HALDESIGN

Tavaly év végén készítettem egy számvetést a fényképezőgépeimről, most megteszem ugyan ezt a monitoraimmal kapcsolatban. A lista sokkal rövidebb lesz, mindössze 3 volt/van belőlük a bő 6 év alatt.

Az első monitorom vásárlását (ahogy az egész számítógépem összerakását) rábíztam Kiss Ernő barátomra (akinek ezúton is köszönöm a sok vasat, és a távsegítséget). A legfőbb szempont az volt, hogy olcsó legyen. Ennek eredménye lett 1999 őszén egy 15 colos Belinea. Természetesen ez volt a legrövidebb ideig a megjelenítőm. Ha jól emlékszem, egy éven belül elcseréltem Gábor barátommal egy 17 colos Nokia 447PRO típusú CRT-re némi ráfizetéssel. Ezen a monitoron nézem most is, mit gépelek, mert e cikk főszereplője már több mint egy hónapja gyengélkedik.

Már 2004 karácsonyán is szerettem volna meglepni magam egy 19 colos TFT monitorral, de mindig volt valami más, amire jobban kellett a pénz. Így tavaly november 3-án jutottam el odáig, hogy (természetesen az anyagi korlátok miatt kötött kompromisszumok eredményeként) megvettem egy Samsung SyncMaster 193P Plus-t. A paraméterei (válaszidő: 8 ms; betekintési szögek: 178°/178°; kontrasztarány: 1000:1; fényerő: 250 cd/m²) szimpatikusak voltak, és általam is megfizethető áron kínálták. Leszámítva hogy a hozzá adott szoftver használhatatlan (vagyis az automatikus hangolás végeredményén nem tudok változtatni, mivel csak egy be és kikapcsoló gomb van a gépen), végülis meg voltam elégedve.

Azért itt érdemes megállni néhány mondatra. Tehát adott egy jó minőségű Samsung monitor, amire képtelenek egy Windows XP-n használható szoftvert írni. Ugyanis, miután telepítettem, a színek 32 bites beállításnál is a 16 biteshez voltak hasonlóak. Uninstall, és minden rendben – leszámítva, hogy semmit nem tudok állítani. Ezzel együtt megelégedéssel használtam – pontosan egy hónapig. Ekkor megjelentek a kontrasztos részek pereménél zöldes színű sávosodások, amik időnként a monitor teljes szélességén keresztül futottak. Aztán észrevettem, hogy kontakthiba, mert mikor megnyomkodtam a burkolatot, helyreállt a kép. Egy ideig.

December 8-án felhívtam a szervizt, közölték, hogy 28-ra tudják elvállalni (vagyis majdnem három héttel későbbre, és csak egyetlen plusz munkaszüneti nap volt ebben az időszakban – igaz, a jótáláson csak annyi olvasható ezzel kapcsolatban, hogy törekedni kell a 15 napon belüli javításra); de ha tudom használni a monitort, akkor használjam, előjegyzésbe vesznek, és ha 27-én beviszem, másnap már el is hozhatom – amennyiben nem kell hozzá alkatrész. Kellett.

27-én elvittem, 28-án telefonáltam. „Sikerült megtalálni a probléma okát (jaj de jó, máris megyek – gondoltam), az elektronikát és a kijelzőt összekötő kábel a hibás (azt biztos nem nehéz kicserélni). Sajnos ezt meg kell rendelni, de azt csak január 2-án lehet legközelebb, január közepére lesz kész a monitor” (nem írom le, mit gondoltam). De addigis vigyem el, ha akarom, és használjam így, ha tudom. Nem köszönöm. Így lett az addigi másod-monitor Nokiámból átmenetileg (talán „csak”) másfél hónapig ismét az egyetlen – akárcsak négy évvel ezelőttig. (2002 márciusa óta – miután öszeköltözünk Krisztával – az ő 17 colos Iiyama CRT-je volt a másod-monitor az én Nokiám mellett.)

Összegzés: Természetesen ma már nem venném meg ezt a monitort, és képtelen vagyok felfogni, hogy kettőezer-öt és -hat furdulóján hogyan fordulhat elő (egy nem nóném, garanciás monitorral), hogy másfél hónapon keresztül (vagy ha úgy tetszik – a szoftverhiba miatt – egyáltalán) nem tudom rendeltetésszerűen használni? (Hát így.)

folytatás »

Tudom, hogy sok helyen sokszor lerágott csont már, szerintem mégis megér egy misét – talán lesznek olyanok (főként digitális fotózással foglalkozók), akik számára hasznos lesz a következő leírás. Először is tisztázzuk, hogy a Photoshopban rétegekkel dolgozunk, melyeknek az alattuk levő réteg(ek)re gyakorolt hatásának módját a Layers paletta tetején levő legördülő menüből (alapértelmezetten Normal) válasszthatjuk ki.

Normal

Ebben a helyzetben egyáltalán nem befolyásolják egymást a rétegek. Az látszik, ami feljebb van – takarva az alatta levő(ke)t –, hacsak nem változtatjuk meg az átlátszóságát (Opacity). Ez utóbbi segítségével például nagyon könnyen állíthatunk elő lágyított hatású képet. A dolgunk mindössze annyi, hogy

1. duplikáljuk a lágyítandó képet tartalmazó rétegünket (a legegyszerűbben CS2-es Photoshopban az Alt lenyomásával a Layers palettán a rétegre kattintva, és felfelé elhúzva – vagy a réteget a Layers paletta alján található „Create a new layer” gombra húzva);
2. a másolt réteg áttetszőségét 50% körüli értékre állítjuk (ezt a végén még módosíthatjuk);
3. végül alkalmazzuk rá a Filter > Blur > Gaussian Blur... effektet (ízlés szerint).

Screen

Az utólagos expozíció korrekció egyik legegyszerűbb módja, ha

1. duplikáljuk a világosítandó képet tartalmazó rétegünket;
2. a másolt réteg összhatásmódját Screen-re állítjuk;
3. végül az áttetszőségét a kívánt hatás eléréséig csökkentjük (a 38% nagyjából +1 fényértéknyi expozíció-korrekciót jelent).

Multiply

Az utólagos expozíció korrekció másik legegyszerűbb módja, ha

1. duplikáljuk a sötétítendő képet tartalmazó rétegünket;
2. a másolt réteg összhatásmódját Multiply-ra állítjuk;
3. végül az áttetszőségét a kívánt hatás eléréséig csökkentjük (a 38% nagyjából -1 fényértéknyi expozíció-korrekciót jelent).

Overlay

Ha a képünk nem elég kontrasztos, fotós nyelven szólva keményebbé szeretnénk tenni, arra is van egy az előzőkhöz hasonlóan egyszerű megoldás:

1. duplikáljuk a kontrasztosítandó képet tartalmazó rétegünket;
2. a másolt réteg összhatásmódját Overlay-re állítjuk;
3. végül az áttetszőségét a kívánt hatás eléréséig csökkentjük.

Ha a fent említett hatások bármelyikét a kép egyes részein csökkenteni szeretnénk, a felső (módosított) réteget kijelölve hozzunk létre rajta egy maszkot (Layers paletta alján: Add layer mask), és fekete festőszínt választva a maszkon fessük rá az ecsettel azokra a részekre, ahol csökkenteni szeretnénk beavatkozás mértékét. (Az ecset átlátszóságat állítsuk 10-20% körüli értékre, hogy ne legyenek hirtelen átmenetek a képen. A maszkokról bővebben a következő alkalommal.)

Tegnap mielőtt hazajöttünk Pécsről, meglátogattuk nagypapámat az idősek otthonában. A 92. életévében jár, és vidáman pattant fel az ágyáról, üdvözlésünkre. Azt mondta, semmi nem hiányzik neki, örül az életnek, minden újabb nap egy ajándék számára. Mesélte, hogy álmában sokszor fiatal, de mikor felébred, már nem emlékszik a részletekre, csak arra, hogy nagyon jó volt. Kérdezte, meg szoktuk-e símogatni egymást, mert az fontos. És a legfontosabb, hogy szeressük egymást. Mikor valahogy szóba jött, és én megkérdeztem, tudja-e hány éves, azt mondta, csak azt tudja, elmúlt kilencven. Az sem különösebben hatotta meg, hogy mindjárt egy új év kezdődik...

Bár már most, harmincegy évesen sem tulajdonítok túl nagy jelentőséget annak, hogy harmincegy óra múlva már 2006-ot írunk, arra mindenesetre jó alkalom, hogy nagyon boldog, kreatív, zenében és vizuális élvezetekben bővelkedő új évet kívánjak, valamint arra is, hogy ajánljam Yugo Nakamura honlapját, ahol valaki 2000 decembere óta minden másodpercet lejegyez:)

Régen örültem ennyire könyvnek, mint karácsony este ennek, mikor megtaláltam a fa alatt. Láttam már a plakátját, olvastam az interneten róla, de mikor kézbe vettem, meglepett milyen termetes könyvről van szó. Én elképzeltem egy A5-ös formátumú, a szövegen kívül legfeljebb néhány fekete-fehér képet tartalmazó kiadást, és e helyett egy A4-es, 360 oldalas, színes képekkel teli, nagyon alapos(nak tűnő), a zenekar történetét részletesen leíró művet kaptam ajándékba Kedvesemtől.

A Pink Floyd zenéje iránti vonzalmam nagyjából egyidős a zeneszeretetemmel, vagyis tinédzser korom óta tart. Már katona voltam, mikor megjelent eddigi (csak remélem, hogy van értelme ez utóbbi szónak ebben a mondatban) utolsó stúdióalbumuk „The Division Bell” címmel 1994-ben. Emlékszem, hogy a rádióból tudtam meg a hírt, lesz új PF album. Nagyon kíváncsi voltam rá, és mikor megjelent, (ha jól emlékszem) szüleimtől megkaptam ajándékba. Minden egyes eltávozásomkor meghallgattam, és az album dallamaival a fejemben vonatoztam vissza Kiskunfélegyházára, a laktanyába.

Most legalább ennyire örültem a könyvnek, mint akkor az albumnak. Miután végiglapoztam, a fülszöveg elolvasása tovább gerjesztette kíváncsiságomat, és bele is kezdtem a könyv olvasásába még szenteste. Természetesen az Utóirattal kezdtem, hátha megtudok valamit arról, lesz e még folytatás – és egyébként is Kifordítva a könyv címe, miért ne kezdhetném a végén. Konkrétumot nem tudtam meg, de a lényeg, hogy a zenekar egyik tagja sem mondta, hogy vége. Egy biztos, hogy ha lesz még Európában Pink Floyd koncert, én ott leszek.

Karácsony első napján egy reggeli kád forró vízben elolvastam az első fejezetet, és nem kellett csalódnom, tényleg szórakoztatóan ír Nick Mason, a dobos – ahogy azt a már említett fülszöveg igérte. Ma egy újabb reggeli kád forró vízben a második fejezetnek is a végére értem, és csalódásra csak egyetlen okom van, az első 60 oldalon 5 elírással találkoztam eddig. Ezzel együtt egyértelműen ott a helye minden Pink Floyd rajongó könyvespolcán. És ha már kétszer említettem a fülszöveget, idézek is belőle kedvcsinálóként:

Nick Mason az egyetlen, aki végig részese volt a Floyd negyvenéves történetének. Így a dobok mögül az együttes életének minden szakaszát végig tudta követni: a késő hatvanas éveket, amikor a londoni underground kedvencei voltak, Syd Barrett állapotának romlását és távozását, a klasszikus Floyd hangzás kialakulását, a The Dark Side Of The Moon világra szóló sikerét, az együttesen belüli feszültségek és problémák növekedését, a szakítást Roger Waters-szel, és a David Gilmourral közös döntést, hogy hírnevüket kockára téve Pink Floyd néven folytatják a munkát.

Mikor Nick Mason megírta beszámolóját a rock egyik legragyogóbb és legötletesebb zenekaráról, nemcsak saját memóriájára és kutatásaira támaszkodott, hanem igénybe vette a Pink Floyd sztori legfontosabb szereplőinek gondolatait és emlékeit is. Terjedelmes fénykép- és grafika-gyűjteményének sok különösen ritka darabja ebben a könyvben jelenik meg először. A történetet Nick szubjektív kronológiája egészíti ki.

Végül ajánlom a Pink Floyd hivatalos honlapját is, ami lehet, hogy csak nekem új, mert nem mostanában nézegettem: www.pinkfloyd.co.uk

Ma fedeztem fel, hogy végre ilyen is van. Köszönet érte a Filmmúzeumnak. Még nem volt időm átböngészni, de első ránézésre tartalmasnak tűnik. Csak egy mondat a címlapról:

Amikor 1969. október 5-én a BBC bemutatta a Monty Python repülő cirkuszának első részét, a televíziós komédia történetének egyik legfényesebb fejezete kezdődött el.

Tehát a Monty Python Repülő Cirkusza sorozat hivatalos magyar oldala: www.filmmuzeum.hu/monty

A Quark-ról autodidakta módon tértem át az InDesign-ra. Anélkül, hogy bármit olvastam volna az InDesign-ról, a legfontosabbakra magamtól rájöttem a program használata közben. Ez is azt mutatja, mennyire jól átgondolt, és felhasználóbarát eszközről van szó. A következőkben néhány olyan dologról ejtek szót (a címben említett témán belül), melyeknek létezéséről csak akkor szereztem tudomást, mikor elkezdtem tanulni a program használatát.

Layout > Layout Adjustment  Engedélyezésével a program a képek, szövegdobozok, objektumok méretét automatikusan a hasábéhoz igazítja, ha megváltoztatjuk annak szélességét.

Edit > Preferences > Guides & Pasteboard...  A Guides in Back kipipálásával a segédvonalak az objektumok mögött jelennek meg.

Mesteroldal  Ahhoz, hogy egy mesteroldalt alkalmazzunk dokumentumunk egyik oldalára, elég, ha a Pages palettán a mesteroldal ikonját a kívánt oldal fölé húzzuk. Ezután a mesteroldalon szereplő elemeket a mesteroldalt alkalmazó bármely oldalon kijelölhetjük a Ctrl+Shift billentyűkombináció segítségével, és meg is változtathatjuk. És ami a legszebb az egészben, hogy ettől még a megváltoztatott elem továbbra is a mesteroldal része marad, a mesteroldalon történő módosítások továbbra is hatnak rá, csak a megváltoztatott tulajdonságait írjuk felül.

Oldalpár  Egy oldalpár együtt tartásához jelöljük be a Pages paletta jobb felső sarkában levő kis fekete nyílra kattintva a Keep Spread Together-t. Egy oldalpárt a legegyszerűbben úgy tudunk kijelölni, ha a Pages palettán az oldalpárt jelképező ikon alatti számokra kattintunk. Ha duplán klikkelünk, akkor az oldalpár középre igazítva jelenik meg a képernyőn.

Segédvonal húzásakor lenyomva a Ctrl-t a teljes munkafelületen megjelenik a segédvonal (függetlenül attól, hogy az oldalon belül, vagy azon kívül van az egerünk), ha a Shift-et nyomjuk le, akkor pedig kerek, félkerek értékekhez tapad.

„Folytatás az x. oldalon.”  Legegyszerűbben a szöveg írása közben helyi menüből választhatjuk az Insert Special Character > Next Page Number menüpontot (vagy Type > Insert Special Character > Next Page Number) – ezt szúrjuk be az „x” helyére. Csak arra kell vigyáznunk, hogy a „Folytatás az x. oldalon.” feliratot tartalmazó szövegdoboz legalább részben fedje a láncolt szöveg dobozát.

Egyébként manapság, ha néha muszáj a Quark-ot használnom, nagyon fáj, az InDesign után...

Általában utálom őket (mert a többségük utálni való), de néha-néha akad közöttük olyan, amit nagyon megszeretek. A legutóbbi a Sony Bravia reklámja, ami szerintem telitalálat kép, hang, és megvalósítás szempontjából is. Az összhatás, a hangulat egyedi és magával ragadó. A zene José González Heartbeats című dala, és a reklám 3 perces HQ verziója is letölthető a honlapról.

folytatás »

Nálam az alapértelmezett böngésző a Firefox, melynek novemberben jelent meg az 1.5-ös verziója. Ma két új hasznos kiterjesztésére találtam a Creativebits-en, ennek kapcsán pedig arra gondoltam, közzé teszek néhány általam régebb óta használt és kedvelt Firefox plugint is – hátha valaki még nem ismeri őket:

Web Developer

A legrégebb óta használom, és óriási segítség weblapok készítésénél. Gombnyomásra átméretezi a böngészőablakot az előre beállított méretek valamelyikére, így nem kell a képernyőfelbontást átállítani a teszteléshez. Szintén csak néhány kattintás, és láthatóvá válik az egyes oldalelemek stílusa, vagy a képek mérete, és még sok egyéb hasznosság...

IE Tab

Internet Explorer a Firefoxban. Tesztelésnél nem kell külön elindítani a primitív Explorert, csak egy gombnyomás, és máris látom, milyen lenne, ha Exploreren nézném (ugyanígy egy gombnyomás a visszaváltás). Nagyon hasznos, szeretem.

A9 Toolbar

Bookmarks és History a neten keresztül bármikor, bárhonnan; és még sokminden más – próbáld ki, érdemes!

StumbleUpon

Rengeteg, a regisztráláskor megadott érdeklődési körödnek megfelelő hasznos oldalra (vagy akár veled azonos érdeklődésű emberre) találhatsz rá a segítségével, és miközben böngészel, értékelheted is a weblapokat, vagy elolvashatod mások véleményét. És persze ez még nem minden...

Remove It Permanently

A végére hagytam legújabb kedvencem. A honlapok egyes oldalelemeit (célszerűen a zavaró reklámokat) távolíthatod el vele. Legközelebb, újra megnyitva az oldalt, már nem jelenik meg a korábban törölt rész. Példának okádék, itt van az Index Digicam rovata. Az általam kedvelt oldalak között szerencsére ritka a reklámokkal ennyire gusztustalanul túlzsúfolt oldal, de mostantól csak egy jobb klikk, és Remove It Permanently :)

folytatás »

Egy Praktica BX20-as volt az első a 18. szülinapomra 1992 nyarán, a szüleimtől. Aztán olvastam a Nikonról, és lenyűgözött, hogy van egy olyan gyártó, akinek a legelső, 1959-ben gyártott F-bajonettes optikája a legújabb kameravázakkal is működik (ez ma is így van, és most is lenyűgöz). Egy év múlva már egy Nikon F401-essel fényképeztem (erre volt keret). 1997-ben beiratkoztam fényképész-tanulónak, és egy pécsi börzén lecseréltem a 401-esem egy 601-esre. Ez a gép volt idáig a legtovább a társam, nagyon szerettem, csak 2003 karácsonyán cseréltem le egy digitálisra. Azóta folyamatosan elégedetlen vagyok.

Most már biztos, hogy végérvényesen elcsábított a digitális fényképezőgépek adta kényelem (nincs por, szösz, karcolás, ujjlenyomat a negatívon; azonnal látom a végeredményt; nem kell szkennelni), de pillanatnyilag nem gyártanak még olyan fényképezőgépet, ami maximálisan kielégítené igényeimet. Az elmúlt évek során nagyon elkényelmesedtem, és nem akarok objektíveket cserélgetni, se külön videokamerát magammal vinni (ami nem is volt soha, de a mozgóképről már nem mondok ám le). Szóval a legalapvetőbb igényeim a következők lennének:

• legalább 8 Mpixeles felbontás,
• legalább 28-200 mm-ig terjedő zoom (35 mm-es filmre átszámítva),
• manuális zoomgyűrű,
• mozgókép felvételi lehetőség,
• és persze kiváló képminőség, használhatóság,
• valamint nem feltétel, de előny valamilyen rázkódás elleni képstabilizációs lehetőség.

Az első digitális fényképezőgépem egy Fujifilm FinePix S5000-es volt. Kezdetnek nem volt rossz, de hamar kevés lett (a fenti feltételek közül csak a mozgókép lehetőségét teljesíti), egy éven belül megváltam tőle. Idén nyáron választanom kellett, mert nyaralni mentünk, és azt fényképezőgép nélkül nem lehet (és egyébként is hiányzott már egy saját gép). A tükrös gépek sajnos szóba se jöhettek, mert nem tudnak mozgóképet. Az idei nyári választékból a következő három maradt fent a rostán: Sony Cybershot DSC-F828, Konica Minolta DiMAGE A2, Konica Minolta DiMAGE A200. A Sony nagyon tetszett, csak egyet nem tudott, jó minőségű képet készíteni – az icipici érzékelője miatt. A két KonicaMinolta közül egyértelmű volt, hogy az újabbat veszem meg, még ha van is, amiben az A2 a jobb.

Először minden jó és szép. Jé de jó, ezt is tudja? Jaj de okos, és milyen ügyes... Aztán jönnek a negatív tapasztalatok (akárcsak a nőknél :)). Nekem összesen 3 problémám van ezzel a géppel, de ezek jelentősnek mondhatók:

• az autofókusz hosszú gyújtótávolságnál szinte használhatatlan, a manuális fókusz meg úgyszintén (a keresőkép silány minősége miatt),
• erős vignettálás a kép sarkainál (polárszűrővel már feketék a sarkok),
• nagy képzaj hosszú expozíciós időnél (ezzel először a nyaralásunk egyik esti felvételén találkoztam – csillagok csak a képen voltak, de azok vörösek, zöldek és kékek).

Azért van benne szeretni való is, mint például a 800x600 pixeles mozgókép, az áttekinthető menü, barátságos, kézreálló gombok és a jó képminőség. Nyilván nem ezen erényei, hanem feljebb részletezett hibái miatt várom már nagyon azt a gépet (ki tudja, melyik gyártótól), amelyik maradéktalanul kielégíti az igényeimet. A nyár óta háromszor is belelkesültem, de valami mindig hiányzott: Samsung Pro815 (mozgóképet max. 30 másodpercig hajlandó), Fujifilm FinePix S9000 (kis képernyő, szegényes menü), Sony Cyber-shot DSC-R1 (ekkor lettem a leglelkesebb, már nagyon vártam a 828-as utódát, de csalódottan olvasom, hogy a mozgókép funkciót a legegyszerűbben oldották meg: kihagyták belőle). A női példánál maradva: ritka, amikor minden együtt van.

a hatodik fényképezőgépemről itt írok

Korábban már érintőlegesen említettem a billentyűk használatának előnyeit, most egy kicsit bővebben is szót ejtek róla, mert szerintem érdemes. Ott van például a nagyszerű History paletta, de ha csak az utolsó lépést akarjuk visszavonni, sokkal egyszerűbb lenyomni a Ctrl+Z billentyűkombinációt. Ezzel gyanítom, sokaknak nem mondtam újat. De mi van, ha még egyet vissza szeretnénk lépni? Ha megismételjük a Ctrl+Z lenyomását, visszatérünk az előző, legfrissebb állapothoz. Ez is nagyon jól jöhet, de ha a Ctrl+Alt+Z billentyűket nyomjuk le, akár lépésenként is haladhatunk visszafelé. Időben ellentétes irányú lépkedéshez az Alt helyett nyomjuk le a Shift-et (Ctrl+Shift+Z).

A festő- és háttérszín alapértelmezett fekete-fehér kombinációját helyreállíthatjuk a D billentyű lenyomásával. Az X-et lenyomva felcserélhetjük őket. Réteg vagy kijelölés festőszínnel történő kitöltéséhez elég lenyomni az Alt+Backspace billentyűket, ugyanez háttérszín esetén: Ctrl+Backspace. Ha azt akarjuk, hogy közben az átlátszó részek érintetlenek maradjanak, nyomjuk le a Shift billentyűt is.

A képen látható eszközök (és az „alattuk megbújók” – a Healing Brush-ok és a Patch kivételével) mindegyikének módosítható valamelyik paramétere (legtöbbször az átlátszósága) egyetlen szám lenyomásával a numerikus billentyűzeten. Az ecset használatakor például elég, ha lenyomjuk az 5-öst, és az átlátszósága máris 50%-ra vált (a 100%-ot a nullával tudjuk beállítani).

Végül az Alt billentyű megérdemel egy külön bekezdést. A Levels felnyíló ablakban (Ctrl+L) a csúszka húzása közben az Alt-ot lenyomva megjelennek az elvesző részletek. A másik, amit a képen is észre vehetünk, hogy a Cancel gomb az Alt lenyomásának hatására átalakult Reset-té. Ez nem csak a Levels esetén van így. Általában a Cancel gomb az Alt lenyomására Reset-re vált, és vannak más gombok is, amiknek megváltozik a funkciójuk az Alt hatására (érdemes próbálgatni).

A Layers, Swatches, Paths, Chanels paletták alján levő Create new... ikonokra Alt lenyomásával kattintva előjönnek beállítási lehetőségek. Egy új layernek például rögtön nevet adhatunk, meghatározhatjuk a színét a Layers palettán, az összhatásmódját, az átlátszóságát, és bejelölhetjük, hogy az alatta levő réteg maszkolja-e a létrehozandó újat – ahogy a képen látható.

A History paletta alján a Create new snapshot ikonnál használva az Alt-ot, az új pillanatfelvételnek azonnal nevet is adhatunk, és azt is meghatározhatjuk, hogy miből készüljön.