Webdesign InDesign-ban

« előzmény

Egy héttel ezelőtt többen is félreértették a Propono-n a kérdést, mely szerint webdizájnra Photoshop, Illustrator vagy InDesign a tuti? Ez nem egy vita volt, melyet egyértelműen el kellett volna dönteni, hanem egy – szerintem tanulságos – tapasztalatcsere. Az InDesign például nekem korábban eszembe se jutott volna lehetőségként, míg xants meg nem említette. Érdeklődésemet látva xants elküldte nekem az általa használt sablont, amit engedélyével most közkinccsé teszek – ha valaki szeretné kipróbálni a webdizájnerkedést InDesign-ban, itt egy kis segítség: WebTemplatePakk.zip (802 KB)

WebTemplatePakk by xants

Először lelkes voltam, de bevallom, hamar elment a kedvem, miután rá kellett jöjjek, mennyire hozzá vagyok szokva, hogy a raszteres Photoshop-ban minden pixel kapásból a helyén van; míg InDesign-ból először exportálnom kell (természetesen PDF-et, mivel a JPG veszteséges), hogy aztán Photoshop-ban darabolhassam a végterméket. Na de nem akarom elvenni a kísérletező szándékúak kedvét, ha belevágtok, írjátok meg a tapasztalataitokat! Xants-nak pedig köszönet a sablonért.

frissítve (2011. 06. 24.): A Web Developer’s Guide To Adobe InDesign (Smashing Magazine) →

folytatás »

Webdesign: PS, AI, ID, FW?

Hátha vannak itt olyanok is, akik nem olvassák a Propono-t; ahol egy érdekes téma vetődött fel: ki milyen programot használ webdesign-hoz?tanulságos olvasmány. Xants InDesign-t. Lehet, hogy én is kipróbálom, szimpatikus megoldásnak tűnik. (És lehet, hogy ideje lenne megismerkednem a FireWorks-szel.)

webdesign InDesign-ban

(a képek forrása: xants2355)

folytatás »

PDF exportálás után a 100 % feketéből négy szín lesz?

Tanulni jó dolog. Tamási Ákostól pedig sokat lehet. Most tovább adom a tudást, mert megosztani is jó dolog. Alábbiakban novemberi levelezésünk néhány tanulságos darabkája olvasható.

hal: Tudsz róla, hogy ha InDesign-ban PDF exportnál Output Profile Inclusion Policy: Include Destination Profile-t állítasz be, akkor a PDF-ben az egyszín feketéből négy színes lesz? A munkahelyi gépemen találkoztam először a problémával, miután visszaszólt egy nyomda, hogy négy színben van a fekete. Megnéztem a forrásfájlt, mondom ez hülye, hol van itt négy szín? Aztán megnéztem a belőle exportált PDF-et, és tényleg négy színből volt. Nagy nehezen sikerült rájönnöm, hogy a már említett beállítás okozza. Include Destination Profile nélkül jó…

Ákos: Soha nem szoktam nyomdának exportálni, mindig ps és distillálás, mivel így sokkal kisebb és szabványosab pdf-et kapsz mint az export esetén. Valóban négy színes lesz a pdf-ben a fekete, ha a Simulation Profile rosszul van beállítva Acrobatban, mivel ilyenkor azt fogja neked szimulálni! Ha átállítod arra a profilra ami InDesignban is volt, akkor már 100 % fekete marad. Ezért nem szoktam a nyomdának szánt pdf-be profilt ágyazni, hogy elkerülhessük az ilyen nem kívánt (vagy rossz beállításból adódó) cmyk bontásokat. Akkor amikor nem kapcsoltad be a profil beágyazását, akkor az Acrobat nem tudja hogy „honnan jön” a színbeállítás, így a 100 % feketét nem tudja mihez képest átkonvertálni. Jól csinálja ő, csak sajnos a mai nyomdák még mindig nincsenek a helyzet és a kalibráció magaslatán… :(

Adobe CS4 bejelentés

Adobe CS4 bejelentés

Magyar idő szerint ma 11 órakor kezdődik a nagy esemény. „Something brilliant”? – kíváncsi vagyok! (Ha lesz időm, frissítek.)

frissítve: A fenti linken én egész nap nem láttam semmit, de az alábbiakon sok érdekes infó található:

frissítve (2008. 09. 27.): Az újdonságokat bemutató, nagyon jó videók az AdobeTV-n (az általam használt Adobe programok új, CS4-es verzióiról):

InDesign CS4

Photoshop CS4

Photoshop CS4 Extended

Illustrator CS4

Dreamweaver CS4

Flash CS4

Bridge CS4

Tömeges átméretezés csoportosítás nélkül InDesign CS3-ban

Ha különböző rétegeken levő objektumokat szeretnél együtt átméretezni, és ehhez csoportosítod őket (Object > Group vagy egyszerűbben Ctrl+G), az összes objektum a legfelső rétegre kerül. Ez elkerülhető a Free Transform eszközzel: jelöld ki az átméretezendő objektumokat, nyomd meg az E billentyűt, és méretezz tetszés szerint (aránytartáshoz használd a Shift-et).

A csodálatos InDesign #2

« előzmény

Lassan három éve írtam az első bejegyzésemet az InDesign a kategóriában A csodálatos InDesign címmel. Nem érdekel, hogy unjátok, megint leírom, hogy azóta sem telt el úgy munkahét, hogy ne gondoltam volna hálával a program készítőire, amiért ilyen nagyszerűt alkottak. Íme két újabb magyarázat „beteges rajongásomra”:

  • Ha lecserélem egy betűtípus teszem azt heavy változatát egy másik betűtípusra, amely nem tartalmaz ilyen verziót, hanem mondjuk egyebek között bold-ot, akkor automatikusan a heavy-hez legközelebb álló, például a bold változat kerül kiválasztásra. Választhatná a program az ábécérendben elsőt is, abban is volna logika, csak éppen nem lenne felhasználóbarát. Az InDesign intelligensen, a lehető legokosabban dönt.
  • Az InDesign az éppen kijelölt objektumba pakolja a beillesztendő képet (már önmagában ez is praktikus). Ha visszavonom a beillesztést, kapásból újra próbálkozhatok (az Alt lenyomásával akár egy objektumba illesztett kép cseréjével is). El is dobhatná a beillesztendő képet a program, és kezdhetném az egészet újra (File > Place > fájl kiválasztása > duplaklikk), de nincs rá szükség, mert az InDesign intelligensen, a lehető legokosabban dönt.

Az ezekhez hasonló apróságok teszik nagyszerűvé ezt a programot, melynek használatakor azt érzem, hogy az alkotói nem csak egyszerűen belepakoltak különböző lehetőséget, hanem el is gondolkodtak rajta, hogy ezek milyen módon segítenék legjobban a felhasználó munkáját.

Táblázat stílusok InDesign CS3-ban

Csodás-Lucás szabadságolásom utolsó napján végére jártam a táblázat stílusoknak is (ezt is hónapok óta terveztem). Szégyellem magam, hogy csak most vettem a fáradtságot az InDesign CS3 egyik újdonságának megismeréséhez, de jobb később, mint soha – hátha másnak is tanulságos lesz ez a hét perc az Adobe Video Workshop oldalán (katt a képre):

Táblázat stílusok InDesign CS3-ban

Táblázatokkal kapcsolatban találtam további három hasznos videót (a címük alapján nem számítottam rá, de mindegyikből tanultam valami apróságot):

Átmenetek átlátszóba InDesign CS3-ban

Az a helyzet, hogy ezt a témát még hónapokkal ezelőtt vettem fel a megírandók listájára, és már elfelejtettem, hogy miért. Az biztos, hogy nem csak az alábbi lehetőségeket akartam felsorolni. Egyelőre következzen három darab 60×30 mm-es fehér téglalap a beléjük írt effektekkel egy képre helyezve – aztán ha eszembe jut, mit akartam eredetileg, frissítek majd.

Átmenetek átlátszóba InDesign CS3-ban

Esetleg leírhatnátok a témába vágó kérdéseiteket, tapasztalataitokat – és megpróbálhatnátok kitalálni, miről szerettem volna itt szót ejteni. :)