Örvendetes mai hír az Adobe Photoshop Lightroom 4 béta verziójának megjelenése. Erről magyarul néhány mondatos rövid összefoglaló olvasható a Spottr-en; a részletekre kíváncsiaknak pedig ajánlom Julieanne Kost videóit a Lightroom YouTube oldalán – vagy a „két fotósoppos fickó”, Scott Kelby és Matt Kloskowski prezentációit.

Nekem leginkább az egyszerű videó szerkesztési lehetőség tetszik, ezért is az ezt bemutató videót ágyaztam be, de a többi újdonság is nagyon szimpatikusnak tűnik – és állítólag (igen, már megint ezt ígérik) gyorsabb is az új verzió, 3-as számú elődjénél. Hiszem, ha látom. (Nem próbáltam, nem bétázom, megvárom a véglegest.)

Még egy jó hír, hogy lesz magyar nyelvű Lightroom 4 könyv is – a remek Adobe Photoshop Lightroom 2 fotósoknak kézikönyv szerzője, Baráth Gábor (Dincsi) által.

A külcsín

Ha őszinte akarok lenni, akkor le kell írnom, hogy nekem nem igazán tetszenek a Samsung telefonok – bár rondának semmiképp nem nevezném a Galaxy Note-ot. Míg előbbi ízlés kérdése, az már inkább a praktikum hiánya, hogy a keresés és a menü érintőgombok lettek – ezeket már többször sikerült véletlenül megérintenem (bár biztos ez is megszokható).

De talán sokkal érdekesebb a külső tekintetében a telefon mérete. (Vicces, hogy a jóval kisebb HTC-nek nagyobb a doboza.) Kicsit tartottam tőle, hogy majd nehézkes lesz kezelni (és hordani) – de szerencsére alaptalanul (nem hiába próbálgattam korábban a telefonnal egyező méretű jegyzettömböt a zsebembe gyömöszölni). Hazudnék, ha azt mondanám, hogy pont olyan kényelmes, és kézreálló, mint egy „hagyományos” telefon; de zseniálisan eltalálták azt a határt, ahol még nem válik bosszantóan kényelmetlenné. Le is tudok ülni, úgy hogy a zsebemben van – autót is vezetek így; és ha nagyon akarom, akkor akár egy kézben tartva is elérem a hüvelykujjammal a képernyő teljes felületét. Persze kényelmesebb, és nem utolsó sorban biztonságosabb is két kézben tartva nyomkodni. Amúgy furcsa, de egyáltalán nem volt nehéz megszokni a nagyságát.

A kezelőfelület

A vizuális dolgok iránt „túérzékenyített” emberként ezen a ponton muszáj egy feketepontot adnom a Samsungnak (vagy az Androidnak? vagy egy pirospontot a HTC-nek?). Csak most látom, hogy a HTC mennyi mindennel gazdagította az Android kezelőfelületét – a Hero után bizony siralmas, mikor ilyenekkel találkozom (balra egy tipográfiai „gyöngyszem”; jobbra pedig a galéria borzalmas elmosott háttere):

Vagy most látom csak igazán a HTC Sense zsenialitását: mennyivel egyszerűbb volt vele a telefonálás, mikor kereszt és vezetéknévre vagy akár monogramra is kereshettem; míg a Samsung felületén csak vezetéknevekre lehet! És azt is elárulhatná egy fejlesztő, hogy amikor a keresés egyetlen telefonszámot eredményez, mi a rákért kell külön rábökve kiválasztanom az egyből azt az egyet? Szóval UI terén bőven van még mit fejlődnie a Samsungnak és az Androidnak is – lehetne példát venni a HTC-ről.

De hogy finomságot is említsek, a tollal (S Pen) például pofonegyszerű képernyőmentést készíteni: csupán a gombját nyomva tartva hosszan rá kell bökni a képernyőre. És firkálni is tök jó vele – ezt három és fél éves Luca lányom is tanúsítja. (A kézírás felismerés már körülményesebb, de valahogy nincs is rá igényem, inkább bökdösöm a betűket.) A Gmail, a Google Reader, a YouTube és az internetezés pedig fantasztikus élmény – különösen az aprócska és lomha Hero után.

A belbecs

Ehhez úgy tűnik, jobban ért a koreai gyártó – ezen a téren megérdemli a pirospontot: gördülékenyen fut rajta minden. A 8 MP-es fényképezőgép még kevés fénynél is viszonylag jól teljesít. Azt mondjuk nem értem, hogy a Full HD videó mód miért csak „rázúmolva” működik? Azt gondolnám, hogy éppen ilyenkor lenne szükség az érzékelő minden egyes pixelére. De sebaj, elég a HD felbontású videó is. Az akkumulátor is nagyon jól bírja: ha csak telefonként használom, és a Google fiókom szinkronizálása fut rajta, akkor két nap alatt merül le; de 3-4 órás netezést, videónézést beiktatva is kitart reggeltől estig.

Összességében

Sok mindent írhatnék még, de nem akarom tovább nyújtani, a lényeg, hogy nagyon szeretem, jó kézbe venni, élmény a használata, a jelenleg kapható telefonok közül semmi másra nem cserélném el. Lenyűgöző, hogy mennyi mindent bele tudnak rakni egy ilyen pici szerkezetbe! Kíváncsian várom hozzá a jövő év első negyedére beígért Android 4-es frissítést.

Hal: Mi lett a Grotesque-kel?
José: A Grotesque project így 10 év után kifulladt, már egymás agyára mentünk a végén. Egyszerűen úgy éreztem, hogy egy helyben toporgunk, nem motivált a közös munka.

Milyen betűtípust és technikát használsz a szöveg megjelenítésére a weblapon?
A simonsays.hu oldalt egy fiatal sráccal, Petrásovits Dániellel raktuk össze közösen (egyébként WP alapon), a font alapvetően a nagyszerű “Gotham”, de belenyúltam és a site-on már “Simon” fontként használom.

Hogyan függ össze a Simonsays és a Superlab?
A Simon Says a személyes projectem, főleg tervezésről, művészeti vezetésről szól majd, a SuperLab pedig egy produkciós, tehát gyártó cég (alvállalkozókkal, partner cégekkel), amely szintén 2012 januárjától indul el.

Rendeltem egy gyönyörű naptárat, melyet tegnap hozott ki a postás.

Kívánok még további sok szép munkát!

Mostanság sok dicsérő észrevétellel lehet találkozni a Google dizájn megújulásával kapcsolatban. Nem alaptalanul – én is írtam már ilyent, most viszont a számomra bosszantó apróságokról ejtek szót (a teljesség igénye nélkül). Határozottan zavar, amikor nincs következetes egységesség egy cég azonos dizájnvonalat követő termékeinek megjelenésében. (Így van ez az Adobe esetében is – egyetlen példa: CS5-ös Ps, Ai, ID ablakkeret fejlécmagasságok: 32, 35, 36 pixel – WTF?)

Az alábbi képen a már új ruhába bújtatott, általam is használt Google szolgáltatások oldalainak képeit helyeztem egymásra (kattintásra megnő):

A halványszürke fejléc magasságok: 71, 57, 71, 57, 60, 60, 70, 72 pixel (Kereső, Gmail, Naptár, Dokumentumok, Olvasó, Google+, Térkép, Fordító). Ráadásul a Readernél halványszürke helyett fehér ez a sáv; a Google+-nál és a Térképnél pedig van még egy 1 pixeles sötétebb szürke csík is a halványszürke sáv felett, melyek árnyalata mindkettőnél más és más; a Fordítónál pedig ugyanez 2 pixeles és fehér! A bal szélen a függőleges piros jelölő sáv a Gmailben 4, az Olvasóban csak 3 pixel széles.

A legutóbb megújult Reader kakukktojás abból a szempontból is, hogy a Google logó mellé került a neve kékkel (képként), nem pedig a logó alá pirossal (szövegként):

A gombokon van ahol felfelé, máshol lefelé vannak elcsúszva az ikonok:

És még sorolhatnám, de inkább már csak a beállító felületek kaotikusságát mutatom meg – na itt aztán semmiféle egységességről nem beszélhetünk:

Szóval az irány nagyon jó, nagy vonalakban minden szép is, de ha elmerülünk a részletekben, akkor azt kell mondjam, hogy kicsit hanyag munka.

És még egy költői kérdés a végére: a két napja indult Google+ Oldalak bevezetésével együtt lecserélték a régi (néhány hónapos), könnyen felismerhető, szerethető ikont erre a jellegtelen valamire. Miért?

• Egy álló A4-es dokumentumot fekvő formátumúra változtattam. Voltak benne hajtójelek a slug területén. Ezeket az InDesign az átméretezett dokumentumban pontosan oda helyezte, ahova kellett. Automatikusan – mert így logikus és kényelmes.
• Egy másik dokumentumban definiált színre (Swatch) volt szükségem. A Load Swatches-t ismerem, de mivel meg volt nyitva a fájl, gondoltam, kipróbálom a drag and drop módszert. Tehát megfogtam a Swatches paletta egyik színét, és egyszerűen átdobtam a másik doksira. Végül is nem lepődtem meg, az InDesign-tól pontosan ezt vártam: működött – mert így logikus és kényelmes. Kár, hogy a legtöbb szoftvernél ez nem ilyen egyértelmű.

Tudom, hogy az InDesign sem tökéletes, de amikor ilyen örömökben részesít nap mint nap, eltörpülnek a hibái.

Valószínű, már te is tudod, hogy táblázatok cellái között a Tab (vagy a nyilak) lenyomásával ugrálhatsz – az utolsó cellához érve pedig új sort hozhatsz létre. De mi van akkor, ha a cellán belül szeretnéd a tabulátort használni? Választhatod a helyi menüt is (jobb klikk > Insert Special Character > Other > Tab), de jó lenne valami egyszerűbb, gyorsbillentyűs megoldás. A Mac-esek számára ez alapból adott: Option+Tab. De mi a helyzet PC-n? Itt az Option+Tab-nak megfelelő Alt+Tab a programok közötti váltásra való, a kézenfekvőnek tűnő Ctrl+Tab pedig alapból nem működik. A megoldás: Edit > Keyboard Shortcuts – a többi pedig kékkel jelölve az alábbi képen (alul a New Shortcut-hoz írd be a Ctrl+Tab-ot – vagy amit szeretnél –, majd kattints az Assign-ra).

A másik hasznos táblázatos gyorsbillentyű, amit a Graphic Mac-en találtam, az Esc, melynek lenyomásával az adott cellát jelölheted ki – az Esc másodszori megnyomására pedig a cella tartalma kerül kijelölésre.

Optikai margó igazításának paragrafusonkénti érvénytelenítése

Az InDesign Magazine hírleveléből tudtam meg, hogy az optikai margó igazítás (Story panel) a paragrafus stílus beállításainál (Paragraph Style Options > Indents and Spacing) kikapcsolható. Ez jól jöhet például listáknál, amikor a listaelemek pöttyei vagy sorszámai nem kívánt helyre kerüln(én)ek az Optical Margin Alignment hatására. Mindig van új a nap alatt (pláne ha nem elég figyelmes az ember)…

Örülök, mert végre a Google Reader is a szépülő Google termékek sorát gazdagítja – nagyon ráfért már a dizájn-frissítés. És örülök, hogy végre egyszerűen megoszthatok tartalmakat a Readerből a Google+-ba.

…és bánat

Viszont szomorú, hogy megszűnt a „megosztás” link, így nem frissül tovább a Hal elemeket osztott meg oldal sem. Félreértés ne essék, mindig örülök, ha egyszerűsödik valami. Ami viszont nem tetszik, hogy – mivel megszüntették a címkékhez és a csillagozott elemekhez rendelt RSS csatornákat is –, alapból (vagyis a Google szolgáltatásait használva) nem tudok RSS-t produkálni a Reader-ből megosztott tartalmaimhoz.

Persze mindenre van megoldás, például lehet kreálni RSS csatornát a Google+-hoz, de ennek a korábbi lehetőséggel szemben több hátránya is van:

• Ha a Goole+-on meg akarom osztani a saját blogbejegyzéseimet is (márpedig meg akarom), akkor a másoktól megosztott tartalmaim keverednek a saját tartalmaimmal.
• A feed elemek címe a Google+ oldalamon belülre linkelődik, ráadásul a cím (ha a Google+-ban nem írok megjegyzést a megosztáshoz) duplán jelenik meg egymás alatt (az alsó link már a megosztott tartalomra linkel).
• Ezekhez jön még, hogy a Google+ sokszor valami elképesztően bután választja ki a megosztott elemből az idézendő képet és szöveget – melyeket szerkeszteni nem lehet (lásd például ezt vagy ezt).

Mindezek eredményeként a méltán népszerű Pikkely rovat színvonala mától sajnos csökkent – de azért örüljünk annak, aminek lehet (a cikk elején említetteken túl): mostantól a Google+ oldalamon is követhetőek azok a mások által készített tartalmak, melyeket érdekesnek, hasznosnak vagy szépnek találok.

frissítve (2011. 11. 03.): Megszűnt a Pikkely rovat

Hát, szép és jó, de nem valószínű, hogy használni fogom ezt az új funkciót. Annyi helyről ömlenek már az információk (és annyi helyre lehet ömleszteni őket), nem hiszem, hogy követni fogok (vagy létre fogok hozni) stack-eket. De természetesen a hagyományos linkmegosztás is működik tovább. Ami pedig a külcsínt illeti, nekem az előző sokkal jobban tetszett – eredetibbnek éreztem.

AVOS: A New FlavorStill Delicious →

Egyelőre csak concept az Artefact-tól – de könnyen lehet, hogy hamarosan valóság lesz valami ehhez hasonló.

(via The Graphic Mac)

Érdekesnek tűnik az Adobe legújabb próbálkozása ezen a téren – bár tartok tőle, hogy a végeredmény a szoftver által automatikusan létrehozott kódot illetően hagy kívánni valót maga után. Nekem nincs időm kipróbálni, ha neked van, idén még ingyenesen tesztelheted.

→ http://muse.adobe.com

Honlap, ügyfélszolgálat

Nagyon jól áttekinthető, precízen kidolgozott honlapjuk van, ahol tényleg mindenre gondoltak – én legalábbis az összes felmerülő kérdésemre megtaláltam a választ. És adok egy óriási virtuális pirospontot az ügyfélszolgálatuknak, hiszen minden levelemre órákon belül válaszoltak. Ráadásul levelezésünk apropója az volt, hogy a postázási címnél elírtam az irányítószámot, ezért egy hónap múlva se kaptam meg a fotómat (amit egyébként azért rendeltem magamtól, mert kíváncsi voltam a minőségre). Tehát teljesen egyértelműen én voltam a hibás, mégis kérés nélkül újra elküldték a képet, miután az visszaérkezett hozzájuk – az pedig fel se merült, hogy ezért külön fizessek.

Minőség

A hosszú, kalandos út során megérkezett fotóm minősége kifogástalan, pedig szándékosan egy olyan képet választottam, amiből csak 1200×1200 pixeles áll a rendelkezésemre. Az ebből készült 20×20 cm-es nyomat teljesen hibátlan, a színei is gyönyörűek, szinte pontosan ugyan azt látom a papíron, mint amit a monitoron.

Vásárlás

Az előbbi tapasztalatok után nyugodt szívvel ajánlom, hogy kattintsatok a Fotó kategóriában megjelenő képek alján levő linkekre, és rendeljetek nyomatokat, képeslapokat, vagy töltsétek le a képet, küldjetek belőle e-cardot (utóbbi teljesen ingyenes) – nem fogtok csalódni a végeredményt illetően.

Hogyan működik?

Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznék, csak két dologról ejtek szót a működést illetően, ami számomra elsőre nem volt egyértelmű:

• Az egyik, hogy hogyan lesz a webre feltöltött kis felbontású képből egy akár 76×114 cm-es nyomat? Úgy hogy a rendelésed után én kapok a Fotomoto-tól egy értesítést, hogy bocsássam rendelkezésükre a nagy felbontású képet. Vagy használhatnám az Auto Pickup-ot – de egyelőre győzöm a rendelések kielégítését manuálisan is. :)
• A másik, hogy egy oldalon nyilván nem csak az eladásra szánt képek jelenhetnek meg, hanem pl. egyéb dizájn-elemek, mint mondjuk egy logó, melynek alján elég bután mutatnának a vásárlásra buzdító linkek. Ennek kiküszöbölésére a Settings oldalon megadható az eladásra szánt képek minimális szélessége/magassága.

Ami nem tetszik

A sok dicséret után egy negatívum: ha sok eladásra szánt kép van egy oldalon, akkor annak letöltése nagyon belassulhat – de hát az InDesign és a Lightroom is lassú, mégis imádjuk. :)

Minden jó, ha vége jó

Hamarosan vásárolhatsz a legjobb halfotókból, melyeket összegyűjtöttem a megújuló hangulatkonzerv-boltba. Pontosabban ez az oldal tulajdonképpen már kész is van – aki pedig rátalál, az kap tőlem egy általa választott hangulatkonzervemből készült képeslapot. És még egy ráadás: létezik Fotomoto WordPress plugin is.

Window > Arrange > New Window

Bő két hét után úgy érzem, felesleges volt erre költeni, de annyiból nem bántam meg a dolgot, hogy úgy látom, jó helyre került a pénzem, folyamatosan fejlesztik az oldalt, ami már most is figyelemre méltó. De mostanra leginkább egyetlen dolgot szeretek benne jobban a Flickr-nél: a nagy méretű képeket, melyek RSS-ben is hömpölyögnek (igaz, nem mindegyik csatornán). Ezt, a portfólió oldal lehetőségét, és néhány apróságot leszámítva a Flickr szinte mindenben jóval többet tud, és sokkal kényelmesebben használható.

Még néhány észrevétel az 500px-ről (kontra Flickr)

• Adott a Fotomoto integráció – és ezzel az online vásárlás pofonegyszerű megvalósításának – lehetősége (a Fotomoto-ról egy külön cikkben hamarosan bővebben írok). Ez a Flickr-en nem működik. Frissítve: már az 500px-en se.
• Sokan vannak az 500px-en úgy mint én is, hogy a Flickr oldalukon jóval több a képük, ide meg csak egy szűkebb válogatást töltenek fel.
• Arányaiban sokkal nagyobb mennyiségű a többet adjusztált (sokszor már a tömény giccs kategóriába tartozó) kép.
• Nagyon sok az akt, a női szépséget ábrázoló (itt is sokszor már giccses) fotó.

Összegezve: egy próbát mindenképpen megér, kíváncsi vagyok milyen lesz egy év múlva, amikor lejár az „előfizetésem”.

Halfotók az 500px-en („best of hangulatkonzervek”)

500px.com/halfoto → | RSS →

Ami tetszik

• Látványos, letisztult, egyszerű és könnyen használható felület.
• A körökbe rendezés nagyon jó ötlet, külön tetszik, hogy bárki felvehet, és bárkit felvehetek egy körbe – nem feltétel a kölcsönösség. (Idézem Tamást: „Új értelmet nyert a »bekarikáz« szó” :))
• Nagyon jó, hogy alkalmanként egyszerűen megadható a megosztott tartalom láthatósága (körök vagy személyek).
• Remek Androidos mobil alkalmazás van hozzá.
• És a látványos, letisztult, egyszerű és könnyen használható felület még egyszer, mert ez tényleg nagyon el és ki van találva.

Ami nem tetszik

• Közösségi oldalak integrációjának hiánya (pl. Google Readerben megosztott tartalmaim, vagy a Flickr-re feltöltött képeim automatikus megosztása a G+-on).
• A Hangouts botrányosan ocsmány kinézete – nem is értem, hogy lett ez ilyen?
• Néhány apró hiba, melyek többsége valószínűleg a bétaságból fakad.

A Wave és a Buzz után a Plus kétségkívül a Google legjobb próbálkozása; kérdés hogy mire lesz ez elég a Facebook árnyékában. Nekem határozottan tetszik (a Facebook-ot sokszor gyűlölöm a „májkroszoftos” körülményessége és túlbonyolítottsága miatt – ezzel szemben a Google+-t egyelőre kimondottan kedvelem), de jelenlegi formájában nem feltétlenül érzem benne az átütő erőt. Viszont nyilván vannak még ötletek a Google háza táján – kíváncsian várom a folytatást.