2009. 12. 22.

MTV – 2010-es arculat

Új arculattal jelentkezik 2009 karácsonyától a Magyar Televízió. A műsorblokkokat összekötő képi világ frissítése mindkét csatornára kiterjed, és egymástól csak színvilágában különbözik. Az arculati elemek (ID-k) megújulása ugyanakkor csak az első lépés: az új dizájn bevezetésével a köztévé tavasz óta tervezett, mintegy másfél év alatt megvalósuló arculatépítésének első fázisa zárul le.

Az új arculat a kereskedelmi csatornák diktálta trendtől elkülönülő, egyedi képet fest a Magyar Televízióról. A közszolgálatot színes, sokrétű, az élet minden oldalát megvilágítani szándékozó szolgáltatásként, a Magyar Televíziót pedig nagy múltú, de folyton megújuló műsorszolgáltatóként mutatja be letisztult képekben. Az MTV új megjelenése a mai trendre jellemző harsány, vibráló, hivalkodó szín- és formavilággal ellentétben nyugalmat, megfontoltságot sugall, illetve a „rész az egészben” filozófiájára építve a nemzet összetartozását közvetíti.

(forrás, és további részletek: comment.com)

Nekem alapvetően tetszik – bár kicsit sajnálom a letérést a népies vonalról. Nektek mi a véleményetek?


2008. 04. 28.

Zseniális reklámok #2

« előzmény

Igaz, hogy majdnem épp egy éves már, de nekem ma volt új; és mivel régen találkoztam ennyire jól átgondolt és kitalált reklámmal, úgy érzem, itt a helye:

Ismét egy díjnyertes (Eurobest fődíj, illetve arany az Epica-n, a cannes-i és a londoni fesztiválon) reklám, melyben egy pantomimesnek tűnő fickó sétál az utcán, aki súlyos francia akcentussal beszéli az angolt, és mindenkibe beleköt, mégsem foglalkoznak vele. Vajon ki lehet ő?

Megoldás a reklámban:

A reklám szövege:

Azt hiszem mindig félreismertek. Úgy tűnt, hogy az emberek nem szeretnek. Azt hiszem zavartam őket. Az agyukra mentem. Nem tudom miért. Egyszerűen csak így történt. Talán túl heves voltam. Vagy túlságosan agresszív. Nem tudom. Tényleg nem. Igen, magányos voltam. Szörnyen magányos. De hozzá lehet szokni...idővel.

Végül, egy napon minden megváltozott. Valaki végre elfogadott...olyannak amilyen vagyok. Mióta megvan ez a munkám, az életem teljesen más lett. Végre hasznosnak érzem magam, jónak valamiben.

A szél. Használjuk fel jóra az energiáját.

Tehát ő volt a szél megszemélyesítője, a hirdető pedig a német Epuron cég, mely alternatív energiával (főleg a széllel) foglalkozik. A fickó, akinek ijesztőek a vonásai (elvileg a saját arca) egyébként francia, így nem meglepő a fura akcentus.

Némi infó:

Az első megjelenés időpontja: 2007 április 30.
Reklámügynökség: Nordpol+ Hamburg
Production Company: Paranoid Projects (Párizs)
Creative Director: Lars Rühmann
Director: Les Viking
Producer: Melanie Robert-Kaminka, Virginie Dinh
Art Director: Björn Rühmann, Joakim Reveman
Szövegíró: Matthew Branning
Hang szerkesztés: Pigalle Production

(forrás: reklamfuggo.blog.hu)


2008. 04. 22.

Digitális TV

A digitális televíziózás a jövőt hozza el az Ön otthonába.

Péntektől a mi otthonunkban is jelen van a jövő, és nagyon jó dolog, hogy a médiabox-szal meg tudom állítani az élő adást, a műsorújság pedig mutatja, hogy éppen mi van, és mi lesz, és egyszerűen, logikusan kezelhető a rendszer – még ha nem is tökéletes. És itt jön a lényeg: rögzíteni is tudom a műsorokat a médiabox 160 gigás merevlemezére, és a kütyü hátoldalán USB csatlakozó is van, amit a bekötést végző bácsi is megmutatott, mikor rákérdeztem, hogyan lehet átmenteni róla az adatokat?

Tegnap viszont megtudtam az ügyfélszolgálattól – amit sejtettem már, miután semmilyen adatmentéssel kapcsolatos menüponttal nem találkoztam –, hogy az adatokat nem lehet átmenteni. Tehát az van, hogy felvehetek kb. 48 órányi műsort, aztán újabb rögzítés előtt valamit törölnöm kell; és a már felvett tartalmat kizárólag a médiabox-on kersztül nézhetem vissza. Ez lenne a jövő?

Amúgy már csak kíváncsiságból szívesen összedugnám ezt a jövődobozt a kompjúteremmel, de sehol nem találtam mindkét végén dugós USB kábelt, amivel belecsatlekozhatnék a két aljzatba. Ti tudtok ilyenről? Esetleg más ötlet?

frissítve (2008. 04. 26.): Ma esti bevásárlásunk során az Auchan-ban rábukkantam a hiányzó láncszemre (a mindkét végén dugós USB kábelre – amiről a Media Markt-ban és az Electro World-ben sem hallottak); a csatlakoztatás utáni eredmény pedig a nagy semmi.


2008. 04. 12.

Showder Klub

Az első rész megtekintése után mondhatom, hogy végre van egy műsor, ami miatt érdemes az RTL Klub csatornájára kapcsolni. „Az ország legtehetségesebb fiatal humoristái” hétfőnként 22:10-kor az RTL-en.

Az április 7-i adás Kiss Ádámmal, Kovács András Péterrel, Szupkay Viktorral, Beliczai Balázzsal:


2008. 01. 08.

Waczak Szálló

Január a filmek hónapja – legalábbis itt, ezen a blogon. Ismét egy DVD-n megjelent filmsorozatot ajánlok, és ismét egy Kedvesemtől kapott karácsonyi ajándékról van szó. Ha jól emkékszem a Waczak Szállót is a Magyar Televízióban láttam először, Galla Miklós hívta fel rá a figyelmemet, akárcsak a profi forgatókönyvre. Valóban – John Cleese (a Monty Python csoport egyik tagja) és Connie Booth (John Cleese akkori felesége) által – remekül megírt, tucatnyi félórás epizódról van szó, melyeket a hetvenes évek második felében vetített először a BBC; és tegnaptól három héten át újra műsoron van az MTV-n is: hétfőtől csütörtökig 22:35-kor.

Waczak Szálló

Fawlty Towers (1975–1979) » IMDb | » Wikipedia (en) | » Wikipedia (hu) | » fawltysite.net | » YouTube


2008. 01. 03.

A remény rabjai

Az InDesign CS3 extra szűz olivaolaj mellé kaptam még egy DVD-t is Gergőtől karácsonyra. Állítólag már említette korábban, hogy ez egy nagyon jó film – csak én elfelejtettem. Miután (még tavaly) megnéztem, beigazolódott, hogy kollégám ezúttal sem hazudott: briliáns történet, nagyszerűen megfilmesítve – örülök, hogy 13 év után hozzám is eljutott. (Az IMDb-n egyébként közel 300 000 szavazat alapján minden idők második legjobb filmje.) Ha esetleg valaki hajlandó reklámokkal szaggatva megnézni, jövő vasárnap éjfélkor vetítik a Cool TV-n (nem is gondoltam, hogy értékes műsorok is vannak ott).

A remény rabjai – jelenet a filmből

The Shawshank Redemption (1994) » Wikipedia (en) | » IMDb | » est.hu

Frank Darabont sokáig dédelgette Stephen King elbeszélésének megfilmesítését, és a forgatókönyv megírása után nem adta mostoháknak gyermekét, noha neves rendezők ajánlottak komoly összegeket a rendezés jogáért. A forgatókönyvíró Darabont azonban úgy döntött, hogy bemutatkozik mozirendezőként is, és állhatatossága a kész filmet látva több, mint érthető. A remény rabjai ugyanis klasszikus fegyelemmel, nagy műgonddal, ritka intelligenciával és hatalmas szívvel megcsinált alkotás, amely egyszerre őriz valamit a vaskos télesti regények komótosan hömpölygő mélységeiből, és a filléres lektűrök szentimentális, megható naivitásából. Börtönfilm, ahol a börtön nem csak a pokol egy földre hozott bugyra, hanem olyan hely is, ahol életek zajlanak, ahol a barátság, a közösség, a szövetség, és a méltóság létérdek - és ahonnét nem mindenki vágyik el. Ismerős és sablonos figurák és helyzetek keverednek meglepően hiteles és emberi problémákkal, és érzékeny, hiteles pillanatokkal, hogy így alkossanak hibátlanul egységes dramaturgiát. Darabont elég bátor ahhoz, hogy apró részletekbe menően bontsa ki figuráit, úgy, hogy közben egyik főhősét szinte az utolsó pillanatig képes kiismerhetetlen és izgató titokként megőrizni. A magukban is izgalmas mozaikdarabok fokozatosan kerülnek egymás mellé, és a megdöbbentő és felemelő összkép csak a legvégén áll össze.

(forrás: est.hu)


2007. 08. 21.

Red Bull Air Race

Eredetileg a TV Deko „Francia módi” című műsorát akartam ajánlani egy mondatban – amelyre véletlenül bukkantam a tűzijátéknézős irodaavatós parti utáni fogmosás közbeni tévékapcsolgatás alatt.

Red Bull Air Race

Mivel semmit nem találtam róla a csatorna honlapján, eszembe jutott, hogy megnézem gyorsan Besenyei Péter pillanatnyi helyezését a Red Bull Air Race-en. Az esemény-sorozatnak van egy jó honlapja (az iframe-et most ne nézzük), ami magyarul is elérhető, és – tudom, hihetetlen – de még az enyémnél is jobb képek, sőt videók vannak rajta.


2007. 04. 30.

Szeresd a szíved

Ha a reklámfilm-készítéssel foglalkoznék, biztos valami ehhez hasonlót csinálnék. Persze csak ha lenne rá lehetőség – ahogyan most a Flora margarin gyártójánál.

Szeresd a szíved – jelenet a reklámfilmből

Először a záróképből semmit nem jegyeztem meg, de a kép-zene-szöveg hármasa felkeltette a figyelmem. Másodjára már megjegyeztem a webcímet és a Flora logó is tudatosult bennem. Most meg még írok is róla a blogomon. Szóval szerintem jól sikerült (a Sony Bravia és az Ariston Aqualtis után az aktuális kedvencem).


2007. 01. 13.

Péntek este

Volt szerencsém a Pulitzer Emlékdíjas Este műsorának beharangozóját néhány deci elsőosztályú bor elfogyasztása után megtekinteni. Olyan volt, akár egy Monty Python jelenet. Végtelenül abszurd.

Az is eszembe jutott, hogy pontosan ugyan olyan ez a műsor (is), mint az ún. „rendszerváltás” előtti híradók. Csak a szereplők cserélődtek, és a dizájn változott. A lényeg pontosan ugyan az: teljesen hülyének nézve etetnek hazugságokkal (és új elemként némi szenzációval). Borozva szórakoztató.

» 59 elképesztő Monty Python szkeccs a YouTube-ról

Ilyen az élet.


2006. 07. 31.

Michael Moore sorozat a Magyar Televízióban

Michael MooreA Fahrenheit 9/11 című cilmje kapcsán ismertem és kedveltem meg Michael Moore-t, az „az amerikai álom fáradhatatlan kritikusá”-t, ahogy a Magyar Televízió egyik ajánlójában olvasható. A sorozat négy filmjéből az elsőről (Roger és én) sajnos lemaradtam, de a másodikat (Hű, de nagy!) tegnap este megnéztem. Tetszik Moore ironikus, gúnyos, kritikus humora...

Az MTV Michael Moore sorozatának következő darabjai:

Kóla, puska, sült krumpli

1999. április 20-án, azon a napon, amikor az USA a legnagyobb erejű bombázást hajtotta végre a koszovói háborúban, a Columbine Középiskolában vérengzés történt: diákok lőttek diáktársaikra. Ez a megrázó eset indította Michael Moore-t, hogy elkészítse játékfilm hosszúságú dokumentumfilmjét az USA és az agresszió kapcsolatáról. Moore a rá jellemző sajátos stílussal indul felfedezőútra Amerika szívébe, és azt a kérdést boncolgatja, miért van tele brutális erőszakkal az amerikaiak élete, miközben megállás nélkül a boldogságot keresik.
A film 2003-ban elnyerte a Legjobb Dokumentumfilmnek járó Oscar-díjat.

(forrás: Index – Kultúr)

Fahrenheit 9/11

Kiindulásul véve a sokat vitatott 2000-es választásokat, Moore bemutatja George W. Bush valószerűtlen felemelkedését, melynek eredményeként az olaj-bizniszben tevékenykedő bukott üzletemberből a világ vezető nagyhatalmának első embere lett.
Michael Moore véleménye a Bush-kormányról, 120 percben.

(forrás: Index – Kultúr)