Versenyben – magyar design a világpiacon


(a kép forrása: matt.org.hu)

A Design Központ kiállítása válogatást mutat be magyar tervezők közreműködésével létrejött, a nemzetközi színtéren sikeresen helytálló termékekből. Megtalálható köztük világszabadalommal védett és világszerte ismert termék, nagy múltú hazai vállalat, amely saját profiljában piacvezető pozíciót ért el, vállalkozó szellemű fiatal designer, aki kreativitását multinacionális cégeknél kamatoztatja csakúgy, mint pályára készülő fiatalok, akik máris sikerrel szerepelnek rangos, nemzetközi szakmai versenyeken. Megannyi meggyőző és vonzó bizonyítéka annak, hogy a magyar tervezők tudása, kreativitása versenyképes!

Design Terminál, 1051 Budapest, Erzsébet tér
Megtekinthető: 2009. október 2–november 1., H–V 10:00–18:00 (megnyitó: 2009. október 2., 17:00)

(forrás: designhet.hu)

Fotókiállítások a Természettudományi Múzeumban

A meglepően igénytelen installáció ellenére, három fotókiállítás apropóján is érdemes ellátogatni a Magyar Természettudományi Múzeumba: Az év természetfotósa 2008 és Forrásy Csaba „Szívem rokonai” című kiállítása augusztus 24-ig; a Fényecset Fotóklub Egyesület Fák, tájak, erdők című tárlata pedig június 29-ig látogatható.

Miguel Lasa (Egyesült Királyság/Spanyolország), Északi-sarki napfelkelte

IHK #2: kiállítások

IHK, vagyis nekem (eddig) Idő Hiányában Kimarad(t) – ha Te ott voltál, olvastad, megnézted vagy meghallgattad, írd meg róla a véleményed; vagy ha kedvet kapsz, menj el, olvasd el, hallgasd meg és nézd meg!

« előzmény

Agnes Denes: A harmadik évezred művészete – egy új világkép teremtése

Agnes Denes: A harmadik évezred művészete – egy új világkép teremtése

1982-ben egy flúgos környezetvédőnek nevezett kis csapat sokkolta egész Amerikát egy aranysárga búzamezővel.

Manhattan szívében, a Szabadság-szobor tövében, két utcára a Wall Street-ől és a World Trade Centertől, egy 0,8 hektáros szemétlerakónak használt területet közel egyéves munkával tisztított meg Agnes Denes – magyar származású képzőművész – és két segítője. Pár hónappal később egy aranysárga búzamező lett az egykori szemétlerakóból.

Az akkori városvezetés természetesen ezt a projektet nem nézte jó szemmel, és az aratás után beépítették a területet, mai nevén: Bakery Park. Agnes Denes a nemzetközi kortárs képzőművészet kiemelkedő alakja, retrospektív kiállítása decemberig januárig látható a Ludwig Múzeumban.

(forrás: est.hu)

látogatható: 2009. január 18-ig | további részletek: www.ludwigmuseum.hu

Apolka Művészeti Iskola és Műhely Embléma és arculattervező kurzusának 2008. évvégi záró kiállítása

Apolka Művészeti Iskola és Műhely Embléma és arculattervező kurzusának 2008. évvégi záró kiállítása

folytatás »

Lélek és test

Ma végre megnéztük, és nem bántuk meg. Haza is hoztuk a fényképeket, a kiállítás katalógusául szolgáló, szépen kivitelezett, vaskos könyvben (8 900 Ft-ért). Még egy hétig látogatható a tárlat a Szépművészeti Múzeumban.

Arnold Newman: Igor Stravinsky
Arnold Newman: Igor Stravinsky

Kertésztől Mapplethorpe-ig, a fotográfia legnagyobb mestereinek szemével

2008. június 6 – 2008. szeptember 21.

Ez idáig Magyarországon a jelentős fotóművészeti kiállítások vagy egy jól körülhatárolható korszakot, vagy egy egyéni alkotói életutat; más esetekben művészcsoportok alkotásait mutatták be. A Lélek és Test című kiállítás ebből a szempontból is más. Szándékaink szerint a látogató nem csak a fotóművészet kiemelkedően rangos alkotásait veheti szemügyre, hanem az emberi létezés két esszenciális megközelítése által szervezett tematikus rendbe szedve követheti nyomon a fotótörténet esztétikai, illetve technikai változásait: az 1900-as évek legelejétől napjainkig.

(forrás és további részletek: www.szepmuveszeti.hu)

100 féle Erdély


(Portik Tihamér / Reggel – a kép forrása: 100erdely.com)

Egy Erdélyről szóló 100 képet tartalmazó fotókiállítást ajánlok megtekintésre. A sok közhelyes, unalomig ismételt témájú mellett még több remek, és jónéhány kiváló fénykép került a Szabadság téri paravánokra – mint amilyen például egyik kedvencem fentebb. A képek megtekinthetők az MTV székház előtt március 30-ig, illetve a kiállítás honlapján gondolom, még sokáig.

Czakó Zsolt (film)világa

Czakó Zsolt (film)világa

Megnyitó: 2007. december 11. kedd, este 6 órakor, az Uránia Nemzeti Filmszínház Kávézójában.

A megnyitón közreműködnek:
Bakos Edit az Uránia Nemzeti Filmszínház igazgatója,
Nagy T. Katalin művészettörténész,
Nádai Ferenc grafikusművész,
David Yengibarjan akkordeon-művész.

15 éves a Duna TV Filmszerkesztősége – kiállítás a 2000 és 2007. áprilisa közötti időszakban, a Duna Televízió Filmszerkesztősége számára készített, a Filmvilág című lapban megjelent grafikákból.

A kiállítás megtekinthető 2007. december 11-től 2008. január 15-ig.

frissítve (2008. 01. 05.): Ma megnéztem végre a kiállítást – már amennyire a körülmények engedték, ugyanis botrányosan rossz (pontosabban semmilyen) a paravánok megvilágítása. A kiállított munkák viszont nagyon jók, aki teheti feltétlenül nézze meg (még naplemente előtt, akkor talán többet lehet látni)!