Zene kategória bejegyzései

Zene, koncert

U2 by U2

hal
Hozzászólás

Még nyáron vettem ezt a vaskos kötetet, ami az első kedvenc zenekaromról, a U2-ról szól. A könyvet apránként olvasva, lassan közeledtem az együttes jelenéhez, miközben végighallgattam a teljes U2 diszkográfiát. Lenyűgöző és szórakoztató történet ez egy rendkívüli zenekarról, melynek tagjai 30 éve változatlan felállásban és barátságban (zen)élnek együtt. Ma értem a végére.

U2 by U2 – könyvborítóA méret és a terjedelem még veszélyes is lehet, ha valaki szeret fekve, a könyvet a feje fölé tartva olvasni, és esetleg hajlamos közben elaludni; de előny is egyúttal, mert így legalább jobban eloszlik benne az az egy-két tucatnyi helyesírási hiba és elírás, melyek nélkül úgy tűnik, nem nagyon jelenhet meg kötet nálunk mostanában. Ezt leszámítva élmény volt végiglapozni a 352 oldalt, melyeknek kb. fele képekkel van megtöltve – és természetesen minden U2 kedvelő könyvespolcán ott a helye (ahogyan – gondolom – már mindenhol ott is van).

Grafikai tervezés: Four5One,
Gary Kelly
Kiadó: ShowTime Budapest Kft.
Kiadás éve: 2007
Méret: 246×300 mm
Terjedelem: 352 oldal
Kivitel: keménytáblás, cérnafűzött, védőborítóval

Ez a U2 története, ahogy azt a U2 tagjai saját szavaikkal elmesélték és saját képeikkel illusztrálták. A szöveg alapjául az a több mint 150 órányi exkluzív interjú szolgál, melyet Neil McCormick, a Daily Telegraph rockkritikusa két év alatt készített Bonóval, Edge-dzsel, Adam Claytonnal, Larry Mullen Jr.-ral és Paul McGuinness menedzserrel.

A fényképeket, dokumentumokat és emléktárgyakat a U2 és a Principle Management tagjai személyes gyűjteményükből kölcsönözték. A könyv művészeti vezetője Steve Averill volt, aki az 1977-es legelső U2-poszter óta felel a zenekar grafikai megjelenéséért.

U2 összes

hal
Hozzászólás

Már említettem, hogy mennyire fontos szerepe volt a U2-nak a zenével történő ismerkedésemben. Ezek után meglepő lehet, hogy csak ma vált teljessé a U2 lemezgyűjteményem.

A tíz éve megjelent Pop című lemezük számomra egyértelműen a pályafutásuk mélypontja, így ezt már meg se vettem a csalódást okozó Achtung Baby és Zooropa után. Úgy éreztem, számomra a U2 említésre érdemes korszaka a csúcsot jelentő The Joshua Tree utáni Rattle and Hum-mal végetért.

U2: Pop – borítóU2: All That You Can’t Leave Behind – borító

A 2000-es All That You Can’t Leave Behind már szerethetőbb, de nálam nem volt elég a CD vásárláshoz. Aztán a 2004-es How to Dismantle an Atomic Bomb-bal tovább haladtak a jó úton, most meg olvasom a U2 történetét (a könyvről majd később), és hiányzott a polcról ez a két lemez.

Bëlga – Zigilemez

hal
7

Bëlga – Zigilemez borítóAzzal kezdem, hogy csak nagyon felszínesen ismerem a fiúk életművét, viszont ez a legújabb lemezük nálam telitalálat. Ezernyi ötletes, zenébe oltott iróniamorzsa – egy abszurd korlenyomat. Humorból csillagos ötös, és némelyiket még zeneileg is élvezem.

Itt hallgathatsz bele a számokba („Készülj fel a hangulatra!”), a Bëlga honlap pedig türelmeseknek erre (flash), újságíróknak erre (html).

Holnap Rolling Stones…

hal
13

…koncertre megyünk. Ezt egészen ma reggelig nem gondoltam volna (soha nem voltam nagy Rolling Stones rajongó, bár amit hallottam tőlük, azt többnyire szerettem). Ma reggel miután láttam egy riportot róluk a tévében, megjegyeztem Krisztámnak, hogy azért megnézném őket (a Rolling Stones mégiscsak a legnagyobb rocklegendák egyike, akik 45 éve zenélnek – ráadásul Magyarországon valószínűleg utoljára) – de nem igazán gondoltam komolyan. Meglepetésemre „átmegyek majd a jegyirodába, megnézem, van-e még jegy” volt a válasz. Megvannak a jegyek (D jobb) – holnap megyünk!

Quimby koncert a Ruttkai Éva Színházban

hal
3

Kiss Tibor – Quimby
(a kép forrása: www.quimby.hu)

Tegnap este először voltunk Quimby koncerten. Bár színházban már másodszor láttuk-hallottuk őket (a Vízkereszt után), ezúttal viszont kizárólag ők voltak a „darab” főszereplői: a névnapját ünneplő Kiss Tibor és zenekarának muzsikája, az önmagukat alakító „színészek” őszinte zeneszeretete, humora, és a csillagos égbolt – mikor egy szám erejéig kinyílt az egykori mozi épületének a teteje. A művek nagyrésze jelentős (elsőrangú) áthangszerelésen ment keresztül, és a hegedűs kiegészítés is nagyon finom volt. Az első Quimby koncertünk volt, de egészen biztosan nem az utolsó.

U2 – Rattle and Hum (DVD)

hal
4

Tegnap este (újra) megnéztem (a tavaly nyáron vásárolt DVD-t most először, de magát a filmet már láttam korábban), és a végén örömmel állapítottam meg, hogy még mindig képes a hatása alá keríteni a U2 zenéje – annak ellenére, hogy manapság jóval kevesebbet hódolok a zenei örömöknek; és két évtized is elmúlt megismerkedésünk óta.

Rattle and Hum – jelenet a filmből

U2 szólt húsz évvel ezelőtt az első magnómból, az első kazettámról, amit Gábor barátom másolt át nekem a bátyjáéról. Aztán mentünk nyaralni a szüleimmel a Balatonra, és szerettem volna megvenni az akkor megjelent legújabb U2 albumot, a Joshua Tree-t. Csak a címét nem tudtam, ezért elhittem az eladónak, hogy a Boy az, amit keresek. Igaz, hogy csak 13 éves voltam, de a számokat már jónéhány éve ismertem akkor, viszont csak a szálláshelyünkön olvastam el a kiadás dátumát: 1980. Így lett az első műsoros kazettám a U2 első albuma, aztán később persze az összeset megszereztem, igaz hogy nem az eredeti „gyáriakat”. Volt egy „hivatalos”, „maszek” másolda Pécsett, a Búza tér északi oldalán, ahol a Rattle and Hum dupla bakelitjének anyagát vettem meg – kazettára másolva. Azóta is ez az egyik kedvenc lemezem a U2-tól (meg úgy egyáltalán) – de természetesen csak az abszolút első, a Joshua Tree után.

A Rattle and Hum DVD-n egyetlen extra van: egy trailer, mely a film 53. percének jelenetével indul; mikor a zenekar tagjai a Where The Streets Have No Name nyitó dallamára a színpadra vonul. Az addig fekete-fehér film itt színes lesz, a színpad háttere homogén vörös, a tagoknak csak a sziluettje látszik. Ez a csúcsa a 95 perces mozinak, ahogy a Joshua Tree album a Zenekar pályafutásának három évtizedében – legalábbis számomra.

Rattle and Hum – jelenet a filmből

A film elején Phil Joanou, a rendező még próbálkozik valami csoportos interjú-féleség készítésével (hiába, mert a beszélgetés mindig nevetésbe fullad), melyben Larry Mullen Jr. azt mondja, hogy ez a film szerinte egy zenei utazásról szól. Még ha ő valószínűleg nem is pont így gondolta, de tényleg az volt: visszautaztam huszonéves önmagamhoz, az akkori érzéseimhez, hangulataimhoz – amikor még el sem tudtam képzelni, hogy 2007-ben erről írni fogok a honlapomon (ja hogy lesz honlapom? blogom?), és az interneten még meg is mutathatom, hogy miről írtam: az alábbiakban a DVD tracklistája – belinkelve YouTube-ról is elérhető részekkel.

Nálam ez a film: 9/10.

YAMATO – Shin-on (Szívdobbanás)

hal
4

« előzmény

Én szóltam – mi ott voltunk. Idén is rezonált a nadrágszáram, és idén is lenyűgözött, hányféleképpen lehet megütni egy dobot – jó volt viszontlátni ezeket a tavalyról már ismerős kedvesen őrült arcokat.

YAMATO – The Drummers of Japan

És idén is alig találtam róluk jó minőségű képeket a neten – végül ezt is ugyan ott, ahol a tavalyit (fotós: Lucienne Van Der Mijle). » a YAMATO hivatalos honlapja, » a magyar honlap (ami egy év alatt semmit nem fejlődött – pedig lenne hova)

folytatás »

Vízkereszt a Quimbyvel

hal
Hozzászólás

A szegényes színpadkép és hangzás ellenére tegnap este a darab végén arról beszélgettünk, hogy ezt meg kellene nézni még egyszer. Mert a színészek (és zenészek) játéka és a darab humora minden hiányosságért kárpótolt. Nagyon jól szórakoztunk.

A rendhagyó Shakespeare darab bemutatója 2005 nyarán volt, a Keszthelyi Nyári Játékok keretében; 2005 őszétől van műsoron a Vidám Színpadon.

Vízkereszt a Quimbyvel
(a kép forrása: www.vidamszinpad.hu)

A Vidám Színpadon is szerepeltek, méghozzá ismert Shakespeare-klasszikusban, a Vízkeresztben. Ez milyen feldolgozás, vagy értelmezés, hisz a Quimby-zene is nyilván változtat a darab eredeti alapkoncepcióján.

Kiss Tibor: Nem tudom, Puskás Tamás rendező szerint igazából egykoron ilyen lehetett, ez áll a legközelebb az eredeti Shakespeare darabhoz. Akkoriban hasonlóan születtek az ilyen művek: ismert helyi londoni arcok muzsikáltak a produkciókban, örültek egymásnak, és ilyen laza volt az egész. De ez azért egy kőszínházas produkció, nem egy iszonyatosan elszállt valami, tehát valamennyire befogadható, mondhatni azt is, hogy kommercionális, szórakoztató akar lenni. Nevettetni akar, és egy kicsit elgondolkodtatni, olyan mint egy szappanopera, ami picit shakespeare-i módiban van. Röhögünk, játszunk, néha elkomolyodunk benne, jó együttlét ez, vagy inkább azt mondanám, hogy hasznos. Sok hidat ver a színészek, zenészek, s a közönség több korosztálya között is. Azt hiszem, ettől szerethető. Az új lemezről (a link tőlem – hal) hat-hét szám – ha nem is teljesen az azon hallható formában – szerepel a darabban. Tulajdonképpen együtt készült a lemez meg a színház. Elsőre ezért nem is akartam elvállalni, de aztán végül mégis azzal a feltétellel vállaltam, hogy valahogy így együtt fognak ezek megszületni, és ki tudja, hogy aztán milyen formában, hogyan lesz pakolva

(forrás: www.terasz.hu)

Kispál és a borz évzáró csendesülős a Művészetek Palotájában

hal
Hozzászólás

« előzmény

A Kispállal kapcsolatos tavalyi tervünk annyiban módosult, hogy nem mentünk értük Pécsre, hanem megvártuk, míg ők jönnek a Művészetek Palotájába. Ekkora térben, mint az öt emelet magas Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem még nem hallottuk a zenekart játszani (és az előadott számok többségét még így áthangszerelve sem).

Kispál és a borz évzáró csendesülős a Művészetek Palotájában

Az új dobosnak, Bóra Áronnak – aki mellé az egyik régi dobos, Csülök is beszállt ütősként – a koncert harmadánál megszületett a kisfia; Lovasi a tőle megszokott humorral konferált, néha elrontotta a dalok szövegét; Kispál a tiltott cigi helyett eleinte vadul rágózott, aztán három vagy négy számban is remekül „szólózott”; Dió is jó volt, Lecsó is jó volt, a három vonós is jól húzta; a hangzás is jó volt, szóval nagyon jó volt ismét „minden együtt”. (Leszámítva, hogy elfelejtettem elvinni a fényképezőgépem, ezért csak a fenti, Miki barátom által mobilról lőtt szemcsehalmaz marad képi emlékként – de így legalább a lényegre fókuszálhattam.) Jövőre találkozunk újra ugyanitt!