Adobe Photoshop Lightroom 4

Számomra a nap meglepetése, nem gondoltam, hogy a béta után ennyire hamar megjelenik – ráadásul ilyen olcsón:

Az Adobe rövid béta tesztelés után bejelentette a végleges változatát a Photoshop Lightroom v4-nek. A Lightroom v4-be jópár újdonság került, melyek a képfeldolgozás során, illetve a képkatalogizálásnál is hasznosak lesznek. Nézzük röviden az újdonságokat…

Forrás és további részletek: Adobe Photoshop Lightroom 4 – olcsóbb, mint elődje – Pixinfo.com

InDesign és Lightroom: fotóalbum készítésének munkafolyamata

Mióta ismerem a Lightroom-ot, leginkább benne szeretek fotókat adjusztálni; és hát kell-e említenem (költői kérdés): mióta ismerem az InDesign-t, leginkább benne szeretek kiadványt szerkeszteni. Tehát adott a két kedvenc szoftverem, és a feladat: egy fotóalbum készítése. A probléma – legalábbis elsőre –, hogy a két szoftver nem túl jó barátok, nem igazán beszélik egymás nyelvét (a Lightroom-ban elvégzett változtatások nem jelennek meg az Indesign-ba illesztett képeken). Ennek ellenére sikerült kialakítanom egy számomra ideálisnak tűnő munkafolyamatot:

  1. Az összes fotót, amire szükség lehet, importálom a Lightroom-ba.
  2. Ezeket (mindegyiket, hiszen nem tudom még, hogy melyik kerül be a könyvbe) még adjusztálás előtt (mivel csak az albumba kerülő képeket akarom majd pofozgatni) kiexportálom a Lightroom-ból egy links nevű mappába. (Az export preset-et úgy állítom be, hogy figyelmeztetés nélkül írja felül a már létező fájlt.)
  3. E mappa tartalmát megjelenítem az InDesign Mini Bridge panelén, innen válogatom be a képeket a fotóalbumba, egyszerű drag and drop módszerrel. Ha kíváncsi vagyok egy kép részleteire, kiválasztom a Mini Bridge panelen, és nyomok egy szóközt: ekkor megjelenik a fotó teljes képernyőn, ebbe bele kattintva pedig 100 %-on.
  4. A könyvbe kerülő képeket a Lightroom-ban adjusztálom, és ezeket meg is csillagozom (lehetne színnel vagy zászlóval is jelölni – ízlés kérdése).
  5. A megjelölt, adjusztált képeket újra kiexportálom a Lightroom-ból a links mappába (ezért kellet úgy beállítani az export preset-et, hogy figyelmeztetés nélkül írja felül a már létező fájlt).
  6. Végül frissítem az InDesign-ba illesztett képeket az adjusztált verzióra.
  7. Opcionális: hogy ne legyen meg minden kép két helyen, törlöm a links mappából a felesleget (módosításuk dátuma szerint rendezve, a legrégebbieket kukázom).

Elsőre talán macerásnak tűnhet, de tényleg bevált – kényelmes munkamódszer lett ez nálam.

Adobe Photoshop Lightroom 4 béta

Örvendetes mai hír az Adobe Photoshop Lightroom 4 béta verziójának megjelenése. Erről magyarul néhány mondatos rövid összefoglaló olvasható a Spottr-en; a részletekre kíváncsiaknak pedig ajánlom Julieanne Kost videóit a Lightroom YouTube oldalán – vagy a „két fotósoppos fickó”, Scott Kelby és Matt Kloskowski prezentációit.

Nekem leginkább az egyszerű videó szerkesztési lehetőség tetszik, ezért is az ezt bemutató videót ágyaztam be, de a többi újdonság is nagyon szimpatikusnak tűnik – és állítólag (igen, már megint ezt ígérik) gyorsabb is az új verzió, 3-as számú elődjénél. Hiszem, ha látom. (Nem próbáltam, nem bétázom, megvárom a véglegest.)

Még egy jó hír, hogy lesz magyar nyelvű Lightroom 4 könyv is – a remek Adobe Photoshop Lightroom 2 fotósoknak kézikönyv szerzője, Baráth Gábor (Dincsi) által.

Miért jó a RAW formátum?

Először is egy idézet a Fotonlogról, az Akkor most RAW-ban vagy JPG-ben fotózzak? című bejegyzésből:

Összegezve, az időmilliomosok, a sznobok és pixelbuzik kivételével mindenki nyugodtan állítsa a gépet JPG-re és hagyja úgy.

Én a fenti felsorolásból a pixelbuzik közé tartozom. És úgy általában mindig és mindenben – hacsak tehetem – szeretek a lehető legtöbből kiindulni; tehát még ha nem is használom ki valaminek minden előnyét, jó érzéssel tölt el a lehetőség, hogy bármikor megtehetem vagy megtehetném. Ennek tükrében olvasandók az alábbiak.

RAW vagy JPG?

Én azt mondom, ha szeretnéd utólag módosítani a képeidet, és van rá lehetőséged, akkor mindenképpen fotózz RAW formátumban. Csak akkor ne tedd ezt, ha biztos vagy benne, hogy neked úgy jó a JPG, ahogy azt a fényképezőgépedről letöltöd. Vagyis röviden: ha utómunkázol, akkor RAW, ha pedig nem, akkor JPG.

Miért jó a RAW formátum?

Ahogy a fentiek alapján már sejthető, a RAW formátum előnyei elsősorban az utómunkánál jelentkeznek. Egyre kevesebben vannak, akik még filmre is fényképeztek (fényképeznek), de valószínűleg azok számára is érthető a következő hasonlat, akik soha nem bosszankodtak karcos-szöszös negatív- vagy diafilm miatt (bár Dincsi tatár bifsztekes hasonlata is találó.) Képzeld el úgy, mintha a JPG egy már előhívott papírkép lenne, ahol ha valami hófehér (kiégett) vagy koromfekete (bebukott), abba már legfeljebb csak belerajzolhatsz, de az eredeti információt soha többé nem látod viszont. A RAW pedig a digitális negatív, amit számtalan módon „előhívhatsz”.

Próbálj meg visszacsalogatni részleteket a kiégett részekbe egy JPG és egy RAW képen: a JPG elkezd beszürkülni, míg a RAW-ból egyre több és több részlet jön elő. Persze csodák nincsenek, lehet annyira túl- vagy alulexponált egy kép, hogy formátumtól függetlenül a legjobb, ha kukázod.

Miért nem jó mégsem annyira a RAW?

Egy általam nagyra értékelt amatőr fotós – aki mellesleg e cikk ihletadója – azért hanyagolja a RAW formátumot, mert már a 18 megapixeles JPG képeivel is nehezen birkózik meg a számítógépe. A RAW sokkal nagyobb (több helyet foglal) és erőforrás igényesebb (lassabb vele a munka) – ezért például sportfotózáshoz sem annyira ideális, hiszen sorozatképek készítésekor gyorsabban kezeli a fényképezőgép a karcsúbb JPG-ket. Sajnos mint az élet sok más területén, itt is kell kompromisszumot kötni – valamit valamiért.

Kérdezzetek InDesign és Lightroom témában!

Ha van kérdésetek a címben említett két nagyszerű szoftverrel kapcsolatban, tegyétek fel itt! Amennyire időmből és energiámból telik, megpróbálok válaszolni itt, a blogon. Fontos, hogy:

  • csak olyan kérdéseket tegyetek fel, melyek megválaszolása néhány mondatban lehetséges;
  • nem ígérem, hogy minden kérdésre válaszolok.

Szoftverproblémamentes, szépmunkagazdag boldog új évet!

Ingyenesen letölthető Lightroom Presetek a Halmarketből

Hétfőtől újabb polcot kezdtem el feltölteni a hangulatkonzerv boltban. A Hetikép sorozattal együtt minden héten újabb ingyenesen letölthető Lightroom Preset érkezik a Halmarketbe.

Ingyenesen letölthető Lightroom Presetek

→ Lightroom Preset letöltés a boltból

Amúgy nem felejtettem el, hogy azt ígértem, november az InDesign hónapja lesz, de – úgyse találjátok ki – időm nem volt a megvalósításra. De ami késik, nem múlik, talán a jövő héttől…

Minőségi HDR képek készítése

Addig halogattam az Enfuse Lightroom plugin bemutatását, míg azt megtette Tibor. Még tavasszal olvastam a bővítményről a Fotonlog-on, rögtön ki is próbáltam, és miután nagyon elégedett voltam a végeredménnyel, a témát feljegyeztem a megírandó cikkek listájára.

Minőségi HDR képek készítése

De most már nincs más dolgom, mint ajánlani a Fényértéken megjelent cikket: HDR vagy nem HDR.

És ne feledjétek: bármilyen technikát alkalmaztok a HDR kép elkészítéséhez, ne feledkezzetek meg a mértékről – nehogy ehhez hasonló borzalom legyen a végeredmény (persze kinek a pap, kinek a papné – ízlés kérdése)!

Lightroom tippek

  • Véletlenül jöttem rá pár nappal ezelőtt, hogy a Shift gombot nyomva tartva a csúszkák finomabban beállíthatóak: így a színhőmérséklet kb. 12-t ugrik egyszerre, az expozíció század pontosan állítható, az többi csúszka pedig egyesével váltja értékét.
  • Szintén véletlen felfedezés részemről, hogy a Crop Overlay használatakor a Ctrl-t lenyomva átmenetileg Straighten Tool-ra válthatunk.
  • frissítve: Szabó Pál hozzászólásából: ha az egered Develop nézetben az értékek fölé viszed, akkor azokat a fel/le nyilakkal is tudod módosítani, a Shift-et is lenyomva 3-5-szörös lépésközökkel változik az érték, az Alt-tal pedig finomhangolhatsz.
  • frissítve (2010. 08. 20.): És eszembe jutott még egy: duplaklikk a néven: lenullázza az értéket.

Megjelent az Adobe Photoshop Lightroom 3

Végre itt van, és nagyszerű lett! Néhány apróságot leszámítva már csak az életlenítés lehetőségét hiányolom.

frissítve: És tényleg gyorsabb lett, de ez még mindig nagyon lassú!
frissítve (2010. 06. 11.): Jobban belemerülve, a képek adjusztálása valóban látványosan gyorsabb lett. De a képek, nézetek közötti váltás továbbra is meglehetősen lomha.