Selvarajan Yesudian–Haich Erzsébet: Sport és jóga – ezt olvasom most.
„Légy nyugodt, mint a hajnal csendje, higgy a jövődben, ahogyan a napkeltében hiszel, szemléld derűs nyugalommal a világot…”
4
Könyv kategória bejegyzései
G. Edward Griffin: A világ rák nélkül
Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik nyitottak egy másfajta, sokkal valódibb igazságra, mint amilyet a médiumok túlnyomó többsége torzít elénk. A könyv első kiadása 1974-ben, aktualizált újranyomása pedig 1997-ben jelent meg Amerikában.
A magyar változat 2005-ös keltezésű, és mert mégiscsak egy boltban megvásárolható majdnem 3000 forintos könyvről, és nem egy szamizdat kiadványről van szó, nem tudom említés nélkül hagyni botrányos tördelését, amit ez a nem túl szép borító takar (nincs energiám részletezni, de azt is el tudom képzelni, hogy MS Word-ben készült).
Ez esetben azonban sokkal lényegesebb a tartalom, amiért érdemes leküzdeni vizuális viszolygásunkat. A B-17 vitamin történetét feldolgozó könyv például alaposan megvilágítja a gyógyszeriparból (is) hasznot húzó kartellek és politikai erők összefonódásának történetét. Persze vagyok annyira edzett már, hogy nem esett le az állam olvasás közben, de azért jó, hogy lehet olvasni ilyeneket is (és kár, hogy szomorúan nagy az igazságtartalma):
Az Egyesült Államok népe, csakúgy mint a világ összes országának lakossága, jó úton van a rabszolgaság felé. Elhiszik ugyanis, amit a kormány a biztonságról, az egyenlőségről és a testvériségről papol. Az út végén pedig egy világméretű diktatúra várja őket, amely most még egy olyan nemzetközi demokratikus fórum álarca mögé rejtőzik, amelyet jóakaratú emberek a béke érdekében hoztak létre.
A könyvnek van honlapja is, melynek színvonala sajnos a könyv külleméhez igazított: www.avilagraknelkul.hu.
Magyar design – magyar tipó
Születésnapom alkalmából lepett meg ezzel a könyvvel Kedvesem, aminek különösen örültem, mivel nem sokkal korábban akadt a kezembe egy könyvesboltban, és elgondolkodtam a megvételén – de otthagytam, mert sokallottam a 8 800 Ft-os árát.
Örömmel vettem tehát kézbe az A4-esnél kicsit szélesebb, keménytáblás, fűzött kötésű, 244 oldalas, elsőre igényes kivitelűnek tűnő kötetet a Vertigo Kiadótól. A hátlap szövege tovább csigázta érdeklődésemet:
(…) Benne a magyar ipar több mint száz reprezentatív alkotása sorakozik egymás után időrenben, szép színes fotókon és tárgyszerű-érdekes elemzések kíséretében. A legrégibb emlék a herendi Viktória-készlet 1851-ből, a legfrissebb a metró új vonalához készülő egyik állomás látványterve tavalyról; a kettő között pedig mozdonyok és autóbuszok, ülőgarnitúrák és könyvszekrények, bútorok és lámpák, elektromos készülékek és műszaki berendezések, könyvek és plakátok sora. (…) olyan értékekkel szembesülünk, amelyekre joggal lehetünk büszkék, és amelyek tudatosítására alighanem ez a könyv vállalkozik először.
A Magyar Formatervezési Tanács elnökének kötetet méltató ajánlójával kezdődik a könyv, majd a „Bevezető helyett” című fejezetben említésre kerül, hogy mindeddig csupán két átfogó kiadvány látott napvilágot a magyar designról. Kétségkívül hiánypótló, nagyszabású vállakozás e kötet, joggal várnánk ehhez méltó tipográfiai igényességet.
Sajnos hiába. Kevés benne a hibátlan oldalpár. Ennek a könyvnek az anyagát biztosan nem látta korrektor a nyomdába kerülés előtt. Nem hiszem, hogy ezen kellett volna (illetve, hogy egyáltalán kellene) spórolnia a kiadónak egy ilyen impozáns(nak szánt) munkánál. (Szomorú, hogy ez a könyv egyáltalán nem egyedi eset ebből a szempontból, de még szomorúbb, hogy éppen egy olyan témáról szól, ami kapcsolódik a tipográfiához is. Miért vált nálunk teljesen általánossá ez az igénytelenség? Vannak még egyáltalán korrektorok?)
A továbbiakban a teljesség igénye nélkül következik jónéhány ordító hiba, melyeket nem kellett keresnem, mert szúrták a szemem.
Hiányos impresszum
Mindjárt az impresszumban hiába keressük a kiadás évét. Erre legfeljebb a hátlapszövegből következtethetünk, ahol a 2004-es metró terve tavalyiként kerül említésre. Ezek szerint a könyvet 2005-ben nyomták. Ezzel szemben az interneten több helyen is 2004 a kiadás éve. Na mindegy, nem olyan nagy dolog – ez csak a bevezető volt. (2. oldal)
Felesleges szóközök
Rengeteg példa van rá, a bal oldalon egy duplázott, a jobb oldali képen pedig egy zárójel és annak tartalma közé szorult felesleges „space” – mely utóbbinak természetesen megvan a párja is. (6. és 18. oldal)
Hatalmas szóközök
Itt nem egy felesleges szóköz karakter, hanem a tördelés hanyagsága miatt keletkező tátongó szakadékokról van szó. Még több van belőle, mint az előzőkből, de a bal oldali részlet a leghajmeresztőbb (elég egyértelmű még ilyen piciben is, ezért nem jelölöm külön) – amit még tetéz a felesleges elválasztás is a „pár-huzamosan” szóban. (12. oldal)
Idézőjelek
Az záró idézőjel (”) és az inch jele (") nem keverendő. Ezt egy kezdő tördelőnek is illik tudnia. Ebben a könyben számtalan helyen láthatjuk, mennyire csúnya, ha valaki mégsem tudja. Kezdődik helyesen, így: „ és véget ér rondán így: ". A képen látható példában sikerült mindezt lenyűgözően halmozni: „örökké" folyékony". (200. oldal)
Hullámos hosszú „ő” betűk
Ebből szerencsére nincs olyan sok, de a bal oldali példa a legszebb, ahol egymástól néhány centire mindjárt kettő is látható. (142. és 90. oldal)
Elválasztási hibák
A bal oldali képen ismét talán a legszebb példája a temérdek elválasztási hibának, mivel itt három sorban sikerült produkálni kettőt (76. oldal). Következik először e kettő, majd még néhány (továbbra is mellőzve a teljesség igényét): von-alú, felha-jtható, ame-lynek, ülésc-soportonként, jelentésigén-nyel, rendsz-erváltásként.
Helyesírási hibák, elírások, magyartalanságok
Ebből is van szépszámmal – a képen látható „aA” kezdetű mondaton (206. oldal) kívül is. Néhány közülük: „falburkolatú helyiség”; „felső téglány fedőlapján”; „sikerélmény biztosít”; „menűrendszer”; „úgy nevezett”; a címben Orion AR 311-es, a szövegben 312-es; felesleges vessző: „(…) Ekler Dezső, neve.”
Következetlen betűméret és -típus használat
Az egyes cikkek végén szereplő irodalomjegyzék van ahol a kenyérszövegnél kisebb méretű (pl. 26. oldal), de van ahol vele egyforma. Ugyanitt a mű címe legtöbb helyen álló betűvel van kiemelve, de előfordul, hogy az egész dőlttel szedett.
Zavaró az is, hogy sokszor egy oldalpáron belül különböző a kenyérszövegek betűmérete.
Kontrasztszegény, nehezen olvasható oldalak
A monitoron lehet, hogy jól mutatott, de kinyomva elég borzalmas (176. és 241. oldal). Szerencsére erre „csak” három-négy példa van a könyvben.
Egyéb „szépségek”
A bal oldalon az alcím hátteréül szolgáló fekete flekk magasabb a kelleténél („túllóg” lefelé). (36. oldal)
Kiváló munkát végezve sikerült megoldani azt is, hogy ne együtt végződjön a két szomszédos hasáb. (113. oldal)
A bal oldali képen, a lap tetején egy ottfelejtett fejezetcím látható. (132. oldal)
A II., kék színű fejezetben az oldalszámok sokszor kb. fél centivel feljebb csúsztak. (70-108. oldal)
Satöbbi…
Összesen 42 db postitet ragasztottam a könyvbe, de az ismétlődő jellegű hibákat már sok esetben nem jelöltem – így pontos adattal nem tudok szolgálni a számukat illetően, de az biztos, hogy száznál több van belőle a 244 oldalon. Kár érte…
Szabó Dezső: Segítség!
Szabó Dezső nagyszerű regényét már említettem korábban is, krétai nyaralásunk alkalmával pedig volt alkalmam elolvasni a három kötet második felét. Csak ismételni tudom magam, Szabó Dezső gyönyörűen ír, és ez a gyönyörűség csak fokozódott a tenger közelségében, a tűző napon, olvasás közben ouzo-t iszogatva.
Fokozottan éreztem a regény aktualitását is, miután hazaértünk, és hallottam néhány vérlázító hírt. Félelmetes, hogy ezer és ezer szálon kapcsolódik a jelenhez ez a 81 éves írás, félelmetes hogy nálunk mennyire „lendületben” a nemzetrothasztás. De hogy ne kanyarodjak el Szabó Dezsőtől (és aktualitásától sem), Gábor barátom nyomán ajánlom olvasásra a következő levelet.
Szabó Dezső: Levél a tisztviselőkérdésről
Tisztelt Tanár Úr!
Levelét, panaszait vettem. Ön azt kívánja, hogy a nyilvánosság elé vigyem az Önök szomorú helyzetét, megteszem. Írja Ön, hogy öt gyermeke és beteges felesége van. Hogy négy évig volt a fronton s ez az Ön idegeiben is helyrehozhatatlan nyomokat hagyott. És hogy a front után jött az irtózatosabb harc: harc a megélhetéssel. Eladták minden kedves tárgyukat, végül a szükségeseket is, a felesége kelengyéjét is. Ön naponta nyolc-tíz órát ad, hogy a túlságos munka és a gondok bódultságában képtelen már a tanítványai arcát is meglátni. És lelkifurdalást érez, hogy már nem tud semmi hasznára lenni tanítványainak.
Írja, hogy az utolsó állami segítség a legvéresebb gúny az Önök nyomora ellen. Hogy mikor az állam valami lényegtelen pénzösszeggel felemelte az Önök illetékét, ugyanakkor megvonta a cseléd-ellátási kedvezményét. Szóval: azt a falatot, melyet a nyilvánosság előtt ad, szelíd intimitással más címen visszaveszi.
Írja Ön, hogy ebben a lehetetlen állapotban mennyire lezüllik anyagilag és szellemileg a tanárság. Hogy mennyit süllyed ezzel közoktatásunk és a közélet morálja. Végül ecseteli kollégáinak és általában az egész tisztviselőségnek az elkeseredését. Rámutat, hogy az állam csak azért hirdeti a tisztviselő-felesleget, csak azért jelenti be a tisztviselők húsz percentjének elbocsátását, hogy ezzel pórázon tartsa ezt az elkeseredést. Mert tisztviselő-feleslegről szó sem lehet, hiszen a mai gazdasági helyzetben így is mindenkinek holtra kell dolgoznia magát. Végül hozzáteszi: „Pedig kár az államnak ilyen immorális eszközökkel dolgoznia, mert a hazafias tisztviselőség ideálizmusa még ebben a nehéz küzdelemben is tisztelni fogja a kellő határokat.”
Tisztelt Tanár Úr! Az Ön egyszerű szavai borzalmasabb rémregényt adtak össze, mint a Ponson du Terrail kötetei. És mégis: én, akiből máig is a legnaivabb ponyvamozidarab ki tud facsarni egy gyermekkönnyet, hidegen nézem az Önök szenvedését. Írja, hogy elpusztulnak: hát elpusztulnak. Írja, hogy elpusztul az egész magyar lateiner társadalom: hát elpusztul. Az a sors éri Önöket, melyet megérdemelnek. De ez még csak az Önök sorsa volna. De az Önök sírján örök szenny marad. Nagyobb szenny, mint a gyáva katona sírján. Önök hazaárulók voltak és a magyarság bűnös sírásói.
Van olyan korlátoltság, mely már gaztett, van olyan nemlátás, mely már gyilkosság. Önöknek látniuk kellene, hogy a mai állam kapitalista-tényezők erőhatalmi intézménye. Önöknek látniuk kellene, hogy a magyarság fennmaradásának primitív feltétele, hogy az állam átalakuljon a magyarság dolgozó tömegeinek jogi intézményévé. Önök már az ézopuszi mesékből tudhatták volna; hogy az erővel szemben csak erővel lehet eredményeket elérni. Mi lett volna az Önök teendője? Megteremteni az összes dolgozó kéz és dolgozó agy egyetemes szolidaritását az országban. Ahol minden egyes dolgozó ember halálig menő garancia lett volna minden egyes dolgozó ember életjogaiért. Ahol a kézimunkások számrendje védte volna az Önök szellemi küzdelmét. Ahol az Önök intelligenciája utat nyitott volna a dolgozó tömegek jogainak. Ahol egyetlen óriási szervezetben, egyetlen diszciplina alatt, egységes stratégiával és eszközökkel kicsikarták volna a jogtalan erők kezéből a minden becsületes munkát jogaihoz juttató magyar demokráciát.
Ehelyett mit tettek Önök? Önök úri emberek voltak. Önök ideálisak voltak. Önök lojálisak voltak. Mit jelentett ez? Ismeri Ön az amerikai regényekből annak a rabszolgának a típusát, ki saját nyomorult sors- és vértestvéreivel szemben a kizsákmányoló úr mellé áll? Annak lesz mindenre kapható eszköze, bálványozója, korbácsa, még ha önmaga is korbácsokat kap? Ezt a szerepet játszották Önök a magyar gyarmaton. Két egyenlőtlen csoport tragikus küzdelme volt Magyarország. Azoké, akik a munkájukból élnek és azoké, akik e dolgozók munkájából élnek. Az Önök lojális, morális, úri ideálizmusa mindig ez utóbbiak oldalán volt. Ezeknek szőttek Önök nimbuszt és mitológiát, ezeknek izzadtak védő ideológiát, ezeknek voltak mindenre kapható eszközei. Teljesen érthető, hogy ezek vetették meg Önöket a legjobban s úgy bántak Önökkel, amint a megvetett eszközökkel bánni szoktak.
Az Önök hazaáruló baromi ideálizmusa miatt ment tönkre szellemileg és anyagilag a magyar középosztály. Az Önök magyargyilkos, gyáva ideálizmusa miatt maradt szervezetlen a magyar intelligencia. Az ember lényegileg ragadozó állat s kisebb’ bűnös az, aki rabol, a nagy bűnös az, aki rabolni enged. A bekövetkezett tragédiákért, a szétdarabolt országért, a kirabolt magyarságért a felelősség nagy része Önöket terheli.
Önöknek két Magyarország közt kellett választaniok. Az egyik a dolgozó emberek győzelmes szolidaritásának nagyszerű alkotása lett volna. Ez jelentett volna földet, tisztességes megélhetést, fizikai és szellemi fejlődési lehetőséget minden dolgozó magyar számára. A magyar család biztos bőségben hajthatta volna ágait: kenyér, egészséges lakás, megvédett egészség, ígérő holnap várta volna az új csemetéket. Ez a Magyarország minden rabló és élősdi halála lett volna. És a másik Magyarország? Nem merem részletezni. De, tisztelt Tanár Úr, tisztítsa meg egy percre az ideálizmus csipáitól a szemeit s próbáljon látni a halál előtt! Nézze: mi sorsa van annak, aki érték, aki dolgozik, aki becsületes? És nézze: mi sorsa van annak, aki becstelen, aki harácsol, aki csal, aki rabol, aki visszaél? Ha egy országban csak egyetlen immoralitás tűretnék meg: az, amit ma koszt-pénznek neveznek; az az ország már az egyetemes rablás lupanárja volna Csak ez az egyetlen szörnyűség van itt? Ez a Magyarország minden rabló, minden élősdi melegágya. Ez a Magyarország hétmillió dolgozó magyar mindennapi halálos agóniája, lassú elpusztulása. Az Önök ideálizmusa ezt a Magyarországot választotta.
Elpusztulnak Önök. Sok szerencsétlen nő és ártatlan gyermek pusztul el Önökkel. De az Önök pusztulása nem tragédia lesz s az emberi méltóság fényéből egy sugár sem fog felcsillanni fölötte. Elpusztulnak, amint kidől az igás barom, amint elvágódik az agyonstrapált lakáj. És a szabad zsákmánnyá lett pusztuló magyar faj átka lesz egyetlen síri emlékük.
Ez a válaszom. Önnek, Tanár Úr.
Gellérthegy, 1923. március 15.
„ezernyolcszáznegyvennyolc”
Szabó Dezső Segítség! című írását olvasom mostanában, és éppen ma jutattam el a fenti oldalhoz, amelyen az 1848-as esztendőt említi. Szabó Dezső gyönyörűen ír, óriási élmény olvasni ezt a könyvet (majd ha elolvastam, visszatérek még rá) – ami egyébként kézi szedésű, és feltételezhetően (a könyvben nincs erre vonatkozó adat) a regény keletkezésének idején, az 1920-as években nyomták.
Margók
A ligatúrák hiánya kapcsán elgondolkodtam, mi az a tipográfiai hiányosság, mellyel rendszeresen találkozom, és melynek látványa a leginkább fáj. Egyértelműen az üres, szabadon hagyott, tiszta papírfelületek hiányoznak. A tér a tartalom körül. Mintha kötelező lenne egy nyomtatott oldal minden egyes négyzetcentiméterét befestékezni. Legyen nagyobb a betű, nagyobb a kép, hiszen még annyi üres hely van. De miért? Ma is láttam egy A4-es hirdetést (ráadásul egy nyomdaipari „szakfolyóiratban”), ahol legalább 12 pontos szöveggel volt teleírva az oldal kétharmada, a maradék harmadot, pedig „gondosan” megtöltötték a címmel, és képekkel, hogy egy dobókocka se férjen rá anélkül, hogy valami lényegeset el ne takarjon.
Mindezek kapcsán jutott eszembe a margó, ami bekeretezi a tartalmat, és elválasztja a környezetétől. Helyet biztosít a könyvet fogó kéznek, anélkül, hogy az a szöveget eltakarná (sőt egykor még jegyzetelésre is szolgált). A mai könyvek többsége esetén azonban a margó nem tölti be az előbb említett funkcióit – mert nem elég nagy. Egyrészt drága a papír, másrészt kevés a szépérzék.
Virágvölgyi Péter A tipográfia mestersége számítógéppel című könyvéhez hasonlóan Suzanne West Stílusgyakorlatok című írása (melyet éppen Virágvölgyi Péter fordított) is egy alapmű a tipográfia témájában, és konkrétan a margók kapcsán jutott az eszembe (a fenti képen a hagyományos margó szerkesztéséről szóló oldalának egy darabkája látható). A könyv 1990-ben született, 1998-ban adta ki az UR Könyvkiadó és Multimédia Stúdió.
Suzanne West első – Virágvölgyi Péter tolmácsolásában – megjelent szakkönyve, a grafikusok, reklámgrafikusok, tiporgáfusok, grafikai stúdiók és könyvkiadók nélkülözhetetlen alapműve, amely mind a professzionális tervezők, mind a laikusok számára – közérthetően, de a téma egészét teljes mélységében átölelően – áttekintést nyújt az oldaltervezés, a layout-design két eltérő módjáról. Könyve bemutatja a hagyományos stílust, amely a renaissance klasszikus esztétikájának visszatükröződése, és a modern stílust, amely a német-svájci design filozófia lenyomata. (www.ur.hu/stilusgyakorlatok)
Ligatúrák
A ligatúra két-három egymás melletti betű összeépítése. Bizonyos betűkombinációk ütközésének elkerülése céljából jelenleg is használatosak, de a nyomdászat kezdeti időszakában, a reneszánsz idején sokkal több ligatúra létezett nem ütköző betűkből is, mert közel volt még a kézzel írott kódexek kora, és a betűmetszők a kalligráfia lendületét belelopták a szedésbe. Ma legtöbbször az f-ligatúrákat alkalmazzuk (például fi). (Virágvölgyi Péter – A tipográfia mestersége számítógéppel)
A ligatúrák a karácsonyi ajándékaimról (FÉNY A FÖLDÖN; Pink Floyd: Inside Out – Kifordítva) jutottak eszemebe – pontosabban arról, hogy az említett könyvekben sajnos nincsenek.
És ha már idéztem Virágvölgyi Péter A tipográfia mestersége számítógéppel című könyvéből, akkor egyben ajánlom is ezt az alapművet mindenkinek, aki számítógépet használ szövegek szerkesztésére; de azoknak is, akiket „csak” érdekel a tipográfia, mert nagyon sok hasznos (a szakmánkban alapvetőnek számító – mégis a tapasztalataim alapján sokszor kevéssé ismert) tudásanyagot tartalmaz. A könyv 260 oldalas, B5-ös formátumú, 1999-ben született, de létezik 2004-es utánnyomása is az Osiris Kiadó gondozásában.
A számítógépek elterjedésével a tipográfia a hagyományos szakmai területen kívül került, s már a legegyszerűbb szövegszerkesztő program használata esetén is számos tipográfiai döntést kell hozni. Ez a kézikönyv a számítógépes tipográfia tankönyve, melyben természetes módon a tradicionális, évszázados ismeretek és a legújabb fogalmak egyforma hangsúllyal vannak jelen. Olyan ismereteket közöl, amiket a szövegszerkesztő vagy tördelőprogramok leírásán túl tudni kell ahhoz, hogy kulturált tipográfiai formába tudjuk önteni szövegeinket. A kötetet irodalomjegyzék, fogalommagyarázatok, angol – magyar szószedet és tárgymutató egészíti ki. (www.osiriskiado.hu)
Fény a Földön
Karácsonyra Nick Mason könyve mellé kaptam egy másik nagyon szépet is. A FÉNY A FÖLDÖN a BBC „Év természetfotósa” pályázat utóbbi két évtizedének nyertes képei közül válogat. Ezt a könyvet lapozgatom mostanában. Lenyűgöző fotókat tartalmaz a 224 oldalas, az Alexandra kiadásában tavaly megjelent kötet.
A fejezetek címei: Megvilágítások, Pillanatok, Alakzatok, Tükröződések, Kapcsolatok, Kompozíciók, Portrék.
Minden fejezethez tartozik egy bevezető. A legjobban Simon King szavai tetszettek, melyeket az Alakzatok című fejezethez írt.
A világon minden szép. Minden. Mélyebbre tekintve a felszínnél bármely jelenségben megtalálhatjuk a bájt, az angyalit. Egy rozsdás olajszállító hajó vörös, barna és narancssárga árnyalatai megfelelő világításban lenyűgözően szépek lehetnek. Az utcán sodródó nejlonzacskó életre kel, ahogy a szélben táncolva ide-oda libben…
…Hogyan függ össze mindez a természet világával, ahol a szépséget hagyományosan a dolgok önmagukban hordozott, belső lényegének tartjuk? A legtehetségesebbek azok, akik nem csak a nyilvánvaló szépséget veszik észre, hanem képesek mélyen a felszín alá látni, és észrevenni a földi élet elvont részleteiben azokat az összefüggéseket, amelyek megindítanak, és a képek segítségével valami módon át is tudják adni ezeket a szenvedélyeket, érzelmeket.
A mindennapi életben mindnyájunkat különböző dolgok indítanak meg. Egyre inkább úgy tűnik, hogy hatalmas jelzőtáblák után sóvárgonk. Most nevess, most sírj, most dühösnek kell lenned, most félj. S bár ellustultunk, alapvetően mégis kifinomultságra törekvő lények vagyunk. Érzékeink képessé tesznek bennünket, hogy az apró eltéréseket is észrevegyük látványban, illatokban és hangokban egyaránt.
Pink Floyd DVD-k
Vasárnap a végére értem Nick Mason Kifordítva című könyvének. Nagyon tetszett, jó a humora a bácsinak, aki egyébként február 20-án Budapestre látogat, és a Bahnhof Music Club-ban fogja dedikálni a művét (A könyv magyar kiadása mindvégig tartja a színvonalát a hibákat illetően, vagyis kb. 10 oldalanként egyet, azaz 30-40 elírást tartalmaz. Egy ilyen nagyságrendű kiadványnál tényleg nincs egy korrektor, aki végigolvassa az egészet, mielőtt nyomdába kerül? Miért kell ezen spórolni?).
Annyira olvasmányom hatása alá kerültem, hogy még aznap elindultam Pink Floyd DVD-ket vásárolni. Sikertelenségem után (összesen egyet találtam) először arra gondoltam, hogy a könyv hatására (amit nyilván rajtam kívül még sokan megkaptak karácsonyra) bizonyára mindenkiben megszületett a Pink Floyd újrafelfedezési vágy, ami nyilván DVD vásárlási lázban csúcsosodott ki; aztán egyik eladó felvilágosított, hogy a kiadóknál nagy leltárazások voltak, és csak most kezd majd beindulni a piac. Azt az egy DVD-t természetesen megvetem. A címe: „Pink Floyd – London 1966/1967”, és mivel a 60-as években, a zenekar történetének kezdetén „ játszódik”, nem nagyon volt miből válogatniuk a DVD készítőinek. A tok kívül-belül gyönyörű, de a tartalom mindennel együtt sem több 60 percnél. A fő műsorszám egy 29 perces film, ami két elvontabb, éneket nem tartalmazó szám (Interstellar Overdrive, Nick´s Boogie), képi aláfestése (koncertjelenetek, életképek). Érdekes – különösen a könyv után.
Találtam még egy „David Gilmour In Concert” című DVD-t is, aminek nem tudtam ellenállni. Itt van bőven tartalom, méghozzá elsőrangú. A Pink Floyd legifjabb tagja 56 éves volt, mikor 2002-ben a Royal Festival Hall-ban koncertezett. Zseniális. Nagyon szeretem a hangját, és ahogy gitározik, lenyűgöző. Az extrák között is van jónéhány érdekesség. Például egy házi videó, amin Gilmour gyakorol a kórussal; egy blues-klipp „I Put a Spell On You” címmel 1992-ből; Elvis Don´t című számának feldolgozása egy 2001-es koncertfelvételről; és egy nagyon hangulatos felvétel Gilmour Astoria nevű hangstúdió-lakóhajójáról. Kár lett volna kihagyni.
Várom, hogy feltöltsék a DVD-polcokat további finomságokkal.
Pink Floyd: Inside Out – Kifordítva
Régen örültem ennyire könyvnek, mint karácsony este ennek, mikor megtaláltam a fa alatt. Láttam már a plakátját, olvastam az interneten róla, de mikor kézbe vettem, meglepett milyen termetes könyvről van szó. Én elképzeltem egy A5-ös formátumú, a szövegen kívül legfeljebb néhány fekete-fehér képet tartalmazó kiadást, és e helyett egy A4-es, 360 oldalas, színes képekkel teli, nagyon alapos(nak tűnő), a zenekar történetét részletesen leíró művet kaptam ajándékba Kedvesemtől.
A Pink Floyd zenéje iránti vonzalmam nagyjából egyidős a zeneszeretetemmel, vagyis tinédzser korom óta tart. Már katona voltam, mikor megjelent eddigi (csak remélem, hogy van értelme ez utóbbi szónak ebben a mondatban) utolsó stúdióalbumuk „The Division Bell” címmel 1994-ben. Emlékszem, hogy a rádióból tudtam meg a hírt, lesz új PF album. Nagyon kíváncsi voltam rá, és mikor megjelent, (ha jól emlékszem) szüleimtől megkaptam ajándékba. Minden egyes eltávozásomkor meghallgattam, és az album dallamaival a fejemben vonatoztam vissza Kiskunfélegyházára, a laktanyába.
Most legalább ennyire örültem a könyvnek, mint akkor az albumnak. Miután végiglapoztam, a fülszöveg elolvasása tovább gerjesztette kíváncsiságomat, és bele is kezdtem a könyv olvasásába még szenteste. Természetesen az Utóirattal kezdtem, hátha megtudok valamit arról, lesz e még folytatás – és egyébként is Kifordítva a könyv címe, miért ne kezdhetném a végén. Konkrétumot nem tudtam meg, de a lényeg, hogy a zenekar egyik tagja sem mondta, hogy vége. Egy biztos, hogy ha lesz még Európában Pink Floyd koncert, én ott leszek.
Karácsony első napján egy reggeli kád forró vízben elolvastam az első fejezetet, és nem kellett csalódnom, tényleg szórakoztatóan ír Nick Mason, a dobos – ahogy azt a már említett fülszöveg igérte. Ma egy újabb reggeli kád forró vízben a második fejezetnek is a végére értem, és csalódásra csak egyetlen okom van, az első 60 oldalon 5 elírással találkoztam eddig. Ezzel együtt egyértelműen ott a helye minden Pink Floyd rajongó könyvespolcán. És ha már kétszer említettem a fülszöveget, idézek is belőle kedvcsinálóként:
Nick Mason az egyetlen, aki végig részese volt a Floyd negyvenéves történetének. Így a dobok mögül az együttes életének minden szakaszát végig tudta követni: a késő hatvanas éveket, amikor a londoni underground kedvencei voltak, Syd Barrett állapotának romlását és távozását, a klasszikus Floyd hangzás kialakulását, a The Dark Side Of The Moon világra szóló sikerét, az együttesen belüli feszültségek és problémák növekedését, a szakítást Roger Waters-szel, és a David Gilmourral közös döntést, hogy hírnevüket kockára téve Pink Floyd néven folytatják a munkát.
Mikor Nick Mason megírta beszámolóját a rock egyik legragyogóbb és legötletesebb zenekaráról, nemcsak saját memóriájára és kutatásaira támaszkodott, hanem igénybe vette a Pink Floyd sztori legfontosabb szereplőinek gondolatait és emlékeit is. Terjedelmes fénykép- és grafika-gyűjteményének sok különösen ritka darabja ebben a könyvben jelenik meg először. A történetet Nick szubjektív kronológiája egészíti ki.
Végül ajánlom a Pink Floyd hivatalos honlapját is, ami lehet, hogy csak nekem új, mert nem mostanában nézegettem: www.pinkfloyd.co.uk