Nálam ez is olyan, mint a Balaton: évente legalább egyszer jó ott lenni. Szombaton kint voltunk. Több száz méternyi tekergőző sor végére kellet beállnunk, de negyed óra elteltével már a karszalagjainkat ragaszthattuk. Újabb 5 perc múlva már bent is voltunk – le a kalappal a szervezők előtt. Már a HÉV-en és a jegyre várva is jó volt nézegetni a „baró fazonokat” (nem biztos, hogy pontos idézet Woody Allen egyik filmjéből); aztán meg közéjük vegyülni, és sodródni a dallamfolyamban.
Negyed hét körül jutottunk be, a Nagyszínpadon kezdődő HS7 koncertig volt még egy óránk, ezalatt végrehajtottunk egy spontán Sherpa bakancs-vásárlást, és beszereztem egy doboz sört a Tesco Szigetmarketben. A Hollywoodoo-ra a 2002-es albumuk grafikája miatt voltam kíváncsi (amúgy a zenéjüket egyáltalán nem ismerem :)), ők a HS7-nel egy időben zenéltek a Wan2 sátorban, úgyhogy nem vártuk meg a Nagyszínpadon zajló koncert végét. Éppen az utolsó két percre értünk oda, ennek alapján ennyi elég is volt.
Radiohead-éket még a 90-es évekből a Music tévéről ismerem. Azóta sem merültem el jobban az ismerkedésben. A koncert első órája alapján ez nem is olyan nagy baj – bár felmerült bennem, hogy otthon cd-ről, a kanapén ülve lehet, hogy jobban megérintene a muzsikájuk.
Tíz után otthagytuk ismét a Nagyszínpadot, és nagy nehezen megtaláltuk a tavalyról ismerős Hilltop borászat áruldáját, ahol áttekertek egy palack veresbort üvegből műanyagba ezerötért. A következő célpont a Hócipő sátra volt, ahol tízkor kezdett a Szőke András Badár Sándor páros. Háromnegyed tizenegyre értünk oda, gondoltam, éppen a végére, de kiderült hogy mégsem, mert Badár láthatóan jól érezte magát, és bő lére ereszve mesélte elképesztő történeteit. Szőke mérges volt, hogy nem szerepelhetett eleget – vagy csak ez is a műsor része volt, de nem úgy tűnt. Majdnem éjfélig dumáltak, ez volt az esténk legszórakoztatóbb része.
Végül a Kiscsillag zenekarra voltunk kíváncsiak, akik fél órás késéssel 1:20-kor kezdtek, és nem hagytak mély nyomokat bennem – de ekkor már valószínű senki sem lett volna erre képes...
Fentieket vasárnap és hétfőn írtam, aztán gondoltam, hozzácsapom majd a keddi beszámolót is, mert az utolsó Sziget napra is készültünk. Ez a látogatás utolsó pillanatban beeső határidős munkák miatt majdnem elmaradt, de aztán csak később kezdődött, mint szerettük volna. Dióhéjban: Beshodrom a Világzenein, Transe Express a Nagy Utcaszínházak keretében (ez nagyon a hangulatomba talált), és egy kis Kutya vacsorája Prodigy felé menet, ahol nagyon jól szórakoztunk – egymáson (már egy kicsit féltem, hogy megvernek a Prodigy-fanok). Megcsodáltuk néhány perc erejéig Sebeők Jánost a Hír TV sátrában, aztán sodródtunk még egy kicsit, és háromnegyed egykor számunkra véget ért a 2006-os Sziget. (A negatív vendéglátós élményeket idő hiányában most nem részletezem, de sajnos ilyenek is voltak – meg szerencsére pozitívak is.)
