A Photoshop Lightroom 2.1-et még tavaly novemberben telepítettem a gépemre, azóta megjelent a 2.2-es verzió, és idén, újév napján végre elkezdtem vele részletesebben is megismerkedni. Ehhez a Perfact Kiadó gondozásában megjelent Adobe Photoshop Lightroom 2 fotósoknak kézikönyv van a segítségemre, ami ugyan meg sem közelíti a program színvonalát (például nem esik szó benne a katalógusok létrehozásáról, és néhol kimarad az említésre kerülő funkciók pontos elérésének ismertetése), de az alapok elsajátításához tökéletesen megfelel, tömören és könnyen érthetően leírja a lényeget. (A könyv végén billentyűparancs-táblázat és tárgymutató is található; itt pedig a könyv fekete-fehér képei láthatók színesben, fejezetekre bontva.)
frissítve (2009. 01. 05.): A fentieket a könyv harmadának elolvasása után írtam. Egy újabb harmaddal később úgy érzem, akkor vagyok korrekt, ha hozzáteszem, a zárójelben már említett konkrétumokat leszámítva, nagyon jól ír a szerző. Élvezettel olvasom, és tanulok.
frissítve (2009. 01. 24.): Három harmad után összegezve, ami nem tetszett a könyvben:
- A tördelése és a kispórolt színes képek. Ám mindkettőnek van előnye is: így nem sajnáltam összefirkálni a jegyzeteimmel a könyvet, ami fekete-fehérben nyilván olcsóbban volt kivitelezhető. És persze egy ilyen jellegű kiadványnál nem a külső a lényeg.
- Az általánosságban nem jellemző, egy-két helyen mégis zavaró felszínessége. Ahogy már említettem is, „nem esik szó benne a katalógusok létrehozásáról, és néhol kimarad az említésre kerülő funkciók pontos elérésének ismertetése”.
Ami tetszett a könyvben:
- A tömörsége. A szerző nem bonyolódik bele a részletekbe, így gyorsan elolvashatjuk a 162 oldalt, melynek végén tisztában leszünk az alapokkal.
- A stílusa. Baráth Gábor könnyen érthetően fogalmaz, és több helyen tesz érdekes technikai kitérőket a könnyebb érthetőség – és a kíváncsibb olvasók – kedvéért (persze ezt is csak lényegre törően, tömören).
A tegnap éjszakai gyorsteszt pedig annyiból állt, hogy egy kellemes baráti vacsora és egy liter bor elfogyasztása után megpróbáltam a képek metaadatait szinkronizálni, és egyből rájöttem, hogyan kell. Aztán jött a Feleségem, hogy „jé, ezeket a képeket még nem is láttam” – mondom, „várjál, csinálok egy szlájdsót”, és pár másodperc múlva indult is a műsor. „Nem lehetne gyorsabban?” – és mire ezt kimondta, már teljesítettem is a kérését (tudom, nem nagy dolgok ezek, de azt is vegyétek figyelembe, hogy pár éve már nem vagyok hozzászokva az alkoholhoz... :)).
Két monitorral a legjobb – a jobb oldalin a 100 %-os nézet (korábban ehhez meg kellett nyitnom Photoshop-ban a képet, ami RAW fájlnál elég macerás volt)
Komolyra fordítva a szót, tényleg zseniális a program, folyamatosan kényeztetve érzem magam – bár már elkezdtem írni egy listát arról, hogy mi az, ami nem tetszik benne (valószínű, ezeknek a problémáimnak egy részéről kiderül majd, hogy nem a program a hülye). A Lightroom 2.2-vel élmény a képfeldolgozás, és ezekről az élményeimről (meg persze a bosszúságaimról is), igyekszem majd beszámolni az új Lightroom kategóriában. Addig is (meg persze aztán is) ajánlom a Fotonlog Lightroom-ról szóló bejegyzéseit.
A számítógép korában villámgyorsan avulnak el a szakkönyvek, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy valaki még hasznát veszi ezeknek:
Legutóbbi nagyszerű olvasmányom tökéletes ajánlója a három kötetes regény utolsó bekezdése:
A kiállításon megtetszett ez a 113 fotót tartalmazó kötet, de kicsit drágállottam a 15 000 forintos árát. Így hát megrendeltem az 
„A keresztényeknek – kerül, amibe kerül – mindenképpen meg kell győzniük a pogányokat és ateistákat Isten létezéséről, hogy lelküket megmentsék a kárhozattól. Az ateisták – kerül, amibe kerül – mindenképpen meg kell, hogy győzzék a keresztényeket arról, hogy az istenhit nem több gyerekes, primitív babonánál, amely csak árt a társadalmi haladásnak. Így aztán üvöltöznek, egymás torkának esnek, vég nélkül csatáznak, míg a taoista bölcs békésen üldögél a folyó partján egy verseskötet, egy pohár bor vagy néhány ecset és paletta társaságában. Átadja magát a Tao élvezetének, és egy cseppet sem izgatja, létezik-e a Tao. A bölcsnek semmi szüksége rá, hogy bizonyítsa a Tao létezését, teljesen leköti annak élvezete.”
Szépen kivitelezett, érdekes könyv a 
Nem is hallottam róla, hogy Baki Péter, a 
