InDesign szkriptek

Öt éve használom az InDesign-t nap mint nap, és egészen komolyan mondom, hogy kevés közülük az olyan, amikor legalább egyszer ne gondolnék hálával a program készítőire. Sokszor hangosan is elrebegek egy „Istenem, de csodálatos ez az InDesign”-t, kollégáim örömére, akik közül Gergő már nem egyszer válaszolta, hogy „és még mennyi mindent nem ismerünk belőle”.

Gergő hívta fel a figyelmemet a Scripts panelre is (Window > Automation > Scripts), melynek létezéséről ugyan tudtam, de még talán soha nem használtam. Érdemes próbálgatni, hogy melyik szkript mit tud, én most csak kettőt emelek ki közülük kollégám nyomán, melyek jól jöttek (volna) a közelmúltban.

Az egyik a Scripts panel Application/Samples/JavaScript mappájában a MakeGrid.jsx, mellyel egyszerűen és gyorsan lehet darabolni.

MakeGrid.jsx

A másik (ugyanabban a mappában) a SplitStory.jsx, ami egy duplaklikkre szétbontja az egymásba átfolyó szövegdobozok közötti kapcsolatot. Tudom, hogy unalmas már, de mi mást mondhatnék, mint hogy csodálatos ez az InDesign!

Creative Suite beviteli szövegmezők

Creative Suite beviteli szövegmezőkA következőkben a beviteli szövegmezők két – talán kevésbé közismert – hasznos tulajdonságáról lesz szó. Az egyik, hogy ha a beviteli szövegmezők előtti szövegre (betűre) vagy piktogramra kattintasz, akkor a program kijelöli a szövegmezőben levő teljes tartalmat, amit így egyszerűen átírhatsz. Ez működik az InDesign-ban, Illustrator-ban és Photoshop-ban egyaránt.

Creative Suite beviteli szövegmezőkA másik, hogy ezek a beviteli szövegmezők az InDesign-ban és az Illustrator-ban egyúttal mini számológépekként is szolgálnak, melynek segítségével akár különböző mértékegységeket használva is elvégezhetsz alapműveleteket. (A PhotoShopban mindez már nem működik – miért is lenne egységes a CS3 csomag másik két tagjával?)

Alapértelmezett beállítások InDesign-ban

Talán már én is említettem e helyen (csak nem részletezve), de biztos vannak olyanok is, akiknek új információ lesz, hogy te döntheted el, milyen beállításokkal induljon az InDesign. Ha nincs nyitva egyetlen dokumentum sem, és átállítod például a betűtípust, onnantól kezdve az lesz az alapértelmezett minden egyes új dokumentumban. De ugyan így meghatározhatod, hogy milyen színek legyenek a Swatches palettán, vagy hogy egy új vektoros alakzatnak legyen-e kapásból körvonala. Bármit módosíthatsz, amit át tudsz állítani (vagyis nem inaktív), onnantól az lesz az alapértelmezett.

Ugyan ez működik megnyitott dokumentumnál is, csak akkor a dokumentumhoz csatolva menti el az InDesign a beállításokat; így ha az egy másik gépen kerül megnyitásra, ott is pontosan azok lesznek az érvényes alapértelmezett beállítások, amiket kiválasztottál, miközben a fájlban nem volt semmi kijelölve.

Én például a következőket szoktam beállítani (a teljesség igénye nélkül), mikor nincs megnyitva semmi az InDesign-ban – hogy ezek legyenek érvényesek minden új dokumentum létrehozásakor:

  • Edit > Preferences > Units & Increments: itt a Keyboard Increments résznél a Cursor Key-t átírom 0,25 mm-re. Ennek hatására egy billentyűleütésre egy negyed milliméternyit mozdul el a kijelölt objektum. Négy leütés: egy milliméter, ugyan ez Shift lenyomásával: egy centi.
  • A Character panelen a Kerning mezőben a Metrics-et átállítom Optical-ra; így általában szebb a szövegkép (egalizálás) – bár professzionális fontokhoz továbbra is a metrics ajánlott.
  • Szintén a Character panelen a nyelvet (Language) átállítom magyarra.

Biztos van még más is, csak most nem jut eszembe, mert szerencsére régen installáltam már az InDesign CS3-at a gépemre. Te mit állítanál/állítottál be alapértelmezettnek?

frissítve (2008. 05. 04.): Köszönet a kommentekért, melyekből (a fentiekkel kiegészítve) az alábbiakban összegyűjtöttem, hogy én miket állítottam be (jól jön majd egy új install alkalmával):

  • File > Document Setup: Facing Pages: ne legyen pipa
  • File > Document Setup: Page Size: A4
  • File > Document Setup: Bleed and Slug: 3 mm
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Ruler Units, Origin: Page
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Ruler Units, Horizontal: Millimeters
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Ruler Units, Vertical: Millimeters
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Keyboard Increments, Cursor Key: 0,25 mm
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Keyboard Increments, Size/Leading: 0,5 pt
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Keyboard Increments, Baseline Shift: 1 pt
  • Edit > Preferences > Units & Increments: Keyboard Increments, Kerning: 1/1000 em
  • Edit > Preferences > Guides&Pasteboard: Color: Preview Backgroud: sötétszürke (25 % brightness)
  • Paragraph panel > Hyphenation: Words with at Least: 3 letters
  • Paragraph panel > Hyphenation: After First: 2 letters
  • Paragraph panel > Hyphenation: Before Last: 2 letters
  • Paragraph panel > Hyphenation: Hyphenate Last Word: ne legyen pipa
  • Paragraph panel > Hyphenation: Hyphenate Across Column: ne legyen pipa
  • Character panel: Times New Roman helyett pl. Myriad Pro
  • Character panel, Kerning: Optical helyett Metrics
  • Character panel, Language: Hungarian

Állandó és változó szélességű, ugráló és verzál számok az InDesign-ban

Állandó és változó szélességű, ugráló és verzál számok az InDesign-ban
(a kép forrása: fontshop.com)

Tavaly szeptemberben már volt róla szó, most azért hozom szóba újra, mert egy hónapja a FontShop FontFeed rovata egy példákkal illusztrált cikkben foglalta össze, hogy mikor melyik változat használata a tipográfiailag üdvözítő (az olvashatóság szempontjainak leginkább megfelelő) megoldás – melyet az InDesign-ban a Character panel menüjéből tudsz kiválasztani:

Állandó és változó szélességű, ugráló és verzál számok az InDesign-ban

Másolás InDesign-ból Illustrator-ba

Vektoros objektumok másolása InDesign CS3-ból Illustrator CS3-ba nem mindig egyszerű. Legalábbis Macintosh-on, Leopard alatt. Először olyan, mintha történne valami (és ez biztos így is van), de a copy-paste eredményeként az Illustratorban végül nem jelenik meg semmi.

Elismerem, kicsit nyakatekert a következő megoldás, de legalább működik – és talán másnak is jól jön:

  1. InDesign-ban Command+C.
  2. Photoshop-ban Command+V (ha nincs nyitva dokumentum, akkor előtte Command+N az új doksihoz), majd Enter (ekkor Vector Smart Object-ként kerül beillesztésre a másolandó objektum).
  3. Duplaklikk a Vector Smart Object bélyegképére a Photoshop Layers palettáján: az Illustrator megnyitja az objektumot (kvázi sikerült átmásolnod – a Photoshop-on keresztül – InDesign-ból Illustratorba).

InDesign CS3 tippek #10

« előzmény

Tizedik alkalommal egyszerre 100 tippet ajánlok egy InDesign plugin formájában (a szoftver.hu nyomán). David Blatner tippjei folyamatosan frissülnek az internetről, legalábbis erre enged következtetni az egyik beállítási lehetőség, ahol megadhatod, hogy naponta, hetente, vagy havonta történjen a plugin frissítése. A bővítmény telepítése nagyon egyszerű, nem kell semmit sehova másolni, letöltés után csupán néhány kattintás, melyek végeredménye az alábbi ablak az InDesign indításakor:

David Blatner's InDesign Tips

InDesign CS3 tippek #2008

« előzmény

Ebben a(z előre megírt) szilveszteri különkiadásban az alábbiakban minden kétséget kizáróan az eddigi leghasznosabb InDesign CS3 tippek következnek.

Találkozás egy idegennel #1

Válaszd a Help > About InDesign parancsot, majd gépeld be a következőt: butterfly. A nagy találkozás érdekében sajnos a pillangókat korlátoznod kell a mozgásukban – azáltal, hogy rájuk kattintva a képhez szögezed őket. És már jön is a járművéből integető, bájos földönkívüli:

InDesign CS3 tippek #2008

Találkozás egy idegennel #2

Az UFO előcsalogatásának ismeretes egy bonyolutabb módszere is: File > Print Presets > Define, itt Friendly Alien néven létre kell hoznod egy nyomtatási beállítást. Miután elmentetted, válaszd ki a File > Print párbeszédablak legördülő menüjéből, majd kattints a bal alsó sarokban levő előnézeti képre!

InDesign CS3 tippek #2008

folytatás »

InDesign CS3 extra szűz olivaolaj

InDesign CS3 extra szűz olivaolajA boltokban ne keresd! Ilyent csak akkor kaphatsz, ha van egy olyan kifinomult humorú kollégád, mint nekem; aki tudja, hogy szerintem a földkerekség legnagyszerűbb programja „a csodálatos InDesign” – mellesleg az olivát is szeretem (minden formában). :-)

Tipp:
Placeljük az összetevőket egy üres dokumentumba és adjunk hozzá egy kevés Indesign CS3 olivaolajat. Kész van az étel. Boldog karácsonyt!


Scolar tutorial oldalak

Sajnos nem nyertem a Scolar Design könyvek nyereményjátékán, de az erről értesítő oldalon hasznos linkekre bukkantam:

InDesign CS3 tippek #8

« előzmény

Átméretezés CS3 módra

A CS2-ben a Control palettán a Width és a Height értékeket megadva egy keret mérete a benne levő tartalommal együtt változott, de a CS3-ban így már csak a keretet tudod átméretezni. Ez egészen addig bosszantott, míg fel nem fedeztem, hogy az új rendszer többször előnyös, mint hátrányos; de örömöm akkor lett teljes, mikor rájöttem, hogy az eddigi módszerről sem kell lemondanom, csak egy másik mezőbe kell írnom a számokat a mértékegységgel együtt: mégpedig eggyel jobbra, a Scale mezőkbe – ahol nem csak százalékos értékeket adhatsz meg.

Maszkolás az InDesign-ban

Elsőként a Photoshop-pal kezdtem az ismerkedést, talán ezért is tűnik számomra bonyolultabbnak az Illustrator maszkolási lehetősége, és egészen a közelmúltig nem is tudatosult bennem, hogy az InDesign-ban is rendszeresen maszkolok, hiszen a keret és a benne levő tartalom külön életet él – vagyis a keret tulajdonképpen a benne levő tartalom maszkja. Így például a Pathfinder használata nélkül villámgyorsan létrehozható az alábbi „kompozízió” az Edit > Paste Into (Ctrl+Alt+V) paranccsal.

maszkolás az InDesign-ban

A fenti képen egy világossárga téglalapba van belehelyezve (Edit > Paste Into – Ctrl+Alt+V) egy másik, sötétebb narancssárga, lekerekített sarkú téglalap (lekerekítés: Object > Corner Options), abba pedig egy harmadik, a legsötétebb – ez utóbbi van kijelölve a Direct Selection Tool-lal, vagyis a fehér nyíllal (az objektumokba belehelyezett objektumokat ezzel az eszközzel érheted el).

Különböző rétegeken levő objektumok másolása másik dokumentumba, a rétegek megtartásával

Bocs, de nem tudtam rövidebben megfogalmazni. Ha egyszerre kijelölsz több rétegen levő objektumokat, és ezeket áthúzod egy másik dokumentumba, az InDesign alapértelmezetten az éppen aktív rétegre helyezi az összeset. Viszont ha kiválsztod a Layers panel menüjéből a Paste Remembers Layers lehetőséget, minden marad az eredeti rétegén.

folytatás »