Pénteken külött nekem egy e-mailt David Gilmour (na jó, a tárgyilagosság és a mindent komolyan vevők kedvéért: David Gilmour volt az e-mail feladójaként feltüntetve), melyben felhívja a figyelmem új szólóalbumának közelgő megjelenésére. Március 6. az On An Island című lemez megjelenésének pontos dátuma, és a szerző azt mondja róla, hogy ez a legjobb és legszemélyesebb munkája. Egy kedvcsináló video megtekinthető innen. A hangulata emlékeztet a már említett David Gilmour In Concert DVD-n hallható dalokra, és az nagyon tetszett. A hangulatoknál maradva, ha nem is hibátlan, de tetszetős David Gilmour új honlapja is, melynek atmoszférája tökéletesen illik a zenéhez (azért én az On An Island menüpont repkedő madarait kihagytam volna). A honlapról elérhető David Gilmour blogja is, melyet azonban nem ő ír – most már biztos, hogy az e-mailt sem ő küldte…
David Gilmour – On An Island
3
Annyira olvasmányom hatása alá kerültem, hogy még aznap elindultam Pink Floyd DVD-ket vásárolni. Sikertelenségem után (összesen egyet találtam) először arra gondoltam, hogy a könyv hatására (amit nyilván rajtam kívül még sokan megkaptak karácsonyra) bizonyára mindenkiben megszületett a Pink Floyd újrafelfedezési vágy, ami nyilván DVD vásárlási lázban csúcsosodott ki; aztán egyik eladó felvilágosított, hogy a kiadóknál nagy leltárazások voltak, és csak most kezd majd beindulni a piac. Azt az egy DVD-t természetesen megvetem. A címe: „Pink Floyd – London 1966/1967”, és mivel a 60-as években, a zenekar történetének kezdetén „ játszódik”, nem nagyon volt miből válogatniuk a DVD készítőinek. A tok kívül-belül gyönyörű, de a tartalom mindennel együtt sem több 60 percnél. A fő műsorszám egy 29 perces film, ami két elvontabb, éneket nem tartalmazó szám (Interstellar Overdrive, Nick´s Boogie), képi aláfestése (koncertjelenetek, életképek). Érdekes – különösen a könyv után.
Találtam még egy „David Gilmour In Concert” című DVD-t is, aminek nem tudtam ellenállni. Itt van bőven tartalom, méghozzá elsőrangú. A Pink Floyd legifjabb tagja 56 éves volt, mikor 2002-ben a Royal Festival Hall-ban koncertezett. Zseniális. Nagyon szeretem a hangját, és ahogy gitározik, lenyűgöző. Az extrák között is van jónéhány érdekesség. Például egy házi videó, amin Gilmour gyakorol a kórussal; egy blues-klipp „I Put a Spell On You” címmel 1992-ből; Elvis Don´t című számának feldolgozása egy 2001-es koncertfelvételről; és egy nagyon hangulatos felvétel Gilmour Astoria nevű hangstúdió-lakóhajójáról. Kár lett volna kihagyni.
26-án a Budapest Kongresszusi Központban volt egy remek Ghymes koncert. Ez a karácsonyi koncert már hagyomány a zenekar életében, nálunk (Kedvesem + jómagam) csak most válik azzá – megbeszéltük, hogy jövőre is ott leszünk, mert nagy élmény volt. Legalábbis a zene. Mert a beszéd nem erőssége a Szarka testvérknek, de egyrészt nem is ez volt a lényeg, másrészt én is így vagyok a beszéddel, elnézem hát nekik:) Egyedül a női énekhangot hiányoltam például a koncert egyik csúcspontjának számító „Tánc a hóban” című szerzeményből, de ezzel együtt fantasztikusan zenéltek a fiúk és az az egy szem szakszofonos lányka. A hangszereiken kívül bennem is megpengettek jónéhány húrt.
Aztán néhány évvel később, mikor már a számítógéppel is összebarátkoztam, csináltam egy Kispál és a borz szövegkönyvet ajándékba – egy kedves lánynak. Aztán egy másik kedves lány megmutatta ezt az együttes menedzserének, én megkaptam a Lovasi (az énekes) számát, találkoztunk, és a végén egy igazi könyv lett belőle. Erre is jó visszaemlékezni. A találkozásokra, a fotózásra Patacson, a zenekar próbatermében (és az udvaron – abból lett a címlap), András (az énekes) közvetlenségére, és kedvesem segítségére, aki beavatott a könyvkészítés alapjaiba, nélküle nem is tudom, hogyan született volna meg ez a könyv (a tipográfiájára nem vagyok büszke, ha most készülne, sokkal szebb lehetne…).