A szabad akarat és a szokás hatalma

Kép

Eugene Pauly elkapott egy amúgy ártalmatlan vírusfertőzést, amely átjutott az agyi területekre és óriási károkat okozott. Az orvosok biztosak voltak benne, hogy visszafordíthatatlan agyi károsodást szenvedett, ám Eugene szinte teljesen felépült. Látszólag semmi baja nem volt, tudta, hogy kicsoda, hogy honnan jött, azonban attól a naptól kezdve nem tudott megjegyezni semmit. Sem azt, hogy kivel beszélt pár perccel korábban, hogy mikor evett utoljára, vagy hogy milyen TV műsort nézett egész nap. Néhány évvel később a feleségével elköltöztek egy új környékre. Mivel nem tudott megjegyezni semmit, nem mehetett ki az utcára, sőt a saját lakása is teljesen idegen volt számára. A felesége mégis fucsaságokra lett figyelmes. Eugene képes volt arra, hogy kimenjen a konyhába, kinyissa a hűtőt, kivegyen belőle egy szendvicset, majd visszaüljön a helyére anélkül, hogy komolyabban keresgélné akár a konyhát, akár a szobát. Ami még ennél is érdekesebb, hogy néha kiment a lakásból, ám szinte minden alkalommal visszajött anélkül, hogy elveszett volna a környéken…

A szabad akarat és a szokás hatalma – Doransky.

Lépcső

Kép

Lift helyett lépcsőzöm mostanában. Nem egy nagy sportteljesítmény, de legalább nem érzem azt, hogy lecsípnék a napi teljesítményből. Tegnap hazajöttünk Lindával, kezemben egy zsugor ásványvíz, azzal is felcipekedtem. Egy másik alkalommal egy idősebb, hatvanas nő ballagott fel a lépcsőházban, lihegett, elengedett maga mellett. Nem akartam ráejteni egy hivataloskodó “jó napot”-ot, így annyit kérdeztem tőle: “Verseny?” Elmosolyodott. Megkérdeztem tőle, miért nem lifttel megy? Azt válaszolta: “Amíg bírok, nem liftezek.”

Lépcső « Plastik média.