A külcsín

Ha őszinte akarok lenni, akkor le kell írnom, hogy nekem nem igazán tetszenek a Samsung telefonok – bár rondának semmiképp nem nevezném a Galaxy Note-ot. Míg előbbi ízlés kérdése, az már inkább a praktikum hiánya, hogy a keresés és a menü érintőgombok lettek – ezeket már többször sikerült véletlenül megérintenem (bár biztos ez is megszokható).

De talán sokkal érdekesebb a külső tekintetében a telefon mérete. (Vicces, hogy a jóval kisebb HTC-nek nagyobb a doboza.) Kicsit tartottam tőle, hogy majd nehézkes lesz kezelni (és hordani) – de szerencsére alaptalanul (nem hiába próbálgattam korábban a telefonnal egyező méretű jegyzettömböt a zsebembe gyömöszölni). Hazudnék, ha azt mondanám, hogy pont olyan kényelmes, és kézreálló, mint egy „hagyományos” telefon; de zseniálisan eltalálták azt a határt, ahol még nem válik bosszantóan kényelmetlenné. Le is tudok ülni, úgy hogy a zsebemben van – autót is vezetek így; és ha nagyon akarom, akkor akár egy kézben tartva is elérem a hüvelykujjammal a képernyő teljes felületét. Persze kényelmesebb, és nem utolsó sorban biztonságosabb is két kézben tartva nyomkodni. Amúgy furcsa, de egyáltalán nem volt nehéz megszokni a nagyságát.

A kezelőfelület

A vizuális dolgok iránt „túérzékenyített” emberként ezen a ponton muszáj egy feketepontot adnom a Samsungnak (vagy az Androidnak? vagy egy pirospontot a HTC-nek?). Csak most látom, hogy a HTC mennyi mindennel gazdagította az Android kezelőfelületét – a Hero után bizony siralmas, mikor ilyenekkel találkozom (balra egy tipográfiai „gyöngyszem”; jobbra pedig a galéria borzalmas elmosott háttere):

Vagy most látom csak igazán a HTC Sense zsenialitását: mennyivel egyszerűbb volt vele a telefonálás, mikor kereszt és vezetéknévre vagy akár monogramra is kereshettem; míg a Samsung felületén csak vezetéknevekre lehet! És azt is elárulhatná egy fejlesztő, hogy amikor a keresés egyetlen telefonszámot eredményez, mi a rákért kell külön rábökve kiválasztanom az egyből azt az egyet? Szóval UI terén bőven van még mit fejlődnie a Samsungnak és az Androidnak is – lehetne példát venni a HTC-ről.

De hogy finomságot is említsek, a tollal (S Pen) például pofonegyszerű képernyőmentést készíteni: csupán a gombját nyomva tartva hosszan rá kell bökni a képernyőre. És firkálni is tök jó vele – ezt három és fél éves Luca lányom is tanúsítja. (A kézírás felismerés már körülményesebb, de valahogy nincs is rá igényem, inkább bökdösöm a betűket.) A Gmail, a Google Reader, a YouTube és az internetezés pedig fantasztikus élmény – különösen az aprócska és lomha Hero után.

A belbecs

Ehhez úgy tűnik, jobban ért a koreai gyártó – ezen a téren megérdemli a pirospontot: gördülékenyen fut rajta minden. A 8 MP-es fényképezőgép még kevés fénynél is viszonylag jól teljesít. Azt mondjuk nem értem, hogy a Full HD videó mód miért csak „rázúmolva” működik? Azt gondolnám, hogy éppen ilyenkor lenne szükség az érzékelő minden egyes pixelére. De sebaj, elég a HD felbontású videó is. Az akkumulátor is nagyon jól bírja: ha csak telefonként használom, és a Google fiókom szinkronizálása fut rajta, akkor két nap alatt merül le; de 3-4 órás netezést, videónézést beiktatva is kitart reggeltől estig.

Összességében

Sok mindent írhatnék még, de nem akarom tovább nyújtani, a lényeg, hogy nagyon szeretem, jó kézbe venni, élmény a használata, a jelenleg kapható telefonok közül semmi másra nem cserélném el. Lenyűgöző, hogy mennyi mindent bele tudnak rakni egy ilyen pici szerkezetbe! Kíváncsian várom hozzá a jövő év első negyedére beígért Android 4-es frissítést.

Egyelőre csak concept az Artefact-tól – de könnyen lehet, hogy hamarosan valóság lesz valami ehhez hasonló.

(via The Graphic Mac)

Itt írtam róla a blogomon, és többek között az alábbiakat fotóztam vele (meg persze főleg gyönyörű Lucánkat). Kikiáltási ára: 30 000 Ft (anno háromszor ennyiért vettem) – írj vagy hívj, ha érdekel!

Android 2.1 frissítés HTC Hero-ra

Több mint fél év ígérgetés után ma reggelre végre az én telefonomra is megérkezett a hivatalos frissítés. Nem akartam hinni a szememnek, azt hittem az 1.5-ös Androidtól már csak a telefonommal együtt szabadulok meg.

Januárban azt írtam, hogy „ha tanár lennék, azt mondanám, hogy nagyon jó lesz ez, de a kitűnőhöz még dolgozni kell rajta egy kicsit! Bízom a márciusra beígért 2.1-es frissítésben – és addig is élvezem, mert így is abszolút szerethető”.

Most úgy érzem, megvan az ötös alá, nagyon finom kis apróságok kerültek bele az 1.5-höz képest, kicsit olyan, mintha új telefonom lenne, ami még inkább szerethető lett. Jól átgondolt, és szépen kidolgozott részletek jellemzik a szoftvert – és itt említem meg, hogy mennyire meglepett, amikor nyáron Feleségem vett magának egy Google Nexus One-t (Android 2.1-es oprendszerrel), én meg csodálkozva néztem az elnagyolt (néhol [pl. a kameránál] kimondottan ocsmány), helyenként nehézkesen kezelhető felhasználói felületét. Komolyan mondom, nem cseréltem volna el vele az 1.5-ös Androiddal futó Hero-mat. Szóval a HTC rengeteget tett hozzá az alap Androidhoz, a kezelőfelületre meg is kapja tőlem a csillagos ötöst – csak a botrányosan szar kamera miatt lesz ötös alá a végeredmény (bár hozzáteszem, hogy a 2.1-gyel mintha e téren is javult volna a helyzet). És a hab a tortán, hogy látványosan gyorsabb is lett! Elégedett vagyok.

Piacra járni jó!

Néhány hónapja szombat délelőttönként rendszeresen a Fény utcai piacra járunk. Megvesszük a heti zöldség, gyümölcs, sajt, kolbász, és néha virág adagunkat, és ezzel többnyire el is felejtettük a bolti (Spar, Tesco) nagybevásárlásokat. Van egy pótolhatatlan bája annak, amikor a termelő mosolyogva szép hétvégét kíván, vagy a szomszéd Sanyi málnáját ajánlja – miközben nem mellesleg valószínűleg egészségesebb és hazai terméket vásárolhatsz tőle. Ráadásul nagyon jó boltok is vannak itt, érdemes körülnézni. A végén pedig enni egy jó fokhagymás lángost – és esetleg inni hozzá egy korsó barna Szalon sört.

Szentendrei Adria

Múlt hétvégén fedeztük fel a helyet, amikor még gyönyörű napsütésben, a szabad ég alatt költöttük el az ebédünket. Ma már a falatnyi, hangulatos beltérben laktunk jól, és ezúttal sem csalódtunk. Ha szereted a mediterrán konyha egyszerű remekeit, úgy mint: pljeskavica, ajvár, padlizsánkrém, szuvlaki, görögsaláta, sült sajtok és pita; akkor ne hagyd ki! A teát ilyen egyedi készítésű, csókosszájú halas bögréből ihatod:

Ráadásul Szentendre gyönyörű hely, ahol ma egy élménydús lovaskocsikázással zártuk a napot.

Jó dolgok ezek, és jó megosztani őket. Jó blogolni, és remélem, olvasni is jó.

A szakmai tartalmat kedvelőknek jelzem, hogy november az InDesign hónapja lesz.

Egy szóval: imádom! Bővebben: abszolút hozta az elvárásaimat:

• Baromira élvezem, hogy az ISO 6400-as érzékenységnek köszönhetően megsokszorozódtak a lehetőségeim. Kézből fotózhatok egy szál lámpa fényénél, vagy este a tengerparton (lásd a fotót jobbra). Mindez kiegészülve a Lightroom 3 nagyságrendet javult zajszűrésével még további kanyarítja a mosolyt az arcomon. (Amúgy kiszámoltam, kb. ISO102400-as érzékenységgel leszek majd igazán elégedett – ha jól sejtem, valamikor 8-10 év múlva.)
• A 18 MP-es felbontással bátran nyirbálhatom a fotóimat. Többször előfordult, hogy úgy éreztem, alig maradt már valami az eredetiből, mikor még mindig kb. 2700×2700 pixeles volt a kép, amiből akár 30×30 cm-es tökéletes minőségű nyomat is készülhet.
• A videók képminősége pedig lenyűgöző, szinte tökéletes – sokkal jobb a volt videokameráménál (a hang tényleg nem az igazi, de erről olvastam már korábban, nem ért meglepetésként, és annyira azért nem zavaróan rossz)!

Végre itt van, a kezemben tartom. Három hétig és két napig voltam „rendes” fényképezőgép nélkül, már nagyon viszketett a mutatóujjam. Először (három hete) megrendeltem az Electro Store-ból (itt találtam a neten a legolcsóbban – 190 500-ért – hozzám a legközelebb), ahol azt ígérték, hívnak majd ha megérkezett. Azóta se telefonáltak, csak én hívtam őket többször, mindig az volt a válasz, hogy majd… Aztán Feleségemnek eszembe jutott egy kedves (fotós-videós-kereskedő) ismerős, akivel együtt túráztunk Korzikán, de ő se tudott szerezni csak vázat magában – mint megtudtam, három hete (pont amióta keresem) hiánycikk. Úgyhogy ma – két nappal nyaralásunk előtt – megvettem a Mammut béli Saturn-ban 210ezerért a 18-55-ös optikával együtt (az objektív meg jót pihen majd 2 évig a dobozában, amikor eladom a vázzal együtt, és megveszem a 650D-t).

A főbb szempontok, ami miatt lecseréltem a 450D-t

• Négyszeres Nyolcszoros érzékenység, kisebb zaj (ISO 1600 > ISO 6400 12800) – rengeteg beltéri fotót készítek (főleg a lányomról), amihez nagyon jól jön majd.
• Másfélszeres felbontás (12 MP > 18 MP) – képrészletek kivágásakor ez is sokszor jól fog jönni.
• Videofelvételi lehetőség – erre nagyon kíváncsi vagyok, sok szépet és jót hallottam már róla – leszámítva, hogy a hangja gyatra (de legalább csatlakoztatható rá külső mikrofon).

És továbbra is hiányolom a kihajtható, elforgatható kijelzőt. Érthetetlen számomra, hogy egy ilyen alapvető, máshol már jól bevált funkció miért nem kap helyet a tükörreflexes gépeken? No de most öröm és bódottá, majd írok a tapasztalataimról, ha lesz hozzá ihletem.

• Canon EOS 550D teszt (angolul)
• Canon EOS 550D adatlap (magyarul)

Első hónapom a Canon EOS 550D-vel »

Tehát: keveset használt Raynox HD-3032 Pro High Quality Semi-Fisheye Conversion Lens 0.3x hibátlan állapotban, gyári csomagolásában, 5 db adaptergyűrűvel (27, 30, 30.5, 34, 43 mm) 20 000 Ft-ért eladó. (Új ára az Optiform-ban – ahol én is vettem – 32 140 Ft.) Hívj vagy írj, ha érdekel! Eladva.

Július 26-án lesz két éve, hogy hű társam, soha nem hagyott cserben, és nem okozott csalódást. 12ezerszer nyomtam le az exponáló gombját, és most eljött a búcsú ideje (pontosabban a váltásé: június 18-án már egy Canon EOS 550D-t viszek magammal Zakynthos-ra). Természetesen mindig nagyon vigyáztam rá, és az összes gyári kellékét megőriztem a csomagolásával együtt. A Canon EOS 450D váz + az EF-S 18-55 IS optika ára 110 000 Ft. Hívj vagy írj, ha érdekel! frissítve (2010. 05. 25.): Eladva.

Július 12-én lesz két éves, itt és itt írtam róla (az érintőképernyőjét és a menüjét azóta se szerettem meg, de miután megszoktam, már nem bosszantott). És hogy miért adom el? Mert már feleslegesnek érzem. Van videó felvételi lehetőség a kis kompaktomban és a mobilomban is. Tudom, hogy ezek nem nyújtják a videokamera minőségét, de családi videókra elegendőek, és hamarosan veszek egy Canon EOS 550D-t, amivel szintén videózhatok majd. Van még hozzá egy 0,3-as szorzójú Raynox HD-3032PRO előtétlencsém is.

A Sony HDR-SR10E videokamera (hibátlan állapotú, gyári tartozékaival és csomagolásában, egy ajándék utángyártott pótakkumulátorral) ára 100 000 Ft; a 0,3-as szorzójú Raynox HD-3032PRO előtétlencse pedig 20 000 Ft-ért várja új gazdáját. Hívj vagy írj, ha érdekel! frissítve (2010. 05. 25.): Eladva.

Egyébként korábban úgy voltam vele, hogy a telefonnal elég, ha telefonálni tudok. Aztán jobban belegondolva beláttam, hogy szeretek szép, praktikus és minőségi dolgokat használni – miért pont a nap mint nap kézbe vett telefon legyen ez alól kivétel?

• Két optika helyett egy, így rengeteg cserélgetést úszok meg.
• 1,5 méter (illetve makró módban 95 centi – a 70-300-asról van szó természetesen) helyett a teljes zoom-tartományban 45 cm a minimális fókusztávolság. (A 70-300-nál sokszor pofára estem, hogy nem tudtam hirtelen elég messze menni a tárgytól [legtöbbször a Lányomtól].)
• Buktam a 200 és 300 mm közötti tartományt (még a vásárlás előtt utánanéztem: a 70-300-assal a képeim 5 %-át készítettem ebben a tartományban); viszont „befoltozódott” a korábban hiányzó 55 és 70 mm közötti rés.
• A képminőséggel is elégedett vagyok – ugyan a kromatikus aberráció kicsit talán jelentősebb, de csodára nem is számítottam. A képstabilizátornak köszönhetően pedig jelentősen nőtt a bemozdulásmentes képeim száma.

Szóval minden szép és jó, de már nagyon várom a 10-200-as ultrazoomot, hogy további 50 %-kal csökkentve a jelenlegi optikáim számát, egyáltalán ne kelljen objektívet cserélnem. :)

Ha nem akarsz lemaradni egyetlen új hangulatkonzervemről sem, iratkozz fel a Flickr oldalam RSS feedjére! (RSS – kinek, miért, hogyan?)

előző fényképezőgépemről itt írtam: hatodik, első öt

Talán akkor fogalmazódott meg bennem először az igény egy kompakt fényképezőgépre, mikor a Kopaszi gáthoz tekertünk bringával, és nem tudtam hova tenni az öt kilós fotós táskámat, ezért kénytelen voltam itthon hagyni. Érdekes, hogy korábban nem, de akkor határozottan felmerült az igény: kell egy viszonylag jó minőségű kép rögzítésére alkalmas szerkezet, ami elfér a zsebemben. Aztán nem sokat foglalkoztam a témával, korábban se kísértem figyelemmel ezt a fényképezőgép kategóriát, de a Red Bull Air Race-en már nagyon hiányzott egy aprócska fotómasina. Kapóra jött egy Pixinfo cikk a 2009–2010-es EISA díjakról, ahol a díjazottak között megtaláltam a nekem valót:

• 24-120 mm ekv. gyújtótávolság,
• 5 cm-es makró közelpont,
• képstabilizátor,
• manuális beállítási lehetőségek,
• szép nagy (3 colos) és nagyfelbontású (518 400 képpontos) AMOLED kijelző,
• és HD videó (1280×720 px, 30 kép/mp).

Minden együtt, ami kellhet, 20-án meg is rendeltem a Pixmania-ról (sok rosszat hallottam már róluk, de ugye a pénz beszél, kutya ugat – amúgy azóta ötezerrel még olcsóbb lett náluk, én még 89 900-ért vettem).

Tegnapelőtt hozta a futár, és az első három nap tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy jó választás volt. A kép és a videó minősége nyilván nem olyan jó, mint amilyent a Canon EOS 450D és a Sony HDR-SR10E produkál, de teljesíti az általam és a kategóriájától elvártakat (sajnos nincs RAW, csak JPG, és ISO 400-tól már elég zajosak a kevés fénynél készült képek, de a képstabilizátorral ki lehet jönni ennél alacsonyabb ISO tartományban is).

Ami pedig a legjobban tetszik, az a Smart Wheel forgótárcsa. Nagyon kényelmes vele a navigáció, a többnyire logikusan felépített, jól használható menüben, ami ráadásul szép is (persze ezt még lehetne fokozni). Szóval néhány apró bosszantó hiányosságtól (például lejátszásnál miután belenagyítok egy képbe, nem lehet egyetlen gombnyomással visszatérni a teljes képhez – ahogy azt a Canon-nál megszoktam –, hanem a teljes zoom-out folyamatot el kell játszani) eltekintve mondhatjuk, hogy felhasználóbarát kis fényképezőgép, vonzó belsővel és külsővel.

A nyolcadik fényképezőgépem: Canon EOS 550D »

Írj, vagy hívj ha érdekel!

Írj, vagy hívj ha érdekel!

frissítve (2009. 08. 04.): A Sigma elkelt, a Canon-t pedig inkább megtartom, majd a vázzal együtt adom el, ha eljön az ideje.

Tegnap megérkezett a második 1 TB-os WD My Book-om, amire éppen most másolom át a 356 GB-os archívumomat az ikertestvéréről. Bő fél év alatt jelentősen zuhant az ára, ha jól emlékszem, tavaly novemberben 40 000 Ft körüli összegért jutottam hozzá, most meg 29-ért hozták házhoz (egy ezres volt a szállítás).

Így már három WD My Book külső vinyóm van: az 500 gigás továbbra is a számítógépem belső merevlemezének másolata; a két 1 terrás pedig egymás „tükörképei” (lesznek), melyeken az archívumom pihen. Az elmúlt év adataiból kiindulva a következő 2-3 évre talán elég lesz a kapacitásuk – évi 200-250 giga fotó-videóval, és pár giga egyébbel számolva. Bár, hogyha veszek majd egy új fényképezőgépet (mondjuk egy Canon EOS 550D-t), az nyilván a 450D-nél nagyobb képeket fog készíteni…

Kedves Zsolt!

Én most egy szakdogát írok a gimp és a photoshop összehasonlításáról. Az egyik szempont, hogy mennyire tudja a gimp azokat a dolgokat mint pl. a cmyk (amit végülis egyáltalán nem tud).

Ekkor jössz te a gépbe mert olvastam a blogodon, hogy Tamási Ákossal szoktál levelezni a színprofilokról és ott olvastam: „ha mondjuk plakátnyomtatás a cél, akkor célszerű rgb-ben hagyni a képeket, mert a nyomtató rip szoftvere sokkal szebben szokott bontani, mint egy átlagos nyomdai színprofil.”

Én egy darabig dolgoztam nyomdában és ott egy mako 4650-es levilágító volt és ugye az egy ősrégi monstrum. Az a levilágító ha RGB-ben küldtük rá az anyagot akkor a fekete színt csak úgy simán kihagyta a levilágításból és akkor jött ugye a jó öreg KI A HIBÁS STORY.

Akkor most jön a kérdés mégpedig, hogy az ofszet nyomtatóknál ugye a nyomtató ripje is le tudja-e bontani az RGB színeket vagy csak a digitális nyomtatók rip-je tudja lebontani.

Ezért gondoltam Tamási Ákosra aki nem tudom, hogy milyen színszakember vagy csak egy dtp-s aki nagyon nagy tapasztalattal rendelkezik de tőle szeretnék erről az egészről vmi konkrét információt kapni mert amit ezen a főiskolán tanítanak az minden csak nem gyakorlati oktatás.

Ákos válasza:

Szia Dávid!

A mai nyomtatók (rip-ek) kicsit másképpen kezelik az rgb-t mint régen. Amit írsz a mako rip-je valóban nem kezelte egyáltalán az rgb színteret, hiszen akkoriban még szigorúan szeparált (színre bontott) postscript-ekre készítették csak fel a levilágító szoftvereket és a tördelő programok is verziónként másképp kezelték ps írásnál. Szépen lassan viszont megjelentek a plakát- és proofnyomtatók, amiknek már egészen más igényeknek kellet megfelelniük, mivel általában nem 4 hanem (6 vagy több) színből nyomtatnak egészen különböző tulajdonságú papírokra. Ezeknél a színprofilok megjelenése elkerülhetetlen volt, ez viszont felkínálta azt a lehetőséget, hogy mindegy milyen anyagot kap a szoftver (rgb vagy cmyk) azt mindenképpen kovertálnia kell az adott papírra elkészült színprofilra amire a nyomat készül, hogy színhelyes legyen.

A mai nyomdai ctp-k is átestek ezen a fejlődésen, de azért ők még a mai napig szigorúbban veszik a színtereket, de itt is van különbség gyártók között. A nyomdai előkészítésnél ma már pont az lenne a lényeg hogy végig rgb-ben marad a kép és csak akkor bontjuk cmyk-ra, amikor tudjuk hogy a nyomda milyen paraméterekkel (technológia, papír, stb.) fogja nyomni. Ha például elkészül egy kreatív hirdetési anyag és azt 6 újságban jelenik meg akkor a minden újság nyomdájának kellene bontania az anyagot, mert egy népszabadságba és egy nők lapjába egészen más festékterheléssel kell számolni és a több színből kevert fekete az egyiknél maximum 230% a másiknál akár 330% is lehet. Azért írtam, hogy kellene, mert nálunk a mai napig nem terjedt el ez az előkészítési folyamat. Jó esetben mindenki választ valami általános cmyk profilt és a nyomdára bízza, hogy alakít-e még a színeken a papír és technológia miatt.

Remélem sikerült válaszolnom a kérdésedre! :-)

Nem vettem hát meg, hazatérve utána néztem az eBay-en, és lám már 34 amerikai dollárért kapható az áhított mütyür. Vasárnap megrendeltem (e-mailben megköszönték), hétfőn elküldték (e-mailben megírták), és ma meg is kaptam. 18 000 helyett 8 000 forintért, 1 dolláros postaköltséggel és újabb 1 dolláros biztosítással együtt! Vicc ez az ország!

Már novemberben megvettük, így nem tartozott a meglepetések közé, de ettől még nagyon örültem ennek a karácsonyi ajándéknak is: a Western Digital My Book Essential Edition 1 TB-os külső merevlemez alig több mint negyedére ráfért teljes eddigi „digitális életművem”; de gyanítom, hogy egy-két éven belül megtelik – tekintve a fotók és videók gyarapodásának jelenlegi ütemét. Most az 500 GB-os WD My Book a számítógépem backup-ja, az új, 1 TB-os pedig az archívum.

Alakul a helyzet, de még mindig nem teljesen kielégítő, mivel most az archívum egy része (amiből már nem írtam DVD-ket) csak egyetlen példányban létezik. Az aggasztó állapot orvoslására hamarosan veszek még egy 1 TB-os WD My Bookot, amire majd az archívum másolata kerül.

folytatás »