BLOGH

Digitális fotó utómunka tanfolyam – hírek

2010. március 26., péntek 12:56 | Lightroom, Távoktatás
  • Hétfő este véget ért az első, tegnap este pedig a második digitális fotó utómunka tanfolyam. Az első kurzus két résztvevőjének véleménye következik (már csak ezért is megérte a rengeteg ráfordított időt és energiát – ezúton is köszi fiúk):

Nagyon tetszett a tanfolyam, lényegretörő volt, az alapoktól a gyakorlati példákon keresztüli bemutatásig. Amit a 8 óra alatt be lehetett mutatni, megtörtént.

Értékelés: 5/5Tóth Gergő

A tanfolyam nagyon tetszett, kimondottan az Internetes megvalósítás fogott meg. Amit vártam megkaptam, a kezdeti ellenérzéseim a 8. óra végére teljesen elszálltak és szívesen veszem használatba ezt az új szoftvert a képeim rendszerezéséhez és adjusztálásához. Az órák rendszere és tematikája a még teljesen kezdő Lr felhasználóknak - mint és is-, követhető volt. Sokat kell gyakorolni, és akkor talán én is képes leszek olyan professzionális fotós munkára mint Te. További sok sikert a munkában és a magánéletben egyaránt.

Értékelés: 5/5Antal László

  • A harmadik tanfolyam az eredetileg meghirdetettnél hat nappal később, április 7-én kezdődik, tehát nem csütörtökönként, hanem szerdánként „találkozunk” a résztvevőkkel. Még van egy-két szabad hely (attól függően, hogy az eddig jelentkezők mennyire gondolják komolyan, vagyis befizetik-e a részvételi díjat).
  • A március 31-ig jelentkezők még mindig megnyerhetik az 500 GB-os Western Digital My Book Essential Edition külső merevlemezemet.
  • 5 nap múlva véget ér a bevezető akció, a március 31-ig érvényes 9600 Ft helyett április elsejétől 12000 Ft lesz a részvételi díj.

frissítve (2010. 03. 27.): A második tanfolyam egyik résztvevőjének értékelése:

Tetszett a tanfolyam, szerintem mindenképpen hasznos volt, és tudom majd kamatoztatni a közeljövőben az itt szerzett tudást. Bár még sokat kell használnom, próbálgatnom a Lightroomot, mire járatos leszek abban, hogy melyik képhez hogyan érdemes hozzányúlni.

Értékelés: 4/5Mikula Csaba

Hetikép #11

2010. március 25., csütörtök 23:52 | Fotó, Lightroom, Távoktatás

Hetikép #11 – az eredetiHelyszín: Budapest
Dátum: 2010. 02. 27.
Fényképezőgép: Samsung WB1000
Expozíciós idő: 0.011" (1/90)
Rekesz: f/5.8
Gyujtótávolság: 21.5 mm
ISO: 100

Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek).

Hetikép #11 – az adjusztált végeredmény

Gyűlnek a fotóid, és nem tudod mit kezdjél velük? Érzed, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni belőlük, de nem tudod hogyan? » Digitális fotó utómunka (Adobe Photoshop Lightroom) távoktatás
» További „Lightroom-mal tartósított” hangulatkonzerveim

Adobe Creative Suite 5 a láthatáron

2010. március 25., csütörtök 23:37 | Photoshop, Szoftver

Elkezdődött a visszaszámlálás:

Adobe Creative Suite 5 a láthatáron

„Mindig van új és újabb, hát várd a csodát, de sohase mondd, hogy nincs tovább”:

Hetikép #10

2010. március 17., szerda 22:48 | Fotó, Lightroom, Távoktatás

Hetikép #10 – az eredetiHelyszín: Budapest
Dátum: 2010. 02. 27.
Fényképezőgép: Samsung WB1000
Expozíciós idő: 0.006" (1/180)
Rekesz: f/4
Gyujtótávolság: 4.3 mm
ISO: 80

Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek).

Hetikép #10 – az adjusztált végeredmény

Gyűlnek a fotóid, és nem tudod mit kezdjél velük? Érzed, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni belőlük, de nem tudod hogyan? » Digitális fotó utómunka (Adobe Photoshop Lightroom) távoktatás
» További „Lightroom-mal tartósított” hangulatkonzerveim

Expozíció gyors egymáshoz igazítása Lightroom 2-ben

2010. március 17., szerda 15:34 | Lightroom, Távoktatás

Eddig észre se vettem ezt a lehetőséget, ami akkor jöhet nagyon jól, ha van több hasonló témájú, azonos expozíciót igénylő fotód, melyek eltérő expozícióval kerültek megörökítésre. Ebben az esetben a szinkronizálás nem jöhet szóba, mivel az minden képen végrehajtaná ugyanazokat a változtatásokat; a Match Total Exposures viszont annál inkább hasznos ilyenkor:

  1. Válaszd ki az egymáshoz igazítandó képeket. (Ha nem a Develop nézetben vagy, akkor válts át arra.)
  2. Kattints a helyes expozíciójú képre – ezáltal az lesz a leginkább kiválasztott (most selected).
  3. Végül válaszd a Settings > Match Total Exposures menüpontot.

Gyűlnek a fotóid, és nem tudod mit kezdjél velük? Érzed, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni belőlük, de nem tudod hogyan? » Digitális fotó utómunka (Adobe Photoshop Lightroom) távoktatás
» További „Lightroom-mal tartósított” hangulatkonzerveim

Hetikép #9

2010. március 8., hétfő 14:56 | Fotó, Lightroom, Távoktatás

Hetikép #9 – az eredetiHelyszín: Budapest
Dátum: 2010. 02. 04.
Fényképezőgép: HTC Hero

Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek).

Hetikép #9 – az adjusztált végeredmény

Mobiltelefonnal is lehet említésre érdemes képeket készíteni. A HTC Hero kamerája legendásan szar, de a Lightroom nagy segítség volt abban, hogy legalább valamennyire élvezhető hangulatkonzerv maradjon a Zwoelf-fel megejtett sörözés utáni magányos sétámról.

Gyűlnek a fotóid, és nem tudod mit kezdjél velük? Érzed, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni belőlük, de nem tudod hogyan? » Digitális fotó utómunka (Adobe Photoshop Lightroom) távoktatás
» További „Lightroom-mal tartósított” hangulatkonzerveim

Digitális fotó utómunka tanfolyam áprilisban is

2010. március 1., hétfő 11:22 | Lightroom, Privát +, Távoktatás

My Book® Essential Edition™A tavasz érkezésével együtt ma este hosszas előkészületek után végre elkezdődik a digitális fotó utómunka tanfolyam – immár élesben. Nagy örömömre éppen náthás vagyok, így sokkal szebb lesz a hangom (az esetleges tüsszögésekért pedig előre is elnézést kérek). Az elmúlt tíz napon senki nem jelentkezett a távoktatásra, így egyelőre az enyém maradt a jobb oldalon látható, 17 hónapja vásárolt 500 GB-os Western Digital My Book Essential Edition külső merevlemezem – melyet ezúton ajánlok fel nyereményként a március 28-ig 31-ig jelentkezők egyikének. A márciusi csütörtöki alkalmakra van még két szabad hely, és az áprilisi csütörtökökre szerdákra is lehet már jelentkezni – március 31-ig még bevezető áron. » Részletek a tanfolyam honlapján.

Lightroom tanfolyam „online brosúrák”

Hetikép #8

2010. március 1., hétfő 09:55 | Fotó, Lightroom, Távoktatás

Hetikép #8 – az eredetiHelyszín: Sülysáp
Dátum: 2009. 03. 15.
Fényképezőgép: Canon EOS 450D
Objektív: Sigma 70-300mm f4-5.6 APO DG MACRO
Expozíciós idő: 0.005" (1/200)
Rekesz: f/5.6
Gyujtótávolság: 300 mm
ISO: 800

Balra az eredeti fotó, lent pedig az adjusztált végeredmény (kattintásra megnőnek).

Hetikép #8 – az adjusztált végeredmény

Gyűlnek a fotóid, és nem tudod mit kezdjél velük? Érzed, hogy sokkal többet is ki lehetne hozni belőlük, de nem tudod hogyan? » Digitális fotó utómunka (Adobe Photoshop Lightroom) távoktatás
» További „Lightroom-mal tartósított” hangulatkonzerveim

Újra Inertia

2010. február 26., péntek 22:50 | Weblap ajánlat

Ma újraindult az Inertia. Akinek ez nem mond semmit, nem kezdem el magyarázni, inkább olvassa el ezt. Funkcióit tekintve egyelőre nagyon minimál az oldal, de hamarosan újabbak várhatók. Addig is lehet gyönyörködni a pixelekben, melyek mindegyike a helyén van – nagyon finom, Hamza Péternek arany keze van (persze biztos a nosztalgia is beszél belőlem)!

Inertia4

Többszintű számozott lista készítése

2010. február 26., péntek 16:52 | InDesign

Időnként kapok InDesign-nal kapcsolatos segítségkérő leveleket, melyekre szívesen válaszolok – ha tudok, és időm engedi. Legutóbb mindkettővel gond volt, a választ se tudtam, és időm se volt; de megkértem druszámat, hogy ha a probléma végére jár, ossza meg velem is a megoldást. Nem is gondoltam a téma részletes kifejtésére, de Horváth Zsolt volt olyan kedves, hogy lépésről lépésre leírta egy PDF-ben, hogyan kell többszintű számozott listát készíteni InDesign-ban – és azt is felajánlotta, hogy mindezt közkinccsé tegyem. Klikk a képre:

Többszintű számozott lista készítése