A Kispállal kapcsolatos tavalyi tervünk annyiban módosult, hogy nem mentünk értük Pécsre, hanem megvártuk, míg ők jönnek a Művészetek Palotájába. Ekkora térben, mint az öt emelet magas Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem még nem hallottuk a zenekart játszani (és az előadott számok többségét még így áthangszerelve sem).
Az új dobosnak, Bóra Áronnak – aki mellé az egyik régi dobos, Csülök is beszállt ütősként – a koncert harmadánál megszületett a kisfia; Lovasi a tőle megszokott humorral konferált, néha elrontotta a dalok szövegét; Kispál a tiltott cigi helyett eleinte vadul rágózott, aztán három vagy négy számban is remekül „szólózott”; Dió is jó volt, Lecsó is jó volt, a három vonós is jól húzta; a hangzás is jó volt, szóval nagyon jó volt ismét „minden együtt”. (Leszámítva, hogy elfelejtettem elvinni a fényképezőgépem, ezért csak a fenti, Miki barátom által mobilról lőtt szemcsehalmaz marad képi emlékként – de így legalább a lényegre fókuszálhattam.) Jövőre találkozunk újra ugyanitt!
