Monitoraim #4 – avagy a 4. monitorom: ViewSonic VP930

« előzmény

Tévedtem, nem kellet két hónapot várnom. Még tegnap este, pár perccel az előző bejegyzésem megírása után felhívtak a szervizből, hogy olyan monitort választhatok, amilyet akarok. Tegnap este még elolvastam a legújabb e-mailem az Extreme Digitaltól, mely szerint a rendelésem törölték. Válaszoltam, hogy fenntartanám a megrendelésem. Ma reggel a biztonság kedvéért telefonáltam is, de nem tudtam elintézni, hogy visszacsinálja a telefonközpontos a rendelés törlését, mert ő ilyent nem tud. Még egyszer: 2006. január, Extreme Digital, Budapest, Magyarország.

ViewSonic VP930A lényeg, hogy nem vette meg más, így néhány órája használatba vehettem a negyedik monitorom, egy ViewSonic VP930-ast. Az első észrevételeim egyike az volt, hogy nagyon könnyen és praktikusan állítható a kijelző magassága és dőlésszöge. Beüzemelés után csalódnom kellett. Az Auto adjust-ra hagyatkozva a kép messze nem volt olyan színgazdag és színhelyes, mint a Samsungnál. Aztán telepítettem a CD-n mellékelt PerfectSuite programot, és tényleg perfect lett. Gyönyörűek a színei. Maga a szoftver is majdnem tökéletes, egyszerűen kezelhető, egyértelmű, és még működik is (nem úgy, ahogy a Samsung esetében).

Remélem, nem lesz rá szükség, de ha három éven belül meghibásodna, a helyszínen javítják, vagy ha nem tudják, elviszik és visszahozzák (az Extreme Digitál eladója szerint – tehát egyáltalán nem biztos – még cseremonitort is kapnék utóbbi esetben). Szóval képminőség és hozzáadott értékek tekintetében egyelőre (4 óra használat után) úgy tűnik, hogy jól választottam. Egyetlen dolog zavar csak: ez a borzalmas külső – kezdve a ViewSonic logótól a bal felső sarokban üldögélő papagájokon át egészen azokig a csúnyácska lábakig. A Samsung sokkal szebb volt, de azt hiszem, ebben az esetben (is) a belbecs (képminőség, kezelhetőség) fontosabb mint a külcsín.

Monitoraim #3 – avagy miért ne vegyél Samsung monitort az Extreme Digital-tól

« előzmény

Mert elromolhat. És ha elromlik, még az is lehet, hogy úgy jársz, ahogy én. Aki olvasta az előzményeket (Monitoraim, Monitoraim #2), az már sejtheti, hogy még mindig nincs használható monitorom. December harmadika óta. Összefoglalom a történteket:

  • 2005. 12. 03.: Samsung SyncMaster 193P Plus típusú monitorom egy hónappal az Extreme Digital-ban történt megvásárlása után elromlott.
  • 2005. 12. 08.: A hibát bejelentettem a márkaszervizben – az elmúlt öt nap késlekedés az én „bűnöm”. Mivel huszonhetedikéig hozzá sem nyúltak volna, előjegyzésbe vették, mondván, hogy ha 27-én beviszem, 28-án már el is hozhatom, ha nem kell hozzá alkatrészt rendelni.
  • 2005. 12. 27.: Elvittem, másnap kiderült, hogy kell alkatrész.
  • 2006. 01. 26.: 30 nap hiábavaló várakozás után SMS-ben értesített a szerviz, hogy nincs alkatrész, fáradjak be a csereutalványért.
  • 2006. 01. 27. (innen új a történet): Mivel csak hétköznap, és csak délután fél ötig vannak nyitva, természetesen munkaidőben kellett befáradnom. Sikerült felhívnom az Extreme Digitalt, és megtudtam, hogy ezt a típust már nem forgalmazzák. Még örültem is, úgysem voltam maximálisan megelégedve vele. Megbeszéltük, hogy választok egy másik, hasonló árfekvésű monitort. A ViewSonic-ról már nagyon sok jót olvastam az interneten, (igaz, hogy iszonyatosan csúnya a lába, de nem ez a lényeg) gondoltam, kipróbálom a VP930-ast. Elmentem a Mammut béli üzletbe (itt vettem azon az átkozott november harmadikai szombaton a Samsung SyncMaster 193P Plus-t), odaadtam a papírokat (számlamásolat, szervizlap, csereutalvány), és megbeszéltem egy eladóval, hogy mivel náluk nincs raktáron ez a típus, a Visegrádi úti üzletben viszont van, másnap, szombaton elmegyek érte (mivel akkor este már nem volt nyitva). Kaptam is szép kis megrendelő lapocskát erről, meg SMS-t, meg még két e-mailt is.
  • 2006. 01. 28.: Ma új monitorom lesz – gondoltam. Miután sikerült parkolóhelyet találni a bejárathoz közel (hogy majd ne kelljen messzire cipelni a gépet) magabiztosan léptem át a Visegrádi úti Extreme Digital küszöbét. Eladó rögzítette az igényemet, és mondta, hogy fáradjak a pénztárhoz. Pénztáros közölte, hogy ezt még a saját (Extreme Digital) szervizüknek is jóvá kell ám hagyni. Րk pedig csak hétfőn dolgoznak legközelebb. Elméletben nagyon jól tudom, hogy nem kellett volna felidegesítenem magam, de ekkor nem sikerült elméleti tudásomat a gyakorlatba átültetnem. Káromkodva, monitor nélkül jöttem el. Mikor hazaértem még kaptam egy újabb SMS-t és két újabb e-mailt arról, hogy a rendelésem teljesült… Előbb-utóbb biztos belekerül majd ebbe a blogba néhány trágár szó, de ne most jöjjön el ez a pillanat. Inkább nem részletezem a gondolataimat.
  • 2006. 01. 30.: Azért, hogy ne a(z én) munkaidőm rovására menjen monitoros hercehurcám újabb fejezete, kedvesemet kértem meg a további bonyolításra, aki a Visegrádi úthoz közel dolgozik. (Ezúton is köszönöm, hogy elvállalta.) Az előzmények kapcsán gondoltam, hogy nem lesz egyszerű eset, mert talán a számlának az eredetije kell majd, vagy csakis én vehetem át… Na de mit is? Egy másik típust? Nem úgy van az! A Extreme Digital saját, külön bejáratú szervizéből ma megtudhattuk, hogy ezt még a Samsung Fasztudjahol (na tessék, megtörtént) is jóvá kell hagyniuk, és ha van ilyen monitoruk, akkor azt kapom, és kész. És a hab a tortán, hogy mindezek intézése 1-2 napot vesz igénybe (telefonon megkérdezni, hogy van-e ilyen monitoruk, az nem lehetséges). 2006. január 30., Samsung – Extreme Digital, Budapest, Magyarország.

Tehát összefoglalva, a Samsung márkaszerviznek kellett 20 nap, hogy kiderítse a hiba okát, majd újabb 29, hogy kiderüljön, nem érdemes tovább várni a hiányzó alkatrészre. Ezek után a „jól szervezett” Extreme Digitalnál, ahol egyik eladó sem tudja, mi ilyenkor a teendő, ide-oda küldözgettek – teljesen feleslegesen. Pénteken lesz két honapja, hogy nincs egy rendes monitorom (lesz két hónapja, hidd el). Ebből a két hónapból 6 nap az én saram, amikor nem cselekedtem azonnal, mert más dolgom volt, illetve 1 munkaszüneti nap is volt ebben az időszakban. Ha lesz új monitorom, megírom majd. Vajon mikor?

folytatás »

Monitoraim #2

« előzmény

Holnap lesz egy hónapja, hogy elvittem szervizbe, és mára már ki is derült, hogy javíthatatlan (erről SMS-t kaptam), fáradjak be a nálam maradt tartozékokkal a szervizbe a csereutalványért. Most megpróbáltam felhívni az Extreme Digital Mammut-béli üzletét (itt vettem a monitort), hogy megkérdezzem, van-e ilyen (Samsung SyncMaster 193P Plus) monitoruk (és ha igen, legyenek szívesek félrerakni egyet), vagy újabb várakozás következik? A honlapjukon szereplő központi szám csak este 6-ig hívható. Sebaj, a Mammutban 9-ig vannak nyitva, hívjuk fel őket! Tudakozó nem tudja, telefonkonyv.hu-n nem találom, Mammutban is csak a központi számukat tudják…

folytatás »

Monitoraim

Tavaly év végén készítettem egy számvetést a fényképezőgépeimről, most megteszem ugyan ezt a monitoraimmal kapcsolatban. A lista sokkal rövidebb lesz, mindössze 3 volt/van belőlük a bő 6 év alatt.

Az első monitorom vásárlását (ahogy az egész számítógépem összerakását) rábíztam Kiss Ernő barátomra (akinek ezúton is köszönöm a sok vasat, és a távsegítséget). A legfőbb szempont az volt, hogy olcsó legyen. Ennek eredménye lett 1999 őszén egy 15 colos Belinea. Természetesen ez volt a legrövidebb ideig a megjelenítőm. Ha jól emlékszem, egy éven belül elcseréltem Gábor barátommal egy 17 colos Nokia 447PRO típusú CRT-re némi ráfizetéssel. Ezen a monitoron nézem most is, mit gépelek, mert e cikk főszereplője már több mint egy hónapja gyengélkedik.

Már 2004 karácsonyán is szerettem volna meglepni magam egy 19 colos TFT monitorral, de mindig volt valami más, amire jobban kellett a pénz. Így tavaly november 3-án jutottam el odáig, hogy (természetesen az anyagi korlátok miatt kötött kompromisszumok eredményeként) megvettem egy Samsung SyncMaster 193P Plus-t. A paraméterei (válaszidő: 8 ms; betekintési szögek: 178°/178°; kontrasztarány: 1000:1; fényerő: 250 cd/m²) szimpatikusak voltak, és általam is megfizethető áron kínálták. Leszámítva hogy a hozzá adott szoftver használhatatlan (vagyis az automatikus hangolás végeredményén nem tudok változtatni, mivel csak egy be és kikapcsoló gomb van a gépen), végülis meg voltam elégedve.

Azért itt érdemes megállni néhány mondatra. Tehát adott egy jó minőségű Samsung monitor, amire képtelenek egy Windows XP-n használható szoftvert írni. Ugyanis, miután telepítettem, a színek 32 bites beállításnál is a 16 biteshez voltak hasonlóak. Uninstall, és minden rendben – leszámítva, hogy semmit nem tudok állítani. Ezzel együtt megelégedéssel használtam – pontosan egy hónapig. Ekkor megjelentek a kontrasztos részek pereménél zöldes színű sávosodások, amik időnként a monitor teljes szélességén keresztül futottak. Aztán észrevettem, hogy kontakthiba, mert mikor megnyomkodtam a burkolatot, helyreállt a kép. Egy ideig.

December 8-án felhívtam a szervizt, közölték, hogy 28-ra tudják elvállalni (vagyis majdnem három héttel későbbre, és csak egyetlen plusz munkaszüneti nap volt ebben az időszakban – igaz, a jótáláson csak annyi olvasható ezzel kapcsolatban, hogy törekedni kell a 15 napon belüli javításra); de ha tudom használni a monitort, akkor használjam, előjegyzésbe vesznek, és ha 27-én beviszem, másnap már el is hozhatom – amennyiben nem kell hozzá alkatrész. Kellett.

27-én elvittem, 28-án telefonáltam. „Sikerült megtalálni a probléma okát (jaj de jó, máris megyek – gondoltam), az elektronikát és a kijelzőt összekötő kábel a hibás (azt biztos nem nehéz kicserélni). Sajnos ezt meg kell rendelni, de azt csak január 2-án lehet legközelebb, január közepére lesz kész a monitor” (nem írom le, mit gondoltam). De addigis vigyem el, ha akarom, és használjam így, ha tudom. Nem köszönöm. Így lett az addigi másod-monitor Nokiámból átmenetileg (talán „csak”) másfél hónapig ismét az egyetlen – akárcsak négy évvel ezelőttig. (2002 márciusa óta – miután öszeköltözünk Krisztával – az ő 17 colos Iiyama CRT-je volt a másod-monitor az én Nokiám mellett.)

Összegzés: Természetesen ma már nem venném meg ezt a monitort, és képtelen vagyok felfogni, hogy kettőezer-öt és -hat furdulóján hogyan fordulhat elő (egy nem nóném, garanciás monitorral), hogy másfél hónapon keresztül (vagy ha úgy tetszik – a szoftverhiba miatt – egyáltalán) nem tudom rendeltetésszerűen használni? (Hát így.)

folytatás »

Fényképezőgépeim

Egy Praktica BX20-as volt az első a 18. szülinapomra 1992 nyarán, a szüleimtől. Aztán olvastam a Nikonról, és lenyűgözött, hogy van egy olyan gyártó, akinek a legelső, 1959-ben gyártott F-bajonettes optikája a legújabb kameravázakkal is működik (ez ma is így van, és most is lenyűgöz). Egy év múlva már egy Nikon F401-essel fényképeztem (erre volt keret). 1997-ben beiratkoztam fényképész-tanulónak, és egy pécsi börzén lecseréltem a 401-esem egy 601-esre. Ez a gép volt idáig a legtovább a társam, nagyon szerettem, csak 2003 karácsonyán cseréltem le egy digitálisra. Azóta folyamatosan elégedetlen vagyok.

Most már biztos, hogy végérvényesen elcsábított a digitális fényképezőgépek adta kényelem (nincs por, szösz, karcolás, ujjlenyomat a negatívon; azonnal látom a végeredményt; nem kell szkennelni), de pillanatnyilag nem gyártanak még olyan fényképezőgépet, ami maximálisan kielégítené igényeimet. Az elmúlt évek során nagyon elkényelmesedtem, és nem akarok objektíveket cserélgetni, se külön videokamerát magammal vinni (ami nem is volt soha, de a mozgóképről már nem mondok ám le). Szóval a legalapvetőbb igényeim a következők lennének:

  • legalább 8 Mpixeles felbontás,
  • legalább 28-200 mm-ig terjedő zoom (35 mm-es filmre átszámítva),
  • manuális zoomgyűrű,
  • mozgókép felvételi lehetőség,
  • és persze kiváló képminőség, használhatóság,
  • valamint nem feltétel, de előny valamilyen rázkódás elleni képstabilizációs lehetőség.

Az első digitális fényképezőgépem egy Fujifilm FinePix S5000-es volt. Kezdetnek nem volt rossz, de hamar kevés lett (a fenti feltételek közül csak a mozgókép lehetőségét teljesíti), egy éven belül megváltam tőle. Idén nyáron választanom kellett, mert nyaralni mentünk, és azt fényképezőgép nélkül nem lehet (és egyébként is hiányzott már egy saját gép). A tükrös gépek sajnos szóba se jöhettek, mert nem tudnak mozgóképet. Az idei nyári választékból a következő három maradt fent a rostán: Sony Cybershot DSC-F828, Konica Minolta DiMAGE A2, Konica Minolta DiMAGE A200. A Sony nagyon tetszett, csak egyet nem tudott, jó minőségű képet készíteni – az icipici érzékelője miatt. A két KonicaMinolta közül egyértelmű volt, hogy az újabbat veszem meg, még ha van is, amiben az A2 a jobb.

Először minden jó és szép. Jé de jó, ezt is tudja? Jaj de okos, és milyen ügyes… Aztán jönnek a negatív tapasztalatok (akárcsak a nőknél :)). Nekem összesen 3 problémám van ezzel a géppel, de ezek jelentősnek mondhatók:

  • az autofókusz hosszú gyújtótávolságnál szinte használhatatlan, a manuális fókusz meg úgyszintén (a keresőkép silány minősége miatt),
  • erős vignettálás a kép sarkainál (polárszűrővel már feketék a sarkok),
  • nagy képzaj hosszú expozíciós időnél (ezzel először a nyaralásunk egyik esti felvételén találkoztam – csillagok csak a képen voltak, de azok vörösek, zöldek és kékek).

Azért van benne szeretni való is, mint például a 800×600 pixeles mozgókép, az áttekinthető menü, barátságos, kézreálló gombok és a jó képminőség. Nyilván nem ezen erényei, hanem feljebb részletezett hibái miatt várom már nagyon azt a gépet (ki tudja, melyik gyártótól), amelyik maradéktalanul kielégíti az igényeimet. A nyár óta háromszor is belelkesültem, de valami mindig hiányzott: Samsung Pro815 (mozgóképet max. 30 másodpercig hajlandó), Fujifilm FinePix S9000 (kis képernyő, szegényes menü), Sony Cyber-shot DSC-R1 (ekkor lettem a leglelkesebb, már nagyon vártam a 828-as utódát, de csalódottan olvasom, hogy a mozgókép funkciót a legegyszerűbben oldották meg: kihagyták belőle). A női példánál maradva: ritka, amikor minden együtt van.

a hatodik fényképezőgépemről itt írok