HALDESIGN

A ligatúra két-három egymás melletti betű összeépítése. Bizonyos betűkombinációk ütközésének elkerülése céljából jelenleg is használatosak, de a nyomdászat kezdeti időszakában, a reneszánsz idején sokkal több ligatúra létezett nem ütköző betűkből is, mert közel volt még a kézzel írott kódexek kora, és a betűmetszők a kalligráfia lendületét belelopták a szedésbe. Ma legtöbbször az f-ligatúrákat alkalmazzuk (például fi). (Virágvölgyi Péter – A tipográfia mestersége számítógéppel)

A ligatúrák a karácsonyi ajándékaimról (FÉNY A FÖLDÖN; Pink Floyd: Inside Out – Kifordítva) jutottak eszemebe – pontosabban arról, hogy az említett könyvekben sajnos nincsenek.

És ha már idéztem Virágvölgyi Péter A tipográfia mestersége számítógéppel című könyvéből, akkor egyben ajánlom is ezt az alapművet mindenkinek, aki számítógépet használ szövegek szerkesztésére; de azoknak is, akiket „csak” érdekel a tipográfia, mert nagyon sok hasznos (a szakmánkban alapvetőnek számító – mégis a tapasztalataim alapján sokszor kevéssé ismert) tudásanyagot tartalmaz. A könyv 260 oldalas, B5-ös formátumú, 1999-ben született, de létezik 2004-es utánnyomása is az Osiris Kiadó gondozásában.

A számítógépek elterjedésével a tipográfia a hagyományos szakmai területen kívül került, s már a legegyszerűbb szövegszerkesztő program használata esetén is számos tipográfiai döntést kell hozni. Ez a kézikönyv a számítógépes tipográfia tankönyve, melyben természetes módon a tradicionális, évszázados ismeretek és a legújabb fogalmak egyforma hangsúllyal vannak jelen. Olyan ismereteket közöl, amiket a szövegszerkesztő vagy tördelőprogramok leírásán túl tudni kell ahhoz, hogy kulturált tipográfiai formába tudjuk önteni szövegeinket. A kötetet irodalomjegyzék, fogalommagyarázatok, angol – magyar szószedet és tárgymutató egészíti ki. (www.osiriskiado.hu)

Karácsonyra Nick Mason könyve mellé kaptam egy másik nagyon szépet is. A FÉNY A FÖLDÖN a BBC „Év természetfotósa” pályázat utóbbi két évtizedének nyertes képei közül válogat. Ezt a könyvet lapozgatom mostanában. Lenyűgöző fotókat tartalmaz a 224 oldalas, az Alexandra kiadásában tavaly megjelent kötet.

A fejezetek címei: Megvilágítások, Pillanatok, Alakzatok, Tükröződések, Kapcsolatok, Kompozíciók, Portrék.

Minden fejezethez tartozik egy bevezető. A legjobban Simon King szavai tetszettek, melyeket az Alakzatok című fejezethez írt.

A világon minden szép. Minden. Mélyebbre tekintve a felszínnél bármely jelenségben megtalálhatjuk a bájt, az angyalit. Egy rozsdás olajszállító hajó vörös, barna és narancssárga árnyalatai megfelelő világításban lenyűgözően szépek lehetnek. Az utcán sodródó nejlonzacskó életre kel, ahogy a szélben táncolva ide-oda libben...

...Hogyan függ össze mindez a természet világával, ahol a szépséget hagyományosan a dolgok önmagukban hordozott, belső lényegének tartjuk? A legtehetségesebbek azok, akik nem csak a nyilvánvaló szépséget veszik észre, hanem képesek mélyen a felszín alá látni, és észrevenni a földi élet elvont részleteiben azokat az összefüggéseket, amelyek megindítanak, és a képek segítségével valami módon át is tudják adni ezeket a szenvedélyeket, érzelmeket.

A mindennapi életben mindnyájunkat különböző dolgok indítanak meg. Egyre inkább úgy tűnik, hogy hatalmas jelzőtáblák után sóvárgonk. Most nevess, most sírj, most dühösnek kell lenned, most félj. S bár ellustultunk, alapvetően mégis kifinomultságra törekvő lények vagyunk. Érzékeink képessé tesznek bennünket, hogy az apró eltéréseket is észrevegyük látványban, illatokban és hangokban egyaránt.

Már hónapokkal ezelőtt meg akartuk nézni a moziban, szombaton végre megtettük – itthon, DVD-ről. Nagyon érdekes gondolatok megfilmesítése, mely gondolatok egy része már megfogalmazódott bennem is, de most jó volt látni és hallani másoktól. Bár a film látványvilága helyenként siralmas, de érdemes túllépni ezen a hiányosságon, és elgondolkodni azon, hogy az agyunkban pontosan ugyan az játszódik le, mikor látunk valamit, mint amikor csak elképzeljük. A világ pontosan olyan, amilyennek látni akarjuk. Nincs lehetetlen...

Képzeld csak el, micsoda káosz kerekedne, ha mindenkinek lenne annyi önbizalma, hogy interakcióba lépjen a valósággal és gondolatai révén meg is változtassa azt. Az emberek boldogok lennének és már nem lenne szükségük pótszerekre, hogy kitöltse az ürességet és elfeledtesse a gyengeséget, amelyben oly hosszú ideig éltek. Nem lenne jó ez az olyan embereknek és cégeknek, akik a többiek bizonytalanságából élnek. De csak és kizárólag a ravasz politikusok miatt van, vagy más okai is vannak, amiért képtelenek vagyunk beilleszteni életünkbe a fantasztikumot? Talán valamennyien elvesztettünk valamit a gyermeki ártatlanságunkból, a felnőtté válás útján - talán volt bennünk valami csodálatos, amit agyunk egy távoli fiókjába rejtettünk, gondosan felcímkézve: "Fantázia - szép ötletek, de soha meg nem valósíthatók."

Filmünkben Jeffrey Satinover pszichiáter (MD) és fizikus (MS), a "Kvantum Agy" ('Quantum Brain') c. könyv szerzője (a könyv a neuro-tudomány, a mesterséges értelem, a komputáció és a kvantummechanika kölcsönhatásait vizsgálja) leírja az emberek reakcióit a kvantummechanika különös jelenségei láttán:

"Nem vagyok biztos benne, hogy az embereknek leesik az álluk tőle, mert nem hiszen, hogy hinnének benne. Ezt nem úgy értem, hogy kijelentik 'nem, te hazudsz és a tudósok összezavarodtak', úgy értem, az eredmény annyira titokzatos, hogy az ember fel sem tudja igazán fogni, milyen csodálatos. És az emberek elpiszmognak a laboratóriumban, bosszankodnak a dolgokon, aztán ebédelnek és hazamennek, hogy úgy éljék tovább az életüket, mintha semmi különös nem történt volna. És mégis van valami csodálatos, ott a szemük előtt."

Olyan ember szavai ezek, aki egyetemi oklevelet szerzett, és a Kondenzált Anyagok Elméleti Fizikájával foglalkozó csoport és a Yale Egyetem újonnan megalakult W.H.Keck Kvantuminformációs Fizika Alapítvány tagja. Kutatási területe egy szuperszimmetrikus sok-test elmélet, a kvantum-komputáció elveire alkalmazva. A tudomány aprócska szegmense? Igen, de legalább egy lenyűgöző terület.

Ezek a racionalista tudósok olyan területeket kutatnak, melyek annyira fantasztikusak, hogy azok számára, akik nem tapasztalták meg a tényeket, science-fiction-nek tűnhet. Bilokáció, egyidejűleg két vagy több dimenzióban létező tárgyak, párhuzamos világok, 11 dimenzió, előre és hátrafelé haladó idő, nem-lokális kommunikáció bármilyen két tárgy között, a távolság ellenére (amely meghaladja a fény sebességét, és inkább a gondolat sebességéhez hasonlítható); azt kutatják, hogy a szemlélő (te és én) figyelmével és gondolataival hatást gyakorol az anyagra, és hogy a valóságunk elválaszthatatlan a gondolatvilágunktól, és hogy tulajdonképpen nincs is 'anyag', mint olyan: az atomok szintje alatt csak tudati lehetőségek és tendenciák vannak, amelyek a szilárd anyag illúzióját keltik bennünk.

A "Mi a csudát tudunk a világról?!" egy olyan tudományról szól, mely kijelenti, hogy minden lehetséges, csak a szemlélődő gondolatai szabnak korlátokat, vagyis mi magunk korlátozzuk lehetőségeinket. Nagyon jónak tartom, hogy a film a kétkedőkről is szól, és azokról, akik nem hisznek ezekben az eszmékben. A film azt sugallja, hogy az idegek síkján arra vagyunk kondicionálva, hogy elutasítsuk az olyan információt, amit nem ismerünk és amivel nem tudunk mit kezdeni. Hát igen, itt a hiba a cinikus által felépített rendszerben: lehet, hogy csak saját agyuk szintjén van igazuk. Mert neurológiájuk nem engedi, hogy hozzáférhessenek a fantasztikumhoz.

(Mark Vicente, rendező írása – idézet a film magyar honlapjáról)

A film hivatalos honlapja: www.whatthebleep.com
A film magyar honlapja: www.budapestfilm.hu/bleep
(Sajnos mindkettő nagyon csúnya, csak információ-szerzésre jók, vizuális élményt garantáltan nem okoznak.)

Tegnap megnéztük. Utána azt mondtam, jobb, mint az első. Aztán Miki barátom felhívta a figyelmem, hogy sokkal darabosabb, az elsőnél. És tényleg. Sokkal. Több rövid jelenet. De azért jó. Nagyon jó. Ajánlom. Mert jó. Sokat röhögtünk. Most másnapos vagyok.

www.uvegtigris.hu

A könnyebb átláthatóság, és a HALDESIGN 3. verziójához tervezett funkciók működésének érdekében csoportosítottam a kategóriákat. Ennek következtében sajnos az egyes katagóriák permalinkjei megváltoztak, elnézést kérek az ebből eredő esetleges kellemetlenségekért. A Google sem szeret most már annyira, de muszáj volt megtennem (jobb előbb, mint soha)…

Vasárnap a végére értem Nick Mason Kifordítva című könyvének. Nagyon tetszett, jó a humora a bácsinak, aki egyébként február 20-án Budapestre látogat, és a Bahnhof Music Club-ban fogja dedikálni a művét (A könyv magyar kiadása mindvégig tartja a színvonalát a hibákat illetően, vagyis kb. 10 oldalanként egyet, azaz 30-40 elírást tartalmaz. Egy ilyen nagyságrendű kiadványnál tényleg nincs egy korrektor, aki végigolvassa az egészet, mielőtt nyomdába kerül? Miért kell ezen spórolni?).

Annyira olvasmányom hatása alá kerültem, hogy még aznap elindultam Pink Floyd DVD-ket vásárolni. Sikertelenségem után (összesen egyet találtam) először arra gondoltam, hogy a könyv hatására (amit nyilván rajtam kívül még sokan megkaptak karácsonyra) bizonyára mindenkiben megszületett a Pink Floyd újrafelfedezési vágy, ami nyilván DVD vásárlási lázban csúcsosodott ki; aztán egyik eladó felvilágosított, hogy a kiadóknál nagy leltárazások voltak, és csak most kezd majd beindulni a piac. Azt az egy DVD-t természetesen megvetem. A címe: „Pink Floyd – London 1966/1967”, és mivel a 60-as években, a zenekar történetének kezdetén „ játszódik”, nem nagyon volt miből válogatniuk a DVD készítőinek. A tok kívül-belül gyönyörű, de a tartalom mindennel együtt sem több 60 percnél. A fő műsorszám egy 29 perces film, ami két elvontabb, éneket nem tartalmazó szám (Interstellar Overdrive, Nick´s Boogie), képi aláfestése (koncertjelenetek, életképek). Érdekes – különösen a könyv után.

Találtam még egy „David Gilmour In Concert” című DVD-t is, aminek nem tudtam ellenállni. Itt van bőven tartalom, méghozzá elsőrangú. A Pink Floyd legifjabb tagja 56 éves volt, mikor 2002-ben a Royal Festival Hall-ban koncertezett. Zseniális. Nagyon szeretem a hangját, és ahogy gitározik, lenyűgöző. Az extrák között is van jónéhány érdekesség. Például egy házi videó, amin Gilmour gyakorol a kórussal; egy blues-klipp „I Put a Spell On You” címmel 1992-ből; Elvis Don´t című számának feldolgozása egy 2001-es koncertfelvételről; és egy nagyon hangulatos felvétel Gilmour Astoria nevű hangstúdió-lakóhajójáról. Kár lett volna kihagyni.

Várom, hogy feltöltsék a DVD-polcokat további finomságokkal.

Tegnapi mozi-élményem tárgyát ajánlom azoknak, akik szeretik a csavaros történeteket.

Ne hagyd, hogy elmeséljék neked, mi történik ebben a filmben, mert az itt tényleg poénmészárlás! A mű élvezetének ugyanis legfőbb összetevője az, hogy körülbelül húszpercenként gyökeres fordulatot vesz a cselekmény, és maga a film is más műfaj rugóira kezd el járni. (est.hu)

Nem is írok, csak annyit, hogy az a „húszpercenként” azért talán túlzás, de tényleg fordulatos Mikael Håfström svéd rendező James Siegel amerikai író könyve alapján készült filmje.

Régebben a moziban is láttuk, karácsony előtt megvetük, és tegnap otthon is megnéztük. Most is magával ragadott a film hangulata, aminek alapján akár Tim Burton is rendezhette volna, de ezt a filmet Brad Silberling jegyzi. A film Daniel Handler nagysikerű meseregény-sorozatának első három kötetét dolgozza fel (elkészültéig a könyvből tíz rész jelent meg, így talán nem alaptalan várni a film folytatását). Külön említést érdemel a film grafikája (ami Brett Helquist munkája), zenéje (ami tökéletesen egészíti ki a látványt) és humora (ami jó) – legalábbis szerintem.

Weblap-ajánló:

• A film egyik (kevésbé látványos, de többféle – nyomd a frissítést a design-cseréhez) hivatalos honlapja: www.lemonysnicket.com
• A film másik (látványosabb, flash-es) hivatalos honlapja: www.unfortunateeventsmovie.com
• Brett Helquist (nem túl tartalmas) honlapja: www.bretthelquist.com (itt is nyomd a frissítést, hogy többet láss)
• A filmről magyarul: www.moziplussz.hu

Tegnap este voltunk a Trafóban. A címben nevezett előadás eleinte kifejezetten idegesített, aztán egy érdekes élmény lett belőle.

Akram Khan az angol táncélet egyik vezető fiatal koreográfusa, aki a nyugati és a keleti kultúra keresztmetszetében alkot. Egyszerre merít a nyugati kortárs és a klasszikus indiai kathak tánc hagyományaiból, és ezek elemeit ötvözve hihetetlenül élettel teli és dinamikus darabokat koreografál.

A MA-t Hanif Kureishi, egy Angliában élő pakisztáni származású író írása ihlette és egy gyermektelen nő történetét meséli el, leginkább a keleti népmesék világát idézve meg. A MA különlegessége, hogy a táncosok élőzenére táncolnak a színpadon - négy indiai zenész gondoskodik az autentikus hangzásról és egy különleges atmoszféra megteremtéséről. Az előadás keretein belül egyszerre szólal meg a "mridanga" (dél-indiai dob) és a cselló, és a pakisztáni énekes hangja a belga Ictus Ensemble elektronikus effektjeivel keveredik. Egy látványában és mozgásvilágában is varázslatosnak számító darabról van szó, mely 2004-es premierje óta nagy sikerrel járja be a világ jelentős színpadait. (kultura.hu)

28-án pedig egy remek Kispál és a borz koncert volt a pécsi Uránia moziban. Ez a koncert is már hagyomány a zenekar életében, de ez már nálunk (Kedvesem + jómagam) éppúgy. Krisztával másodszor, összesen már negyedszer ültem végig csendben a moziban, és minden évben az volt a véleményem, hogy ezek egyre jobbak.

Az idei gumicsizmás koncert volt (és természetesen a „Gumicsizma” című számmal kezdődött), és ebben az évben voltak a legtöbben a színpadon (Ágoston Béla fúvóshangszerekkel, és még négyen – a zenekar tagjain kívül – hegedűkkel, nagybőgővel), és ez jó volt így. Nagyon jó! Megyünk jövőre is.

folytatás »