70-ből kiválasztott 25 kép szkennelése egy ócska, belülről koszos üvegű (lusta vagyok szétszedni) UMAX Astra 4000U-val, ami életem egyik legrosszabb vására volt öt évvel ezelőtt.
[+] Minden jó, ha a vége jó. A vége pedig a digitális fotólabor: a Photoshop – és ez jó. Egészen érdekes eredménye lett például a használhatatlannak hitt esti felhős képnek. (Csak azt a sok kurva szöszt ne kellett volna leszedegetnem…)
Kattints a képekre a nagyításhoz, majd a nagy kép jobb (») vagy bal («) felére a lapozáshoz!
